Sikerkalauz ​3. (Sikerkalauz 3.) 77% 20 csillagozás

[Samuel James Ervin, kaliforniai szenátor] Azt mondta, hogy az előadóról az egyik otthoni ismerőse jutott az eszébe. Ez az ismerős férfi bejelentette az ügyvédjének, hogy elválik a feleségétől, bár elismerte, hogy az asszony nagyon szép, csodálatosan főz és a legjobb anya.
– Akkor árulja már el, miért akar elválni tőle? – kérdezte az ügyvéd.
– Azért, mert egész álló nap beszél – felelte a férj.
– Miről beszél?
– Na, hát itt a bökkenő – így a férj, – hogy azt soha nem mondja meg!
Sok szónokkal is pontosan ez a baj, legyenek akár nők, akár férfiak. A hallgatók számára egyszerűen nem derül ki, hogy miről beszélnek. Soha nem árulják el. Egyszerűen nem lehet kibogozni a mondandójukat.

133-134. oldal - Az előkészített és a rögtönzött beszéd (Gladiátor, 1996)

Az az előadó, aki előre megírja és betanulja beszédét, csak idejét, erejét pazarolja és veszélybe sodorja magát. Egész életünkben spontán beszélünk, soha nem állítjuk össze előre a mondatokat. Gondolataink vannak, és ha azok világosak, a szavak olyan természetesen és öntudatlanul jönnek, mint légzéskor a levegő.

41. oldal - A hatásos beszéd alapjai (Gladiátor, 1996)

Hadd illusztráljam egy tipikus példával, hogyan beszél az emberek többsége. Utazásaim során egyszer eljutottam Mürrenbe, egy üdülővárosba a svájci Alpokban. A szállodát, ahol laktam, egy londoni cég működtette, és minden héten meghívott néhány előadót Angliából. Egyikük híres írónő volt, aki „A regény jövője" címmel tartott előadást. Azzal kezdte, hogy a témát nem ő választotta, aztán rögtön kiderült, hogy fogalma sincs, mit kellene mondania. Lefirkantott magának néhány mondatot, aztán kiállt a vendégek elé, de mintha ott se lettek volna, az írónő rájuk sem nézett; vagy a papírjára meredt, vagy a földre, vagy egyszerűen elnézett a fejek fölött. Távolba meredő tekintettel és valahonnan nagyon messziről jövő hangon darálta a szavakat bele a nagy semmibe.
Ez nem előadás. Ez monológ. Semmi köze a kommunikációhoz. A jó előadás pedig ezen alapszik: a kommunikáción. A hallgatóknak azt kell érezniük, hogy az előadó gondolatai és érzései valamilyen üzenetet küldenek egyenesen az ő gondolataik és érzéseik felé. Az imént említett előadást mondhatták volna akár a Góbi-sivatag végtelen portengerének is. Ami azt illeti, tényleg úgy nézett ki, hogy az előadó nem embereknek, hanem valami hasonló helyre szánta.

185. oldal - A kommunikáció művészete (Gladiátor, 1996)

Soha nem felejtem el első beszédművészeti órámat. Megtanítottak, hogy a karomat lazán lógassam, ujjak félig begörbítve, hüvelykujj a comb mellett. Százszor is megismételtették velem, hogy a kar kecses ívben felemelkedik, a csukló elegánsan előrebukik, aztán az ujjak kiegyenesednek, előbb a mutató-, utána a középső, végül a kisujj. Az esztétikus és ékes mozdulat végeztével a kar az iménti ív mentén lazán vissza, és megérkezik a láb mellé. A mutatvány hihetetlenül esetlen és cikornyás volt, minden természetesség vagy őszinteség nélkül.
Az én oktatóm soha meg sem említette, hogy egyéniségemet vigyem bele a beszédbe; meg sem kísérelte, hogy megtanítson úgy beszélni, ahogy egy normális, épkézláb ember beszél hallgatóságához.

64-65. oldal - A hatásos beszéd alapjai (Gladiátor, 1996)

Amikor egyszer meg akartam látogatni egyik ismerősömet, egy cég elnökét, irodája ajtaján egy idegen nevet találtam. A személyzeti vezető, egy régi barátom, elmesélte, hogy mi történt.
– Ráfázott a nevére – mondta.
– A nevére? – kérdeztem értetlenül. – Hiszen az ő családjuk, a Jones család irányítja a céget, nem?
– Én a csúfnevéről beszélek – felelte a barátom. – „Vajon-Merre-Jár?” Mindenki így hívta. „Vajon-Merre-Jár” Jones. Erre fázott rá. Egy unokatestvérét ültették a helyére. Soha nem vette a fáradságot, hogy törődjön az üzlettel. Itt maradt ő késő estig, nem erről van szó, na de mit csinált? Bekukkantott ide, bekukkantott oda, becsavarogta az egész épületet, egész nap csak mászkált. Mintha állandóan terepszemlét tartana. Ki tudja miért, egy óriási reklámkampány tanulmányozásánál valahogy mindig fontosabbnak találta, hogy a szállítmányozási osztályon kicserélték-e a villanykörtét vagy hogy a gépírónők használnak-e gemkapcsot. Szinte soha nem lehetett őt megtalálni az irodájában. így ragadt rá a „Vajon-Merre-Jár” név.
„Vajon-Merre-Jár” Jones engem azokra a szónokokra emlékeztet, akik sokkal jobban is csinálhatnák a dolgukat, ha akarnák. Azért nem csinálják jobban, mert nem hajlandók fegyelmezni magukat. Ok is olyanok, mint Jones úr: túl nagy terepet akarnak bejárni. Ugye ön is hallott már ilyen szónokot? És a beszéd közepén ugye ön is azon töprengett, hogy „vajon merre jár”?

136-137. oldal - Az előkészített és a rögtönzött beszéd (Gladiátor, 1996)

A fejezet végén álljon itt még egy utolsó megszívlelendő tanács – Woodrow Wilson elnökünk története a világos fogalmazásról:
„Apám hihetetlen szellemi energiával rendelkezett. Tőle tanultam a legtöbbet. A homályos fogalmazás ádáz ellensége volt, és amíg élt – 1903-ban, nyolcvanegy éves korában bekövetkezett haláláig – minden egyes sort, az elsőtől az utolsóig, mindent megmutattam neki.
Ő mindig felolvastatta velem, amitől én igencsak szenvedtem. Időnként félbeszakított – »Ezt hogy érted?« Elmagyaráztam, és szóban természetesen sokkal egyszerűbben fejeztem ki magam. »Miért nem így írtad le?«, kérdezte. »Söréttel lövöldözöl, és az égvilágon semmit nem lősz. Csak egy töltényt használj, de azzal találj a kellős közepébe.«”

149-150. oldal - Az előkészített és a rögtönzött beszéd (Gladiátor, 1996)

Amikor elkezdtem beszédművészetet tanítani, rengeteg időt fordítottam a hangot fejlesztő gyakorlatokra – a rezonancia fejlesztésére, a hangregiszter növelésére, a hanghordozás élénkítésére. Hamar rájöttem azonban, hogy teljesen értelmetlen vállalkozás a felnőtteket arra tanítani, hogy a hangszínnek mi köze a különböző üregekhez vagy hogy mitől „tiszta” egy magánhangzó. Mindez nagyon hasznos lehet, ha az embernek van három-négy éve a hangja képzésére. Úgy döntöttem, hogy az én tanítványaim kénytelenek lesznek beérni azokkal a hangadottságokkal, amelyekkel rendelkeznek. Rájöttem, hogy gyors, tartós és csodálatos eredményeket érhetek el, ha a korábban a „hasi légzésre” fordított időt és energiát sokkal hasznosabb célokra használom – arra, hogy tanítványaimat megszabadítsam gátlásaiktól és fejlesszem az önbizalmukat. Azóta is hálás vagyok magamnak ezért a döntésért.

180-181. oldal - A kommunikáció művészete (Gladiátor, 1996)

Mark Twain egyszer bányászoknak tartott előadást Nevadában. A végén odament hozzá egy idős férfi, és ezt kérdezte: „Maga mindig ilyen természetesen szokott beszélni?"
Pontosan ezt várja a hallgatóság: a természetességet, egy kicsit bővítve.
Ez a fajta természetesség csak gyakorlással szerezhető meg. Amikor gyakorol és modorosnak érzi az előadásmódját, álljon meg, és gondolatban dorgálja meg magát: „Hé! Mit csinálsz? Térj észhez! Egy normális ember nem így beszél.” Aztán gondolatban válasszon ki valakit a hallgatók közül, valakit a hátsó sorokból vagy a legkevésbé figyelőt és hozzá beszéljen. A többiekről akár el is feledkezhet. Társalogjon azzal, akit kiválasztott.

186-187. oldal - A kommunikáció művészete (Gladiátor, 1996)

Úgy tűnik, hogy az érzés megelőzi a cselekvést, valójában azonban az érzés és a cselekvés egyszerre működik. Ezért ha szabályozzuk a cselekvést, amely az akarat közvetlen irányítása alatt áll, közvetetten szabályozhatjuk az érzést is, amelyet nem irányít az akarat.
Ily módon a jókedv – ha valamilyen okból spontán jókedvünket elvesztettük – akarati úton kizárólag úgy érhető el, hogy összeszedjük magunkat, és úgy beszélünk és viselkedünk, mintha máris jókedvűek lennénk. Az ilyen alkalmakkor ez az egyetlen lehetséges módszer, amely segíthet.
Tehát ha bátornak szeretnénk érezni magunkat, úgy kell viselkednünk, mintha bátrak lennénk. Minden akaraterőnkkel erre kell koncentrálnunk, és szinte biztos, hogy a görcsös félelmet hamarosan az erős önbizalom váltja fel.

47. oldal - A hatásos beszéd alapjai (Gladiátor, 1996)

Először mondd el nekik, hogy mit fogsz elmondani nekik. Aztán mondd el nekik. Aztán mondd el nekik, hogy mit mondtál el nekik.