Az ​elveszett jelkép (Robert Langdon 3.) 79% 1092 csillagozás

Hamisíthatatlan Dan Brown.
Izgalmas, mint mindig, hiába épül egy sémára. Szeretem a szimbólumfejtegetést, illetve a jobbnál jobb rejtvényeket, amik eddig mindhárom kötetben megvoltak. A szabadkőművesség egy roppant érdekes téma, persze nem sok igazságtartalma van feltehetőleg a könyvnek, de mégis jó volt erről a témáról olvasni. Folyamatosan titkokba botlunk, annyi minden történik közel egy időben, hogy hihetetlennek tűnik a cselekmény időtartama, amely csak 1 éjszaka történéseit meséli el. Persze voltak kisebb ugrások a múltba, melyek általában még több kérdést kelltettek, mint amennyit megválaszoltak. A legnagyobb durranásra, Malakh személyével kapcsolatban azonban sikerült rájönnöm.:'D Így is volt több dolog, amivel sikerült meglepni.
Mégis úgy érzem, az előző két kötet jócskán felülmúlja ezt. Azt gondolom, a kelleténél jobban el lett nyújtva ez a rész, az utolsó 50-70 oldal, maga volt a borzalom. A főbb cselekmények lezárultak, de folytatódott a filozofálás, amit én már őszintén szólva untam. :/ Ez a neotika, mint tudomány se állhatna ennél távolabb tőlem.
Összességében pozitív élményeim voltak, biztosan folytatni fogom a sorozatot.

Nem volt annyira érdekes számomra,mint az első két kötet,de azért voltak nagyon lebillincselő részek benne. Nekem kicsit sok volt a vallásos magyarázatok és a vége is furcsán záródott le. Remélem a következő könyv visszaemeli a színvonalat.

Izgalmas és kultúrtörténetileg is szórakoztató kötet. A szabadkőművesség jelképeibe és amerikai történelmébe kapunk egy kissé kifacsart bepillantást – de ahogy eddig is, azt hiszem az előzetes ismeretek a témában sokkal élvezhetőbbé teszik ezeket a regényeket. spoiler
Be kell vallanom, hogy szeretem, ahogy Dan Brown könyvei beszippantanak. A mániákus, okkult, tetovált őrületeket pedig a Hannibál trilógia Vörös sárkánya óta szintén kedvelem. Tökéletes kikapcsolódást nyújtott.

Hát, azon kívül, hogy nagyon érdekes tényeket tudtunk meg, ez a sztori nem igazán kötött le. Ez a noetika nekem teljesen idegen. Ez inkább a fantasy műfajába tartozna. A gondolat erejével teremteni? Mint a varázslók. Ez valahogy idegen nekem Langdon professzortól. Nem ez a kedvencem :(

Nekem ez nagyon öt csillag.
Rendkívül olvasmányos, engem nem nagyon zavarnak a könyvben az olykor okoskodóba hajló hangnemű részek, az se érdekelt, hogy elvileg minden könyve egy sémára íródik. Mivel minden DB könyvet olvastam (és sok más retek és nagyon jó könyvet is, így van összehasonlítási alapom), nekem ez a kedvencem az eddig megjelent Brown-regények közül.
Azért, mert nem f.szság, hogy minden emberben ott van elrejtve valami ősi tudás, az se hülyeség, hogy a tudatnak teremtő ereje van, és az sem, hogy az összes világvallásban az „alapok” közösek. Képes voltam arra, hogy ne vegyem véresen komolyan a szabadkőműveses részeket, azok szerintem nem annyira európai témák, azaz engem nem érdekelnek, és személy szerint nem szövögetek összeesküvés-elméleteket semmiről. De ha ezeket elhagyjuk, akkor tényleg olyan könyvet kapunk, ami jól összefoglalja a spiritualitást.
Én pl. római katolikus vagyok, de nem köpök és hülyézek le egyetlen buddhistát vagy zsidót vagy bárkit. És pontosan azért volt nekem nagy élmény az Elveszett jelkép, mert valahogy reflektált az engem aktuálisan foglalkoztató kérdésekre. És igazából fel is nyitott bennem valamit, mármint megértettem, hogy katolikusként nem kell elfordulni a keleti tanoktól vagy ezeket eretnekségnek kikiáltani.
És ha ilyen szempontból nézzük ezt a regényt, akkor nagyon sokat tud adni. Persze kell hozzá a kérdező-kételkedő elme is, meg egy nagy adag nyitottság.

Maximálisan megértem, hogy nem ebből csináltak filmet. A kezdeti lendület se volt valami hatalmas, a befejezés pedig ugyanúgy laposodott el, mint a Pó-síkság.
Nulla volt a meglepetésfaktor és az érdekes karakterek száma (vagy én fásultam el).
Sajnálom, ennél sokkal többet vártam Dan Brown-tól. Ez nekem, igencsak kevés.

Titok, titok és titok mindenütt. Csavaros, izgalmas, bonyolult, de követhető, viszont a túlzott titokzatoskodás a végére már kezdett nekem sok lenni. Nagyon élveztem a technikai leírásokat, bevallom én nem sokat tudok a tudományokról, hogy mivel kísérleteznek, miket sikerült már elérni, de teljesen lenyűgözőnek tartom, hogy a különböző szakterületek különböző eljárásokkal voltaképpen ugyanahhoz az igazsághoz akarnak eljutni. Egyrészről ez fogott meg a könyvben, másrészről a fentebb említett izgalom és cselekményszál, harmadrészről meg a szabadkőművesek és logikájuk, szimbólumrendszerük, a legendák, ami mind az Ősi Titokhoz vezet el minket a könyvön keresztül.

A 4. Robert Langdon kötet, amit olvastam, és értékelés szempontjából is erre a helyre kell, hogy rakjam. A Dan Brown kötetekben mindig elámít, és tátom a szám, amikor művészettörténelem, történelem, tudomány, vallás, filozófia..stb. kerül szembe a jelennel, és nagyon tetszik benne a sok-sok háttértörténet, és magyarázat is. Tudom, hogy fenntartással kell kezelni Dan Brown könyveit, azonban nem tudok elmenni azon érzésem mellett, hogy olvasmányosan mutatja be a világot. Nemcsak egy száraz beszámolót kapunk, hanem összefüggéseket, ráadásul Robert Langdon karaktere kíválóan igazodik a történetekhez.

Maga a kötet cselekménye a többihez képest szerintebb gyengébbre sikeredett, és valahogy nem éreztem, hogy Malakh karaktere, és végső célja ténylegesen elvitte a hátán a történetet. Kellett hozzá a testvérek tudománya, és természetesen Robert Langdon is. Malakh múltja, és jelene egyébként érdekes szösszenet, de nekem nem volt elég egy teljes, több száz oldalas könyvhöz. Ennek ellenére érdemes elolvasni, és én mindig is szívesen lapozok vissza egy-egy festmény, műalkotás, történelmi esemény miatt ezekbe a kötetekbe.

Az első két könyv után ez már nem volt akkora élmény… Mintha Dan Brown íróasztalán ki lenne ragasztva egy séma, amit minden egyes alkalommal követ… A titkos társaság, egy őrült, fanatikus gyilkos, az egy nap alatt megoldott rejtély, egy csinos hölgy Langdon mellé, a Biblia szerepe, a főhősök halálközeli élménye a könyv 3/4-nél, a rokoni kapcsolatok stb… Amikor ezt felfedeztem, kicsit csalódtam, ezért is vontam le egy csillagot, illetve mert nekem Az elveszett jelkép egy kicsit lassúnak, vontatottnak tűnt.

Nem ez a best of Robert Langdon story, és ezzel már mind a 4 megvolt. Még véletlenül sem sikerült sorban olvasnom a részeket, de szerencsére ezt könnyen megteheti az ember, mert egy-két utaláson kívül semmilyen szoros összefonódás nincs közöttük. Emiatt viszont nem tudom eldönteni, hogy Brownnál volt egy kisebb hullámvölgy, amikor ezt a könyvet írta, vagy nálam futottak már ki egy kicsit ezek történetek. Oldalszámra mindenestre ez vezet -még ha csak egy orrhosszal is- pedig jót tett volna a könyvnek ha kicsit rövidebb. Sokszor gondoltam magamban, hogy köszi, ezt már megbeszéltük, figyeltem ám, de a biztonság kedvéért, Brown elmondta még egypárszor.
Azért nagyon lehúzni sem tudom (persze nem is akarom), mert meg volt ennek a könyvnek is a maga hangulata. Hiszékeny olvasóként spoiler nem hiányzott belőle az izgalom és a csavar sem. És amit a legjobban szeretek ezekben a történetekben, hogy észre sem veszem, és már mindent félretéve rá is gugliztam egy-egy festményre, szoborra, épületre, hogy a képernyőre tapadva részletekbemenően vizsgálgassam. (Ezt egyébként Brown az Infernoban vitte tökélyre, ahol egész Firenzét láttam magam előtt úgy, hogy még soha életemben nem jártam ott, és azóta sem hagy nyugodni az érzés, hogy Firenzét egyszer élőben is látnom kell.)
Így hát én örülnék, ha ezt a részt is megfilmesítenék, Tom Hankst kifejezetten kedvelem Robert Langdon bőrébe bújva. És szívesen olvasnék is még további Robert Langdon kalandokat.