Pária (Warhammer 40,000: Bequin-trilógia 1.) (Warhammer 40,000: Inkvizítor 8.) 19 csillagozás

Ravenor Eisenhorn ellen
Dan Abnett: Pária Dan Abnett: Pária

Mab Királynő városában semmi sem pont az, aminek látszik. Alizebeth Bequin egyszerre kém, az Inkvizíció ügynöke és kitaszított pária, s ugyanakkor egyik sem. Ő, aki még önmaga számára is igazi talány, belekeveredik a két inkvizítor, Gregor Eisenhorn és Gideon Ravenor – egykori szövetségesek, most ádáz ellenségek – egy titokzatos és halálos ellenféllel vívott párharcába. Bequinnek, akit nem csupán az Ellenség, de az Inkvizíció is hajszol, elképzelése sincs, mi is a célja ennek a szövevényes játszmának, ahogyan arról sem, hogy ebben mi az ő szerepe. Szövetségesei segítségével fel kell hát kutassa a saját múltjában rejtező titkokat, ha túl akarja élni a közelgő összecsapást, melyben barát és ellenség közt mind inkább elmosódni látszik a határvonal…

Dan Abnett: Pariah

Eredeti mű

Eredeti megjelenés éve: 2012

>!
Tuan, Budapest, 2020
352 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786156075284 · Fordította: Oszlánszky Zsolt

Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 18

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Kriszti0216 P>!
Dan Abnett: Pária

Dan Abnett: Pária Ravenor Eisenhorn ellen

Nem fogom szépíteni a dolgot. Teljes mértékben szentimentális okokból vettem meg ezt a könyvet és olvastam el. Vártam a viszontlátást(olvasást) és nem kellett csalódnom. Bármennyire is nem voltam maradéktalanul elégedett az Eisenhorn-trilógiával, jól esett újra találkozni a régi szerepplőkkel. spoiler de a karakterek mit sem változtak. Ki-ki eldöntheti, ez jó e vagy sem…
A történet fokozatosan indul be és alakul ki, minden szépen összeáll és rendeződik. Számomra letehetetlen volt, lekötött és beszippantott, de ez javarészt köszönhető annak, hogy Alizebeth volt a legkedveltebb karakterem az E-trilógiában. Egy vaskalaposabb Warhammer rajongónak talán nem lesz elég … „akciódús”, hogy úgy mondjam, de még hátra van két kötet…ha a Császár is úgy akarja

Tibor_Gaspar_2>!
Dan Abnett: Pária

Dan Abnett: Pária Ravenor Eisenhorn ellen

a warhammer köteteket a következő besorolás szerint: 2* még olvasható, 4* jó volt, 5* többször is olvasható


A sorozat következő kötete

Warhammer 40,000: Bequin-trilógia sorozat · Összehasonlítás
Warhammer 40,000: Inkvizítor sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Mike Brooks: Kegyetlen ravasság
Gav Thorpe: A Farkasok Órája
Aaron Dembski-Bowden: Az első eretnek
Guy Haley: Trónvilág
Aaron Dembski-Bowden: A Császár Lándzsája
Ian Watson: Ian Watson teljes Warhammer 40000 univerzuma
Dan Abnett (szerk.): Sabbat háború
Chris Wraight: Leman Russ, a Nagy Farkas
Guy Haley: Járványháború
Chris Wraight: Üres Hegy