Endymion (Hyperioni énekek 3.) 210 csillagozás

Dan Simmons: Endymion

Kétszázhetvennégy év telt el a Világháló Bukása óta, az univerzumban teljes a káosz. A Hegemónia széthullott darabjait a hamvaiból feltámadó katolikus egyház és hadserege fogja össze a halhatatlanság valóra váltásának révén.

Raul Endymion, az egykori pásztor és elítélt gyilkos akaratán kívül sakkfigurává válik egy olyan kozmikus játszmában, amely az emberiség sorsát hivatott eldönteni. Endymiont az új messiás, egy tizenkét éves kislány testőrévé nevezik ki, és miután egy kék bőrű android is melléjük szegődik, hárman hosszú, veszedelmes és kalandokkal teli útra kelnek az időn, a téren és a valóság szövetén át. Azonban a gyermeket a rejtélyes Shrike – szörnyeteg, gyilkológép, bosszúálló angyal – is követi a 32. századba. Endymionra hárul a feladat, hogy megmentse a kislányt az ellene törő hatalmaktól. Vajon sikerül-e eljuttatni mindenkihez a Tanítómester üzenetét, s ezáltal megváltoztatni a világot… és vajon felkészült-e rá az emberiség?

Eredeti megjelenés éve: 1996

>!
Agave Könyvek, Budapest, 2014
616 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155468858 · Fordította: Huszár András
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2012
616 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155049934 · Fordította: Huszár András · Illusztrálta: Kuszkó Rajmund
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2012
612 oldal · ISBN: 9786155272509 · Fordította: Huszár András

Enciklopédia 9

Szereplők népszerűség szerint

Shrike


Kedvencelte 31

Most olvassa 19

Várólistára tette 89

Kívánságlistára tette 63

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
vargarockzsolt P
Dan Simmons: Endymion

A világklasszis Hyperion és a csak egyszerűen nagyszerű Hyperoin bukása után ez egy újabb remek folytatás. Az első 500 oldal olyan volt, mintha az Óz, a nagy varázslót olvastam volna, utazgattunk, jöttek a kalandok, és én ezt nagyon is szeretem. Vagy mint A Gyűrűk Ura. Felelőtlenül lehet elmerülni benne, nem kell sietni, messze még a vége, a kalandok biztosan jól sülnek el, hisz nem halhatnak meg a könyv közepén a főszereplők…
Az Egyház az biztos nagyon a bögyében van Simmonsnak, a legrosszabbat hozza ki belőlük, én ateista vagyok, de ennyire gonosznak azért nem gondolnám őket, képzeljétek el, hozzájuk képest még a Shrike is pozitív szereplő lesz… :)
De az már a végén van, érdemes odáig elkalandozni, mert az utolsó 100 oldal letehetetlenül izgalmas.
Gondolkozom rajta, hogy Simmons honnan veszi ezt a mélységes humanizmusát, a való világban nem sok okot-alapot látok rá. Az ilyen könyvek miatt érdemes olvasni, visszaadja az ember életkedvét. :)
Egy kérdés azokhoz, akik olvasták: spoiler

5 hozzászólás
>!
Leonidas
Dan Simmons: Endymion

Az előző rész végén történt események miatt sejtettem, hogy nagy változások lesznek, de azért erre nem számítottam. Itt valami nagyon félresiklott.
Most már jó adag keserű szájízt éreztem olvasás közben, ami a történet előrehaladtával csak fokozódott. Ha ezt a regényt nem Simmons írta volna, hanem egy gyengébb író, lehet el sem olvasom. Azonban az író ismét nagyon jó regényt hozott össze.
Megalkotott egy számomra teljesen ellenszenves világot. Először azt gondoltam, nem fogom tudni elolvasni, de annyira zseniálisan utálatosra írta meg a világot irányító egyházat, hogy végül is sikerült átrágnom magam rajta.
Több kisebb problémám akadt a regénnyel. Először is hiányoznak az igazán érdekes karakterek. Kaets vagy Martin Silenus szintű karakter egy sincs benne. Raul nem rossz karakter, mégis nekem valamiért többször idegesítő, néha pedig egyenesen unalmas volt. A világot irányító hatalom szolgái – érthető okok miatt – nem voltak túlzottan érdekesek. De Soya kapitány még elviselhető volt, de a többiek már nagyon nem. Nekem legalább minimális szimpátiát kell éreznem egy szereplő iránt ahhoz, hogy érdekes legyen. Ez érvényes a legjobb karakterekre is.
Sajnos világ sem tetszett. Egyfajta sötét középkorba visszasüllyedt társadalom, ami szerintem távolról sem annyira ötletgazdag, mint az előző részekben található Világháló világa.
A történet nagyon izgalmas. A főszereplők rengeteget utaznak. Megismerünk pár érdekes bolygót, ahol többször kerülnek első látásra kilátástalan helyzetbe. Simmons nem kíméli őket, ahol csak tud akadályokat gördít eléjük, végig keményen bánik velük.
Nem rossz regény, de a Hyperion sokkal jobban tetszett.

7 hozzászólás
>!
Lisie87 P
Dan Simmons: Endymion

Kedvenc! *-*
Le a kalappal Simmons előtt, ez egy rendkívül jól megírt könyv! Még a molyos regisztrációm előtt olvastam a Hyperiont és a H. bukását, emlékeim szerint azok is nagyon tetszettek, mégis volt egy kis félsz bennem, amikor nekiálltam ennek a résznek. De 10-20 oldal után tudtam, hogy ez bizony jó lesz!
Szereplőink egy hosszú és izgalmas utazásra indulnak a világegyetem bolygóit érintve. Nagyon sok érdekes világot látnak, barátokat szereznek és veszítenek el, közben üldözőik is akadnak. Érdekes és színes világokat teremt az író, úgyhogy egy percig sem unatkoztam az út során. Jó volt a váltott nézőpont is, hol az üldözöttek, hol az üldözők szemszögéből látva az eseményeket.
Zseniális lett az új „rendszer” a Pax és az Egyház szövetsége. Rendkívül jó „gonoszt” teremtett a történethez, főleg, hogy spoiler . De nem kell elbúcsúznunk a régi ismerősöktől sem, a Magtól, lesz még szerintem nekik is bőven szerepük a következő részben, ahol kiderül, hogy mi folyik a háttérben! :) Egyelőre még csak utalásokat kapunk.
Tetszettek a visszautalások, emlékezések a régebbi szereplőkre és cselekményre, hiszen ők már rég halottak és a Bukás óta eltelt jó pár száz év. Meg volt az az „áh, erre emlékszem” érzés! ^^
Összességében nagyon élveztem, mindenkinek ajánlom, aki szereti a műfajt, és már alig várom, hogy folytathassam! :D

>!
Qedrák MP
Dan Simmons: Endymion

Rá kellett jönnöm arra, hogy a Hyperioni énekek igazából nem is a sci-fihez, hanem a fantasyhez tartoznak. (Az ég pedig kék, a fű zöld, és a közhelyszótár nagyon sok oldalból áll). Minden elem megtalálható benne, ami egy utazós, mágikus fantasyben kell, egymáshoz csiszolódó kis csapat, köztük egy fura élőlénnyel, egymástól merőben eltérő környezetek, gonosz üldözők, még gonoszabb üldözők és egyfajta megváltás sztori is. Ezt nyakon önti néhány humoros elemmel, mint például az időutazásos játékkal, hogy a főhős a leendő szerelmével tölti az idejét, aki még gyerek, de pontosan tudja, hogy egymásba fognak habarodni. Szerencsére ez a vonal csak egyike az Endymion fűszereinek. Szóval ez egy fantasy, amit sci-fibe csomagoltak. Olyan, mintha a fagylaltot tölcsér helyett whiskeyspohárban nyújtanák át, de végül is az alapvető élményen ez a körülmény keveset ront.

Persze azon elgondolkodtam, hogy vajon életbevágóan fontos volt-e folytatni a történetet. Mert a Hyperion bukása tulajdonképpen lekerekítette a sztorit, így a kérdésre egy elég határozott nemmel lehet felelni. Más kérdés, hogy a már említett fantasy elemeknek köszönhetően az Endymion is egy remekül működő olvasmány, amelyben szívesen vesztem el, és amelynek világaiban örömmel kalandoztam újra a főhősökkel együtt. Ez a kötet a szükségtelen, ám de jobban sikerült folytatások sorát gyarapítja. Nem hallgathatom el persze, hogy akadtak üresjáratok, és azt is sejteni lehet, (erősítve azt a benyomást, hogy a szerzőt elbódította a pénz szaga), hogy az Endymion úgy készült el, hogy annak majd születni fog egy folytatása. Egyszerűen kíváncsi vagyok arra, hogy mi történik a főszereplőkkel, hiszen a történetnek egyfajta fénypontján szakad félbe az elbeszélés. Simmons modern Seherezádéként élt ezzel az eszközzel, más kérdés, hogy az élete azért aligha forgott veszélyben.

>!
zamil
Dan Simmons: Endymion

Ugrunk egyet az időben, a szereplők zöme így érthetően, mint a múlt hősei vannak jelen, kivétel a költő, aki mondhatjuk, a nagy túlélő mesélő szerepében tetszeleg.
Új főhőseink több akadállyal találják szembe magukat, de a fő probléma az előző részekben megismert elvarratlan talányok megfejtése, megoldása.
Talán mondhatom, hogy a cselekmény színvonala továbbra is magas színvonalú, de valahogy túlírtnak érzem, túlságosan sok volt az úgymond üres „kajakozás”, jellemző még, hogy néhány emlék túl sokszor szerepel, tudom szeretünk a múlton merengeni, és emlékeket feleleveníteni, de talán ez egy könyvben annyira nem nyerő.
Ezeknek az üresjáratoknak köszönhető, hogy már nem tudom maradéktalanul öt csillagos könyvnek jelölné, még akkor se, ha nagyon élveztem.

>!
csartak MP
Dan Simmons: Endymion

„Önök rossz okból olvassák ezeket a sorokat.” – így szól az első mondat, és már át is járt a sajátságos hangulata. Biztos emlékeztek a Hyperion kezdésére is, amikor a hegemóniai Konzul Rachmanyinovot zongorázik az űrhajójában, és hatalmas gyíkszerű élőlények kavarogtak a lenti mocsárban. Ez hasonló borzongató volt számomra, – egyetlen mondat, de tudtam, hogy valami nagyszerűt fogok olvasni. 2 in 1, szépirodalom és sci-fi egyben.
Tetszett, hogy miközben bolygóról-bolygóra utazunk a szereplőkkel, egy másik, a bukás utáni szemszögből ismerjük meg az egykor élettel teli, modern bolygók világait, helyette pusztulás és üresség van.
Shrike új szerepben való felbukkanása nem meglepő, azért mindig kedveltem kicsit ezt a vén pokolfajzatot. Minden csak attól függ ki az ellensége.
A könyv vége felé, egy ponton csalódott voltam, szükségtelennek tartottam az erőszakot, de később megfogalmazódott bennem, hogy így volt hatásosabb.
De a legvége, teljesen meggyőzött, mert olyan finoman mutatja be, vetíti elő a két ember közötti harmonikus kapcsolatot, hogy nagyon várom a folytatást, hiszen ez az egész történet még csak az előzménye egy – remélhetőleg – még nagyobb dolognak.

>!
pat P
Dan Simmons: Endymion

Bajban vagyok kicsikét a csillagozással. Mert egy nagyon szép, igényes, érdekes, simán öt csillagos sci-fi ez az Endymion, szinte minden szempontból. Kivéve abból az egy szempontból, hogy azért mégiscsak a Hyperion könyvek folytatása. És aki azokban szerette a sok szereplőt, a változatos történeteket és stílusokat, az irodalmi és vallási utalások hordozta zsenialitás-bukét, vagy a metaszférát benépesítő, zen kóanokban beszélő Mesterséges Intelligenciákat, az itt bizony joggal emlegethet némi hiányérzetet.
Amiért az Endymiont leginkább lehet csodálni mégis, az a nagyon egyszerű, letisztult, puritán szerkezet. 3+1 főbb szereplő, mindössze két, időben majdnem párhuzamosan futó történetszál, koherensen A-ból B-be futó cselekmény. Utazás, feszültség, izgalmak, érzelmek. Némi információ az előzményekről, némi előreutalás a jövendő eseményeire, és nagyon-nagyon sok nyitva hagyott, bosszantóan érdekes kérdés. Tiszteletre méltó az az írói fegyelem, amivel Simmons megtartja ezt a feszes szerkezetet és tempót, kiadagolja a szükséges információkat, létrehozza az éppen szükséges feszültséget. Szóval nekem nem unalmas volt, hanem idegesítően feszült és izgalom-várós.
Rengeteg töltet maradt itt még elsütetlen a felhúzott ravasz mögött, úgy érzem…
De Soya kapitány atyát okvetlenül kérem a folytatásba is. Köszönöm.

9 hozzászólás
>!
Dominik_Blasir 
Dan Simmons: Endymion

Úgy érzem, a várakozás jót tesz a könyvélményeknek: majdnem pont két éve olvastam az előző részt, a közel hibátlan Hyperion bukását, ami amellett, hogy kedvenc lett, azonnal előrevetítette, hogy akarom a folytatást – azonban az Endymion-duóról kevesebb jót hallottam, úgyhogy inkább vártam kicsit. Vártam, mert ezzel csendesült az előző páros által nyújtott élmény, elfeledtem ezt-azt abból, hogy mi és hogyan történt – vagyis az Endymionra is a felfedezés újdonság-varázsával nézhettem rá, és nem az előzőekhez hasonlítva.
Önmagában nézve pedig ez újfent zseniális regény: Simmons nyilvánvalóan még mindig piszkosul jól ír, parádésan könnyen képes érzékeltetni az árnyalatokat a karakterek dinamikájában, a történetszövése még mindig lenyűgöző, és rajongok azért, hogy milyen természetességgel nyúl a sci-fi klasszikus eszköztárához. Persze nem csak ahhoz: irodalmi kikacsintásainak egy részét dekódolni sem egyszerű, folyton valami olyanba botlik az ember, ami ismerős innen-onnan. Ez az egész űrbéli csónakázás-járkálás is mintha egy nagy kikacsintás lenne – mondjuk a vége felé már kicsit untam, de ezt tudjuk be a hosszú könyvek iránti aktuális ódzkodásomnak.
Ezek után nem is kétséges, folytatom-e a befejezéssel. Legfeljebb azzal is várok egy kicsit…

>!
Gerof
Dan Simmons: Endymion

Hallottam már olyanról, hogy valakinél egyszer csak elfogy az olvasási kedv és hónapokig, évekig nem tér vissza. No itt is valami ilyesmi történt. Fél évbe telt elolvasnom ezt a könyvet, de ez egyáltalán nem a minőségéből következik. Egyszerűen közbejött az élet és elfogyott a kedv.
Eddig magamról, most pedig a könyvről. 100-200 oldal után hónapokig szüneteltettem, de azt követően elég könnyű volt visszarázódnom. Emlékeztem a szereplőkre, főbb eseményekre, sőt a könyv abból is jól vizsgázik, hogy a sorozat megelőző köteteit (több éve olvastam őket) felelevenítse, és ne legyenek homályos pontok, hogy mi is történt pl. 900 oldallal ezelőtt. Csak egyszer kerestem rá a sorozat wiki-jén valamire.
Talán csak egy picit volt haloványabb élmény, mint a Hyperion-kötetek, de azok aztán tényleg magasra tették a lécet, és nyilván az újdonság varázsa sincs már jelen. Ettől függetlenül az ötletek továbbra is parádésak, átgondoltság érződik végig a köteten, és izgalmas is a legtöbb helyen. Bár minden folytatás ilyen lenne.
Noha a Keats-versek már korábban se fogtak meg (ez van, szégyellem eléggé), de az egész cikluson végig vonuló vallásos elmélkedés, „útkeresés” összekötve a mesterséges intelligencia szerepéve nagyon is izgalmas (ha halmozni, túlozni akarnám a jelzőket, azt mondanám „bombasztikus”, de a „parádés” után már tényleg sok lenne :)).
Soha rosszabb sorozatot! (Tudom, hogy úgyis lesz.)

>!
Morpheus
Dan Simmons: Endymion

Csöppet csalódott vagyok, hogy az elejét és végét kivéve kapunk egyrészt egy tutajos történetet, másrészt pedig egy nyomozósat. Egyik sem hozott lázba, időnként előjöttek a fantasy kiütéseim is (hólidércek). Szóval ez egy habfelfújt alig valamiről, egy töltelék a valódi történések előtt. Legalábbis bízom benne. Sajnos úgy tapasztalom, hogy az lett a divat, hogy egy történetet duzzasszunk sokszorosára, mert oldalszámra kapjuk a pénzt…


Népszerű idézetek

>!
pwz ISP

A jövő nincs kőbe vésve… csak homokba írva.

548. oldal 50.

>!
ppayter

Önök rossz okból olvassák ezeket a sorokat.

(első mondat)

10 hozzászólás
>!
Chöpp 

Szerettelek a múltban és a jövőben. Szerettelek a tér és az idő korlátain túl.

615. oldal

Kapcsolódó szócikkek: szerelmi vallomás
2 hozzászólás
>!
Chöpp 

Nagymamám gyámkodását leszámítva a tudásomat autodidakta módon, könyvekből szereztem. Csak úgy faltam a könyveket. Huszonhét éves voltam, s azt hittem, mindent tudok.
    Semmit sem tudtam.

13. oldal

>!
Shanara

Annyi fontos dolog suhan el mellettünk úgy, hogy fel sem fogjuk. Annyi nagy hatású pillanatot temetnek maguk alá az abszurdak.

137. oldal (Agave Könyvek, 2012.)

>!
Chöpp 

    – A legjobban azt sajnáltam, amikor harminc éve megvakultam – említette Glaucus atya korábban, az első napon, amikor elbüszkélkedett a könyvtárával –, hogy nem tudtam elolvasni többé a szívemnek oly kedves könyveimet. Könyvmegvonásban szenvedő Prospero vagyok. El sem tudjátok képzelni, mennyi időbe telt felcipelni ezt a háromezer kötetet az ötven emelettel lentebbi könyvtárból!
    Délutánonként, amíg én felfedezősdit játszottam, A. Bettik pedig elvonult olvasgatni, Aenea hangosan felolvasott az öreg papnak. Egyszer kopogás nélkül nyitottam be a szobába, és könnyeket láttam csillogni az ősöreg misszionárius arcán.

493. oldal

>!
déjzi

(…) De hát az életben oly sokszor nem az a fontos, mit miért teszünk. A lényeg, hogy megtesszük.

11. oldal

>!
Chöpp 

Az evolúció során eljutunk az emberi lényekhez. Az emberi lények pedig egy hosszú és fájdalmas folyamat végén eljutnak az emberséghez.

495. oldal

>!
flynn

„Ha a szeretet a válasz, mi volt a kérdés?”

504. oldal

>!
Nuwiel SP

Aenea felkacagott.
– Eszembe nem jutott, hogy ezzel a hajóval utazzunk a Tethys folyón – dörzsölte meg az orrát. – Már csak az hiányozna… kábé olyan feltűnésmentesek lennénk, mint egy krokettkapun átfurakodó óriástacskó.
– Mi az a tacskó? – kérdeztem.
– Mi az a krokettkapu? – kérdezte A. Bettik.

285. oldal


A sorozat következő kötete

Hyperioni énekek sorozat · Összehasonlítás

Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Pierce Brown: Hajnalcsillag
Frank Herbert: A Dűne
Orson Scott Card: A Holtak Szószólója
Michael Reaves – Maya Kaathryn Bohnhoff: Az utolsó lovag
Matthew Stover: A Sith-ek bosszúja
John Scalzi: Vének háborúja
James S. A. Corey: Kalibán háborúja
Paul S. Kemp: Hullámtörés
John Scalzi: Pusztító tűz
Matthew Stover: Töréspont