Regény ​1987 3 csillagozás

Minden bizonnyal nem lesz egyszerű dolguk a hazai olvasóknak az 1941-ben született Dag Solstaddal, akinek eddig közel harminc nagy sikerű kötete jelent meg Norvégiában, és többek között már elnyerte a most bemutatandó művével az egyik legrangosabb irodalmi elismerést, az Északi Tanács Irodalmi Díját is, ráadásul hazájában az egyik legkiemelkedőbb sztárírónak számít (tegyük hozzá, egy Karl Ove Knausgårdot, Per Pettersont, Kjell Askildsent vagy éppen Lars Saabye Christensent is magába foglaló „mezőnyben”), hiszen Magyarországon eddig mindössze egyetlen, és mára már alig-alig beszerezhető könyve jelent meg. Így természetesen nehéz lesz hová tennünk magát a szerzőt, és ezt az új, féltéglányi és rendkívül összetett alkotását. Regény 1987 – már maga a címe is furcsa a kötetnek, hát még a tartalma és a felépítése…

Bár könnyű azt gondolni, hogy Knausgård vezette be a manapság oly divatos autofikció műfaját Skandináviában, de részben Solstad műve is tekinthető ennek. Az elbeszélőnk és visszaemlékezőnk szinte mindenben megegyezik az íróval, ugyanis egy pont ugyanakkor és ugyanott született, ugyanazokat az eseményeket átélt fiatalember, majd férfi életét és karrierjét követhetjük nyomon 1961-től kb. 1987-ig, miközben a Fjord becenevű narrátor hol újságírótanonc, hol egyetemista, hol középiskolai tanár, hol meggyőződéses kommunista és gyári munkás, hol pedig főiskolai tanár.

Mozgalmasnak tűnő élet, ám a kötetben egyáltalán nem a mozgalmasságon van a hangsúly. És ha nem a mozgalmasságon, akkor min? Hát többek között sok mindent megtudhatunk azokról az elavult és a ’60-as években újragondolt, több száz éves törvényekről, amelyek meghatározták, hogy melyik helység lehet város (akár egy húsz házból álló település is), és melyik falu (akár egy több tízezres ipari vagy kereskedelmi központ is); de olvashatunk több tucat oldalnyi tudósítást a norvég 3. osztály futballmeccseiről vagy a gyorskorcsolyázásról (táblázatok, időeredmények mellékelve); vagy éppen az egyetemisták öltözködési szokásainak változásáról is.

Felvetődhet a kérdés, hogy mégis mi szükség erre ilyen töménységben egy önéletrajzi regényben. Ha magunktól nem jövünk rá, akkor az író segít, amikor megint csak több tucatnyi oldalon át értekezik szakdolgozati témájáról, Magister Absalon 1567-es történeti munkájáról, mely Az Norvíg Birodalomrúl címet viseli. A majd’ félezer éve élt honfitársa ugyanis éppen úgy és éppen olyan témákról írt, mint a ’80-as években Solstad; saját életét nem különösebben kommentálva, kimondottan távolságtartó módon mesélt a 16. századi norvég történelemről, társadalomról, iparról, felfedezésekről, változásokról és összefüggésekről. A szerzőnk pedig a szakdolgozata készítése közben rájött, hogy ezekben a feljegyzésekben hiába van számos önéletrajzi elem, azokban mégsem Absalon élete világosodik meg, hanem a 450 éve élt norvégoké.

Érezhető, hogy Solstad is arra törekedett, hogy minél több általa fontosnak tartott témát, összefüggést (legyen az politikai, gazdasági, társadalmi, tudományos, kulturális stb.) csempésszen bele a közel félezer oldalas művébe, amelyek meghatározzák minden 20. század végi norvégnak az életét.

Ennek köszönhetően persze sokszor lehet száraz / tűnhet száraznak a szöveg (ezt úgyis mindenki saját szájízének megfelelően dönti majd el), ám azt hiszem, hogy a szerző saját célját mindenképpen elérte vele, így válik a Regény 1987 egy furcsa, távolságtartó önportré mellett a 20. század második felében élő és ekkor felnövő norvégok tanulmányává is. Szóval, aki izgalmakat és pörgő cselekményességet vár egy regénytől, az bele se fogjon, viszont aki értékelni tudja ennek a vállalkozásnak a grandiózusságát, illetve szeret megküzdeni a szöveggel, annak tudom ajánlani napjaink egyik legnagyobb északi szerzőjének talán legfőbb művét.

Lassan egy hónapja ülök bután magam elé bambulva ennek a könyvnek kapcsán. Solstad ez előttig egyetlen magyarul megjelent kisregénye (A mellékszereplő pillanata) egy szinte tökéletes remekmű, ezzel szemben a Regény 1987… (buta bambulás) … egy teljesen tökéletlen autofikció; kölcsönvéve a kisregény címét, a főszereplő mellékes pillanatainak önkényes gyűjteménye.
Mindeközben (helyenként rendkívül) szórakoztató, ami főleg akkor meglepő, amikor a norvég labdarúgó bajnokság harmadosztályáról vagy a korabeli gyorskorcsonya gyengélkedéséről vagy épp a szerző/Fjord marxista fordulatáról esik szó. És mindenből csak annyit láthatunk, amennyit Fjordon át a szerző láttatni enged, pedig amikor ő belecsöppen a marxista-leninista pártba, már javában tevékenykedik a RAF, a könyvben teljesen reflektálatlanul, de ezért a hiányosságért kárpótol (…gúny) a norvég kartondoboz-gyártás történetének megismerése, az mindig is jobban érdekelt, mint a radikális baloldali terrorizmus megítélése a békésebb radikális baloldali szervezetekben.
Remélem, nem kell további 15 évet várni, míg egy újabb Solstad művet élvezhetünk magyarul.