Eredet (Robert Langdon 5.) 81% 929 csillagozás

Nincs mese, nem halogathatom tovább! Meg kell írnom ezt az értékelést…
De annyira nehéz! Ez a könyv éppen annyira volt jó, mint amennyire nem.
Előre bocsátom, hogy elfogult Dan Brown rajongó vagyok. Zseniálisnak tartom az író témafelvetéseit és rendkívül hálás vagyok neki, amiért minden egyes regényével nagyon komolyan gondolkoztatóba ejt a világ dolgairól. Nem volt ez másképp most se.
A regény központi témája, hogy mi az ember és egyáltalán az élet eredete és mi vár ránk a jövőben? Ezek a kérdések leginkább a tudomány és a vallás harcáról szólnak, ahogy a regényben is ennek a két tekintélynek a képviselői feszülnek egymásnak és érvelnek a maguk igazsága mellett. Persze nem csak a száraz érvelések kerültek a lapokra. Egy gyilkosság, sok összeesküvés és számos rejtély szegélyezi Langdon professzor és újdonsült hölgy partnere útját.
Maga a történet egy nap leforgása alatt játszódik le, így elég eseménydúsnak kellene lennie, mégis olvasás közben azt éreztem, hogy néhol vontatott, néhol meg összecsapott a történetmesélés. Végig az volt az érzésem, hogy Brown most valahogy nem találta el az arányokat, nem jó helyre tette a hangsúlyokat. A tudományos fejtegetés túl hosszúra, ugyanakkor semmitmondóra sikeredett, az akciójelenetek, meg nem voltak igazán kidolgozottak, nem sikerült az izgalmaknak igazán a tetőfokára hágni.
Viszont a helyszínek leírása és a hozzájuk tartozó háttér információk (mint mindig) sok mindenért kárpótoltak. Most már mondhatom szenvedélyemmé vált a Dan Brown regények helyszíneinek végigjárása, hiszen, ahogy a könyv elején is megjegyzi az író, minden helyszín valóságos és úgy van, ahogyan az le van írva.
De kanyarodjunk vissza a történethez. A regény egész idő alatt azzal kecsegtet, hogy az olvasó megtudja, hogy Isten teremtette-e a világot és az életet vagy sem és az csak úgy magától jött létre. Be kell, hogy valljam elég naiv voltam ahhoz, hogy én is ennek a titoknak a megismeréséért faltam a lapokat, pedig elég egyértelmű volt, hogy nem egy regény lapjai között derül majd fény az emberiség legősibb és legvitatottabb kérdéseinek hiteles megválaszolására. Ennek ellenére csalódás volt, amit válaszként kaptam. Valami komolyabb dologra számítottam…
A hová tartunk kérdésre viszont olyan felvetéseket hozott fel az író, amin igen is el kell gondolkodni, még ha egyértelmű válaszokat nem is fogunk tudni megfogalmazni. A világ ha akarjuk, ha nem, abba az irányba halad, sőt feltartóztathatatlanul vágtat, amiben a technika, a kütyük függőségébe kerül majd az ember és ez nem biztos, hogy a boldogabb jövőt fogja eredményezni számúnkra.
A könyvet annak ellenére, hogy nem a legjobb regénye az írónak, mindenkinek ajánlom, mert a lapokon beutazhatja Spanyolország számos híres városát. Ugyanakkor elmosolyoghat az olvasó azon is, hogyan látja egy amerikai bestseller író Budapestet és mit gondol a retroról. :) Valamint elgondolkozhat a világ nagy dolgain, a múlton és jövőn egyaránt.

Az egy dolog, hogy kimondottan lassan haladtam vele, hiszen hétköznap dolgoztam, így sem időm, sem energiám nem volt elővenni a könyvet. Ám hétvégén bőven lett volna lehetőségem olvasni, valamiért viszont mégsem tettem. Ekkor tudatosult bennem igazán, hogy ez a regény tulajdonképpen nem is tetszik.
A téma pedig nagyon tetszik, a fülszöveg is izgalmas és csupa jóval kecsegtet, mégis úgy érzem, hogy Dan Brown talán soha, de soha nem fogja már megismételni A Da Vinci – kód sikerét.
A kötet ígéretes és csupa olyan témával foglalkozik, ami biztosan érdekli az embereket és már nagyon régóta foglalkoztatja az emberiséget. Honnan származunk? Honnan ered az élet? valamint Mi lesz velünk? Hová tarunk?
Ebből a történetből rengeteg mindent ki lehetett volna hozni, csak valamiért mégsem sikerült. Fáj a szívem, hogy ezt kell írnom, de akkor is így érzem.
Kezdjük ott, hogy Robert Langdon jól ismert zsenialitása egyszerűen háttérbe szorult. Ő volt a főszereplő, a karaktere köré épült az egész cselekmény, mégis mindvégig a háttérben operált és csak néha tűnt fel, hogy valójában végig jelent volt.
Aztán akadtak még az előző kötetekre hajazó ismétlések is.
Vallási szekták, egy megtört múltú férfi, akit Isten nevében felbéreltek a gyilkolásra, Mester helyett most egy Régens nevű titokzatos valaki, aki mindig, mindenről tudott és mindig, mindenki előtt járt egy lépéssel… Soroljam még?
Egyébként meglepő módon az ismétlődő klisék zavartak a legkevésbé, mert ami egyszer bevált, bejött, az végül is miért ne lehetne újra jó? Legalábbis először így gondoltam és az eleje pont ezért tetszett is, de egy idő után ellaposodott és semmi újat nem tartogatott.
Ezeket már olvastuk az előző Dan Brown kötetekben, csak éppen másképp hívták a szereplőket.
Ambra Vidal és Langdon professzor között teljesen kizárt volt a romantikus szál, hiszen a nő már valaki másnak a jegyese és ezzel szerintem nem árulok el nagy spoilert. Így hát pont emiatt semmi, de semmi kémia nem volt kettejük között, ami szintén idegesített, mert ebből bizony sokkal izgalmasabbat is ki lehetett volna hozni.
Kicsit el is lett húzva, sokáig tartott mire rátértünk a fő cselekmény szálra, túlzónak éreztem a bevezetést. Körülbelül a közepénél tartottam, amikor teljesen levágtam, hogy „ki" is a gonosz és mit, miért tett.
Ez szintén rontott az élményen, de aki kicsit is szemfüles az rögtön rájöhetett, hogy egyszerűen nincs olyan ember ezen a világon, aki ennyire képben legyen a dolgokkal, mint ez a bizonyos Régens.
Mindenhol ott van, mindent tud, mindenkit ismer, mindenkit manipulál, mindenre tudja a választ. Lehetetlen. Ilyen nincs. Egy ember képtelen ennyi mindent csinálni, hacsak… Nem is mondok többet. :)
Ha pedig mindez még nem lenne elég, kiderült végül Edmond Kirsch nagy felfedezésének a titka, ami számomra nem volt sem meglepő, sem sokkoló.
Pedig ezzel a titokkal még mindig nagyot lehetett volna robbantani, ami talán megmenthette volna a kötetet, de nem ez történt.
Inkább volt kiszámítható, igazi klisé, amit tulajdonképpen végig tudtunk, sejtettünk. Elvégre valóban ez lesz majd egyszer, ha így haladunk biztosan ilyen lesz a világ, viszont ez ellen úgy sem tesz senki, semmit, ami önmagában végtelenül szomorú persze, de az emberiség mindig is hajlamos volt saját magát tönkretenni.
Ez esetben viszont, van egy több mint félezer oldalas könyvünk, ami tulajdonképpen hiába lett megírva, hiszen semmi újjal, semmi sokkolóval, semmi izgalmassal nem szolgál.
A elveszett jelkép olvasása óta gyanítottam, de most már tudom, hogy Dan Brownnak az a legnagyobb baja, hogy nem elég bevállalós. Vannak jó ötletei, de végül mindegyiket elveti és nem meri teljes mértékben bevállalni a nép haragját. Pedig ha már megbotránkoztat, akkor csinálja teljes szívvel.

Ennél is bővebben pedig: https://klodettevilaga.blogspot.hu/2018/02/konyvkritika…

Sajnos nem volt nagy durranás ez a könyv, ami azért nagyon szomorú, mert kb 4-5 évente jön ki egy új könyv az írótól. :/
Szóval… egy Elon Musk kaliberű valaki bejelenti, hogy az emberiség két legnagyobb kérdésére, minden vallást megrengető választ talált. Nem tudom, lehet mert fiatal vagyok, vagy mert nem vagyok vallásos, de én egyik kérdésen sem gondolkodtam soha, de azért ez biztos van, akit érdekel. Az első fő gond itt volt. Nyilván mindenkinek egyértelmű, hogy azért lesz könyv az egész történetből, mert végül emberünk nem tudja elmondani a felfedezését, és Mr. Langdonnak kell kideríteni, mi volt az. Ezért alig vártam, hogy végre meghaljon szegény pára. És erre nagyon-nagyon sokára került sor. Így ennél fogva az események sem tudtak beindulni.
Aztán utána nekem elmaradtak a fő izgalmat jelentő elemek: keveselltem az akciót, az üldözést, az agyalást/kódfejtést meg méginkább. Nem volt nagy sziporkázás.
Mondjuk az érdekes volt, hogy egészen sok szálon haladtak az események.
A rosszfiú nagyon sablonos indíttatású, de mondjuk még ezzel nem lenne baj.
És végül a nagy felfedezés is picit lapos volt nekem. Lehet közrejátszik, hogy sosem gondolkodtam a témán. A honnan még érdekes is, viszont a hován szerintem senki nem lepődik meg. Nem értem mi lenne ezen sokkoló. Mármint nyilván szörnyű belegondolni, de azért ne mondja nekem senki, hogy ez annyira meglepő jövőkép lenne…
Mindenesetre örültem ennek az új Brown könyvnek, de ahhoz képest, hogy az Infernon mennyire leesett az állam, és a mai napig az egyik legjobb könyves csavarnak tartom, és a legzseniálisabb rosszfiúnak az ottani főgonoszt, ez a történet a nyomába se ér..

Mi újság Danny fiú, lássuk, mi van nekünk ezúttal? Sajnos nem sok. Az „Eredet” nem olyan eredeti, mint amilyennek lennie kellene. Egy új tanulmány a történelem, a technológia, a vallás és a tudomány egyesítéséről. Száz oldalas bevezető fanfár!!! Minek? A korábbi könyvek elkopott elemeit még egyszer kihúzta, nem is beszélve az alkalmazott klisék szabad felhasználásáról. A szavak szentségtelen háromszögét (sokkoló, lenyűgöző, pusztító) újrahasznosítja, mint a régi Tesco-s bevásárló szatyrokat. Egy szédítő parádét hoz létre a tudományos zsargon, és a nonstop útikönyvek között. A karakterek fejlődése meg egyenesen keserű. És minden vallás rajzfilmszerűen gonosz, ellenségei nemcsak minden tudománynak, hanem a valódi hitnek is. Hősünk a szokásos módon „élénk”, kiváló gondolkodású „szépséggel” rendelkezik. A modern művészetre való összpontosításával együtt, olyan történet, amelyben Langdon egy hal a vízből (vagy pontosabban egy négyzetből kigúnyolva, a modern művészet összetételének ismeretében) egy kevésbé vonzó és izgalmas utazása a bonyolultan megtervezett történelmi rejtvényeken keresztül. Dan Brown nem vesztette el a provokatív kijelentések iránti elhivatottságát, de ezúttal sokkal több látványt „mutat” be (köztük Budapest nevezetességit), mint ütközéseket. Sajnálatos módon a túlzott próza iránti tendenciája nagyon nyilvánvaló. Gyakran úgy tűnik, hogy olyan megközelítést alkalmaz, amely szerint a vallás és a tudomány egymás mellett létezhet és virágozhat. Az akció-kalandban való létezésünkben Isten szerepe tudományos vagy filozófiai alapjainak (vagy annak hiánya, a hiedelmektől függően) egy lenyűgöző lehetőséggel teli ötlet. Sajnos Brown elméletének több evolúcióra van szüksége. Nem fedezett fel olyan titkot, amely fenyegeti az emberiség hitét, de sikeresen megtalálta a világ minden kliséjét. Van egy győztes ártatlanság Brown munkájában, különösen azért, hogy nemcsak egy futó thrillert állított elő hozzáadott sudokuval, hanem úgy dobálja az IQ pontokat, mint „beteg” fejbőr a korpát.

Azt kell mondjam, kettősség van bennem. Ha olvastam, tetszett, faltam a sorokat, ha letettem, nem vártam, hogy kézbe vegyem. A téma felvetése nagyon jó, de szerintem túl sok volt a körítés és néha feleslegesnek is éreztem. A végén nem éreztem a katarzist, hogy na, majd most megválaszolja a második kérdést, mert nem született válasz szerintem. A legvége pedig teljesen kiszámítható volt, már jóval előtte! Langdon pedig már kezd szuperhőssé válni, mindig mindent tud, mindig mindent megért. De senki más.

Én annyira szerettem volna többet adni, de nem lehet. Én annyira szerettem volna a korábban hallott negatív véleményekre rácáfolni, de nem tudok. Itt már egyszerűen nem…
Az Inferno is már sokakat megosztott, nekem még az tetszett, nem volt vele különösebben nagy bajom (csak a filmmel, de az más tészta), de a lerágott csont tipikus esete merül fel az 5. Robert Langdon-féle kolosszális titkos világmegváltós Indiana Jones utánzásnak.
A könyv első 100 oldala maga az unalom. Úgy éreztem magam az információáradattól, ami a korábbi kötetekben valahogy nem szokott zavarni, mint a gimiben hétfőn a 7. órában. Akkor is biosz volt, és utolsó évben pont ezek az evolúciós témák voltak terítéken. Valahogy az őshúslevestől csak éhesebb lettem, de okosabb aligha.
A cselekmény olyan semmilyen, a szereplők nem tartanak sehova sem, a vallás egyetemlegesen rossz, ami egy baromság (én, aki agnosztikus vagyok, sem tartom rossz dolognak a vallás intézményét, csak a megnyilvánulásokkal szokott problémám lenni, de ez nem is tartozik ide). A vége konklúzió, a „sokkoló” végkifejlet, spoiler könyörgöm, ennél nagyobb klisé a világon nincs. Egyfelől látjuk, hisz benne élünk, másfelől gagyik a következtetések.
Na jó, nem érzem magam teljesen hülyének, de akkor is, inkább egy jó cselekményre és valami extra frappáns lezárásra kellett volna gyúrnia Dan Brownnak, mint arra a tengernyi mennyiségű okoskodásra, ami ebbe a könyvbe bele lett sűrítve, szerintem! Az alapötlet és a gondolatok, amik mélyen a Lanusz lexikon alatt vannak elrejtve,elgondolkodtatóak, de ki kellett volna bontani, és rendesen tálalni a lelkes rajongóknak, akik arra várnak 3-4 évente, hogy eme sikeres szerzőtől újabb polgárpukkasztó, de mégis lebilincselően kalandos történetet olvassanak. Mert ez nem az, amivel anno az én szívembe is belopta magát, távol vagyunk már a Da-Vinci kódtól.

Ez az első könyv a sorozatból amit olvastam, és tetszik az író stílusa. Érdekes könyv, tetszik a témája, honnan jöttünk, hová tartunk, vallás, tudomány. Tetszettek a felvonultatott helyszínek :) van ahová én is el szeretnék jutni, de valahogy egy kicsit több izgalomra, misztériumra vártam. Filmen találkoztam először Langdon professzorral, és ahhoz hasonló történetet vártam köré épülni itt is, hogy megcsillogtatja majd a tudását. Ez után a rész után nem tudom, hogy az előző részekben ő mennyire volt fontos szereplő, mert itt valahogy csak volt. Nem mondom, hogy teljesen kiszámítható a történet, de helyenként igen, és így annyira nem is ért nagy meglepetés. Ez mondjuk nem vet vissza abban, hogy a sorozat többi részét is elolvassam, kíváncsi vagyok, hogy amit filmen láttam, mennyire van köszönőviszonyban a könyvekkel.

Hiànyzott az a tipikus Robet Langdon-fèle nyomozòsdi. Egyetlen nyom megtalàlàsàval vèget is èrt az izgalmas rèsz szàmomra. Edmond Kirsch nagy felfedezèsètől is többet vàrtam,bàr a jövőbeni technològia az emberisèggel valò kapcsolatàròl szòlò megàllapìtàsàval sajnos egyet kell èrtenem. Elèg aggasztò irànyt vett az emberek felett a modern technika hatàsa.
Hiànyèrzettel fejeztem be ezt a rèszt.

Nem tehetek róla, vagy nagyon is, de nekem az értékelések ellenére szemellenzősen 5 pontot ért ez a könyve is Dan Brown-nak. Másképpen volt lélegzetelállító könyve, de nagyon lenyűgözött. Egy ideje izgatja a fantáziámat ez a témakör, mellyel foglalkozik az író is. Az eredet, honnan jövünk, hová tartunk?

spoiler Egy biztos, valahol sejteni lehet, hogy haladunk a korral, átalakulófélben az emberiség sorsa, egy irányba húz a robot technológia, és az örök kérdés, hogyan tovább, vagy egybe olvad az emberiséggel, vagy külön életre kel, majd, persze van rá még 50 évünk. Egy fergeteges fikció, az örök találgatás Isten létéről, vajon egy függöny választ el a valóságtól, vagy senki sincs a függöny mögött? Ide vagy oda a vallások tézise, apotézise egy biztos, mindenképpen érdemes időt szakítani erre a remek könyvre.

Csak úgy, mint az előző megszokott műveiben szintén pár nap alatt rohan végig pár száz oldalon a történet. A festői gyönyörűséges tájleírások, a Gaudi műkincsek, építmények, hihetetlen elragadó érzést váltottak ki bennem is. Kíváncsian állnék elébe egy Spanyol utazásnak, hogy megtapasztalhassam mind azt a leírt tökélyt, amit Dan Brown volt hivatott ecsetelni.

Pöpec. Egy jól megírt könyv, amely tökéletesen hozza azt a feelinget, amely miatt annak idején beleszerettünk a Da Vinci-kódba, azonban a zsenialtás sajnos erősen hiányzik belőle, Dan Brown biztosra ment annak minden előnyével és hátrányával együtt. Megvan benne minden, ami ami miatt letehetetlen, Budapest miatt különösen melengeti a kis lelkünket a történet, ami érdekes, izgalmas és elgondolkodtató, mégsem vág annyira földhöz ez a könyv, mint Robert Langdon korábbi kalandjai.