Hyperion ​(angol) (Hyperion Cantos 1.) 20 csillagozás

Dan Simmons: Hyperion (angol) Dan Simmons: Hyperion (angol) Dan Simmons: Hyperion (angol) Dan Simmons: Hyperion (angol) Dan Simmons: Hyperion (angol) Dan Simmons: Hyperion (angol) Dan Simmons: Hyperion (angol) Dan Simmons: Hyperion (angol)

On the world called Hyperion, beyond the law of the Hegemony of Man, there waits the creature called the Shrike. There are those who worship it. There are those who fear it. And there are those who have vowed to destroy it. In the Valley of the Time Tombs, where huge, brooding structures move backward through time, the Shrike waits them all. On the eve of Armageddon with the entire galaxy at war, seven pilgrims set forth on a final voyage to Hyperion seeking the answers to the unsolved riddles of their lives. Each carries a desperate hope – and a terrible secret. And one may hold the fate of humanity in his hands.
A stunning tour de force filled with transcendent awe and wonder, Hyperion is a masterwork of science fiction that resonates with excitement and invention, the first volume in a remarkable new science fiction epic by the multiple-award-winning author of The Hollow Man.

Eredeti megjelenés éve: 1989

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Science Fiction Masterworks angol

>!
Spectra, New York, 2011
484 oldal · ISBN: B000M55F5I · ASIN: B004G60EHS
>!
Spectra, New York, 2011
482 oldal
>!
Bantam, 2011
496 oldal · ISBN: 9780307781888

6 további kiadás


Kedvencelte 4

Most olvassa 4

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

Juci P>!
Dan Simmons: Hyperion (angol)

Még hogy véget értek a nagy elbeszélések… Most kezdődnek csak igazán! Simmons az emberiség egy új korszakának nagy narratíváit alkotja itt meg, amelyek – nem meglepő módon – problémafelvetésükben nagyon hasonlítanak a régiekre, csak a kontextus más (és értelemszerűen a válaszoknak is újaknak kell lenniük). A körülmények változnak, de az ember alapvető igénye a kapcsolódásra – saját identitásával, a másik emberrel, az őt körülvevő teremtett világgal és a transzcendenssel – örök. Megérinteni a Másikat egy verssoron, egy ölelésen vagy egy imádságon keresztül: ezek ember voltunk legalapvetőbb mozdulatai. És az időbe vetettségünk legalább ennyire alapvető jellemzője az életünknek, és ahogy Simmons mutatja, ennek ma még ismeretlen formáit is meg fogjuk ismerni a jövőben (a csillagközi utazás korában például teljesen új értelmet nyer a „csillagűzött szeretők” kifejezés).
Nagyon szerettem a jelenünkre és múltunkra vonatkozó irodalmi, kulturális utalásokat: jó játék, hogy mi is az, aminek évszázadok múltán is jelentősége lesz, és mi torzul vagy jelentéktelenedik el teljesen az utókor szemében. És sok mindenre számítottam, de arra nem, hogy Sol Weintraub történetét olvasva bele fogok sírni az ebédembe. (Amióta anya vagyok, kicsit túlzottan átélem a gyerekekkel kapcsolatos történeteket.)
A sci-fi iránt a legkevésbé sem érdeklődő olvasóknak is bátran merem ajánlani ezt a könyvet, annyira univerzálisan emberi, amiről szól, annyira nem a (mellesleg remekül megalkotott) SF-miliő a lényeg.
Sajnos lehetetlen, hogy ne folytassam azonnal a Hyperion bukásával. Asszem lőttek az év végéig teljesítendő kihívásaimnak :D

2 hozzászólás
Arturo>!
Dan Simmons: Hyperion (angol)

Bár már hat éve megvettem, eddig csak kerülgettem ezt a könyvet. Nem is tudom mi tartott vissza az elolvasásától*… A legtöbb régóta nem olvasott könyvemet befejezve azt gondolom, hogy ezt kár volt ennyit várakoztatnom. Nem volt ez másként a Hyperionnal sem.
Az egész könyvön érződik, hogy egy irodalmat értő és szerető ember írta**. Hogy csak a legnyilvánvalóbbakat említsem:
1. A regény szerkezete erősen hajaz Chaucer Canterbury mesék című művére. Ott is és itt is zarándokok indulnak egy távoli szent helyre és út közben történeteket mesélnek egymásnak.
2. A történetet átszövi a szerző Keats iránti rajongása. A Hyperion bolygót is Keats egyik költeményéről nevezték el, valamint többen is idéznek Keats verseiből a történet során.***
Hét ember indul el a zarándokútra. Mindegyikük máshonnan jött, mással foglalkozik. Egy dolog közös bennük: korábban valamilyen módon mindegyikük kapcsolatba került a Hyperion bolygóval. A zarándoklat végcélja a Hyperion időkriptái. Az út nagyon veszélyes: nem csak a Hyperion lakóit és zarándokait megtizedelő szörny, a Shrike jelent halálos fenyegetést, de közben kitör a háború is az űrben lakó „Ouster”-ekkel. Ráadásul egyikük nagy valószínűséggel az ellenség ügynöke… Rájönnek, hogy ha elmesélik egymásnak a saját történetüket, abból talán kiderül, miért éppen őket választották a zarándoklatra – és talán növelik a túlélési esélyüket.
Az elmesélt történetek olyanok mint a stílusgyakorlatok: mindegyik más-más stílusban íródott. Ez egy hatalmas jópont, Simmons nem esett bele abba a hibába, hogy az ennyire különböző embereket ugyanazon a hangon beszéltesse. A történetek külön-külön is érdekesek, de együtt még inkább azok: a kis képekből szépen lassan kialakul egy nagyobb kép. Nem minden kérdésemre kaptam választ, de remélem a folytatásban Simmons szépen elvarr minden szálat.
Kis következetlenségek és némi indokolatlan szex miatt gondolkodtam fél pont levonáson, de az összbenyomás annyira erős, olyan érdekfeszítő volt az egész történet, hogy megkapja az 5 pontot. Remélem a Hyperion bukása hozza ugyanezt a színvonalat.

* De, tudom: túl sok könyv vár elolvasásra. :)
** Hiába, Simmons mégiscsak angol irodalmat tanult és tanított.
*** Kis gonoszkodás: nehezen tudom elképzelni, hogy a 28. században maradéktalanul tudják élvezni Keats 19. század elején írt verseit… de ez legyen a legnagyobb baj. :)

>!
Bantam, 2011
496 oldal · ISBN: 9780307781888
2 hozzászólás
Marcus P>!
Dan Simmons: Hyperion (angol)

A Hyperion-ról tudjuk, hogy nagyjából a Canterbury Tales-hez, illetve a Decameron-hoz hasonló epizodikus felépítésű, rengeteg kulturális utalással, és mellesleg jó sztorival. De ezzel nem mondtunk róla eleget. Mert mégis, mi ez a könyv?
Novellagyűjtemény, csak egyben kiadva? Műveltségvillogtatás sci-fibe ágyazva? Izgalmas történet?
Nem, ezeknél nagyságrendekkel több.
Először is a történetek mind eltérő stílusban íródtak, de mindegyik remekmű a saját nemében. De a látszólag különálló történetek, melyeket csak a zarándokok utazása köt össze, egyre jobban beavatnak minket az univerzum rejtelmeibe, és minden egyes történetnél újabb és újabb összefüggéseket ismerünk fel, hogy aztán a végére a látszólag összeálló képen csavarintson egyet az író. Kulturális, filozófiai, vallási, társadalmi, technológiai kérdéseket egyaránt feszeget a mű, de a nagyívű témák közepette nem tűnik el az egyén sem, és ez már önmagában válasz ezen kérdések egy részére. És mindezt úgy teszi, hogy az irodalmi utalások nem kódolják az üzenetet, jóval inkább mélyítik a megértést.
Jellemző egyébként az utolsó jelenet, mely tipikus és zseniális egyszerre, bár maga a könyv nem ennyi tulajdonsággal nem rendelkezik; csak szimplán zseniális.

Timár_Krisztina I>!
Dan Simmons: Hyperion (angol)

Ezt egész biztosan tovább fogom olvasni, végig mind a négy részt, de nem most. Most hagyom nyugodni az élményt. :) Amúgy is csak megszakításokkal tudtam olvasni, és kizárólag hétvégéken.
Tetszett az alapötlet, a Canterbury mesék felidézése a zarándokokkal, akik útközben elmesélik egymásnak a történetüket – amelyekről aztán kiderül, hogy sok-sok finom szál köti össze őket, és az út sikerének vagy sikertelenségének eszközeivé válnak. Tetszettek az olykor nyilvánvaló, máskor csak célzásokból sejthető irodalmi utalások (és rém büszke voltam magamra, ha felismertem valamelyiket, de azért akadt közöttük bőven, amelyik inkább a restanciáimra emlékeztetett :)). A tudomisénmilyen technológiákat meg se próbáltam követni, csak mély tisztelettel adóztam az írónak, akinek a képzelőerejéből erre is telt, nemcsak azokra az igen-igen élvezetes leírásokra – meg az idegen bolygók hibrid lényeire, akiket nagyon szerettem, különösen az örökzöldek mellett burjánzó „örökkékeket” (hát ez kiverte a biztosítékot :)). Tetszett a mód, ahogyan a XXVIII. században játszódó történet szereplői fel-felidézik a saját történelmüket, és imádtam, ahogy a szereplők nosztalgikusan merengenek olyan eseményeken, amelyek a mi jelenünkben még meg se történtek. (Hála a jó Istennek.)
Végül pedig: minden elismerésem a történetfüzérért, amelynek minden darabja eltér egymástól, minden darabját sajnálkozva kezdtem el, mert még az előző érdekelt volna tovább, és minden darabja kb. tíz oldal után abszolúte átvette az irányítást a figyelmem fölött.
Köszönöm szépen az ajánlást, @Iaras!

kecske>!
Dan Simmons: Hyperion (angol)

Gondoltam kipróbálok egy olyan zsánert amiből az átlag TVnézőnél és pár Starcraft könyvnél nincs több ismeretem. Aztán jött a kérdés, hogy mégis hol kezdjem? Az ősi nevekkel, ahol az ismerős zsánert, a fantasyt kezdeném, nagy neveket, akikkel falat lehet bontani, már csak azzal is ha kiejted őket? Naah, miért vágjak bele egy Alapítványba, vagy társaiba, én csak nyitni akarok a zsánerre és engedni a poharamba némi vizet, nem magamra szakajtani egy gátat.

Gondoltam akkor egy olyan író biztonságot nyújtó háta mögé bújva kezdem az ismerkedést, aki elnyerte feltétlen bizalmamat. És Dan Simmonsban nem csalódtam. Minden, tökéletesen megkomponált mondatát iszom, minden másodikat kiemelném szövegkiemelővel, már ha tennék ilyet egy könyvvel, minden harmadikat kinyomtatnám és kis fekete Ikeás(az a vastag, tudjátok) keretekben kiaggatnám a falra, minden negyediket magamra varratnám. Nyilván túlzok, csak érzékeltetni szeretném mennyire beleszerelmesedtem az írásába.
Ha elgurulna Mr. Simmons gyógyszere és megvenné a Szürke ötven árnyalatának, vagy a nagyanyám féle Júlia füzetek újraírási jogait, még arra is ugranék. Tudom, hogy az írás kemény munka, de Simmonsé még annál is több, rá abszolút illik az isten adta tehetség kifejezés.

Konkrétan a Hyperionról: az elején kicsit döcögtem, de a második zarándok után le voltam nyűgözve! Az elképzelések, az ötletek, a taglalt témák, megsemmisítettek, a lehető legjobb értelemben. Napokig játszottam a gondolattal, hogy spoiler.
Én többnyire olyan ember vagyok akit az érdekel, hogy mi volt, arról hogy mi lesz, hát, nincs sok belé vetett hitem, de ha egyáltalán vár még jövő az emberiségre és sikerül elzárni a gázt a fazék alatt amiben ülünk, simán el tudom hinni, hogy olyan lesz ahogy Dan Simmons elképzelte. Kitűnő ismerője a felülírhatatlan természetünknek.

Kíváncsi lennék 1989-ben az olvasó mit gondolt amikor azt olvasta, hogy, (mi is volt a neve pontosan?) Amazonas Sivatag, vajon csak legyintett egyet, hogy ezt a hülye hippit, vagy úgy gondolta, oh igen, ez is megeshet? Ijesztő, hogy ami 30 éve csak egy lesújtóan hangzó mellékinformáció volt egy űroperában, az ma már borítékolva van, bélyegezve, gyűjtőládába dova és már csak az a kérdéses, hogy a posta mikor is üríti pontosan. És ez csak egy szófordulat ebből a mesterműből, oh hány ilyen van még!

thuringwethil P>!
Dan Simmons: Hyperion (angol)

Elég nehezen hangolódtam rá erre a könyvre, talán emiatt is haladtam vele olyan lassan. Maguk a történetek tetszettek, de igazán a „tudós” sztorija után kapcsolódtam bele a cselekménybe (az szíven ütött). Összességében remek könyv, a kezdeti nyögve-nyelés miatt nem kapott csak több csillagot.

Helyna>!
Dan Simmons: Hyperion (angol)

Elég egyértelmű, hogy ez a történet majd a második résszel együtt lesz teljes (és még utána is van kettő!), de azért már itt leírnám, hogy nagyon tetszik ám ez. Sokféle, sokszínű és kicsit puzzle-szerű meg nem is dörgöl mindent az ember orra alá… tele rengeteg ötlettel (nem mind totálisan eredeti és nem is kell annak lennie) és továbbgondolással és visszautalással, számos a felszín alatt húzódó témával meg jópár összefüggéssel a karakterek, életutak között – de ahelyett, hogy mindez megzavart vagy idegesített volna, inkább csak egyre inkább bevont.

Tetszett, ahogy leírta a soksok világot meg a különféle technológiákat, meg részleteket a múltból (számunkra jövő) többféle szemszögből is. Maga a stílus is többnyire csillagos ötös, ritkán éreztem csak túl terjengősnek és a „történet a történetben” dologból is csak pár dolog volt, ami kizökkentett.

Minden szereplő sztoriját érdeklődve olvastam (a pap és Sol története volt a kedvenc), pedig az elején egyikük sem tűnt olyan nagyon szimpatikusnak, mégis két oldal után csak úgy faltam az egyes fejezeteket, mert akartam tudni az újabb puzzledarabot. Persze persze, voltak azért kevésbé meg jobban érdekes részek is számomra, de mind fontos volt és hozzáadott a teljes képhez. Ami így a végére olyan nagyon nem is lett bombasztikus meg csavaros, meg ki sem derült egy csomó minden – a legutolsó jelenet viszont azért nagyon szép volt.

Szóval nagyon kíváncsi vagyok és szívesen töltök még több időt ebben az univerzumban – jöhet a következő!

ujhelyiz P>!
Dan Simmons: Hyperion (angol)

Egy utazás nem az igazi, ha egyedül zajlik – hisz a fontos emlékek abból származnak, ahogy másokkal kapcsolatba kerülünk, és rájuk hatást keltünk. A Hyperion is erre a gondolatra épül: egy háborús övezetbe érkezik hét zarándok, akik elmesélik egymásnak, hogy pontosan miért is tartanak a titokzatos Shrike felé.

És ez a történet-a-történetben típusú mesemondás egy látványos kaleidoszkópon keresztül mutat be különös, de mégis annyira modern és emberi univerzumot, ahol az emberiség szétszéledt a világűrbe, mesterséges intelligenciákat és teleportkapukat épített; ugyanakkor eközben sem felejtett el mindenféle etnikai, vallási, esetleg gazdasági alapon klikkekbe szerveződni. És ebből kifolyólag mindenféle tragédiába fulladni.

Több elbeszélés központi témája az, hogy különböző embereknek máshogy telik az idő, és ez mit tesz a kapcsolataikkal – annyit spoiler nélkül elmondhatok, hogy nem sok jót. De kapnak jót és rosszat a vallások és a tudósok; van szó gazdasági-politikai és hagyományos, seregekre épülő csatákról. Igen, a könyv egy kicsit mindenről szól, de ennek ellenére nem éreztem úgy, hogy túlságosan szétforgácsolná magát. És most, hogy már tudom, hogy mi volt az utolsó történet, újra kellene olvasni az elsőket a részleteket keresve, amik a világot mélyítik.

A könyv olvasásába teljesen vakon ugrottam bele, semmit sem tudtam róla; de így utólag azt gondolom, megérdemelte a díjait. Elgondolkoztató, mély olvasmány – remélem, valami hasznos következtetést sikerül majd levonni belőle.

Aerandir>!
Dan Simmons: Hyperion (angol)

Kezdjük a végén: hogy a csudába lehet így befejezni egy könyvet? Különösen igazságtalan a sorstól, hogy nem kezdhetem most azonnal a következő részt, hanem legalább két hétig várnom kell (aztán meg ki tudja, még meddig…).
Na és akkor most a véleményem a könyvről: gyönyörű volt. Egyrészt valahogy tényleg nagyon szépnek találtam a rengeteg erőszak ellenére is, másrészt pedig valami zseniálisan meg van csinálva. A sci-fibe ágyazott Dekameron nagyon jó ötlet, rettentően hatásosak a zarándokok teljesen különböző történetei. Mindegyikből megtudunk valamit, amitől talán, ha szerencsénk van, egy kicsit világosabb lesz minden. Vagy esetleg csak még tovább bonyolódik a helyzet. És a történetek valóban nagyon különbözőek. A költészettől kezdve a romantikus kémregényen át a hiper-szuper technikákig mindenféle téma és műfaj előfordul. Ezen kívül néhány aktuális problémát is felvet az író, hátha valakinek nem könyv a könyv környezetvédelem, gyarmatosítás, globalizáció, hatalmi kérdések, kizsákmányolás és elnyomás nélkül. (Mellesleg, mi baja van az összes sci-fi-írónak a delfinekkel?)
Mindezt hihetetlenül izgalmasan adja elő a mester, pont megfelelő mennyiségű horrorral és rejtéllyel, a kellő időben adagolt információval. Ezen kívül néha még kifejezetten szellemes is. spoiler


Népszerű idézetek

ujhelyiz P>!

In the beginning was the Word. Then came the fucking word processor. Then came the thought processor. Then came the death of literature.

176. oldal, 3. fejezet (Spectra, 2011)

ujhelyiz P>!

„This is poetry. You are writing about Heaven's Gate and the Caribou Herd, but what comes across is loneliness, displacement, angst, and a cynical look at humanity.”
„So?”
„So no one wants to pay for a look at another persons angst.”

198. oldal, 3. fejezet (Spectra, 2011)

ujhelyiz P>!

„They've found a cure?”
„No,” said Sol, „but I've found a reason to hope.”
„Hope is good,” Robert said in cautious tones.
Sol grinned, his teeth white against the gray of his beard. „It had better be,” he said. „Sometimes it is all we're given.”

305. oldal, 4. fejezet (Spectra, 2011)


A sorozat következő kötete

Hyperion Cantos sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Martha Wells: All Systems Red
Kim Stanley Robinson: Green Mars
Orson Scott Card: Speaker for the Dead
Kim Stanley Robinson: Aurora (angol)
Adrian Tchaikovsky: Children of Time
Alastair Reynolds: On the Steel Breeze
Mary Robinette Kowal: The Calculating Stars
Joan D. Vinge: The Snow Queen
Greg Egan: Oceanic
John Scalzi: Redshirts