A ​nap szerelmese (Munkácsy 1.) 91% 474 csillagozás

Ez a kötet nem volt még olyan jó, mert Munkácsy nekem túl érzékeny volt még és egyszerűen hisztis! Viszont annyira érdekes és nem mindennapi történet volt, hogy egyszerűen még így is vitt magával a történet. Ahogy leírta, honnan hová és hogyan jutott el. Illetve Lacza Bálint neve is többször felmerült, ami nálam plusz pont volt.
Bővebben:
https://youtu.be/xhzwIwvZf08

Nagyon régen már olvastam a könyvet, de újraolvasva is nagyon tetszik. Egyébként is Munkácsy Mihály a kedvenc festőm és jó volt újra elolvasni, hogyan élt, hogyan dolgozott, milyen ember volt. Nagy kár, hogy relatíve korán meghalt a betegsége miatt, még alkothatott volna jó pár gyönyörű festményt.

Az egyik legnagyszerűbb könyv, amit valaha is olvastam! Lendületes, humoros írás, elképesztő fogalmazással, köszönöm, hogy mindennek a részese lehettem! Ennyit még saját könyvön nevettem, ami reményeim szerint hasonlít Dallos Sándor két részes remekére! Véleményem szerint minden olvasónak minimum egyszer el kéne olvasnia ezt a könyvet, mert az ember csak több lesz tőle!

Jó volt kicsit visszamenni az időben, amikor gyógyszerek alig voltak, egy -egy betegséget ágynak esve kifeküdtek, egy kicsit lelassult minden, nem a mai rohanó világunkban éltem.
Fiatal koromban már olvastam, szerettem, az érzés most is visszatért.
Munkácsy örökös pénztelensége, barátságai ,egy-egy éppen aktuális megmentője, tehetségének felfedezése, nőkkel való kapcsolatai nagyon olvasmányossá teszik ezt a könyvet. Hamarosan folytatom.

Számomra kicsit vontatott volt, noha regény formába öntött életrajz volt ez, én mégis éreztem benne valahol azt a fajta életrajzi töltetet, ami már kissé vontatottá teszi az olvasást.
Azt kell azonban mondjam, hogy sokkal élvezhetőbb volt így, semmint tele életrajzi adatokkal, monoton leírt eseményekkel.
Alapjában véve olvasmányos volt és érdekes volt így megismerni egy művész életét. Kellemes csalódás, sok újdonságot tudhattam meg, és emiatt kifejezetten hálás vagyok a stílusnak és a formának, amibe ez az életrajz bele van öntve.

Évek óta rajta volt a radaromon ez a könyv, és most elmondhatom, sajnálom, hogy nem korábban olvastam el. Olvastatta magát a történet, egyszerűen nem tudtam letenni. Mindig is szerettem Munkácsy képeit, de most hogy megtudtam, milyen közegből indult, mély tisztelet ébredt fel bennem iránta. Egy igazi, érzékeny művészember volt, olyan tehetséggel, ami százévente csak egy embernek adatik meg. Tűkön ülve várom a következő kötetet.

Mióta az eszemet tudom, ez a könyv otthon ott csücsült a könyvespolcon a párjával együtt, és én soha, egyetlenegyszer sem vettem le. Kivéve, mikor takarítottam. :D Jóanyám időnként megkérdezte: „Te még mindig nem olvastad?” Az utóbbi pár évben pedig már nem csak ő, de egyre többen ajánlották. Sokszor szembejött velem, és már kíváncsivá tett, mi lehet a titka, mit tud, hogy a környezetemben mindenki, aki csak olvasta, ennyire dicséri. Éppen ezért jó magasra került az a bizonyos léc, és habár tetszett, mégis kis csalódottságot érzek. Tényleg csak egy kicsit, mert mindazok után, amiket hallottam róla, azt vártam, hogy új kedvencet avatok, de ez legnagyobb sajnálatomra elmaradt. Kedvenc ugyan nem lett, mégis nagyon szerettem. Valóban olvasmányos, izgalmas, de leginkább – ahogy egy kedves barátnőm jellemezte – szép. Csodálatos a fogalmazása, a leírások, a párbeszédek… igazi léleksimogató. Bevallom, nekem néha már egy picit súrolta a giccs határát. Csak éppen annyira, hogy azt gondoljam, ilyen a mesében sincs. Közben rájöttem, miért is nem vágytam annyira elolvasni. Féltem, hogy túl száraz lesz. Mégiscsak Munkácsy életrajza! De nem volt száraz, sőt, nagyon is kalandos, eseménydús, könnyen olvasható. Mivel Munkácsy nem tartozik a kedvenc festőim közé (de nem is utálom, van azért néhány képe, ami tetszik), magam sem gondoltam, hogy ennyire magával fog ragadni a történet. Nemrég azt hallottam, hogy ez valójában csak fikció, míg mások azt mondják, valóban így történtek a dolgok. Valaki világosítson fel, legyen kedves. Sajnálnám, ha az egész fikció lenne, mert az kicsit levonna számomra az élményből. Egyelőre nem sikerült eldöntenem, hogy kedvelem-e Munkácsy Mihályt, mint embert. Többször billen a mérleg nyelve a nem felé, úgy érzem. Tehetsége vitathatatlan, de azt gondolom, nehéz természetű ember lehetett. Azt mondják, a második rész még jobb. Lássuk.

Ahogy haladtam előre a regényben, egyre inkább azt éreztem, hogy a könyv címe valójában Munkácsy és női … Azért nem bántam meg, hogy elolvastam, és biztosan sort kerítek a második részre is, de maradt végül egy kis hiányérzetem.

Én odavagyok érte. Ennyire egyszerű. Kis pihenővel, de folytatni fogom az Aranyecsettel.
Soha nem voltam rajongója egy életrajzi könyvnek sem. Valószínűleg azért van ez most másképp, mert ez egy regény, és az már csak a plusz extra, hogy a kedvenc festőmről szól.
Az igazság az, hogy ezután talán még jobban fogom szeretni Munkácsyt, mert emberileg is nagyon kedveltem volna.
Mindenkinek ajánlom. Az első fele kicsit lassú, de aztán felveszi a ritmust, és már nem lehet letenni :-)

Számomra hatalmas meglepetés volt, hogy mennyire olvasmányos és cselekményes a könyv, sokkal inkább fantáziával átszőtt regény, mint száraz életrajzi elbeszélés, és én ennek nagyon örültem, mert tényleg faltam az oldalakat, teljesen elmerültem a történetben, és élvezettel olvastam Dallos sorait.
A könyv első fele, az asztalosinas-évek, a kezdeti festő élmények, a betegségek, szerelmek, kalandok évei igazi kalandregényt tettek ki, a Pestre költözés, az itteni sikerek és tragédia igazi tetőpontja volt a könyvnek, egészen eddig a pillanatig úgy tekintettem rá, mint mesterműre, új kedvencre. Viszont itt volt egy elég hosszúra nyúlt mélypont, Sven és Miska bécsi szerelmi históriája számomra már fárasztó, nyögvenyelős és unalmas volt, itt sajnos teljesen elvesztettem a kezdeti lelkesedésemet a könyv iránt, ezeknél a részeknél már éreztem egy bizonyos fokú önismétlést is, és felesleges kitérőket. A könyv vége kárpótolt ezekért valamilyen szinten, a Siralomház megfestésének felzaklatott, érzelmekkel teli pillanatai nagyon erős lezárást adtak ennek a kötetnek, és megalapozták a tökéletes felvezetést a folytatáshoz.
Dallos vitathatatlanul nagy szakértelemmel, szeretettel és odaadással írta meg ezt a könyvet, ez árad minden mondatából, néha talán kicsit viszont túlságosan is. Egyes részeknél úgy éreztem, túl sokat markol, és nem találja el az egyensúlyt a kalandos életrajz és a túlzó dicshimnusz között. Viszont a szerző szeretettel teli rajongása óhatatlanul is átragadt rám olvasás közben, és tényleg szerettem olvasni ezt a könyvet, így hibáit is könnyű szívvel megbocsátom.