Dermesztő ​nyár 59 csillagozás

Dan Simmons: Dermesztő nyár

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

1960 nyarán az illinois-i ElmHaven kisvárosában öt tizenkét éves fiú olyan szoros köteléket kovácsol, melyet az élet semmilyen fordulata nem képes szétszakítani. Bringázás a napnyugtában, titkos búvóhelyek az erdőben, egy idilli gyermekkor ártatlan titkai – másból sem áll az életük. Csakhogy a napfényben fürdő kukoricatáblák között olyan események történnek, melyek minden létező módon próbára teszik egymás iránti hűségüket. Amikor az éjszaka közepén megkondul egy rég elfeledett harang, a városlakók tudják, hogy vége a gondtalan időknek. A fenyegető erődként föléjük tornyosuló Régi Központi Iskola szívében, melyet beleng a koporsók mahagóniillata, láthatatlan gonosz támad új életre. Különös és rémisztő események dúlják fel a mindennapokat, terjesztik el a rettegést az egykor oly békés közösségben. Mike, Duane, Dale, Harlen és Kevin ki akarják söpörni a városból ezt az ősi rettenetet, ezért véres háborút indítanak a titokzatos erő ellen, mely az egész éjszakát uralja.

Eredeti megjelenés éve: 1991

>!
Alexandra, Pécs, 2018
720 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634472384 · Fordította: Babits Péter

Enciklopédia 14

Szereplők népszerűség szerint

Dale Stewart · Duane McBride · Jim Harlen · Kevin Grumbacher · Lawrence Stewart · Mike O'Rourke · orosz


Kedvencelte 5

Most olvassa 4

Várólistára tette 79

Kívánságlistára tette 91

Kölcsönkérné 5


Kiemelt értékelések

>!
gesztenye63 P
Dan Simmons: Dermesztő nyár

Ahogyan az a Szentírásban foglaltatik, bizony mondom, adassék meg a császárnak, ami a császáré! De…
Vizsgáljuk mégis kritikus szemüvegen keresztül ezt a szép írásművet.

Dan Simmons közel 30 éve, párhuzamosan a Hyperion Cantos alkotói folyamatával megírta ezt a 700 oldalnyi szerelmi vallomást, ezt a malomkő méretű eposzt a gyermekkorhoz, a kiskamasz lelkéhez. Valóságos elégiát alkotott az érzékeny, sérülékeny, szinte gyurmaként alakítható és mégis sziklaszilárd, kristályüveg tisztaságú, mélyében azonban bizonytalanul zavaros gyermeki útkeresésről.
Úgy gondolom, hogy Simmons, mint elhivatott pedagógus, emlékművet akart állítani egy generációnak, amely ebben a művében tökéletesen sikerült is. Szó sincs itt tinihorror-ról, arra ott van jó példaként King mester Az című örökbecsű klasszikusa. A Dermesztő nyár egy „aprólékos gonddal, szívvel, szeretettel megírt regény”*, ami egyszerűen a legszínvonalasabb ifjúsági kalandregény hagyományaira épül, a történések mögé misztikus vonulatot rejtve és jól felturbózva a horror eszköztárából kölcsönzött elemekkel. De a regény nem horror.
Sokkal inkább könnyen emészthető mélylélektani elemzés egy Simmons által siratott generáció letűnéséről, az idők visszafordíthatatlan változásáról, az értékek devalválódásáról.
Csodálatos részletességgel, felelős gondossággal építi fel a gyermeki karaktereket, akik néhány fejezetet követően már szinte együtt élnek velünk, azonban nem engedi ki őket a fülledt kisvárosi környezetből, hogy rajtuk keresztül kissé ráláthassunk a korabeli globális amerikai viszonyokra. Ettől túlságosan bezárttá, levegőtlenné válik a cselekmény, ami egy ilyen méretű falazó blokk esetében óhatatlanul felveti a túlírtság, túlhúzottság érzetét. Tagadhatatlan, hogy a szerző oly mértékben szerelmes a témába, hogy nincs szíve elengedni a szereplők kezét és több száz oldallal tovább vezeti őket, mint az a feszített tempóhoz, a gördülékeny történetvezetéshez elengedhetetlenül szükséges lenne.

Mindettől függetlenül Simmons egy zseni, ráadásul egy lelkiismeretes és következetes zseni, továbbra is nagy tisztelője maradok, ahogyan Ő a kedvenc szerzőim egyike. Úgy hiszem, továbbra is nagy örömmel olvasom majd az írásait, de inkább a scifi zsánerben hagyott mesteri lábnyomokat követem tovább.
*Ezúton kérem ismeretlenül is szíves elnézését kedves molyTársamnak @Regös_István-nak, akitől előzetes engedély nélkül loptam ezt az idézetet, de úgy érzem, hogy ennél frappánsabb, kompaktabb megfogalmazást nem találhatok a regényre. Egyben ajánlom figyelmetekbe ezt a kiváló értékelést: https://moly.hu/ertekelesek/3195750

>!
smetalin
Dan Simmons: Dermesztő nyár

Aki megbarátkozott a Terror hosszúságával, a részletes leírásokkal az itt sem fog csalódni. Az igaz, hogy a könyv eleje és a cselekmény nem indul turbó fokozattal, na de ha eljutunk a 200. oldalig onnantól kárpótol mindenért.
Mivel tizenévesek a szereplők és szeretnek bringázni és tombol a nyár, sokan összehasonlítják S.K. művével, és igen vannak hasonlóságok, de el kell vonatkoztatni, hiszen sok krimi is hasonlóság jegyeit mutatja mégis vannak kiemelkedően rossz és jók közöttük. Szerintem Simmons teljesen élvezhető sztorit írt.
Ezen a nyáron minden megváltozik, és az események sodrásával a gyerekek is egyre bátrabbak és erősebbek lesznek, hiszen valami történik a Régi Központiban, valami amit meg kell állítani.
Nem érzem összecsapottnak sem, mindent logikusan megmagyaráz, mi ez ami beszippantja a kis város lakosai egy részét, ügyesen rávezeti a gyerekeket a régmúlt idő szörnyűségeire.
Az előszót pedig ugorjátok át, legyen ez utószó.
Ja még valami, a borító. A ház jó, a gyerekek képe viszont csapnivaló, nem illik ehhez a könyvhöz olyan mintha egy kaland könyv lenne egy kis borzongással, hát ez nem az!

17 hozzászólás
>!
Anarchia_Könyvblog P
Dan Simmons: Dermesztő nyár

Könnyen dobálózhatunk olyan jelzőkkel, hogy ez, vagy az lett a kedvenc könyvünk, vagy írónk, esetleg olyan dolgokat is írhatunk, hogy ennél jobbat nem olvastam még – később persze mindig jönnek újabb és újabb írók és könyvek, amiknél ehhez hasonlót írunk – mégis azt kell mondanom, tavaly kevés olyan horror regény fogta meg az érdeklődésemet, mint a Dermesztő nyár

A karakterek egytől egyik jól kidolgozottak, a könyv atmoszférája kiváló az igazi horror zsáner kedvelőinek. Még azok az üresjáratok is élvezetesen vannak megírva, ahol igazából semmi sem történik, egyszerűen megfelelően rakja helyére az elemeket.

Ajánló folytatása itt:
https://anarchiakonyvblog.blog.hu/2019/01/02/dan_simmon…

>!
Praetorianus P
Dan Simmons: Dermesztő nyár

Általában sokat szoktam vacilálni a csillagos értékelésen. Most nem kellett…
Jelentem, a horror/thriller zsánerben számomra ez volt az idei év toronymagasan legjobb olvasmánya.
Már akkor éreztem, hogy nem mindennapi könyvvel lesz dolgom, amikor a spoilerekkel gazdagon tűzdelt „bevezetőt” olvastam. Az a harminc oldal, bár unalmasnak ígérkezett, tökéletes bemelegítés volt ahhoz, hogy felidézze bennem a gyerekkorom. Bár én harminc évvel később voltam egyidős a srácokkal, még a kilencvenes évek eleji kisvárosi élet is olyan békés és nyugodt volt, mint azt Simmons leírta. Jó volt kicsit visszaemlékezni azokra a gondtalan(nak tűnő) évekre, a fára mászásra, a kincskeresésre, a tilosban járásra, az első óvatos lépésekre a szerelmi élet rögös útjain. Ahogy elkezdődött a regény, mintha magamról olvastam volna. Akik fogékonyak az ilyesmire, könnyen beleélhetik magukat a srácok helyébe, ami máris meghozza az alaphangulatot, és megszeretteti velünk a történetet, még mielőtt tulajdonképpen elkezdene kibontakozni.
Ami már néhány oldal után átjön, az Stephen King hatása. Kedvenc íróm egyik (számomra) legjobb regénye, az AZ lépten nyomon visszaköszön Simmons oldalain, ami nálam nem majmolásért járó fél csillag levonást, hanem még plusz pontot is jelentett. A hangulatos kisváros, a társadalom minden rétegét képviselő kiskamasz baráti társaság, és a finom misztikummal bevezetett szörnyűségek már fél óra után biztossá tették, hogy ma újabb kedvencet avatok. De most őszintén, nem olvastunk ilyet a regény megjelenése előtt 5 évvel, King tollából? spoiler
Simmons azt írta, hogy a regény nem horror. Nem a francokat. Magasan van a tűréshatárom, kevés olyan horror van (mind a lapokon, mind a vásznon) ami kimaradt a szerény negyven életévem alatt, de még így is borzongtam olvasás közben. Amikor az események beindulnak, akkor bizony van itt libabőr, félelem, undor gazdagon. Bár voltak kitöltő fejezetek, de több volt az olyan, amit egyszerűen képtelen voltam lerakni.
Szumma szummárum, ez a történet nálam ütött. A nosztalgia faktor 10-ből legalább 12-es, a hangulat egyszerűen csak 10/10, a horror csak azért 10/9, mert voltak benne kicsit gagyi részek (bár ha ezt gagyinak hívjuk, akkor az Az, vagy bármely Lovecraft-i szörny is gagyinak számít). Ezen túl el kell mondanom, hogy nem nagyon olvasok scifi-t, ami miatt Simmons nálam a Terror kivételével teljesen kimaradt (apropó, említés szintjén itt is feltűnik az Erebus :)), ami méltatlannak tűnhet, hiszen hihetetlen jó tolla van. Pótolnom kell a hiányosságot…
Jaaa, de hogy kicsit azért mégis kötözködjek: kérdezném az Alexandrát, hogy mivel tudják magyarázni az indokolatlanul ronda borítót, és az azt feldobni próbáló indokolatlanul ronda fontkészletet? :D Oké, a beltartalom miatt megbocsájtok, de csak ha megígérik, hogy kiadják az „előszóban” emlegetett testvérregényt is. Addig is, hogy biztos legyen a folytatás, bárki vegye bátran, aki kedveli a gyerekszereplős történeteket, és így mondjuk King „Az” és „Állj ki mellettem” című mesterműveit. Nekik ez a sztori sem okoz majd csalódást.

>!
FreeAngel
Dan Simmons: Dermesztő nyár

„Az emberi élet, de legalábbis a férfilét kevés eseménye annyira felszabadító, túláradó, végtelen – s tartogat magában annyi lehetőséget –, mint a nyári szünet első napja, ha valaki történetesen tizenegy éves.” (58.oldal)

Zavarban vagyok, mert az előttem értékelők olyan szépen méltatták a regényt, hogy most mumusnak érzem magam, amiért én kicsit árnyaltabbnak látom ezt. Egyetértek azzal a véleménnyel, hogy minden ízében, porcikájában AZ köszön vissza, ugyanakkor ez mégis más. Valahogy elmosódottabb és a hangsúly sem ott van, ahol King klasszikusának esetében. Őszintén megmondom, nem tudom, hogy ezért vagy másért, talán egy kicsit mást vártam, de nekem nem tetszett annyira. Simmonsnak azonban gondja van arra, hogy mégis letehetetlen legyen a könyv.
AZ-t felülmúlni nem lehet, de mivel ilyen erősen érződik a hatása, így az egyszeri olvasó óhatatlanul is összeveti vele gondolatban. És a helyzet az, hogy ez a kötet nemhogy utolérni nem tudja, (pedig akarja, én úgy éreztem) de bizonyos értelemben jócskán le is van maradva tőle, mintha annak egy elnagyolt „vázlata” lenne. A gyerekek viszonyrendszere nem annyira kidolgozott, a ki-kivel van kérdése is jobban szét van kenve: míg az AZ-ban az első pillanattól egyértelműen lehet tudni, hogy ki kicsoda, pedig voltak jó páran.. itt még a kevésbé kedvelt „ellenségek” is együtt játszanak. A főszereplő gyerekek nem alkotnak olyan zárt közösséget szövetséget, csak a vége felé, amikor szembeszállnak a Gonosszal. És ha már Gonosz. Így nagy G-vel… Számomra kissé megfoghatatlan volt jó sokáig.. Igaz, többféle módon is megtestesült és megmutatta magát, mégsem tudtam félni tőle, nem keltett bennem olyan érzéseket, amit AZ az olvasás közben. Ennek a Gonosznak nem volt konkretizált célja, sem valószínűsíthető mozgatórugója, de egyértelműen megfogalmazott jelentése sem.

Nem volnék viszont igazságos, ha az elismerendő dolgokat nem emelném ki, hiszen van belőlük bőven. Amiben vitán felül megérdemli a dicséretet, az a gyerekkor, a boldog, gondtalan(nak tűnő) felhőtlen gyerekkor nosztalgiájának szeretettel teli ábrázolása. A könyvből ez domborodott ki igazán, a nyári szünet szabadságérzésének felelevenítése, amit Simmons remekül és érzőn közvetít az olvasó felé. Eszembe jutott, ahogyan ennyi idősen én is szabadon tekeregtem biciklivel a barátaimmal és az utcai lámpák felkapcsolódásakor kellett elköszönni, majd mindenki ment haza. Jómagam ugyan néhány évtizeddel később éltem meg ezt, de a fíling megvan és jólesett visszaemlékezve kicsit belehelyezkedni, belefeledkezni azokba az időkbe.
Simmons tehetségesen ír, ez szintén vitathatatlan. Nem erőltetett, szinte előttem van, ahogy kicsusszannak tollából a mondatok egymás után oly könnyedséggel, amilyen könnyű lélekkel szereplői vágnak neki az utolsó szabad nyárnak a kényszeredett felnőtté válás előtt.
A szerkesztési és stiláris hibák, nyomdai (?) bakik nyilván nem a szerző sara; volt, hogy komplett szövegrészek cserélődtek fel (!). Az viszont az ő lelkén szárad, hogy a bevezetőben elspoilerezi az egyik gyerek halálát. Ez nálam főbenjáró bűn egy olvasóval szemben, sérelmezem is, még ha elnézést is kért érte.

Összegezve a regény erőssége számomra leginkább abban rejlik, ahogyan Simmons alázattal közelítve hozzá, méltó emléket állít egy letűnt kor generációjának, hűen és színvonalasan ábrázolva a gyermeki lélek rezdüléseit, érzékenységét, vágyait.
Olvassátok tehát, mert érdemes, csak ne horrorként (arra ott van King klasszikusa), hanem a fenti idézet jegyében inkább nosztalgikus és kissé misztikus meseként, kalandregényként hajdanvolt gyerekkorunkról, a szabadságérzésről, a hőssé válásról és kicsit talán a felnőtté érésről.

>!
tinuviel89
Dan Simmons: Dermesztő nyár

Nagyon érdekes és aprólékos ez a könyv, és nagyon tényleg dermesztő. Szomorúvá tett.

>!
Regös_István
Dan Simmons: Dermesztő nyár

Aprólékos gonddal, szívvel, szeretettel megírt regény, amelyen egyértelműen érezhető Stephen King Az című művének hatása. Sajnos a Dermesztő nyár nem éri el előbbi mű nagyszerűségét, de mindenképpen nemes próbálkozás. Kissé úgy találtam, a szerző a végére talán elfáradt, illetőleg talán ő maga is olyannyira várta már, hogy végre eljusson a végkifejletig, hogy amikor végül elért oda, akkor némiképp összecsapta, elsiette. Amilyen szépen hömpölyögve, ráérősen építkezett többszáz oldalon keresztül, olyan sietősen zárja le és varrja el a szálakat az utolsó 100-50 oldalon. Kár érte, mert ha még 2-300 oldalt rászánt volna, a Dermesztő nyár egészen kiváló mű lehetne. A rettegés forrását is kevésnek érzem, közel sem váltja be az előzetesen hozzá fűzött reményeket, mindazt a borzalmat, amit neki tulajdonítanak. Újfent elnagyoltnak és triviálisnak, kidolgozatlannak érzem. Szemmel láthatólag az író számára a főszereplő gyerekek személyisége, a korabeli kisvárosi élet bemutatása fontosabb volt, mint a tényleges történések, a horror, és ez nem feltétlenül baj, ha ez nem egy horror regény lenne, hanem egy történelmi dráma. E téren is sokkal jobbnak érzem Stephen King Az-át. Ott sokkal részletesebb a korrajz, bonyolultabb és színesebb a főszereplők közötti viszonyrendszer bemutatása, végül pedig az ellenség kiléte is messze felülmúlja az olvasó legmerészebb képzeletét.
Dan Simmons regénye szeretne Az lenni, de végül nem sikerül neki. Ezzel együtt egy nagyon szépen és professzionálisan megírt mű, aminek a fordítása is egészen remek, néhány stiláris hibát leszámítva.
Ha valaki még nem olvasta King Az című regényét, azt javaslom, tegye meg, lehetőleg azelőtt, hogy a Dermesztő nyarat elolvasná, ezt pedig másodiknak, amolyan desszert-jelleggel fogyassza, kitűnő levezetést jelent Stephen King magnum opusa után.

>!
eeucrw
Dan Simmons: Dermesztő nyár

Briliánsan megírt, gyönyörű és libabőrözősen hátborzongató nagyregény a felnőtté válásról. Ráadásul én abban a szerencsétlen szerencsés helyzetben vagyok, hogy még nem olvastam sem Stephen King (Az), sem Robert McCammon (Egy fiú élete) regényét, a Dermesztő nyarat általában ezzel a két klasszikussal szokták összemérni, úgyhogy Simmons könyve (összehasonlítási alap híján) nekem könnyedén a legjobb coming of age horror, amihez eddig szerencsém volt.

(((Erősen zárójeles megjegyzés: bár mezei olvasóként elvileg nem szabadna, hogy érdekeljen, de mégis egészen megdöbbentő és rém kínos volt látni, ahogy tavaly az Alexandra képes volt Dan Simmons egységesen színvonalas magyar kiadásait egy ilyen totálisan félrepozicionált, átgondolatlan és rusnya (aki ezt a borítót engedélyezte!) könyvvel szétszarni. Mindezt azok után, hogy az Agave már majd’ 10 éve, rohadt sok befektetéssel és munkával, odafigyeléssel és szenvedéllyel egyengette a szerző hazai pályáját. Az egyetlen szerencse, hogy Babits Péter jó fordító, és láthatóan a szerkesztő is észnél volt, bár a sok elütést így sem úsztuk meg. Fogalmam sincs, hogy kinél vannak most Simmons jogai, vagy fog-e még valaki próbálkozni a többi könyvével, de nagyon nagy kár érte. Úgyhogy komolyan: shame on you!)))

>!
silverstark
Dan Simmons: Dermesztő nyár

Horrornak én mondjuk csak óvatosan nevezném, de ettől függetlenül jó kis olvasmány volt. Véleményem szerint kissé már túl lett írva, ugyanis 720 oldal, de a sztori, ami végülis kikerekedik belőle szerintem még a 400 oldalt se igen igényelte volna, vagy maximum csak annyit.
A sztori jó, de a 720 oldal ellenére szerintem nem lett valami jól kidolgozva…főleg a központi rejtély lett az aminek a felszíne épp csak kapargatásra került. Többet szerettem volna megtudni annak a bizonyos valaminek az eredetéről, természetéről, múltjáról…főleg a múltjáról, mert amit végül megtudunk az nekem kicsit kevéske.
A vége se lett rossz, de vártam volna valami frappánsat, valami ütőset, de sajna úgy cseng le az egész, hogy végig az az érzésem volt én ezt korábban már vagy tíz másik sztoriban is olvastam.
A főszereplők neveit, nagyjából a könyv feléig nem sikerült megjegyeznem, sosem tudtam ki beszél, nem tudtam őket elkülöníteni egymástól, ugyanis nagyon-nagyon sokáig a főszereplő srácok karakter kidolgozottsága…hát kb nem nagyon volt, de később persze azért már megmutatkoztak bizonyos jellembeli sajátosságok, bár azt azért nem állítanám, hogy a végére sikerült őket olyan jól megismernem….sőt megismerni nem nagyon sikerült őket egyáltalán, de annyit azért elért a könyv, hogy tudjam kinek a fejezetét olvasom.
A könyv kábé első felébe annyi volt a helyesírási és a tördelési hiba, hogy azt hittem kidobom a kukába és egyest adok rá….szerencséje volt, hogy a sztori már kellőképpen érdekelni kezdett így mindenképp olvasni akartam….de a kiadónak hatalmas fekete pont, hogy ezt így ilyen formában kiengedte a kezei közül. Én nem értem egyébként a kiadók többségét…egyszerűen nem olvassák át a kész szöveget mielőtt elküldik kinyomtatni?? Tudom én, hogy 700+ oldalt átnézni nem egynapos meló és nem is egyszerű, de bakker ez akkor is nagyon trehány munka…főleg a szöveg tördelése, na attól néha sikítófrászt tudtam volna kapni. Szegény Dan Simmons, már a második könyvét olvasom, ami hemzseg a szerkesztési hibáktól…a Terror is ilyen volt, hiba, hiba hátán, bár az egy másik kiadó sara volt, de akkor is.

>!
Adhézió
Dan Simmons: Dermesztő nyár

Simmons most sem hagyott cserben, bár nem egy Terror, de tűpontos a korrajz, a lélekábrázolás nagyszerű és a hangulata is hidegrázós, bár vannak üresjáratok, néha a 200. oldalon sem tudtam, ki kicsoda és igazából az utolsó ötven oldalon indul be igazán – akkor viszont mint a gyorsvonat. Nagyszerű volt, jó volt, még ilyet.


Népszerű idézetek

>!
mdiana

– Ezek a lények… ezek a démonok… bántják az embereket?
Cavanaugh atya homlokráncolva nézte.
– A tudatlanság korának mindennapjait benépesítő képzeletbeli lényekről beszélünk, Michael. Ezek az emberek, ha megbetegedtek, a démonokat okolták a bajukért, és nem ismertek más orvosságot, csak a piócákat…
– A vérszívókat? – ütközött meg Mike.
– Igen. A démonok feleltek a betegségekért, az értelmi fogyatékosságért… – C. atya elhallgatott, amint vélhetően eszébe jutott, hogy ministránsának húga is értelmi fogyatékos. – A szélhűdés, a rossz idő, lelki nyomorúság… mind megmagyarázhatóvá vált. Abban a korban, amikor valójában csak kevés dolgot tudtak megmagyarázni.
Mike visszafordult az asztal felé.
– De atyám, gondolja, hogy ezek a dolgok léteztek… léteznek? Még mindig kínozzák az embereket?
Cavanaugh atya karba tette kezét.
– Úgy gondolom, az egyház számtalan csodálatos tanítással ajándékozott meg minket, Michael, de azt is gondolom, hogy az egyház olyan, mint egy hatalmas fenékkotró gépezet, ami aranyakat keres a folyóban. Rengeteg aranyat kitermel, de bőven jut mellé sárból és szemétből is.

330. oldal, 17. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: pióca
>!
mdiana

Az elüzletiesedett világot kárhoztatni nagy közhely. Bár kimondottan szeretem, ahogy a fiatal Alvin Greenman – Alfredként, a kissé túlsúlyos fiatal gondnokként – elmagyarázza Edmund Gwennek, az igazi télapónak a Csoda a 34. utcában 1947-es változatában: „Hát, igen, egy rakás »izmus« van ebben a világban, de nincs rosszabb a kommercializmusnál. Hajtsd a pénzt, hajtsd a pénzt. Már Brooklyn se a régi, kit érdekel, miről szól a karácsony, csak hajtsd a pénzt, hajtsd a pénzt.”
S ez még csak 1947. Alfred és a Télapó együtt dobná el a műfogsorát, ha látná, mit jelent a „kommercializmus” a huszonegyedik században.

23. oldal - Bevezetés

>!
mdiana

(…) abban a pillanatban azt is felismerte, mennyire mulandó az ember: alig pár könyv, a dohány, amit nem élvezhet többé, és a néhány ruha, amit már mások hordanak el, az elmaradhatatlan pillanatfelvételek, hivatalos iratok és levelek, melyek oly keveset mondanak másoknak. Egy ember nem hagy maradandóbb nyomot a világban, eszmélt rá a szédülethez közelítő döbbenettel, mint a vízbe mártott kéz. Csak kihúzzuk az ujjainkat, és a víz olyan maradéktalanul kitölti az űrt, mintha sosem létezett volna.

308. oldal, 16. fejezet

>!
mdiana

Napjainkban a gyerekek minden életkorban a marketinggépezet céltáblái. (…) Amint Neil Postman írta 1999-ben: „A lényeg, hogy a gyerekkor, ha egyáltalán még létezik, közgazdasági kategóriává silányult. A társadalom lényegében csak annyit akar tenni a gyerekekért, hogy fogyasztókká neveli őket” A helyzet csak romlott abban a több mint egy évtizedben, amióta Postman papírra vetette e szavakat. (Már említettem, hogy Postman 2003-ban elhunyt, így szerencsére nem kellett megélnie azt a lélekölő marketing villlámháborút, amely 2006-ban Hannah Montana címmel debütált a Disney Channelen.)

26. oldal - Bevezetés

>!
jzsolti

A Dermesztő nyár, noha látszólag horror, valójában a gyerekkori titkok és elhallgatások méltatása; mese a gyermekkor párhuzamos világáról, amit már elveszítettünk vagy nemsokára elveszítünk. Sokak számára talán emiatt oly könnyű azonosulni a regénnyel.

5. oldal, - Bevezetés (Alexandra, 2018)

>!
FreeAngel

– Vagy talán csempész leszek.
– A whisky már törvényes – mutatott rá Kevin.
    Harlen elvigyorodott.
– Ja, de egy csomó minden nem. Az emberek bármit hajlandók megadni az olyan dolgokért, amiktől még hülyébbek lesznek.

718-719. oldal

Kapcsolódó szócikkek: emberi természet · Jim Harlen · Kevin Grumbacher
>!
FreeAngel

    A vízipisztolyok eresztettek a derekán, ettől végképp idiótának érezte magát. Egy dolog szörnyekkel harcolni, gondolta, és egészen más nedves gatyában harcolni. Előhúzta övéből, amelyik a legjobban szivárgott, és a foga közé szorította – inkább nyálasnak nézzék, mint pelenkásnak.

667. oldal

Kapcsolódó szócikkek: harc · Mike O'Rourke
>!
FreeAngel

– Kíváncsi lennék, hogy valaha is feljutunk-e oda – tűnődött el Mike.
– Az oroszok azon dolgoznak – hallatszott Duane hangja az általa kisajátított függőágy mélyéről. Dale és Harlen vele szemközt ült.
– Na persze… az oroszok! – horkant fel Kevin. – Őket bármikor legyőzzük.
    Duane sötét tömege megmozdult, tornacipője a teraszon koppant.
– Hát, nem tudom. A Szputnyikkal is megleptek minket, emlékeztek?
    Dale emlékezett. Emlékezett, hogy három évvel korábban, egy októberi napon ott állt a hátsó udvarukban, éppen a szemetet vitte ki, amikor az apja és az anyja csatlakozott hozzá, miután a rádióban bemondták, mikor esedékes az orosz műhold áthaladása. Az akkor még csak elsős Lawrence fent aludt. Hárman meredtek a szinte kopár ágak között az égre, míg a parányi fény át nem suhant a csillagok között. „Hihetetlen”, suttogta az apja, bár Dale sosem tudta meg, hogy értette – hihetetlen, mire képes az ember, vagy hihetetlen, mire képesek az oroszok?

354. oldal

>!
alexxa_chan

Miért van az, hogy a mai kölyköknek olyan átkozottul sok a mondanivalójuk és olyan átkozottul kevés a tennivalójuk?

9. oldal

>!
FreeAngel

    Az emberi élet, de legalábbis a férfilét kevés eseménye annyira felszabadító, túláradó, végtelen – s tartogat magában annyi lehetőséget –, mint a nyári szünet első napja, ha valaki történetesen tizenegy éves. Az előtte álló nyár olyan, mint egyetlen hatalmas zsúr, tunyán lelassulnak még a napok is, hogy legyen ideje kiélvezni minden egyes fogást.

58. oldal

Kapcsolódó szócikkek: élet · gyerekkor · nyár · nyári szünet

Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: Az
Stephen King – Peter Straub: A talizmán
Stephen King: A ragyogás
Josh Malerman: Madarak a dobozban
Victoria Schwab: Egy sötét duett
Stephen King: A Setét Torony – A hármak elhívatása
Anne Rice: Interjú a vámpírral
Kendare Blake: A rémálmok lánya
Stephen King: Duma Key
Stephen King: A tűzgyújtó