Angels ​and Demons (Robert Langdon 1.) 82% 43 csillagozás

Sokszor hallottam már a könyvről, de nem vitt rá a lélek hogy elolvassak egy 600 oldalas monstrumot, ami a valláshoz/egyházhoz szorosan kapcsolódik.
Végülis nem bántam meg hogy kézbevettem, a könyv túlnyomó része tetszett, a problémáim az utolsó 20%-nál kezdőtek.
Tetszett Langdon karaktere, szerettem hogy ennyire logikus ember, mindig mosolyt csalt az arcomra mikor eszem bejutott, hogy egy ennyire okos embernek a kezén a Mickey egeres óra van. Vittoria ugyan szimpatikus volt, de kevésbé éreztem kidolgozott karakternek. Brown leginkább a camerlengo karakterére feküdt rá. spoiler
A legjobban a nyomozás nyerte el a szívemet. Imádtam ahogy fel-le szaladgálnak Rómában, és próbálják megfejteni a talányt.
Külön hálás vagyok, hogy Brown úgy írta meg a történetet, hogy igyekezett magyarázni is, így nem kellett folyton keresgélnem a neten a hiányos tudásom miatt, hogy értsem ki kicsoda, vagy mi micsoda.
Voltak részek amik felhúztak a könyvben, például spoiler
Továbbá nem tetszett, hogy a cselekmény végén ennyire csűrte-csavarta az eseményeket, rettentően untam, botrányosan túlírtnak éreztem a befejezést.
Ettől függeltenül a könyv lényegi része tetszett, izgalmas volt, lekötött, annak ellenére hogy én és a vallások egy évezredben sem férünk meg egymás mellett.

TLDR: Ne olvasd el, mert nem érdemes. Ha érdekel a téma, olvasd inkább a Pendragon legendát, ha elsősorban szórakozni szeretnél, vagy a Foucalt-ingát, ha nem bánod, hogy nyakadba zúdul egy lexikonnyi tényanyag is.

Oops, I did it again!
Korábban már olvastam a Da Vinci kódot, és kidühöngtem magam rajta. Valamiért mégis úgy gondoltam, hogy nem fog fájni, ha elolvasok még egy Dan Brown könyvet. Tévedni emberi dolog.
Az igazság az, hogy nagyon sokszor voltam nagyon dühös a könyv olvasása közben, különféle okokból.
Ezért azt mondom, hogy ha már titkos társaságok, százszor inkább Eco Foucault-ingája (és már csak 98 olvasás hiányzik a százhoz), vagy (köszönet @Jaina, hogy eszembe juttattad) Szerb Antal Pendragon legendáját, nekik ugyanis nem kell kitalálniuk egy alternatív történelmet és figyelmen kívül hagyni egy csomó apróságot, amit úgy éreznek, hogy az útjukban áll ahhoz, hogy szórakoztatóak legyenek, hanem úgy teszik, hogy a cselekmény is komplex, izgalmas, és emellett a hivatkozások, tények is a helyükön vannak (ez főleg Econál jön számításba, aki hatalmas mennyiségű tényanyaggal dolgozik). Oké, nem mindenki lehet erre képes, de akkor ne akarjon összezavarni minket azzal, hogy tényekre hivatkozik, miközben abszurd baromságokat állít, csúsztat, összemos és/vagy hazudik.
Ráadásul az egész történet… Mintha Brown aggódott volna, hogy ha nem elég nagy a tét, unalmas lesz. Itt túl nagy a tét, épp ezért volt sokszor unalmas. Ha túl nagy a tét, akkor valójában lemond arról, hogy az olvasó úgy érezze, van tétje a cselekménynek. spoiler Másrészt, ha kisebb falatot próbálna lenyomni Brown a torkunkon, talán a tárgyi tévedéseket is el lehetett volna kerülni… vagy elnézni… De nem, neki muszáj nagy tétekkel dolgozni, és jól megbonyolítani az egészet, mert egyébként nem elég izgalmas… most erre írhatnék egy frappáns egyszavas, állati anatómiai jellegű reakciót, de nem teszem, mert nem vagyok olyan. Helyette az a célom, hogy egy A4-es oldal terjedelemben kidühöngöm magam (három lett, maradhat?).
Egyébként azért jó, hogy az eredetit sikerült csak kikölcsönöznöm, mert így a szöveg hiányosságait nem tulajdoníthatom a fordítónak. Plusz a magyar kiadás indokolatlanul nagy formátumú, ezért kész kínszenvedés lett volna magammal cipelni. És, lássuk be, ezért az élményért kár lett volna a plusz fáradozásért.
És akkor jöjjön néhány példa, hogy miért is dühöngtem én annyit, a teljesség igénye nélkül*
Vannak benne egyszerűen logikátlan dolgok: pl. az, hogy valaki Sátánnak nevez egy másik csoportot, még nem teszi azt a csoportot sátánistává (egyébként a Sátán szó eredetének ismertetésében is sikerült elkövetni néhány tárgyi tévedést)
Galileo történetében önmagában annyi a csúsztatás, mint egy curling bajnokságon.
Az egyház tudományellenességére és a sötét középkor mítoszára való rájátszás nálam nem menő. (Ja igen, Kopernikusz szerzetes volt, munkája fogadtatása alapvetően inkább kedvező volt, és természetes halált halt, nem pedig az egyház gyilkolta meg. Plusz, a Big Bang elmélete is a katolikus egyház berkeiből jön, és a modern genetika is. Ha annak idején a keresztények nem térítik meg Európát, talán a tudomány nem tartana ott, ahol jelenleg – de egyébként a figuratív alkotóművészet sem, csak mondom). Az, hogy valaki erkölcsi aggályoknak ad hangot bizonyos tudományos módszerek és célok kapcsán (egyébként többek között a mesterséges megtermékenyítéssel együtt járó szelektív abortusz és a nem beültetett megtermékenyített petesejtek megsemmisítése miatt) nem jelenti azt, hogy A Tudomány ellen van.**
Pláne nem azt, hogy úgy gondolná, hogy a tudományos igazságok ellentétben állhatnának a hittel. Ha valaki hiszi, hogy Isten teremtette a világot, amely következésképpen értelmes felépítésű, tehát megismerhető, nem hiheti, hogy az isteni kinyilatkoztatás és a dogmák ellentétben állhatnak az ugyanez által az Isten által teremtett világ megismeréséből levont következtetésekkel. Ezt a katolikus egyház legalább Aquinói Szent Tamás óta vallja (van elérhető és kifejezetten élvezhető életrajza G.K. Chestertontól, amit szívből ajánlok). Ha vannak, akik ezzel nem értenek egyet, akkor azok vagy nem katolikusok, vagy pedig kisebbséget alkotnak az egyházon belül.
Legjobb tudomásom szerint Galileo tárgyalása sem tartott 14 évig… 14 év különbséggel voltak a tárgyalások.
De oké, egy ilyen könyvben megengedett, hogy bizonyos eseményeket a cél érdekében megváltoztat, esetleg azt állítja, hogy így történt valójában, csak épp az a csúnya Vatikán eltussolta. De ez nem ment fel más dolgok alól:
Például az alól, hogy hülyeségeket állítsunk, pl.
– a Katolikus Egyház nem szó szerint értelmezi a teremtéstörténetet, vannak kreacionista keresztények, de őket máshol tessék keresni (mintha Dan Brown nem tudna/akarna különbséget tenni az Amerikában meglepően elterjedt kreacionista keresztények és pl. a katolikusok*** között)
– ha már az egyházról ír, és az egyházi tanításról, pl. a bűnről, legalább vegye a fáradságot, hogy megismerje. Egy pap örökbefogadott lányának annál jobban kellene ismernie az egyházat, minthogy ne ismerje fel, hogy Langdon hülyeségeket mond például az elkárhozásról – még ha nem is fogadja el a tanítást, legalább szólhatna, hogy bocs, de ez nem egészen így van… már csak azért is, mert tudós, azok pedig egyébként szeretik az igazságot kutatni és terjeszteni… csak egy felvetés…
– Dan Brown nincs tisztában azzal, mi a katedrális (püspöki székesegyház – püspökségenként általában egy van belőle, vannak társszékesegyházak, de Rómában csak egy katedrális van, a San Giovanni in Laterano – bazilika, ami nem ugyanaz több is)
– a szem a háromszögben gyakori ábrázolása a Szentháromságnak – megint csak egy pap lányának ezt tudnia kellett volna, arról nem is beszélve, hogy szerintem egy művészettörténésznek is
Oké, ezek tekinthetők apróságoknak, de Dan Brown a Konklávéról is lépten nyomon téves információkat közöl. Például arról, ki választható pápának (bármelyik katolikusnak megkeresztelt férfi, elméletileg még a házasok is, aki elvállalja, és vállalja, hogy pappá és ezt követően püspökké szenteljék, ha esetleg még nem lenne az; a Konklávé legidősebb tagját is megválaszthatják – ld. a 78 éves Joseph Ratzinger – XVI. Benedek), a Konklávé nem puszta formaság, és nincsenek preferitik (Konklávé alkalmával sokszor elhangzik, hogy aki pápaként megy be a Konklávéra, bíborosként távozik, vagyis jellemzően nem azok lesznek pápák, akik előzetesen a legesélyesebbeknek tűnnek – csak utólag nagyon okos mindenki, de ez nem csak a Konklávéra igaz). Ezen kívül az ördög ügyvédjének semmi köze a pápaválasztáshoz. Az „Election by Adoration” kifejezés hülyeség, az adoratio csak Istennek kijáró valami. Amire Brown utal, az az acclamatio, de valamiért úgy érezhette, hogy ez nem elég jó kifejezés, ezért inkább lecserélte…
Még csak a könyv ötödénél jártam, de már megdöbbentő mennyiségű dolog összejött, amit sem Vittoria (egy pap örökbefogadott lánya), sem Langdon (a vallási szimbólumok és ikonológia professzora) nem tudnak az egyházról – Brown talán meg akarta nyugtatni az olvasót, hogy nem gáz, ha valamiről még nem is hallott (valóban nem az), a vezető tudósok sem okosabbak nála (azért bízom benne, hogy valójában igen, csak Dan Brown vezető tudósai nem azok).
Abba már talán bele se kéne mennem, hogy pl. a Novus Ordo Seclorumot is félremagyarázza Langdon. Annyi írónak sikerült már elkerülnie, hogy hülyeségekre/hazugságokra/csúsztatásokra kelljen alapoznia a könyvét, Brownnak is sikerülhetett volna, főleg, hogy sok fent leírt dolog igazából nem is tűnik nélkülözhetetlennek a könyv cselekménye szempontjából. Vagy Dan Brown úgy gondolta, annyira úgyse érdekli az olvasót a téma, hogy utánaolvasson…
Oké, hagyjuk a tárgyi tévedéseket. Csak a játék kedvéért tételezzük fel, hogy Brown regénye egy alternatív valóságban játszódik, amelyben a fent leírt dolgok igazak. De akkor is: Brown nyilvánvalóan nem látta át kellően, amit csinált – a saját történetével és szereplőivel is meggyűlt a baja bőven. Bizonyítékok:
– Vittoria és az apja olaszok, következésképpen olaszul beszélgetnek egymás között (feltételezem) – semmi értelme a „What's the matter?” beszélgetésnek. Szerintem viccnek is gáz, de ez az én véleményem, amivel lehet vitatkozni.
– A Pantheon pogány szobrai: egy helyen azt írja, hogy ha egy századdal korábban történne minden, még ott találhatnák a szobrokat, és követni tudnák az elrejtett nyomokat (a regény a 90-es évek végén játszódik, vagyis ez alapján az említett dátum kb. 1890 körüli), majd a következő oldalon (!) leírja, hogy a gond viszont az, hogy az egyház az 1600-as évek végén eltávolította és megsemmisítette a szobrokat… majd aztán – de ezen már csak legyintettem – később a könyvben leírja, hogy erre akkor került sor, amikor a Pantheon keresztény templom lett. Csahogy erre a 7. században került sor, vagyis legalább 1000 évvel még korábban. Túl nagy kérés, hogy egy író át tudja látni a saját történetének időrendjét?
– hasonló példa az aztékoktól átvett Eucharisztia… bár, mivel Isten mindentudó, ezért teoretikusan előfordulhatott volna, hogy mielőtt a Földre született nagyjából 0-ban, megszemlélte a 16. századi aztékokat, és így szólt: „Hmm, ez jópofa. Ezt ellövöm az utolsó vacsorán.” De én kétlem, hogy így történt.
Mi az, senki nem olvasta el ezt a kéziratot megjelentetés előtt, akinek feltűnt volna ez, vagy aki kicsit is tisztában van a Katolikus Egyház működésével és tanításával?
Ha még legalább a regény maga jó lenne (már ha lehet jó az előző hiba ellenére, de csak a vita kedvéért tegyük fel, hogy lehet), de egyrészt sokszor előre látható, mi jön, a fordulatokat olyan jól előkészíti, hogy az olvasó emiatt már meg se lepődik rajtuk, a végét meg egyszerűen nem veszem be. Vagy nem így tervezte Dan Brown, vagy nagyon nem gondolta végig… spoiler oké, lehet, hogy csak én nem figyeltem eléggé. Talán végig kellene olvasnom még egyszer a könyvet, hogy biztos lehessek abban, hogy helytálló, amit leírtam, de jelen pillanatban úgy látom, hogy ez nem fog megtörténni. Az élet túl rövid ahhoz, hogy rossz könyveket olvassunk, pláne kétszer. Sőt, ha figyelembe vesszük, hogy Brown tulajdonképpen szinte ugyanezt a könyvet írta meg Da Vinci kód név alatt, tulajdonképpen már eleve kétszer olvastam. Harmadjára aligha fogom megtenni. Bocs, Dan Brown, azt hiszem, itt veszünk könnyes búcsút egymástól.****

* Gyanítottam, hogy nem én vagyok az egyedüli, akinek feltűnik Brown valamilyen tárgyi tévedése, úgyhogy ahelyett, hogy megpróbáltam volna összeszedni, inkább jó barátomhoz, a Google-hoz fordultam, aki ezt volt szívesen kidobni: https://en.wikibooks.org/wiki/Angels_and_Demons/Diverge…
** Sarkítva: nem tesz engem tudományellenessé, ha nem értek egyet az atombombával, sem pedig az, ha ellenzem az ember- vagy akár állatkísérleteket, hiába járulnának hozzá a tudomány haladásához.
*** Azért mindig a katolikusokat emelem ki, és nem beszélek más felekezetekről, mert a könyv is alapvetően a katolikus egyházról szól.
**** Azt nem szeretném teljesen kizárni, hogy esetleg, ha nagyon nem tudok mihez kezdeni a nyakamba szakadó temérdek szabadidővel, és éppen el vagyok szigetelve mindenkitől és mindentől, ezért a szabadidőt semmiképpen sem tudom hasznosabban és élvezetesebben eltölteni, mint hogy Dan Brownt olvassak, akkor el fogom olvasni, hogy annál felkészültebben tudjam szétcincálni. Mert ez utóbbit azért be kell vallanom, hogy élveztem. Kár, hogy ehhez előbb el kellett olvasnom a könyvet.

Dan Brown tisztában van azzal, hogy a népek szeretik a misztikumot, a titkos társaságokat, ősi összeesküvéseket, a jeleket és persze a rejtvényeket. Továbbá tudja, hogy épül fel egy akcióregény és hogy, hogyan is kell ezt a kettőt ötvöznie.
Itt van civilünk, Mr. Langdon, akiről nekem mindig Indiana Jones jut eszembe, ahogy a történelem, itt művészettörténet segítségével derítenek fel titkokat, de ilyen apróságokon nem akadunk fenn. Itt van természetesen a nő, aki segíti majd a főhősünk kutatását, és akit előreláthatólag meg kell majd menteni. Itt van a katasztrófaszituáció, ahol a helyi erők parancsnoka nem akar cselekedni, nehogy elmaradjon a lecsófesztivál, amiről majd a városa híres lesz. Aztán lótnak-futnak, és próbálják kibogozni az Illuminati hagyta jeleket. És annak ellenére, hogy ez így leírva kiábrándítóan cinikusan hangzott, eddig a pontig minden a lehető legnagyobb rendben van, és a könyv kb. kétharmadáig így is marad. A baj azzal van, hogy Brown szerintem rettentően szereti a saját hangját hallani, így került bele eggyel, majd még eggyel és még eggyel több csavarféle a történetbe. Mire az összes titok lelepleződött már nem voltam se izgatott, se kíváncsi, egyszerűen sok volt, és a vége már inkább röhejes volt, mint feszült. És ez áll az akcióra is. Nem érzem szükségesnek, hogy egy akciófilmben/regényben minden mozzanat hihető, hiteles és megvalósítható legyen. Nem akadok fenn apróságokon, de azért mindennek van határa, amit itt azért átléptek.
Összességében én sajnálom, mert jól indult, szórakoztató, könnyed olvasmányként, ami sajnos kicsit túlpörgette önmagát, és így elvesztette a varázsát. Az egyházat meg továbbra sem csípem.

Párom ajánlására kezdtem bele angolul a könyvbe, hogy belerázódjak kicsit az idegen nyelven való olvasásba. Az első néhány fejezettel rendesen szenvedtem, alig akart átállni az agyam a magyarról az angolra. Viszont úgy az 50. oldaltól teljesen beszippantott.
A történet nem volt teljesen új, a filmet többször is láttam már. Persze azért voltak kisebb-nagyobb eltérések, és a könyvet helyenként már kicsit túlzásnak éreztem. Oké, tudom, Langdon egy Harris tweed zakós szuperhős, de azért akkor is van egy határ.
Az alapvető következetlenségeltől eltekintve egy nagyon szórakoztató, pörgős, olvasmányos könyv volt. Magyarul is szívesen elolvasnám, mert volt néhány angol kifejezés, aminél érdekelne, hogy mire jutott vele a fordító.

Igen, talán jobb, mint a DVK, de a filmet sikerült totál érdektelenre megcsinálni. Egyszer nem ment a pulzusom 72 fölé, pedig a regény jó pörgős, izgis.

Első Dan Brown könyv, amit olvastam, izgalmas és olykor elgondolkodtató volt számomra. Ha egyszer újra eljutok Rómába, tuti felkeresem a helyeket, amikről írt :)

Dan Brownnak tehetsége van ahhoz, hogy a misztikus irodalom közhelyeit egy átlagos krimivel elegyítse, pontosan kiszámított helyeken legyen izgalmas, meglepő, fordulatos, kicsit ellágyuló, figurái közt legyen áruló, legyen férfias, nőies, mellék- és főszereplő. Brown mindezt szakmányban gyártja, viszont meglepően magas színvonalon. Ő a misztikus krimi Robin Cookja, ha úgy tetszik. Számomra túl sematikus és kiszámítható, ráadásul a háttér tudást is csak annyira adagolja, hogy az átlag – tehát már írni-olvasni tudó – amerikai meglepődjön, de azért be tudja fogadni. A magamfajta európai értelmiséginek döbbenetes közhely, és a történetet teszi hiteltelenné (történész kutatók mesélik egymásnak az általános iskolai anyagot – értem én, hogy különben erről honnan tud az olvasó, de mégis, ez azért sokat ront, hogy a helyzetbe beleéljem magam). Meg persze a tényalapokkal komoly gond van, de ennek ellenére azért a történet végig élvezhető. Angolul, ezt azért tegyük hozzá. Magyarul könnyen lehet, hogy inkább felháborodnék a felszínességen, közhelyes mondatokon, silány és előrelátható fogalmazáson.

Izgalmas, fordulatos, könnyű volt olvasni.
Tetszettek a helyszín leírások, úgy éreztem, hogy én is Rómában sétálgatok. Kedvet is kaptam, hogy megnézzem milyen igaziból.
Nagyon szimpatikusak a karakterek, talán túlságosan is, ezért volt csalódás a végén. Ennyi szörnyűséget egy félreértés miatt…

Szerintem sokkal jobb mint a Da Vinci, azt már a könyv felétől untam, ezt csak a háromnegyedétől :-) Pörgős, gyorsan lehet olvasni (még angolul is), de hiányzik valami plusz a nagy rohanásból. Tipikus hollywoodi sztori szuperhőssel, világmegmentéssel, csinos okoskával.

Kiszámítható, deus ex machinákkal terhelt könyv. A fantasztikus összeesküvés megrajzolása érdekében az író többször is lábbal tiporta a logikát.