Megtanultam, hogy a pillanat minősége nem attól függ, amit kapunk tőle, hanem amit adunk. Egyetlen pillanatot sem tekintek mindennaposnak, bármilyen világiasnak vagy rutinszerűnek tűnjék is. Osztatlan figyelemmel írok, ülök, eszem és lélegzem" Nem az élet változott meg, hanem én. Mióta minden tettemre tisztelettel nézek, minden pillanatra megszenteltként tekintek, az élethez való viszonyom is megváltozott, szenvedély és céltudatosság hatja át.Mindaz, amit itt leírtam, a lehető legtermészetesebb, szinte semmi megerőltetésbe nem kerül, ha egyszer életünk belső gátlásait felszabadítjuk. Könyvemben éppen azt körvonalazom, hogy ezt miként valósíthatjuk meg. Ha a Rendkívüli pillanatok egy szemernyit is békésebbé, boldogabbá és egészségesebbé teszi életüket, erőfeszítéseim nem voltak hiábavalók, megkaptam jutalmam, és örömöm megsokszorozódott valamennyiük életének tükrében.-Dan MillmanA Békés harcos útja című könyv szerzője
Rendkívüli pillanatok 7 csillagozás

Kedvencelte 2
Most olvassa 3
Várólistára tette 15
Kívánságlistára tette 21
Kölcsönkérné 2

Kiemelt értékelések


Ismét egy nagyon jó könyv Dan Millman-től, amelyben mélyebb bepillantást nyerhetünk a békés harcos életmódjáról: az elme lecsendesítéséről, a jelenben maradásról, a helyénvalóbb táplálkozásról, a testedzésről. Fontos átgondolni az életünket, terveinket, aztán cselekedni. Mindenkinek a figyelmébe ajánlom, mert nagyon hasznos könyv. :)


Nagyon sok spirituális és/vagy személyiség fejlesztési témakörrel kapcsolatban jelentkezett az a probléma hogy nem tudtam megfogalmazni amire rájöttem vagy azt véltem hogy rájöttem. Nos, ez a könyv összefoglal egy csomó olyan érzést/gondolatot, melyet nem tudtam elmondani/megfogalmazni. Ha több a kèrdésed mint a válaszod magaddal kapcsolatban, akkor alapmű, ha csak kíváncsi vagy rá, hogy miről szól, akkor keress tovább, nem ez kell neked.
Népszerű idézetek




Bármit akarjunk is az élettől – társat, több pénzt, jó egészséget, a siker örömét nyújtó pályát vagy megvilágosodást –, ez mind ugyanarra vezethető vissza: minden vágyunk, kívánságunk, minden jelkép mögött boldogok akarunk lenni. Végtére is, ha tökéletesen boldogok vagyunk, mi másra van szükségünk? És ha nem vagyunk azok, nincs az a kapcsolat, karrier vagy siker, amely kielégülést nyújthat.




Kis erőfeszítéssel valamennyien találunk ürügyet és indokot, hogy feladjuk. De mi történne, ha minden mentséget sutba dobnánk, és átugranánk az utolsó gátat?
A békés harcos napi élettel kapcsolatos hozzáállásához szükség van arra, hogy hajlandók legyünk az őszinteségre, jóban-rosszban kitartsunk döntésünk mellett, higgyünk magunkban, amikor senki más nem hisz, elfogadjuk a siker vagy kudarc következményeit, tudva, hogy végigcsináltuk, és tőlünk telhetően mindent elkövettünk.




A valódi szolgálat azonban alázatosságból, felismerésből fakad, hálából hogy és abból valamennyien egy a lényeges csónakban evezünk. A szeretet azzal jár, hogy a személyiség mögé nézzünk, és felismerjük, ahogy Platón mondja, hogy mind „kemény küzdelmet vívunk”. A szolgálat a cselekvő szeretet – amely oly egyszerű is lehet, mint egy barátságos mosoly vagy néma üdvözletként biccentés egy idegennek –, vagy olyan mindent felölelő is lehet, mint a Béke Zarándok vagy Teréz anya élete.




A világi és spirituális hagyományok dicsőítették és bálványozták az istenkeresőket. Keresésünket mégis az élet jelen pillanatának, a pillanat boldogságának finom elutasítására alapozzuk. A keresők abban a tévhitben szenvednek, hogy amikor megragadják a kívánt tárgyat, az végre boldoggá teszi őket. A boldogság talán mind közül a legegyetemesebb élvezeti cikk, mert annyi minden tesz kis időre boldoggá bennünket, de mind ideiglenesnek bizonyul. Kialakítunk egy tűréshatárt, és napjaink, időnk és pénzünk javát a boldogság módjainak keresésével töltjük. A keresés végül csak megerősíti annak az elégedetlenségnek az érzetét, amely eleve elindított bennünket a keresés útján. A keresés abból fakad, hogy elutasítjuk az élet pillanatnyi állapotát, pedig csak a most létezik, tehát csak most lehetünk boldogok, vagy soha.




Mások szolgálata remek alkalmat nyújt, hogy Alapvető Énünk javítson „meccseredményén”, amely múltbeli kihágásokból és bűntudatból tevődik össze. Mivel az én és a világ egymást tükrözik, a mások iránt tanúsított szeretettel feltétlenül önmagunkat szeretjük majd jobban. A szolgálat jelenti az önértékhez vezető királyi utat. Önértékünkön keresztül utat nyitunk a belső békéhez, a boldogsághoz és a Szellem érzéséhez.




Ha egyszer teljes mértékben világossá válik előttünk, hogy a boldogság sugárzása belső állapot, felelősséget vállalhatunk belső állapotunkért, és gyakorlásba kezdhetünk. Aki a békés harcos útjára lép, felelősséget vállal boldogságáért vagy boldogtalanságáért, és a két állapot mögött meghúzódó meggyőződésekért.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Richard Bach: Illúziók 88% ·
Összehasonlítás - David R. Hawkins: Elengedés 87% ·
Összehasonlítás - Sri Chinmoy: A tökéletes isteni vállalkozás ·
Összehasonlítás - Kahlil Gibran: A próféta 86% ·
Összehasonlítás - Neale Donald Walsch: Az élet kiskönyve ·
Összehasonlítás - Jen Sincero: Vagány vagy! 85% ·
Összehasonlítás - Michael A. Singer: Az elengedés szabadsága 83% ·
Összehasonlítás - Michael A. Singer: Felszabadított lélek ·
Összehasonlítás - Michael A. Singer: Felszabadultan élni ·
Összehasonlítás - Eckhart Tolle: Új Föld 95% ·
Összehasonlítás