Love ​Always, Kate (Love Always 1.) 5 csillagozás

Ez is egy olyan típusú könyv, amely biztosan minden olvasó szívének húrjait megpendíti. Gyönyörű volt, és bár darabokra szaggatta a szívemet, minden könnycseppet megért ez a történet.

Rengeteg érzelem volt ebben a könyvben. Ez egy 17 éves bátor és mindenre kész lány, és egy útját vesztett fiú története. Nem titok, hogy a könyv a betegség témáját érinti, de ez ne ijesszen el senkit. Úgy hiszem, hogy nem csak ez volt a történet fő vonala, Damien összetört világának darabkáról, darabkára való visszaépítése, legalább olyan fontos volt, mint Kate küzdelme a rá rótt sorsával. Ez egy igazán gyönyörű első szerelem története, amely nagyon sokszor csalt mosolyt az arcomra.

Vannak olyan könyvek, amelynél érzed, hogy lelke van. Ez is egy olyan kötet volt. Minden fájdalom túloldalán, ott volt az aprócska mosoly, amely egyensúlyt hozott a világba. Ez a könyv megmutatja, hogy a küzdelem a múlttal, legalább olyan nehéz tud lenni, mint a küzdelem a jelennel egy jövőért, és azt is, hogy becsüljük meg a legapróbb pillanatokat is.

A Love Always, Kate egy nagyon szépen megírt történet, amelynek egy ifjúsági köteten túlmutató mélységei voltak. Őszintén ajánlom.

„There’s never enough time to say good-bye. Never enough time to say “I love you.” Never enough time to let go.”
Gyönyörű szívbemarkoló történet. Egy első szerelemről, fájó döntések meghozataláról, elengedésről. Míg olvastam a könyvet nemegyszer megálltam, és elgondolkodtam azon, hogy én hogy döntenék Katie helyében. Volna-e annyi bátorságom, hogy a halált válasszam, vagy volna-e annyi erőm, hogy harcoljak? A könyv egy igen kegyetlen betegség témáját érinti, a leukémiát. Nehéz volt, őszintén elképzelni sem tudom, hogy mennyire nehéz lehetett Katienek, aki már 11 évesen küzd a rákkal. Elgondolni is szörnyű és ezert is álltam meg sokszor olvasás közben, mert egyszerűen nem ment, ép ésszel felfogni nem tudtam azt a sok kint, ami ezzel a betegseggel jár. Mennyire nehéz volt a szüleinek, mennyire fájhatott nekik, hogy egyetlen gyerekük beteg, harcol és nem adja fel, vagy éppenséggel azt kell lássák, hogy feladja. Egy szülőnek nem szabadna eltemetni a gyerekét. És Damianak, akihez így sem volt kegyes az élet. Az ő szenvedését is annyira megértettem annyira fájt a szívem érte, de mégsem a betegség volt a fő szempont. Ott volt, félreértés ne essek, mert ott ólálkodott minden oldalon, ott szívta Katie vérét előttem, de számomra mégsem ez volt a fő szempont. A könyv főbb mondanivalója egy csodaszép gondolat egy csodaszép útmutatás ha azt vesszük. Azt hisszük van időnk, szeretni, kimondani szeretlek, megbocsájtani, jót tenni. Pedig nincs. Minden egyes nap ami anélkül telik el, hogy nem mondtad szeretteidnek, hogy szeretlek, vagy nem bocsátottál meg, vagy nem tettél jót, pazarlás. Eljön az az idő mikor sajnos nem lesz kinek mondani mindezeket és akkor már késő lesz. Számomra ez volt a tanulság. Ajánlom nagyon, mert egy csodaszép történet, tele csodákkal, bátorsággal, tiszta szívvel.

Nehezen tudom összeszedni a gondolataimat. Este fejeztem be, másnap órákon keresztül gondolkodtam az értékelésen, és még most is, miközben ezt gépelem, szívem szerint listát írnék, aztán elengedném a dolgot. Rohadtul fájt minden egyes oldal.
Ez a könyv kettészakított: egyszerre imádtam és utáltam, adnék neki 5 és 2 csillagot, ajánlanám mindenkinek és körülbelül senkinek. Ennek pedig egyetlen oka van, ő pedig Damian (illetve a történet kicsit ifjúsági jellege). Ez a srác eszméletlenül toxikus, de közben annyira megszerettem! Támogatta Katie-t, kihívások elé állította, romantikus gesztusokkal olvasztotta meg a szívem szívét, és imádtam a közös boldog pillanataikat. Mégis nem sok kellett ahhoz, hogy miatta, meg a feldolgozási módszerei miatt abbahagyjam a vége előtt az olvasást. Nem tudom és nem is fogom megérteni, miért így viselkedett a sorsdöntő események után, és éppen ezért könnyen lepontoznám az egész regényt. Csakhogy a jó napjai, és a felejthetetlen emlékek, amiket Katie-nek okozott, azok óriási hatással voltak rám.
Katie naplóírását nem mindig kedveltem, már-már drámaira sikerült egy-két bejegyzése. Azonban a hozzáállása, az életszeretete, a bölcsessége naggyá tették őt, és mostantól egy napfelkeltére és -lementére sem fogok úgy tekinteni, mintha ez átlagos lenne. A leukémiával kapcsolatos gondolatai szó szerint meghatottak, csodás és érett szereplőt keltett életre vele az írónő.
Bármi is történt volna a végén, rózsaszínű HEA vagy veszteséges függővég, tuti sírok. Így, ezzel a befejezéssel zokogva dühöngtem, és sosem éreztem magam ennyire magányosnak. A család, a kórházi dolgozók, a beteg kissrácok mindvégig szeretetet árasztottak magukból a könyvben, de annyi gyász, fájdalom és küzdelem kapott még helyet, ami teljesen letaglózott. Valami hasonlóra számítottam, mégis meglepődtem. Nem lesz egyszerű továbblépni, és vár még rám a folytatás…

Nem találom a szavakat. Tetszett ahogy Katie ameddig tudott küzdött a leukémia ellen. Tetszett a kapcsolata Damien-nel ahogy miközben a kapcsolatuk kialakult egymásra is jó hatással voltak. Ezért is szakadt meg majdnem a szívem értük. Főleg, hogy Damien már így is sok számára fontos embert elvesztett. Nagyon szép és szomorú történet volt, és nagyon elgondolkodtatott hiszen sajnos nem ritka ha egy hozzánk közel állóról kiderül, hogy ilyen betegségben szenved.

Szívszaggató, gyönyörű… Alig találom a szavakat, most tettem le, még mindig a hatása alatt vagyok.
Végig éltem, végig sírtam…