A ​megtévesztés foka 639 csillagozás

Dan Brown: A megtévesztés foka Dan Brown: A megtévesztés foka

Amikor a NASA egy bámulatosan ritka tárgyra lel az Északi-sark jégtakarója alatt, a hibát hibára halmozó űrkutatási ügynökség végre diadalról adhat hírt, amelynek messzemenő következményei lesznek a NASA jövőjét és a közelgő amerikai elnökválasztás kimenetelét illetően. A lelet valódiságát ellenőrizendő, a Fehér Ház Rachel Sexton hírszerzési elemzőt hívja segítségül. Rachel szakértők – köztük a karizmatikus tudós, Michael Tolland – társaságában a Sarkvidékre utazik, és valami hihetetlenre bukkan: egy tudományos csalás bizonyítékaira, egy merész bűvészmutatványra, amely, ha kiderül, az egész világot megoszthatja. Ám mielőtt figyelmeztethetnék az elnököt, Rachelt és Michaelt orvgyilkosok veszedelmes csapata támadja meg. Sivár és életveszélyes vidéken kell menekülniük, és egyetlen reményük a túlélésre, ha kiderítik, ki áll a mesteri terv mögött. A megoldás mind közül a legdöbbenetesebb hazugság.

Eredeti mű: Dan Brown: Deception Point

Eredeti megjelenés éve: 2001

>!
GABO, Budapest, 2010
666 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789636893477 · Fordította: Mihály Árpád
>!
GABO, Budapest, 2005
622 oldal · keménytáblás · ISBN: 9637318739 · Fordította: Mihály Árpád

Enciklopédia 1


Kedvencelte 47

Most olvassa 44

Várólistára tette 108

Kívánságlistára tette 66

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
KissCsillag_Mackólány P
Dan Brown: A megtévesztés foka

Igaz, kimondottan egy kihívás miatt kezdtem hozzá, merthogy eleddig nem is hallottam róla, de nagyon örülök, hogy megtettem.
Az első percétől az utolsóig végigizgultam, rendesen reszkettem, hogy jajistenem, mi lesz ebből.
Még ennyi hazugságot, meg ármányt, meg mindent, amit csak el lehet képzelni.
Hatalmas könyv, nagyon meg vagyok vele elégedve.
Pedig alapvetően nem szeretem, amiben politika van, meg NASA, meg ilyesmi, de ez most felülmúlta minden képzeletemet, még azt is, ami ugye ez esetben nem volt, hiszen egyik pillanatról a másikra csöppentem a sorok közé.
Az utolsó pillanatig tartogatta a meglepetéseket, magam is elcsodálkoztam, hogy még meg tudok lepődni bizonyos dolgokon, és néha naivabb vagyok, mint egy gyerek.
Az utolsó kaland az igen kemény volt, saját félelmeimmel összevegyítve, bizony keményen kellett szorítanom az olvasnivalómat, nehogy kiessen a kezemből félelmemben.
Nagyon köszönöm @sassenach!

>!
Batus
Dan Brown: A megtévesztés foka

Jaj, édesjóistenem… Pont azt kaptam, amire Dan Browntól számítottam: a falra másztam tőle. Egyszer láttam vele egy interjút a Da Vinci-kódról, és olyan elképesztően fölényes és tudálékos volt minden megnyilatkozása, hogy már akkor tudtam, hogy mi soha nem leszünk jóban. De tényleg nem. Értem én, hogy ez a muksó mennyit utánanéz és olvas és kutat és ez mekkora teljesítmény, de minek, könyörgöm, ha azt utána csak ennyire ócskán tudja előadni? Ez a legjobb szó, amivel le tudom írni: ócska.
Kezdjük ott, hogy a karakterek a lehető legsablonosabbak. A két női főszereplőt (Rachel és Gabrielle) simán fel lehetne cserélni, mert ugyanaz a sematikus bábu volt mindkettő. És ugye biztos senkinek nem volt egyértelmű a szerelmi szál sem, pláne miután egy teljesen felesleges és nevetséges fejezetben megismertük az ügyeletes szépfiú tragikus (és kicsit sem sablonos!) múltját a halott feleséggel és megtört szívvel. Ahhh… ide egy nagy csokor facepalm-ot!!!
Aztán ha eltekintünk a szereplőktől, megkapjuk a tudományos szövegelést, amiből mindenkinek egyértelmű lesz, hogy Dan Brown bácsi egy kib*szott nagy zseni, mindent tud, és amúgy is imádjátok már, oké? Persze nem egyszer tényleg érdekes volt, de amikor minden bevezető nélkül ír két oldal olyan szöveget, aminek csak a felét értem, aztán berak egy ilyen párbeszédet:
"- Rendben, de az őstengerekben nem éltek hatalmas bogarak.
– Dehogynem. És ma is élnek. Esszük őket, mindennap. A legtöbb országban ínyencségnek számítanak.
– Mike, ki a halál eszik hatalmas tengeri bogarakat?!
– Aki homárt, rákot vagy garnélarákot eszik."
Bizony, emberek, ez két magasan képzett tudós párbeszéde. Csak nekem kicsit elveszti a hitelét, ha már rég összeraktam fejben, aztán egy ilyen roppant intelligens beszólással eléri, hogy azt az okos kis buksimat dühödten a falba verjem. Mert ugye honnan is tudhatna egy asztrofizikus egy olyan bonyolult és hétköznapi emberek számára felfoghatatlan tényt, hogy a rák is ízeltlábú? Ahhhhh… még egy adag facepalm-ot!!! Meg egy homárt is…
És ha már párbeszédeknél tartunk… Könnyű ám úgy sok száz oldalt teleírni, hogy az egésznek a 85%-a ilyen roppant színvonalas párbeszédekből áll…
Mindent összegezve (remélem minden idegesítő dolgot sikerült összeszednem) látszik, hogy Dan Brown imádja önmagát, imádja az ócska és sablonos történeteket, de legalább megadja az olvasóknak, hogy picit ők is okosnak érezzék magukat. Ide nekem egy darab követ, simán megmondom róla, hogy meteorit-e vagy sem! Csak Dan Brown könyvet ne adjatok újra, mert felakasztom magam… vagy őt…

11 hozzászólás
>!
kte
Dan Brown: A megtévesztés foka

A megtévesztés fokában Dan Brown bevezet minket egy kicsikét az amerikai elnökválasztási küzdelem, a kormányzati megfigyelési szervezetek, a modern haditechnika, és a NASA finanszírozás világába. A cselekmény szétágazó szálai a végére szépen összefonódnak, a magyarázatok érthetőek.
A Robert Langdon sorozathoz hasonlóan a szereplők szétválnak jókra és rosszakra, bár az elején nem mindegyikről egyértelmű. A fél csillagot azért vontam le, mert hihetetlen, hogy a tudós és más foglalkozású főszereplők ilyen jól felveszik a harcot a profikkal. Az első összecsapás még elfogadható, de később már túlzásokba esik. Hasonlít a többi könyvéhez abban is, hogy a főszereplőkkel együtt próbálunk rájönni, hogy mi is történik körülöttük, csak ezúttal nem a szimbólumkutatás, hanem a geológia és az entomológia (rovartan) területén dugják össze a fejüket a különféle területeket ismerő tudósok, kiegészítve Rachel tudásával a titkos kormányzati technológiákról.
Lehet hibákat keresni és találni benne, de összességében egy izgalmas, olvasmányos, könnyen felfogható eszmefuttatásokat tartalmazó történet, amit jólesett elolvasni egy Olaszországból hazavető autóúton.

>!
hcs23
Dan Brown: A megtévesztés foka

Szokatlan volt úgy Dan Brown kötetet olvasni, h sehol egy Leonardo, sehol egy Dante, de még csak egy ártatlan művészettörténettel kapcsolatos utalás sem, hogy a vallástudományról ne is beszéljünk. Helyette egy egészen érdekes és az előzőekhez képest meglepő téma, az űrkutatás – és egy kicsit a tengerbiológia – kerül előtérbe, mindez keretbefoglalva az amerikai elnökválasztást megelőző hatalmi harcokkal. Érezhetően új terület volt ez az írónak is, de megbirkózott vele, a stílus, a karizma hasonló, viszont a korábbi gyönyörű helyszínek helyett az elnöki iroda és az északi sark jut ezúttal osztályrészül, ami egyértelműen visszalépés. Nem volt annyira izgalmas a téma és a problémafelvetés, mint ahogy az amerikai politika sem kelt túl nagy érdeklődést egy magyar olvasóban – persze ez a jóval nagyobb felvevőpiaccal rendelkező Amerikában nyilván másképp van. Ha én is amerikai vagyok, biztosan 5 csillagot kapna a könyv, így egy felet levonok.

>!
fülcimpa
Dan Brown: A megtévesztés foka

A tenger lenyűgöz, a sarkvidékek kíváncsivá tesznek, a vadászgépektől kéjes örömöt érzek. És minden egyéb katonai dolog így hat rám. Bezsongok. Még ilyet….
Na, hogy értékeljek valamit: nos, még egy ilyen borzasztó tucat könyv író, mint D.B. nincs másik. Kiagyalja, rádolgoz, keres, kutat, még el is hiszem neki, hogy minden így van, ahogy tálalja, még ha nem is fogom fel, hogy milyenizéééé az az izé, de rákeresek, és akkor megnyugszom, ok, minden értve.
Viszont. Az, hogy minden egyes extra kemény helyzetből, amikor képes vagy rágni a körmöd, akkor is, ha sosem tetetted, na, az veszett nagy túlzás, hogy kijön belőle a főhős alany és párja, vígjátékszerű, még ha nem is annak íródott.
Ha képes lennék, forgatókönyvet írnék, sőt, kamera mögé állnék, annyira látom magam előtt ezt az egész piszok bonyolult filmjelenetek sorozatát.
Kellett egy laza, falnivaló könyv. Kellett. Nem csalódtam. Bár, hogy laza, az túlzás, de megettem az egészet. És igen, izgultam, szurkoltam, és igen, dobogott a szívem, hogy naaaa, mi lesz már itt, és élveztem az egész mizériát, felhajtást, valamennyi lehetetlen eseményt.
A világűr oly távoli… nem gondoljátok? Bár, ha választhatnék, hogy fellőnek egy próbaútra, vagy, egy tengeralattjáró vendége lehetnék, nem is tudom, melyiket szeretném. Hm… Valahogy kikönyörögném mindkettőt.

2 hozzászólás
>!
Light_House
Dan Brown: A megtévesztés foka

Nekem ez is nagyon tetszett. Újabb dolgokat tanulhattunk meg, és végig izgalmas történetet kaptunk. A politikai szál is nagyon jól bele volt szőve. Ebből is lehetett volna egy nagyszerű filmet készíteni.

>!
ppayter
Dan Brown: A megtévesztés foka

Stílusát tekintve ugyanolyan, mit bármelyik másik denbráun, szerintem a szerzőnek van valami programja, amibe beírja a helyszíneket, a szereplők nevét és a bonyodalom okát, a program meg szépen generál a bevitt adatokból valamit a jellegzetesen egyszerű sablon alapján.
Azért mégis ez az egyik legolvashatóbb könyve és talán az egyetlen, ami nem akar több lenni annál, ami (=ponyva).

4 hozzászólás
>!
Rebii
Dan Brown: A megtévesztés foka

Valahogy Dan Brown nekem mindig egy kicsit „guilty pleasure”, mivel való igaz, hogy nagyon jól ír és eszméletlenül be tud rántani a történet, de ennek ellenére klisés is. (Több könyvet egymás után nagyon nem is olvasok tőle, kis szüneteket hagyok, így kevésbé feltűnő.) Szóval számomra kriminek mindig kicsit bugyutácska a krimi része, de az élvezetfaktor viszont maximális.

>!
just_aGirl
Dan Brown: A megtévesztés foka

Ebben a könyvben nem a megszokott Dan Brown-t kaptam, ezért ez tetszett a legkevésbé a művei közül. Nem volt benne Robert Langdon, aki nélkül persze lehet jó egy könyv, de a várt történelmi és kulturális információkavalkád helyett biológiából, geológiából és politikai ismeretekből kaptam leckéket. Egyiket sem sorolom kimondottan az erősségeim közé. A NASA-s és az űrkutatásos, valamint a sejtelmes UFÓ-s szál már annál inkább kedves volt a szívemnek. Mindezek ellenére izgalmas, jól átgondolt történetet kaptam, de nem azt a fajtát, amire hosszú évek múlva is kellő részletességgel fogok emlékezni.


Népszerű idézetek

>!
baroness

… minden nehéz helyzet megoldható azzal, hogy az ember az igazat mondja, akármilyen formában is.

>!
kte

– Tényleg szép – mondta nevetve a pilóta.
Tolland elértette a megjegyzés szarkazmusát, a Goya ugyanis kifejezetten csúnya volt. „Böhöm ronda”, ahogy az egyik újságban olvashatta. A Goya egy úgynevezett kis vízvonal-metszéssíkú ikertörzsű hajó volt, amelyből csupán tizenhét darab épült, és mindent el lehetett mondani róla, csak azt nem, hogy szép.
A hajó tulajdonképpen egy hatalmas plató volt, amelyet négy óriási, pontonokon nyugvó keresztmerevítő emelt tíz méterrel a tenger szintje fölé. Messziről akár valami alacsonyra épített olajfúró toronynak is lehetett volna nézni, közelről meg olyan volt, mint egy gólyalábakon álló komp. A kabinok, a laboratóriumok és a parancsnoki híd ezen a platón helyezkedtek el, lépcsőzetesen, amitől a hajó olyan hatást keltett, mint egy óriási, lebegő dohányzóasztal, amelyre emeletes épületeket húztak fel összevissza.

467. oldal, 101.

>!
Eszter_Somogyi

-Hát – mosolygott Rachel szelíden –, ahogyan a mamám mondta mindig, előbb vagy utóbb mindenkinek el kell engednie a múltat.

459. oldal

>!
LuPuS_007

– És ez a kanadai nem dühös azért, hogya NASA minden dicsőséget learat helyette?
– Nem – mondta Harper, akinek a hideg futkosott a hátán. – Ugyanis, igen praktikus módon, meghalt.

456. oldal

>!
Szédültnapraforgó

Rachel ugyan rá akarta venni, hogy vegye fontolóra a válást, de Katherine Wentworth Sexton olyan nő volt, aki állja a szavát. Csak a halál választhat el tőle, mondta Rachelnek. Apád veled ajándékozott meg, egy gyönyörű kislánnyal, amiért hálás vagyok neki. Egyszer majd egy magasabb bíró előtt kell számot vetnie a tetteivel.

88. oldal

>!
szedmond01

Rachel ránézett a kérdéses példányra, és tátva maradt a szája.
A rovar legalább fél méter hosszú volt.
-Marha nagy tetű, mi? – nevetett Corky.
Rachel dermedten bólintott, és maga elé képzelte a távoli bolygón sétafikáló, sütőtök nagyságú tetveket.

>!
BeetheBlessed 

Nincs annál kellemesebb, mint mikor az embernek úgy kell magát levizelnie, hogy közben egy helikopter üldözi.

532. oldal

Kapcsolódó szócikkek: helikopter
>!
BeetheBlessed 

Michael Tolland úgy érezte magát, mint aki az akasztófa felé menet találja meg a reményt.

571. oldal

>!
BeetheBlessed 

Celia egy ragyogó júniusi vasárnap reggel halt meg. Michael Tolland úgy érezte magát mint egy horgonyáról leszakadt iránytűjét vesztett hajó a háborgó tengeren.

190. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Dennis Lehane: Sötétség, fogd meg a kezem
Chris Carter: A keresztes gyilkos
Thomas Harris: A vörös sárkány
Scott Turow: Ártatlanságra ítélve
Gillian Flynn: Sötét helyek
Greg Iles: Huszonnégy óra
Dan Wells: Nem akarlak megölni
Karen Rose: Sikíts értem
Stephen King: Tortúra
Harlan Coben: Senkinek egy szót se