Rendíthetetlenek (Warhammer 40,000: Gaunt Szellemei 10.) 83% 38 csillagozás

Kicsit lassabban történnek az események, és bevallom, egy káosz által teljesen megszállt világon sokkal többre számítottam.
A nagyvárosi harc zseniálisan van megírva, de Gaunt-ék kommandózása a vidéken nem izgalmas, és sokat nem is tesz hozzá a történethez.
Én ugyan más fontos karakter elhalálozására számítottam, de igazándiból ez nem oszt, nem szoroz.
Sok maradt a történetben, komoly hiányérzetem maradt.

Egy újabb eszméletlenül jól megírt történet a Tanithi Első és egyetlen csapatáról.
Hőseink visszatérnek a 2 könyvel ezelőtti történet színhelyére, hogy felszabadítsák a bolygót, ahol 2 évig sínylődtek.
Utólag persze kiderül, hogy az aktuális nagypolitikai játszmák nem pont ezt tervezték.

Tetszett az is, hogy figyelembe van véve az eltelt sok-sok év, és most már olyan szereplők is felbukkannak felnőttként, akik a sorozat elején (Nekropolisz című rész) még gyerekként szaladgáltak, és egészen eddig nem is volt róluk szó, mert eddig a pontig érdektelen szereplők voltak.

Aztán, ahogy megindul velük a hadjárat a bolygó felé, egyből be is dobják őket a mély vízbe, hogy részt vegyenek egy olyan rohamban, amit leginkább a Ryan közlegény, vagy az Ellenség a kapuknál című film nyitójeleneteihez tudnék hasonlítani.
Kopaszok, akiket egyenesen a háború torkába dobnak bele, hogy szó szerint átéljék a poklot, amit csak a legjobbak, vagy inkább a legszerencsésebbek élhetnek túl.
Itt már tényleg azt éreztem, hogy ilyen lehet egy háború kellős közepén lenni.
Önmagukból kivetkőzött felőrült emberek, akik habzó szájjal, üvöltve és belezakkanva a körülöttük tomboló kaszás táncába, csak az állatias ösztöneik előtérbe helyezésével képesek ezt túlélni.
Mindezeken felül, a kőkemény komisszárokkal a hátuk mögött, akik megállás nélkül ostorral és fegyverrel hajtják őket előre, és még ebben az őrületben is képesek a kihágásokat, a Komisszariátus szabályaira hivatkozva, egy fejbelövéssel jutalmazni.
Embertelenül brutális az ostrom leírása.

Aztán a másik szál, Gaunt és a szellemek története, ahol ismét elveszítünk egy remek katonát, bajtársat, barátot. És itt újfent közrejátszik a háború ezer arca, mert ki hitte volna, hogy pont így, ennyire ostoba módon lesz vége.

A végén pedig Mkvenner története spoiler…. egyszerűen ZSE-NI-Á-LIS.

A Gereon halott.
Úgy érzem, hogy elég ennyit írni ehhez a kritikához.
Minden benne van a könyvben, tessenek elolvasni.

A jól megszokott ereszd el a hajamat stílusban ömlik a vér és hullanak a gárdisták, de az ellen vére pirosabbra festi a könyv lapjait. Tökéletes kikapcsolódás annak aki ilyenre vágyik és olvasta az előzményeket.