Endymion ​felemelkedése (Hyperioni énekek 4.) 185 csillagozás

Dan Simmons: Endymion felemelkedése

Elérkezett ​a végső leszámolás napja. Az egyház meghirdeti a mindent eldöntő, népirtással fenyegető keresztes hadjáratot, amely végérvényesen rabszolgasorba döntheti az emberiséget. A világ túlfelén közben felnő egy új messiás, aki a rejtélyes Idegenek szárnyai alatt szokatlan képességekre tesz szert. A messiás neve: Aenea.

Aeneának azonban segítségre van szüksége ahhoz, hogy elterjessze megdöbbentő üzenetét tanítványai egyre népesebb táborában. Útra kel hát védelmezőjével, az egykori pásztorral és elítélt gyilkossal, Raul Endymionnal, hogy teljesítsenek egy utolsó, minden képzeletet felülmúló küldetést, és megfejtsék az egész világegyetem rejtett jelentését. Régi és új ellenségek veszik üldözőbe őket, miközben nyomukban jár a titokzatos Shrike is – szörnyeteg, angyal, gyilkológép –, aki végre leránthatja a leplet származásáról és rendeltetéséről. A Hyperionon pedig, ahol a világrengető kaland a kezdetét vette, minden titokra fény derül: az apokaliptikus igazság… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1997

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2018
832 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634195757 · Fordította: Huszár András
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2013
828 oldal · ISBN: 9786155272523 · Fordította: Huszár András
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2013
828 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155272332 · Fordította: Huszár András

Enciklopédia 10

Szereplők népszerűség szerint

Paul Duré atya

Helyszínek népszerűség szerint

Gateway Arch


Kedvencelte 26

Most olvassa 12

Várólistára tette 78

Kívánságlistára tette 66

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
Lisie87 P
Dan Simmons: Endymion felemelkedése

Hosszú út volt, de nem bántam meg egyetlen pillanatát sem! :)
Könnyes szemekkel búcsúztam a végén a könyvtől! :) <3
Nem zengek ódákat, nem írok körmondatokat, nem dicsőítem. Nekem sokat jelent ez a könyv (sorozat), és az írót nagyon szeretem! Megtartom magamnak a gondolataimat és az érzéseimet!
Csak annyit mondok, hogy aki nyitott rá, annak ajánlom, mert egy különleges utazásban lesz része!

8 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Dan Simmons: Endymion felemelkedése

A hátoldal szerint a főhősök a történet végére megfejtik az egész világegyetem rejtett jelentését és az apokaliptikus igazság feltárja az élet értelmét. Az ilyen kijelentéseket én gyanakodva szoktam figyelni, hisz az élet érteméről szóló kizárólagos és egyetlen tudás már korábban a birtokomba jutott: spoiler

Szerencsére ezt a könyvet nem a hátoldala alapján választja az ember. Ha a korábbi 538 + 636 + 616 oldalon keresztülrágtam magamat, akkor már ezt a 826 oldalt sem lehetett kihagyni. És mivel olvastam a Hyperioni énekek előző részeit, tudtam, hogy mire számíthatok: eposzi méretekben hömpölygő űroperára, bámulatos fantáziával megrajzolt világokra, izgalmas kalandokra, rengeteg irodalmi idézetre, utalásra – elsősorban John Keats verseire; és persze sok filozófiára-teológiára.

Nem is csalódtam. Az elején olyan érzésem volt, mint mikor gyerekkoromban 19. századi kalandregényeket olvastam, Vernét és Jókait. :)
Később érkezett néhány elidegenítő effektus, – ebben @Leonidas értékeléséhez spoiler csatakoznék.
Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem bírom az olyan nyavalygást, mint amikor Frodó szenved a Végzet hegyére menet, vagy Harry Potter bánatos arcát, amikor Voldemort megjelenik a tudatában. És ha már Harry Potter, engem is végtelenül idegesített a Dumledore-t idéző majd később elmagyarázom szöveg is.
Ha a kifogásaimat kell sorolni, akkor tudom még folytatni: a negatív szereplők motiválatlan ördögi gonoszsága a legolcsóbb ponyvaregények színvonalát idézte; a történetben számos nehezen követhető logikájú, erőltetett megoldás volt – itt esősorban az időutazásokra és Shrike történetére gondolok; a mű vallásfilozófiája hétköznapi halandó számára szinte befogadhatatlanul bonyolult volt – az ilyen hibák egy átlagos sci-finél lerontanák az értékelésnél az osztályzatot.

De. A Hyperioni énekek nem egy átlagos sci-fi. Az értékeléseket olvasva találtam rá például @pwz értékelésére spoiler, amely a mitológiai és bibliai párhuzamokat nagyon jól bemutatja.
Ezen túl számomra fontos volt még a mű mondanivalójának az a gondosan felépített láncolata is, amely az idegenek az ellenségeink, csak az egyetlen igaz hit üdvözít, mindig az erősebb birtokolja az igazságot erőszakos eszméi helyett egy békés, színes és szabad világot jósol meg. Ez így elég didaktikusnak hangzik, de ez az én hibám, én fordítom le ilyen közhelyesre Dan Simmons mondanivalóját. Ha ez egy szájbarágós tanmese lenne, akkor képtelenség volna elolvasni. Szerencsére nem így van.
Ez egy jó könyv, érdekes, izgalmas, szórakoztató, és ha nem is éri el a sorozat első részének a színvonalát, azért érdemes elolvasni.

>!
Chöpp 
Dan Simmons: Endymion felemelkedése

Tökéletes befejezése annak a tetralógiának, amit nagyon nehezemre esett befejeznem. Tudtam, hogy egy jó sorozatot magunk mögött hagyni veszteség érzettel jár. Minél élvezetesebb, annál nagyobb veszteséggel. Ez már csak így van nálam.
Friss az élmény. Még keserédes mosollyal gyászolok. ;)

>!
Leonidas
Dan Simmons: Endymion felemelkedése

Végre sikerült elolvasnom. Nagyon nehezen haladtam, többször csak minden akaraterőmet összeszedve tudtam tovább folytatni. Nem csoda, hogy ilyen sokáig képtelen voltam eldönteni, mit is írjak a regényről.
A Hyperion nagyszerű regény, a folytatása egy-két nehezebben emészthető résztől eltekintve még mindig nagyon tetszett. Sajnos a két Endymion nem hozta az előző részek színvonalát.
Az elején nagyszerű történet (Hyperion), egy ponton teljesen megváltozott. Előtérbe került a vallásos vonal, amitől nekem hirtelen nagyon elment a kedvem a történettől. Az amúgy rendkívül jó alapötlet már egyre kevésbé volt élvezhető és az egész zavaró folyamat ebben a regényben csúcsosodott ki. Sajnos azt kell mondjam, nagyon csalódott vagyok. Ha picit is másképp írta volna meg Simmons, ha nem ennyire vallásosan, hanem az emberek saját erejükből próbálják legyőzni a velejéig gonosz egyházat, akkor lehet azonnal kedvencnek jelölöm. Így viszont kaptam egy nagyon jól megírt történetet, de nagyon nem a szájízem szerint megírt történetet.
A második hibája, hogy az író nem tudott olyan remek karakterek alkotni, mint amelyek a Hyperion regényekben szerepeltek. Egyik főszereplő sem volt túlzottan szimpatikus. Hiába éreztem Rault nagyon is emberinek, ha egyszerűen elviselhetetlenül értetlen volt. Simmons elég zavaró módon ezt nagyon is kihangsúlyozta. Meg is jegyeztem magamban: öregem, te nem pásztor vagy, hanem birka.
Aenea, egyszerűen ellenszenves volt. Ismét osztotta az észt, tette mindezt olyan tűrőképességem határait feszegető módon, hogy azt nagyon nehezen viseltem. Az állandó, majd később elmagyarázom szövegtől meg egyenesen falra másztam mérgemben.
Nem kaptam mindenre kielégítő magyarázatot. Főleg a Shrike körüli rejtély maradt számomra zavaróan homályos.
A történet néhol rendkívül izgalmas, ezen részeknél tényleg faltam az oldalakat. Hihetetlenül jók a tájleírások, főleg Tien-san volt meseszép. Az ötletek továbbra is lenyűgözőek, ezért is adtam 3.5 csillagot.
A sok zavaró tényező ellenére, szerintem érdemes elolvasni.

4 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir
Dan Simmons: Endymion felemelkedése

Újfent spoiler azzal kell kezdenem, hogy jót tett ez a két évnyi szünet az előző rész után – bele sem merek gondolni, hogy mi lett volna, ha egyben olvasom a négy kötetet.
Az első 4-500 oldalt ugyanis simán élveztem. Valahogy úgy voltam vele, hogy hiába a leggyengébb Simmons, amit eddig kezembe vettem, azért még így is nagyon-nagyon erős – szöveg-, ötlet-, hangulat-, és még karakterszinten is (hát a cselekmény most sem tűnt túl combosnak). Elvoltam az apróságokkal, vitt magával a stílus, szerettem a szereplőket és a történetet. Aztán valamiért egyre kevésbé találtam a közös nevezőt ezzel a könyvvel, megérkezett a szeretet ereje, én meg egyre kevésbé voltam vevő a finomságaira és úgy valójában az egészre. Végül csak a végére értem, de az utolsó száz oldalakon sajnos már elvesztett engem, hiába derül ki minden, hiába pörög fel a cselekmény, és persze hiába történnek nagyon hatásos és izgalmas dolgok.
Azt hiszem, nekem egyszerűen sok volt ez a könyv. Valahol annyira szívesen lelkesednék a Messiás-(újra)értelmezéséért, a világ összefogásáért, a rövidebb-hosszabb vallási elmélkedéseiért, Aenea és Raul kapcsolatáért, a Shrike és Nemes feltűnéseiért, a MI-kkel kapcsolatos koncepciójáért, az Egyház megjelenéseiért… egye fene, még Raul narrátori szerepéért is, mert annyira csodálatosan bárgyú, hogy az csak szándékos lehet. De valahol félúton túltelített az Endymion felemelkedése – felírandó magamnak, hogy a kb. három évtized múlva következő újraolvasáskor apróbb darabokban fogyasszam inkább, húzzam el jobban az olvasást.
Úgyhogy számomra nem felhőtlen a Hyperion Cantos zárása, ami persze semmit nem von le az előző részek zsenialitásából.

>!
Qedrák MP
Dan Simmons: Endymion felemelkedése

Ó, hát ennek vége ? Pedig az Endymion felemelkedése brutálisan hosszú, úgyhogy magamban el is neveztem Dan Simmonst a sci-fi Jókai Mórjának. Az oldalakon keresztül húzódó tájleírásai, az elképzelt technikai vívmányok részletezése emlékeztet a 19. századi írásokra, ahol az olvasók sosem látott tájakon barangolhattak a könyvek segítségével. Nekem ez a stílus mindig is a gyengéim közé tartozott, most is örömmel fedeztem fel magamnak. Az utolsó nagyjából kétszáz oldalt egy nekifutásra olvastam el, szóval kijelenthetem, hogy végig lekötött.

Az Endymion felemelkedése egyébként a Hyperion Cantos monumentális világát egy még monumentálisabb keretbe foglalja, és ad egy keserédes lezárást a történetnek. (Igen, arra célzok, hogy George R. R. Martin megtanulhatná ezt Simmonstól). Azt nem állítanám, hogy egyetlen ponton sem tette zárójelbe a korábban felépített világát, de ezt nem olyan mértékben tette, hogy az engem zavarjon.

Naiv módon azt hittem amúgy, hogy több utazásra nem kerül sor, de mégis a könyv első harmada ezzel telik el. A Tien-sanon zajló események még egy saját külön kis kötetet is megérdemelhettek volna. Az időben pedig össze-vissza ugrabugrálunk, de a szerző javára legyen írva, ezek többnyire koherens változások maradnak. A kötet végére szánt csavar viszont szerintem csak a narrátornak nem jutott eszébe.

Apropó, időugrálások: találkozunk az első kötet több szereplőjével is, elsősorban azokkal, akiknek a történetét kevésbé fejtette ki. Így felbukkan Kassad, meg a templomos és Rachel Weintraub, bár hogy ő miért, azt nem tudom. Valószínűleg statisztának, amivel egy kicsit lerombolja azt a tényt, hogy az övé a legerősebb történet az első kötetben. Szerintem ritkán sül el jól, ha egy sorozat a saját legendáját így próbálja építésre használni, és ez most sincs másképpen. Itt egyszerűen feleslegesnek tűnt az egész, és nem lennék meglepve, ha ez sok rajongónál inkább visszatetszést keltene.

Bennem amúgy maradt egy igen fontos kérdés, (a spoilert csak az nyissa meg, aki olvasta a könyvet!): spoiler

Illetve mintha a Shrike nem egészen ugyanazt a szerepet töltené be, mint az első kötetben, (de az Endymionhoz azért igazodik). Vagy legalábbis a magyarázatok számomra olykor képlékenyek maradtak.

Azt hiszem, itt az ideje a szerzőtől valami mást is olvasni.

>!
kvzs P
Dan Simmons: Endymion felemelkedése

Simmons feltette a pontot az i-re ezzel a kötettel.
Mesterien bűvészkedett most is a szálakkal, az idősíkokkal és a válaszokkal. Néhány kérdést ugyan kicsit nyitva hagyott, összességében mégis lenyűgöző, ahogy a Hyperion kezdeti történeteitől a világmegrengető eseményeken át eljut újra az emberiig, és a nagy problémák boncolgatásán keresztül visszavezet nagyon alapvető, mindenkit egyénileg érintő kérdésekig.
(Kicsit lassan haladtam az olvasással, de érdekes volt, hogy a napokban én is rákényszerültem, hogy átgondoljak és újraértékeljek dolgokat, és szinte Raullal együtt kezdtem el felfogni a „Válassz újra” lényegét és a helyére tenni a dolgokat)
M. Endymiont néha én is kicsit lassú felfogásúnak és málészájúnak éreztem -mintha még idegesített is volna olykor- azonban rájöttem, hogy ez mind abból adódik, hogy ő a mesélő: az embernek mindig nehezebben esnek le a dolgok, ha valaminek a közepén van, vagy egy történésnek a részese, mintha egy külső szemlélő lenne… Ezzel az ötletes megoldással pedig Simmons elérte azt, hogy az olvasó ne készen kapja a válaszokat, hanem küzdjön meg értük olvasás közben.
Az arányokat és a stílust nem dicsérem újra agyon, mert csak magamat ismételném. A végső következtetés -amire érzésem szerint fel lett építve az egész sorozat- bevezetése és bemutatása miatt viszont emelem kalapom.
(A Csingtao amúgy egy kínai (vagy az egyetlen, mást nem láttam) sörmárka, csak ők tsingtao-nak írják és csingdáó-nak ejtik)

2 hozzászólás
>!
Nuwiel SP
Dan Simmons: Endymion felemelkedése

Évek óta kerülgettem Dan Simmons legfőbb művét, a Hyperioni énekeket, legfőképp a terjedelme miatt. Amikor aztán megkaptam az első két kötetet születésnapomra és névnapomra, már nem volt menekvés, az utolsó két kötetet már magam szereztem be.

A Hyperionról és a Hyperion bukásáról nem is tudnék többet mesélni már, mások mindent elmondtak róla. Kíváncsiságom erősebb lévén, mint önmegtartóztatásom, sok véleményt elolvastam a ciklus második feléről is, így nem voltak különösebb elvárásaim, Simmonsnak azonban még ezeket is sikerült messze alulmúlnia, és többször jócskán felidegesítenie. Habár a Hyperion bukása végén több kérdést is nyitva hagy, én elégedett lettem volna akkor is, ha nem írja meg a folytatásokat. De ha már megírta, legalább fogta volna rövidebbre!

Igen, elsősorban a könyvek hossza a nyűgjeim fő forrása. Több, mint 1400 oldal, amit részben olyan leírások tesznek ki, amikre semmi szükség ilyen formában. spoiler Nevek végtelen áradata, akikről néha teljesen feleslegesnek tűnő információkat oszt meg. Mindezekkel persze egy lélegző, hihető, valódinak érződő világot teremt, amiről elhiszem, hogy egyszer megvalósulhat, de akkor is, egyszerűen sok. Én készséggel elhiszem, hogy a kisujjából kirázza az emberiség eddigi teljes történetét és kultúráját, majd mindezt olyan lazán építi be a könyveibe, mint Kőműves Kelemen az asszonyt a várba, de ezt kevesebb oldalon és sallanggal is megtehette volna.

Az egészet ráadásul még inkább agyoncsapja a narrátor, Raul. Hyperioni pásztorok közül származik, volt polgárőr, kidobó, idegenvezető, a nagyanyja bemagoltatta vele a Hyperioni Énekeket, és ennyi. Nem különösebben okos, nem különösebben megfontolt, és állandóan megsértődik. Már az elejétől kezdve nem volt szimpatikus, de a Tien-santól kezdve egyenesen utáltam, és olyan idiótán viselkedett, hogy azt tanítani kellene. spoiler Sajátos odüsszeiája csak nyer némi értelmet, de hogy nála sokkal alkalmasabb főszereplő is biztos akadt volna, az hétszentség.

Az utolsó oldalak valóban izgalmasabbak, mint az első pár száz, de addigra a hangulat már rég tönkre ment. Nagyjából minden kérdésre választ ad, de mégis keserű szájízzel tettem le a könyvet.

>!
zamil
Dan Simmons: Endymion felemelkedése

Az előző könyvnél említett túlírtságot, üresjáratot, itt még jobban éreztem. Néhol már a könyv elér arra pontra, hogy elveszti az érdeklődését az olvasónál, ez szerintem hiba, egy így jó történetnél.
A végére szinte minden szálat sikerül az írónak elvarrni, a befejezés talán mondhatjuk annyira nem váratlan, de bátorság kellett, ahhoz, hogy meglépje az író. Nekem tetszek az ilyen befejezés.
Egy szó mind száz, bátran ajánlom minden sci-fi kedvelőnek ezt a sorozatot, kellemes napokat fog tölteni egy, olyan világban, ahol mindenki megtalálja a neki tetsző részt.

>!
Morpheus
Dan Simmons: Endymion felemelkedése

Nem könnyű egy írónak, ha egy messianisztikus történetet kíván elénk tárni. Van akinek ez tökéletesen sikerül, mint Frank Herbertnek, van akinek nem annyira. Nem véletlenül említettem a Dűne íróját, hiszen a mesterséges intelligenciák és az emberek háborúja ott is megemlítésre kerül (és utána az MI-k tilalma), és Aenea sem más, mint egy női Kwisatz Haderach. Természetesen a történet nem komplett koppintás, de eléggé feltűnőek a párhuzamok. Ez a kötet jobb lett, mint az előző, persze a túlírtság itt is jelen van, a nyomozgatós szál végre lezárul, és lassan értelmet kap minden, és még a történet is halad. Persze Simmons azért kifejti – egy buddhista bolygó ürügyén –, hogy a théraváda (esetleg a zen) az igazi buddhista irányvonal (ó, de mennyire unom már ezt a szöveget). No meg azt is, hogy az összes spirituális hagyomány egy alsóbbrendű valami ahhoz képest, ami a valóság, amiben persze nincs semmi tudomány feletti, mégis sokkal nagyszerűbb azoknál. Azért az, hogy a szeretetet teszi meg a világegyetem egyik alapvető erejévé, az tetszik. Az is, hogy empatikusabbá kell válnunk, hogy átérezzük a másik szenvedését (azért az feltűnt, hogy az állatokra ezt nem terjeszti ki… talán ők nem szenvednek?). Szóval van pozitív üzenete.
De azt most elhatároztam, hogy ilyen nagy dög könyvek olvasását befejeztem (a kedvenceimet kivéve). Ha ez most a trend, remélem, egyszer véget ér.
Ja és egy találós kérdés: Szerintetek mit fog az első MI megtanulni először az emberektől?
Válasz: spoiler


Népszerű idézetek

>!
csartak MP

A héten, amikor Gyula pápa kilencedik alkalommal hunyt el, és Duré atyát ötödszörre is megölték, Aeana és én százhatvanezer fényévre voltunk az elrabolt Föld nevű bolygón – a Régi Földön, a valódi Földön.

38. oldal

>!
Chöpp 

Az Yggdrasill néma hídján Aeneához fordultam.
     – Mit mondott Dorzse Phamoa a végén?
     – Kale pe a – ismételte a barátom. – Ősi tibeti köszönésforma. Ezzel búcsúztatták a hegyekbe induló karavánokat. Azt jelenti: lassan járj, s akkor hazatérsz.

719. oldal

1 hozzászólás
>!
Chöpp 

     – Az alkotáshoz egy élet is kevés, Raul. Vagy akár ahhoz, hogy megismerjük magunkat, és megértsük, mi végre vagyunk ezen a világon. Talán ez az átka, ha embernek születünk… de akár áldás is lehet.

800. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Paul Duré atya
>!
pwz ISP

– Idősebb fejjel, amikor eltompul az elménk, a gyerekkorunkra emlékszünk a legtisztábban.

678. oldal Harmadik rész. 27.

>!
csakb

– Az emberiség történetének igazán érdekes felfedezései mind egy-egy emberhez köthetők, aki tapasztalatot szerzett, kísérletezett, levezette az elméletet, és megosztotta másokkal – válaszolta ifjú barátom. – A kollektív tudat olyan lenne, mint azok a régi tévéadások vagy az élet az adatszféra fénykorában… közös megegyezésen alapuló idiotizmus.

Második rész, 21. fejezet

>!
ppayter

– Kollektív tudat? – borzongott meg Aenea. – Fúj. El tudsz képzelni ennél unalmasabb és visszataszítóbb jövőképet?

555. oldal - Második rész, 21. fejezet

1 hozzászólás
>!
Chöpp 

    Az Yggdrasill bő egy kilométer hosszan húzódhatott a fa elkeskenyedő koronájától a tövében tündöklő, fúziós energiát sugárzó gyökérrendszerig.

632. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Yggdrasil
1 hozzászólás
>!
girion

Fura és bosszantó dolog ám a fájdalom. Kevés olyan dolog van a világon, ami ilyen borzalmas mértékben megköveteli az ember teljes figyelmét, és amiről másnak ennyire unalmas olvasni vagy hallani.

156. oldal

Kapcsolódó szócikkek: fájdalom
>!
pwz ISP

– Mégiscsak kisült valami jó a civilizáció összeomlásából: remek évjáratú borokat lehet előásni a földbe temetett magánborospincékből – mondja de Soya. – Nem rablók vagyunk, hanem régészek.

788. oldal Harmadik rész. 33

Kapcsolódó szócikkek: bor
>!
Chöpp 

    Felbaktatok a helyes beszéd és a helyes cselekvés pavilonján keresztül, majd kifújom magam a helyes életmód kör alakú pagodájában. A helyes erőfeszítés pagodája elé kitettek egy bambuszhordót, színültig ivóvízzel: olyan sokat iszom belőle, hogy béka nő a hasamban.

420. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

John Scalzi: Vörösingesek
Larry Niven: Időn kívüli világ
Frank Herbert: Dűne
Orson Scott Card: Ender árnyéka
John Scalzi: Vének háborúja
Orson Scott Card: Ender száműzetésben
Vernor Vinge: Tűz lobban a mélyben
Lois McMaster Bujold: Maréknyi becsület
Paul S. Kemp: Áramlatok
John Varley: Titán