Ez azon kevés könyvek közé tartozik, amelyikkel csak könyvfesztiválon találkoztam először. Ez számomra azért furcsa, mert az Atlantic Press regénypályázatának nyertes művéről van szó, és az ember (én legalábbis) azt hinné, fontos, hogy a megjelenő szerzők ne csak nyomtatott könyvet kapjanak, de figyelmet is. És egyenlőre nem úgy tűnik, hogy reklám nélkül ez menni fog.
A könyv címe az, ami nagyon megfogott, hiszen a cím rengeteg mindenre utal, de főleg arra, hogy a főszereplőnek problémája van, és ezt más nem hallja meg. Esetleg kisebbségbe is tartozó lehet, vagy ilyesmi. Én nagyon sokat képzelegtem arról, mit is fogok a könyvben tapasztalni, mert a cím olyan magasra tette a lécet. Sajnos nem ugorta meg az elvárásaimat.
A borító érdekes, kifejező, de kicsit amatőr is a maga módján. Bár ha azt vesszük, hogy az írónő rajzolta a borítóképet, akkor teljesen jó, csak hát más könyveknek egy grafikus alkotja a borítót… Ami nagy különbség lehet a könyvek között. Ellenben a borító arra jó, hogy tematikában irányba állítsa az eltévelyedő könyvmolyokat, hiszen tényleg zenészről szól, és tényleg ázsiairól, így ha valaki nagy K-pop mániás, akkor biztosan nagy kedvence lesz a könyv is.
És itt el is érkeztünk a történetünkhöz, ahol van egy fiú, Timothy (aki koreai, de a szülei külföldi nevet választottak neki, mert ők már felvilágosult keresztények), akinek az útját követhetjük a gyerekkorától, majd hogy hogyan kerül be egy csapatba, hogyan építik ki a brandet, majd a valóságshow-k után hogyan kezdenek énekelni, egészen a karrierje végéig. Ez még izgalmas is lehetne… de nem az.
Egyrészről az eleje, a prológus már egy igen erős írói ígéretet ad nekünk, hogy miről is fog szólni a történet. Amit az író szinte egy mozdulattal áthúz. Ilyen volt az, hogy az első fejezetben a karrierjéről kesereg, míg a könyv középpontjában inkább a szerelem áll, és a karrier ilyen szinten nem fejtődik ki, mint ahogy az első fejezetben picsog róla spoiler arról nem is beszélve, hogy ellövi a végepoént, így már annak se lesz meglepetés ereje.
Aztán elindul a történet, és a prológus mesélős stílusa nem váltódik le, hanem maradunk a főszereplő „történetmesélésnél” vagyis amit az ő szemszögéből láthatunk. Ami viszont egy ilyen kaliberű történet mesélésre alkalmatlan. TÉNYLEG. Az egész narratíva számomra borzasztó volt, hiszen egyrészről nem vonódok be annyira, mint egy normális E/1 történetben, másrészről a kikacsintások, a mellékszálak, illetve a női szállal való egybefolyása idegesítően kilökött a történetből. Mintha az íó még nem ismerné a narratívák közötti különbséget, és ilyen tábortüzes módszerben próbálna mesélni nekünk, ami több-kevesebb, de inkább kevesebb siker kísér.
De érdekes az is, hogy két darab szemszögünk van, hiszen a női szemszöget egy napló meséli el. Ami egyrészről a történet negyedénél hirtelen előkerül, és hirtelen azt is elkezdjük olvasni (de hogy miért, azt senki nem tudja, meg mi köze a sztorihoz), majd összefonódnak a szálak, de ezzel még nem kerültünk közelebb ahhoz, hogy miért fontos ezt a naplót olvasni. A legtöbb bejegyzés ugyanazt írja le (rövidebben) mint a férfiszemszög, egy-két bónuszinformáció pedig annyira nem mélyíti a női karaktert, hogy indokolt legyen (az esetek 90%ban a női szemszög nélkül boldogan elélt volna az olvasó). (itt kifejetném, hogy Hyun Jun szemszögére inkább kíváncsi lettem volna, esetleg Ji-hu szemszögére hogy spoiler
A narratívából következik, hogy a két főszereplőn kívül mindegyik más karakter eléggé papírmasé. Sőt, ha igazán belegondolunk, a főszereplők is (kicsit a sztori miatt azt hittem, egy koreai szappanoperába tévedtem bele :D ), hiszen nincsenek emberire árnyalva, a legtöbb konfliktus egy idő után „magától” megoldódik, az emberek mellett mintha elsuhanna ez az egész probléma dolog. Persze értem én, hogy mennyire szar volt Tim-nek négy hónapon keresztül (random szám, nem tudom meddig kesergett) ez viszont az olvasónak volt vagy tíz oldal, lehet több is, de ezalatt a tényleges problémát nem is tudta az írónő úgy kifejteni, hogy az átérezhető legyen.
Emiatt van az is, hogy a történetben vannak hullámhegyek és völgyek is, és amikor kb. 20 oldal van a könyvből, de egy hullámhegyen vagy, akkor kérdőn nézel a könyvre, hogy ez mégis hogy lesz lezárva. Hát eléggé hirtelen volt, és ezt a szálat spoiler nem is igazán fejtette ki a könyvben. Rá utaló részek voltak, de tényleges konfliktusok spoiler nem.
De ha nem számítjuk a végét, az is furcsa, amikor spoiler De az is érdekes, hogy mennyi kihágást csinálnak, és az igazgató EGYSZER egyetlen egyszer, egy büdös szóval se mondta azt hogy hé, ezt nem kellene. A végére tényleg kicsit bekeményített spoiler de ez is inkább csak jelzésértékű, nem pedig olyan, amitől tényleg érdemes félni. A regény számomra azért is hiteltelen, mert én már az elején az igazgató helyében közbeléptem volna (és ne mondja senki, hogy nem vette észre hogy kilógnak…)
A regény kiadásáról is szeretnék néhány szót szólni: azt már láthattuk, hogy kicsit low budget könyv, hiszen a borítót az írónő rajzolta, de sajnos a korrektúra is kimaradt belőle. Ez nem lenne probléma, ha a szerkesztésnél figyeltek volna erre is, de sajnos nagyon jól lehet látni, hol szedtek ki részeket a könyvből, hiszen ott az írásjelek se stimmeltek. Nagyon sokszor nem pontra végződik egy mondat, vagy a mondat végén nincs írásjel, máskor feltorlódnak és a vessző mellett helyet kap egy felkiáltójel is, máskor a három pontból lesz csak kettő (kicsit bizonytalan a helyesírásban, köztes megoldást is elfogadjuk :D ). Megint máskor a tördelés nem volt megfelelő (például gondolatjelesnek jelölt olyan bekezdést, ami nem gondolatjeles). De az is zavaró, hogy váltogatva van az idézőjeles szó szerinti idézés, és a gondolatjeles (vagyis ha valaki beszélt, 50% hogy vagy egyik, vagy másik, nincs egy konzisztens változat).
Arról pedig nem is szeretnék beszélni, hogy a szerkesztő is megerőltethette volna magát, hogy ne tőmondatokban legyen elbeszélve a történet, és hogy ne egy tizenkét éves szintjén fogalmazzon a szerző. Igen, biztos vagyok benne, hogy a szerző nem érte el a 22 életévét, de talán még 18 sincs, de ez nem mentség egy ennyire bugyuta szövegre. Ha valaki egy kiadónál kiad egy szöveget, az legyen jó, olvasható.
Ezek után azt hihetnénk, hogy ez a könyv rossz. Pedig nem. Mármint de, de csak könyvként rossz. Ha úgy nézzük, hogy kapunk egy fanfictiont, akkor annak borzasztóan jó. Igen, vannak gyermekbetegségei, de ha valaki elvakultan imádja a K-popot, akkor ezt is elvakultan imádni fogja. Mondjuk úgy 12-16 év között. Mert ők tényleg szeretni fogják, mert K-pop, és mert Korea. Itt kell kiemelnem, hogy talán egyetlen tényleg pozitívuma a könyvnek, hogy az írónő is elvakult K-popos lehet, így a leírások, a cselekmény, a világ, hitelesnek tűnt, pont amiatt, mert ebben jártas, tudta, mi mivel jár. Ellenben néha azt éreztem, hogy egyes dolgokat nem fejt ki, nem magyaráz meg kellőképpen, mert neki természetes (de nekem nem).
Nem jó könyv, de nem is tragikus. Olvastam már rosszabbat is, de ez akkor sem lesz sajnos jó. A K-pop fanoknak nagyon ajánlott, illetve 16 év alatt még talán megvan a varázsa, de később már inkább csak bugyuta lesz.