Kiáltok, ​miért nem hallod?! 68% 54 csillagozás

Ez azon kevés könyvek közé tartozik, amelyikkel csak könyvfesztiválon találkoztam először. Ez számomra azért furcsa, mert az Atlantic Press regénypályázatának nyertes művéről van szó, és az ember (én legalábbis) azt hinné, fontos, hogy a megjelenő szerzők ne csak nyomtatott könyvet kapjanak, de figyelmet is. És egyenlőre nem úgy tűnik, hogy reklám nélkül ez menni fog.
A könyv címe az, ami nagyon megfogott, hiszen a cím rengeteg mindenre utal, de főleg arra, hogy a főszereplőnek problémája van, és ezt más nem hallja meg. Esetleg kisebbségbe is tartozó lehet, vagy ilyesmi. Én nagyon sokat képzelegtem arról, mit is fogok a könyvben tapasztalni, mert a cím olyan magasra tette a lécet. Sajnos nem ugorta meg az elvárásaimat.
A borító érdekes, kifejező, de kicsit amatőr is a maga módján. Bár ha azt vesszük, hogy az írónő rajzolta a borítóképet, akkor teljesen jó, csak hát más könyveknek egy grafikus alkotja a borítót… Ami nagy különbség lehet a könyvek között. Ellenben a borító arra jó, hogy tematikában irányba állítsa az eltévelyedő könyvmolyokat, hiszen tényleg zenészről szól, és tényleg ázsiairól, így ha valaki nagy K-pop mániás, akkor biztosan nagy kedvence lesz a könyv is.
És itt el is érkeztünk a történetünkhöz, ahol van egy fiú, Timothy (aki koreai, de a szülei külföldi nevet választottak neki, mert ők már felvilágosult keresztények), akinek az útját követhetjük a gyerekkorától, majd hogy hogyan kerül be egy csapatba, hogyan építik ki a brandet, majd a valóságshow-k után hogyan kezdenek énekelni, egészen a karrierje végéig. Ez még izgalmas is lehetne… de nem az.
Egyrészről az eleje, a prológus már egy igen erős írói ígéretet ad nekünk, hogy miről is fog szólni a történet. Amit az író szinte egy mozdulattal áthúz. Ilyen volt az, hogy az első fejezetben a karrierjéről kesereg, míg a könyv középpontjában inkább a szerelem áll, és a karrier ilyen szinten nem fejtődik ki, mint ahogy az első fejezetben picsog róla spoiler arról nem is beszélve, hogy ellövi a végepoént, így már annak se lesz meglepetés ereje.
Aztán elindul a történet, és a prológus mesélős stílusa nem váltódik le, hanem maradunk a főszereplő „történetmesélésnél” vagyis amit az ő szemszögéből láthatunk. Ami viszont egy ilyen kaliberű történet mesélésre alkalmatlan. TÉNYLEG. Az egész narratíva számomra borzasztó volt, hiszen egyrészről nem vonódok be annyira, mint egy normális E/1 történetben, másrészről a kikacsintások, a mellékszálak, illetve a női szállal való egybefolyása idegesítően kilökött a történetből. Mintha az íó még nem ismerné a narratívák közötti különbséget, és ilyen tábortüzes módszerben próbálna mesélni nekünk, ami több-kevesebb, de inkább kevesebb siker kísér.
De érdekes az is, hogy két darab szemszögünk van, hiszen a női szemszöget egy napló meséli el. Ami egyrészről a történet negyedénél hirtelen előkerül, és hirtelen azt is elkezdjük olvasni (de hogy miért, azt senki nem tudja, meg mi köze a sztorihoz), majd összefonódnak a szálak, de ezzel még nem kerültünk közelebb ahhoz, hogy miért fontos ezt a naplót olvasni. A legtöbb bejegyzés ugyanazt írja le (rövidebben) mint a férfiszemszög, egy-két bónuszinformáció pedig annyira nem mélyíti a női karaktert, hogy indokolt legyen (az esetek 90%ban a női szemszög nélkül boldogan elélt volna az olvasó). (itt kifejetném, hogy Hyun Jun szemszögére inkább kíváncsi lettem volna, esetleg Ji-hu szemszögére hogy spoiler
A narratívából következik, hogy a két főszereplőn kívül mindegyik más karakter eléggé papírmasé. Sőt, ha igazán belegondolunk, a főszereplők is (kicsit a sztori miatt azt hittem, egy koreai szappanoperába tévedtem bele :D ), hiszen nincsenek emberire árnyalva, a legtöbb konfliktus egy idő után „magától” megoldódik, az emberek mellett mintha elsuhanna ez az egész probléma dolog. Persze értem én, hogy mennyire szar volt Tim-nek négy hónapon keresztül (random szám, nem tudom meddig kesergett) ez viszont az olvasónak volt vagy tíz oldal, lehet több is, de ezalatt a tényleges problémát nem is tudta az írónő úgy kifejteni, hogy az átérezhető legyen.
Emiatt van az is, hogy a történetben vannak hullámhegyek és völgyek is, és amikor kb. 20 oldal van a könyvből, de egy hullámhegyen vagy, akkor kérdőn nézel a könyvre, hogy ez mégis hogy lesz lezárva. Hát eléggé hirtelen volt, és ezt a szálat spoiler nem is igazán fejtette ki a könyvben. Rá utaló részek voltak, de tényleges konfliktusok spoiler nem.
De ha nem számítjuk a végét, az is furcsa, amikor spoiler De az is érdekes, hogy mennyi kihágást csinálnak, és az igazgató EGYSZER egyetlen egyszer, egy büdös szóval se mondta azt hogy hé, ezt nem kellene. A végére tényleg kicsit bekeményített spoiler de ez is inkább csak jelzésértékű, nem pedig olyan, amitől tényleg érdemes félni. A regény számomra azért is hiteltelen, mert én már az elején az igazgató helyében közbeléptem volna (és ne mondja senki, hogy nem vette észre hogy kilógnak…)
A regény kiadásáról is szeretnék néhány szót szólni: azt már láthattuk, hogy kicsit low budget könyv, hiszen a borítót az írónő rajzolta, de sajnos a korrektúra is kimaradt belőle. Ez nem lenne probléma, ha a szerkesztésnél figyeltek volna erre is, de sajnos nagyon jól lehet látni, hol szedtek ki részeket a könyvből, hiszen ott az írásjelek se stimmeltek. Nagyon sokszor nem pontra végződik egy mondat, vagy a mondat végén nincs írásjel, máskor feltorlódnak és a vessző mellett helyet kap egy felkiáltójel is, máskor a három pontból lesz csak kettő (kicsit bizonytalan a helyesírásban, köztes megoldást is elfogadjuk :D ). Megint máskor a tördelés nem volt megfelelő (például gondolatjelesnek jelölt olyan bekezdést, ami nem gondolatjeles). De az is zavaró, hogy váltogatva van az idézőjeles szó szerinti idézés, és a gondolatjeles (vagyis ha valaki beszélt, 50% hogy vagy egyik, vagy másik, nincs egy konzisztens változat).
Arról pedig nem is szeretnék beszélni, hogy a szerkesztő is megerőltethette volna magát, hogy ne tőmondatokban legyen elbeszélve a történet, és hogy ne egy tizenkét éves szintjén fogalmazzon a szerző. Igen, biztos vagyok benne, hogy a szerző nem érte el a 22 életévét, de talán még 18 sincs, de ez nem mentség egy ennyire bugyuta szövegre. Ha valaki egy kiadónál kiad egy szöveget, az legyen jó, olvasható.
Ezek után azt hihetnénk, hogy ez a könyv rossz. Pedig nem. Mármint de, de csak könyvként rossz. Ha úgy nézzük, hogy kapunk egy fanfictiont, akkor annak borzasztóan jó. Igen, vannak gyermekbetegségei, de ha valaki elvakultan imádja a K-popot, akkor ezt is elvakultan imádni fogja. Mondjuk úgy 12-16 év között. Mert ők tényleg szeretni fogják, mert K-pop, és mert Korea. Itt kell kiemelnem, hogy talán egyetlen tényleg pozitívuma a könyvnek, hogy az írónő is elvakult K-popos lehet, így a leírások, a cselekmény, a világ, hitelesnek tűnt, pont amiatt, mert ebben jártas, tudta, mi mivel jár. Ellenben néha azt éreztem, hogy egyes dolgokat nem fejt ki, nem magyaráz meg kellőképpen, mert neki természetes (de nekem nem).
Nem jó könyv, de nem is tragikus. Olvastam már rosszabbat is, de ez akkor sem lesz sajnos jó. A K-pop fanoknak nagyon ajánlott, illetve 16 év alatt még talán megvan a varázsa, de később már inkább csak bugyuta lesz.

"De hiába zártam volna le a múltam… Törlés előtt még megnéztem az értesítéseket. Ennyi üzenetem még sose volt.
Olyan osztálytársak írtak, akik mindig is lenéztek. Olyanok gratuláltak és írták, hogy mindig is hittek bennem, akik rettegésben tartottak. Ilyen „híresnek” lenni? Aki eddig emberszámba se vett, az most mind úgy tesz, mintha születésünk óta a legjobb barátom lenne… Kösz, srácok, de én ebből nem kérek."

Talán érdemes avval kezdenem, hogy az írónő számomra ismeretlen, csak azért olvastam el, mert egy fontos listán szerepel.
Láttam, hogy két molyos barátnőm elég alul értékelte, sok közös van bennünk, viszont mindig ott a „de”!!
A „de” most én leszek, mert bár nagyon sok probléma van a kiadott kötettel, maga a történet egy nagyon érdekes kezdete egy írói pályának.

Ugye mindenki emlékszik, mikor még a szakmája kezdetén volt?
Csetlettünk, botlottunk, hibát hibára halmoztunk, de tanultunk belőle és most már ha kisujjból nem is, de a lényünk része lett a munkánk folyamata.
De, kellettek ezek a kezdetleges negatív élmények, hogy azzá válhassunk, akik most vagyunk.

Ezzel a gondolattal szemlélve ezt a történetet, sokkal másként látom, mint azt először hittem.

Három részre bontom az értékelésemet.

Az első, a könyv maga.
Lehet nem szép dolog tőlem, de egy kérdés motoszkál a fejemben mióta olvasom a kötetet.
Még pedig az, hogy lehet ilyen trehány módon kiadni egy olyan irományt, ami a borítón feltüntetett, idézem, „Női regénypályázat” harmadik helyezettje lett?
Most vagy a nálam lévő példány hibás, és akkor így jártam, vagy az összes, viszont ebben az esetben elvagyok borzadva.
Tele elütésekkel, betű elhagyásokkal és sorolhatnám.
Nagyon zavaró volt olvasás közben, és igen csak bosszantott.

A második része, maga a történet.
Lehet, hogy nem tökéletes, mert valóban zavaró volt, hogy tulajdonképpen egy monológot kellett olvassak, és bár két főszereplője van a sztorinak, mégis egybemosódik, és csak akkor eszméltem fel, mikor rájöttem, ugyan azt olvasom, csak a másik nézőpontból.
Sokkal jobban élveztem volna, ha több a párbeszéd, mert elbírta volna a történet bőven.
A másik fele, hogy kidolgozatlannak érzek olyan eseményeket, amik kulcs fontosságúak, mégis csak felületesen vannak érintve. Miért?
Nagyon szívesen olvastam volna, hogy mi játszódik le a két fél között, és egyénileg is.
Ezek a pillanatképek nagyon bosszantóak, mikor benne vagyok egy eseményben, egy érzelemben, de még pislogni sincs időm, máris tovatűnt a hatása.
Örültem volna, ha többet kapok és lassabban haladunk.

A harmadik rész, pedig a téma maga.
A tematika, melyet imádok, legyek immáron 35 éves, minden ami Korea és Kína érdekel, gyűjtöm, olvasom, tanulom a nyelveket és belemászok a kultúrák legmélyebb bugyraiba.
Szeretem a sorozataikat, viszont ezen „világító bohócokat” nem kedvelem.
Ez a típusú zene, csak felületesen marad meg a lelkemben, kivéve, ha az rock és komoly zene. A hangszereikkel is kacérkodok.
Tehát ennek tudatában, mikor láttam miről szól, kétkedve álltam neki az olvasásnak, de kellemesen csalódtam.
Mert látszik, hogy az írónő utána járt ennek a világnak, visszatükrözi írása mindazt a tudást, amit a sajtó kiszivárogtat és egy nagyon intenzív történetet álmodott meg hozzá.
A név választás nekem kicsit meredek, sehogy sem tudtam megszokni, ez igaz, viszont a leírtak tényszerűségét tekintve beszippantott és most már egy teljesen más nézőpont alapján nézem ezen kifestett, sokszor, mint egy karácsonyfa díszre emlékeztető külsejű fiúkra és lányokra is egyaránt.
Az tény, hogy a zenei ízlésem marad amilyen, de nem fogom felhúzni a szemöldökömet, mikor egy – egy új kis csillag csapat feltűnik a képernyőn.
Azt, mint szakmabeli hozzáteszem, nagyon sajnálom, hogy ilyen „elcseszett” őrülettel őrjítik meg a fiatalokat, de ez már az én meglátásom és nem is ide tartozik.

Eddig nem csillagoztam, mert nem tudtam merre billenjen az a mérleg.
Úgy döntöttem, hogy három és fél csillagot megadom, mert reménykedem benne, hogy újabb könyvet olvashatok az írónőtől, de már egy tapasztaltabb, átgondoltabb, de mindenképpen igényesebb formában.

Érdemes volt olvasni, örülök, hogy kezembe kerül.

Sajnos nem volt egy maradandó élmény ez a könyv :/
Mikor elkezdtem olvasni, akkor azt hittem, hogy olyan cselekynent kapok, amiben jobban megismerem a K-pop sztárok életét egy kicsit jobban megismeri az olvasó. Ehelyett ez a regény töredékét teszi ki, a többi részében inkább egy szerelmi gondokkal küzdő tinit kaptam. Egyébként nem lett volna semmi baj a romantikus résszel, ha alapból annak lett volna beállítva.
Kár érte, pedig jól indult.

Ujjujujuj.

Központozási és elírási hibák, az idegen neveknél a tárgyrag hol kötőjellel jelenik meg, hol anélkül, a koreai nevek átírása megengedhetetlen változatosságot mutat… (és nem, nem lehet azt csinálni, hogy az egyik oldalon Szuvon [9], a másikon meg Suwon [111], ez borzasztóan összezavarja az olvasót. Aztán a szereplők keresztnevében hol van kötőjel, hol nincs…)
Ennek a könyvnek nem volt se lektora, se korrektora (és ez nem túlzás, a könyv belső lapján nem szerepel se lektor, se korrektor).

A könyvet magát hiteltelennek érzem – egy idol nézőpontja, aki a könyv elején kiemeli, hogy mennyire nem ismerik ezt a világot a rajongói – és egy szerző, aki maga csak rajongója lehet különböző bandáknak. Valahogy… a szerző maga hiteltelenítette számomra a történetet (nem is a személye, inkább maga az írás, hiszen ha jó az írás, nem kezdek el azon gondolkodni, hogy hiteltelen, ugye).

És akkor egy-két részlet:
– egy idol nem ócsárólná ilyen alpári stílusban a rajongóit egy búcsúüzenetben (ez nem spoiler, tekintve, hogy az első pár oldalról van szó). Lehet kritikát megfogalmazni, de – szövegíró a srác – azt mértékkel. Szerintem… De egy idol rengeteg dolgot nem csinálna, amit ez a srác igen, úgyhogy akár ugorhatunk is.
– Timothy és a testvére azért kaptak ilyen nevet, mert a szüleik keresztény nevet akartak adni nekik
…?
– a mondok valamit, és az ellenkezőjét mutatom esete: tipikus kezdő írói hiba. Ne mondd, hogy ki milyen, mutasd meg. Azt meg főleg ne mondd, hogy valaki ilyen, aztán az ellenkezőjét látjuk a lapokról… Ha a szülők konzervatívak, az jelenjen meg a lapokon. Az olvasó maga is érezze, anélkül, hogy az író bármit is mondana.
– úgy érzem, hogy hiányzik a tárgyi tudás a könyvből (lásd, ha a szülők konzervatívak Korában, az hogy jelenjen meg a lapokon?)
– a borító. Egyszerűen nem sétálhatunk el mellette, annyian mondják, hogy ez bizony egy fanart egy valódi KPOP idolról. Ezt a szerző tagadja… de ha akkora a hasonlóság, talán érdemesebb lett volna átgondolni ezt a borító-kérdést – kivéve, ha *rosszmájú megjegyzés következik* ha esetleg megérte rajtahagyni, hátha az ő rajongói megveszik a könyvet, és így nőnek az eladások.

A történet pedig… annyira egysíkú, hogy tényleg egy fanfiction-érzéssel olvassa az ember – mellesleg egy fanfictionnek nem rónám fel a fentebbieket, de ez egy könyv, és itt fanfiction-jellegű hibákat nem engedhetünk meg magunknak, szerintem.

És jöhet is a szerelmi dráma és vívódás – ez lenne a YA-s vonulata a dolgoknak, és emiatt is elég fanfiction-szerű a könyv (nem bírom a sok drámázást és szenvedést, akarlak de mégsem, meg ott a barátom, meg mindenkivel együtt is meg nem is, trattata). A fontosabb témák is kicsit felületesen vannak érintve a számomra, a többi meg drámázás. A karakterleírások nagyon felületesek (ugye, egy fanfictionben annyira nincs is igény a kifejtésre, mert az olvasók tulajdonképpen „ismerik” a szereplőket. Egy könyvben nem ez a helyzet…), és inkább nem is folytatom, mert a cselekmény tényleg nagyon… hiteltelen a számomra.

Pedig jó a téma, és lenne hasonlóra igény – csak a technika, a jó kidolgozás hiányzik. Sajnálom, hogy ez lett belőle.

A véleményem egyetlen szóval kifejezve: éretlen.
Jó az irány, van tehetség és fantázia, de még érezni kell előbb, megélni, átgondolni, felfogni.
Az egész elnagyolt, a lényeges dolgok csak említés szintjén vannak meg, sok a sallang.
És mindenképp szükség lenne egy jó szerkesztőre, ezt a sok hibát nem is értem, hogy került ez a könyv így a nyomdába?

Az előző komment után kicsit félve kezdtem el az olvasást, de pozitívan csalódtam. Nekem nagyon tetszett. A könyv rövid és pörgős, teljesen magával ragadt. Voltak hullámvölgyek, hol sírtam, hol nevettem, a végén pedig egy hatalmas gombóc lett a tarkomban. Tetszett, hogy két szereplőn keresztül ismerhetjük meg a történetet, és így még több szereplőt ismerhettünk meg. Nagyon sok kérdést hagy maga után a könyv és mivel nincs konkrét lezárás, így bízom benne, hogy kapunk egy folytatást. Aki szereti az ifjúsági, szerelmes, kicsit borús, nem happy end-el végződő regényeket, azoknak csak ajánlani tudom. ^^

Nagyon sok baj van ezzel a könyvvel, én most mégis egy kicsit a pártjára állok a csillagok adásával, még pedig azért, mert az utóbbi pár évben elég sok mindent megtudtam, olvastam, láttam a koreai idolok mindennapjairól, nem áll távol tőlem ez a téma, és kifejezetten jó volt ilyet is olvasni magyar szerzőtől…
Viszont bármennyire is jó az ötlet, nem olyan rossz a sztori, de szappanoperába illő a kidolgozása (gyanítom sok koreai romkomot látott az író, nem feltétlenül a minőségibb fajtából). Nincsenek kidolgozva a karakterek és a jellemek (férfiak is sírhatnak persze, de itt kb. egy tavat telesírtak, a koreai bl vonal meg hát, nah… még ha thaiföldi lenne). Az írói stílus kiforratlan és éretlen, inkább nevezném tinilány rajongói írásának, mint egy asztalra letett regénynek, és hát ez a befejezés is olyan serdülőkori kamaszos. spoiler … és a rengeteg elgépelés, központozás, miegysmás. Ilyen tréül nem adunk ki a kezünkből nyomdának anyagot… szerintem…

Próbálom összeszedni a gondolataim, bár még a regény hatása alatt vagyok.

Kezdem azzal, hogy mi nem tetszett: Túl rövid volt, még szívesen olvastam volna Tim életéről.

Viszont tetszett is, hogy rövid, csapongó, ugrált az időben. Ha 10-20 oldalas tájleírások gazdagítják a könyvet, vagy pontos leírást kapunk az összes említett szereplőről, akkor nem lesz életszagú. Tim egy hatalmas tragédia után (és előtt) szedi össze a gondolatait, hogy mik voltak azok a fontos események, amik idáig sodorták.
(Megemlíthetem azt a pár elírást is, de fölösleges, mivel a történetet nem érinti és ez inkább a kiadó sara és amúgy is emberek vagyunk, hibázunk.)
A borító: szerintem jól vissza adja a témát. Nem kell azon gondolkodni, hogy ki lehet rajta, mivel ez egy skicc, nem teljesen realista rajz, így beazonosíthatatlan. Kire hasonlít? Lehet akár Sung Yong, Woozi, Minwoo, Minho, Suga, de még Hongki is, de mindegy ez. A kiadó nyilván többet hirdette a BTS képeivel, de ez is érthető, mert ezt a bandát már lassan tényleg mindenki ismeri.

Nem tudom, hogy Jong-hyun halála ihlette-e a könyvet, de az biztos, hogy ez a téma sajnos nagyon is aktuális.

Akiknek ajánlom: Ha szereted a pop kultúrát, akkor mindenképp ajánlott. Ha szereted a kicsit borongós hangulatú témákat. Ha szereted az életrajzi regényeket. Ha szereted az ifjúsági regényeket.
Nem ajánlom: Ha csak a boldog történetek érdekelnek. Ha egyből úgy állsz neki, hogy utálni akarod. Ha nagyon nem szereted a K-popot.

A történet érdekes aspektusból világítja megy a k-pop egyik oldalát. Nem vagyok rajongó, de ezekkel a dolgokkal némileg tisztában voltam. Fiatalon kezdik kiválogatni az embereket, valaki soha nem debütál, és akik maradnak (nem hullanak ki), azokra rengeteg megpróbáltatás vár. Alapból etikailag megkérdőjelezhető ez a fajta bánásmód és néhol embertelenség. A könyv némiképp tesz rá halvány kísérletet, hogy ennek a világnak a hátulütőit megismertesse velünk. Azonban arról szó sincs, hogy szembe akarna ezzel menni, nem kezd vele sok mindent. Nem üvölti a képünkbe, hogy ez úgy rossz, ahogy van. Egyszerű tényekként tekint arra, hogy hányan halnak meg belül, lelkileg vagy éppen fizikailag. Ezért kicsit csalódtam benne. Úgy éreztem, hogy még bevállalósabbnak kellett volna lennie. Ám akkor nem biztos, hogy bekerül az ifjúsági kategóriába.
Azt mondom, hogy igenis foglalkozni kell ezzel a témával. Czipó Petrának pedig óriási dicséret, hogy ezt be merte vállalni. Remélem a jövőben hallunk még felőle, és a témában is lesznek alkotások. Európai szemmel az ÉN szerepköre megkérdőjelezhetetlen a társadalomban. Sajnos máshol elvesznek az ÉN-ek és inkább „Ember? Az van.” szemléletmód érvényesül.

Gyenge. Sőt. Nyafizós, lelkizős, de elég lélektelenül. Mint egy „női” lap lelkizős rovata. Akarom, de nem akarom, akkor inkább a másik, de azt sem akarom, akkor inkább. mégis… Akkor most rossz vagyok vagy nem vagyok rossz… Emellett tulajdonképpen elsikkad a cím sugallta téma, hogy mennyire és mire használják ezeket a még gyerekeket. Ez a téma jobb írást érdemelne.