A ​pozsonyi metró 41 csillagozás

Czinki Ferenc: A pozsonyi metró

Pozsonyban nincs metró. Tervben volt, hogy legyen, el is kezdődtek a munkálatok, de végül a félkész járatokba beköltözött az Ördög. Czinki Ferenc kisregénye a balladák világát idézi. Két idősíkon – a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, valamint 2014-ben – követhetjük nyomon a rejtélyes történetet, amelyben két fiatal eltervezi, hogy megöli a jóságot. Közben a célvonal előtt pár méterrel köddé válik egy teljes lóversenyfutam, kajakosok eveznek fejjel lefelé a Dunán, és a görög mitológia testet ölt a XX. századi Kelet-Európában. A pozsonyi metró a várakozás regénye. A kérdés csak annyi, hogy ki érkezik meg előbb: aki megváltást, vagy aki kárhozatot ígér…

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Scolar L!ve

>!
Scolar, Budapest, 2017
78 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632447520 · Illusztrálta: Varga Gábor Farkas

Enciklopédia 1


Kedvencelte 3

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 22

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Czinki Ferenc: A pozsonyi metró

Hogy Czinki egy költő, aki szociográfiát ír, vagy egy szociográfus, aki prózaversben utazik, azt még nem döntöttem el, de így két kötet után* ki merem jelenteni, ő a „kelet-európai betonszavannák” David Attenborough-ja, az ember, akinek írásaiból a jövő irodalomtudósai kiválóan tudják majd rekonstruálni a posztszocialista „szép csendben hervadunk” keserédes hangulatát. Pedig alig mond valamit, állítani pedig szinte semmit sem állít, viszont azt nagyon jól nem állítja. Történet is csak épp annyi van, hogy a szociológia balladává váljon általa – a ballada pedig már mítosz: egy magasabb minőség. Tökéletesen intonálja az érzést, amikor egy külvárosi kocsma kerthelyiségében ülünk, sörünkön hab, és csak nézünk magunk elé. Nem gondolunk semmi konkrétra, vidámak sem vagyunk, de azért nem cserélnénk senkivel.

Amúgy meg észrevettétek, mennyi jó, érdekes fiatal magyar író van manapság a piacon? Jó, hát némelyiket lehúztam, de akkor is.

*Ez volt az első kötet.

1 hozzászólás
>!
szadrienn P
Czinki Ferenc: A pozsonyi metró

Mivel én is “kényelmes, fülledt, kelet-európai betonszavannán” nőttem fel, ráadásul ugyanabban a városban, mint a szerző, nem meglepő, hogy azonnal otthon éreztem magam az ő mágikus pozsonyi lakótelepén, és a tízemeletes panelcsodák meghitten tekintgettek vissza rám az illusztrációkról. A hetvenes években gomba módra szaporodó betonszörnyetegek realitása tökéletes összhangba olvad itt az időtlen szürrealizmussal, groteszk álmokkal, rejtélyes, megmagyarázhatatlan eltűnésekkel, balladai homályba burkolózó, többféleképpen elmesélt régi történetekkel.
A közös közép-európai identitás akár Pozsonyban vagy Bécsben járva, akár a magyar elbeszélő emlékeire hagyatkozva olyan éltető eleme ennek a kisregénynek, akár a szlovák kocsmai anekdotázásnak a borovicska és a jéghideg, frissítő, dúsan habzó sör.

>!
n P
Czinki Ferenc: A pozsonyi metró

Ma már írtam egy könyvről, hogy kedvetek legyen elolvasni. Ha most megint ezt teszem, lehet, hogy túlságosan lelkesnek és a kortárs magyar irodalom szóvivőjének tartanátok. Nem viszem a szót sehova. De mit tegyek, ha ez a kötet is jó volt. Leültem, és addig fel nem álltam, amíg el nem olvastam. Gyors voltam, mint a metró. Ha ott olvasom, persze nem a pozsonyin, akkor el is felejtek kiszállni. A lényeg, hogy felszálljunk, azaz, olvassuk el a címet, A pozsonyi metró, aztán az első mondatot, Pozsonyban nincs metró , majd a végén, De jönni fog, tudom. Közben nézegessük Varga Gábor Farkas illusztrációit, mert nélkülük az ajtók tényleg csak záródnak és nem nyílnak ki.

>!
Csabi P
Czinki Ferenc: A pozsonyi metró

Eltelt pár nap, hogy befejeztem a könyvet. Nézzük, mi is volt benne? Pozsony. Egy soha el nem készült metró. Kocsmák. Valami lovak eltűnnek egy gödörben. Még kocsmák. Egy lakótelep, szocreál. Egyéb városi legendák.
Nem könnyű összeszedni, történet híján, szereplők híján. Arra emlékszem, Czinki jól ír, el lehet hinni a mondatait. Csak ennek a könyvnek a rövidsége nem ad teret, hogy kibontakozzon valami. Eljött az ideje becsukni a kocsmaajtót, és összedobni valamit a lexikonnak.

1 hozzászólás
>!
giggs85 P
Czinki Ferenc: A pozsonyi metró

Legutóbb talán Mészöly Mikós Megbocsátás című kisregénye esetében éreztem azt, amit most Czinki Ferenc második kötete kapcsán: miközben elmerültem ebben a néhány tucat oldalnyi szövegben, lehet, hogy nem mindig tudtam, mit olvasok és az hová vezet, lehet, hogy rendszerint több kérdésem volt, mint válaszom, de már a befejezés előtt biztos voltam abban, hogy A pozsonyi metró egy nehezen meg- és felfejthető, miniatűr gyöngyszeme a 2017-es évnek.

A szerző egy ösztöndíjnak hála tölthetett el egy rövidebb időt Pozsonyban, és szó szerint az utcán sétálgatva állt benne össze kötetének cselekménye, struktúrája. Ez érződik is a szövegen, ugyanis az többnyire egymáshoz lazán kapcsolódó epizódok, történetszilánkok, pontos megfigyelések halmaza, melyek bár ezerféleképpen kötődnek egymáshoz, számtalan kód, utalás segítségével indulhatunk a megfejtésükre – de végül mégsem állnak össze egy nagy, kerek egésszé. Ami ugyanakkor most korántsem hiba, inkább erény.

De hogy azért mondjak is valamit a cselekményről: az egyik szálon a szöveget lejegyző magyar író bolyong Pozsony utcáin 2014-ben, ismerkedik a várossal, rácsodálkozik egy-egy épületre, alakra, történésre, de igazából otthon érzi magát, mert ugyanúgy Közép-Kelet-Európában van, mint amit otthon is megszokott. Egy kocsmában (hol máshol?) ismerkedik meg az Adatközlővel, aki egy 1983-as különös esetről számol be neki, ami a szöveg rövidsége ellenére is zseniálisan lassan bomlik ki előttünk, hogy a két idősík között váltogatva egyre közelebb kerüljünk az egyre rejtélyesebbé és megfoghatatlanabbá váló történtekhez.

A pozsonyi metrónak nemhogy követhető és a végén tökéletesen összeálló története nincs, de még csak műfajilag sem egységes. Epizódonként változik itt minden: egy szociográfiai leírás után jöhet egy misztikus eset, majd a kortárs rögvalóság után a görög mitológia. Ezen a 78 oldalon szinte mindenbe belekóstolunk, ami a közép-kelet-európai térség irodalmát jellemzi: misztikumba, mágiába, realizmusba. A Czinki által használt, többnyire tőmondatokból építkező nyelv ráadásul sokszor közelebb is van a lírához, mint a prózához, így talán még élvezetesebb olvasni egy-egy bekezdést. Amelyekben néhány mondatban olyan pontos megfigyeléseket tesz, amin muszáj elgondolkodni. Itt például a „nyugati” és „keleti” európaiak gondolkodásának különbözőségéről van szó:

„A metróból fölfelé észreveszem, amint egy lány megtorpan a peronon, valamiben talán meg is botlik, mindenesetre kizökken a magabiztos, jó kedélyű bécsi lendületéből. Egy kulcscsomó. És sehol senki. Körbejárja, gondolkodik, mi legyen vele. Én is gondolkodom. Mert a metróban sehol egy ember, mármint dolgozó nincsen, csak utasok. Közlekednek. De nincs más sem, egy modortalan biztonsági őr, akit gyűlölni vagy kinevetni lehetne, de még egy árva ellenőr sincsen, hogy lebukj. Akkor kinek adjuk le a kulcsot? Ezen gondolkodik két európai. A talált tárgy helye hol lesz? Látszik, hogy a bécsi lány most szembesül a rendszerhibával: ha mindenütt csak automaták vannak, akkor nincs kihez szólni, nincs kihez fordulni. Akkor egyedül vagyunk. Tesz még néhány lépést a kulcscsomó körül. Aztán elindul. Egy pillanatig úgy tűnik, mintha lehajolna, de aztán mégis elindul. A bécsi lány nem tudja értelmezni a problémát. Ott hagyja a kulcsokat a földön. Közelebb lépek. Nézem a kulcsokat. Szépek, fényesek. Most lehetne egy bécsi kulcsom. Csak nem tudom, mihez. Közben odakint a Stephans platzon megy minden tovább, megcsillan a fény egy aranyputtó seggén.”

Czinki Ferenc kötete, A pozsonyi metró az idei év egyik legnagyobb meglepetése, és véleményem szerint az év egyik legjobb, legsikerültebb könyve is. Biztos vagyok benne, hogy ez a gyönyörű küllemű könyvecske (Varga Gábor Farkas illusztrációit eddig nem is említettem) sok olvasónak fog még örömet okozni.

>!
akire MP
Czinki Ferenc: A pozsonyi metró

„És akkor átsétálok a játszótérre. Néhány évvel ezelőtt átépítették, száműzték onnan gyerekkorom nem EU-konform vasgömbjét, de még a mászókat meg a rakétát is, csak a hinta korlátja maradt meg. Fű helyett süppedős gumilapok. Leülök a padra, és kiderül, hogy a játszótéren van Wi-Fi. Rakéta nincs, Wi-Fi van. Rácsatlakozom. És közben arra gondolok, hogy azért mégis milyen jó tud hozzánk lenni ez az élet.” – ez az idézet még Czinki Ferenc előző könyvéből, az „Egy kocsma város”-ból való. Én is Székesfehérváron nőttem fel, így együtt nem szívtuk magunkba a Wi-Fi-t akkor. Talán ezért olyan jó vele sétálnom (Bikácsy Gergelynek kedvelem még a stílusát így). Érte még Pozsonyba is elmegyek, de azért mégis otthonosabb, idevalóbb itt.

2 hozzászólás
>!
olvasóbarát P
Czinki Ferenc: A pozsonyi metró

„A kelet-európai ember arcizmai ahhoz idomulnak genetikailag, hogy ne fejezzék ki azonnal a boldogságot. Nyeljék vissza, rejtsék el, raktározódjon a szemük vibrálásában.”

Ez a kötet főként a hangulatilag hagy nyomot az olvasóban/bennem. Erős kezdés, finom irónia, vendégszövegek, a szerző turistáskodik (turista dilemma), ismerkedik a napfényes* Pozsony jellegzetességeivel, rendszeresen vendége a város kocsmáinak, adatközlőkkel beszélget, eseményeket idéz meg, emlékfoszlányában a taxis magyarul álmodik. Összességében nekem egy kicsit kevés volt, pedig jó szöveg és élvezettel olvastam. Nagyon szép a kötet borítója és a szöveget jól kiegészítik Varga Gábor Farkas illusztrációi.
*Olyan sokat foglalkozik Pozsony napfényességével, hogy önkéntelenül eszembe jutott Szeged, a napfény városa
https://hu.wikipedia.org/wiki/Pozsony
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szeged

2017. október 5-én Grendel Lajos beszélt egy találkozón Ligetfaluról, amely 4 váltáson esett át, 4 különböző fennhatóság alá tartozott a történelem folyamán, egy tömeggyilkosság helyszíne volt, majd ott épült fel Pozsony legnagyobb lakótelepe. Ezt a lakótelepet megörökíti Czinki Ferenc is a művében.

2 hozzászólás
>!
ViraMors P
Czinki Ferenc: A pozsonyi metró

Kellemesen furcsa kisregény, az a fajta, ami a valóság és a képzelet határán ballag, fél lábbal itt, fél lábbal ott. Néhol fejre áll, néhol megijeszt, máskor annyira ismerősen hétköznapi, hogy szinte már fáj.
Pozsonynak nincs metrója, de valaha voltak rá tervek. Van helyette egy gödör, egy lakótelep, egy-két kocsma. Városi legendának beillő furcsa eltűnések, és misztikusnak is beillő hangulat.
A kisregény rövid, de érdemes megrágni, eltöprengeni rajta olvasás közben. Nekem tetszett.

>!
Iustitia P
Czinki Ferenc: A pozsonyi metró

Eleinte zavart, ha néha elvesztettem a fonalat, de később felismertem, hogy valószínűleg ez is volt a cél. Az író nem akart semmi konkrétumot nyújtani, bizonytalanságban tartja az olvasót. Mindenbe belekóstol, de semmit sem ragad meg igazán; burkolt, homályos. Hiába rendel időt és hozzávetőleges helyet a történésekhez, végig olyan érzésem volt, mintha csak képek lennének, apró kis szilánkjai az egésznek, amik nem is mindig logikus sorban következnek, mert nem az a lényeg, nem az egész a fontos, nem a cselekmény, csak a hangulat, a keletiség és a nyugatiság közti különbség, a metró helye, a paneltenger szürkeségének és a kocsma színeinek ütközése. Szűkszavúsága fokozza a misztikum, a gondolatiság síkját; álomfoszlányok idéződnek fel a semmiből. A valóság és a képzelet határvonala nagyon keskeny. Halk, lassú tengődés, unalmasan eseménydús élet.

>!
Juci P
Czinki Ferenc: A pozsonyi metró

Van egy ilyen kényszeres izém, hogy ha bármiféle valós földrajzi hely megjelenik egy irodalmi műben, akkor azt meg kell néznem a Google Mapsen, hogy oda tudjam képzelni magam, pedig nyilván nem ugyanaz van a papíron meg a szerző fejében, amit én az utcaképen látok, de akkor is. Szóval rágugliztam Pozsonyligetfalura, és az első találat az volt, hogy a pozsonyligetfalui spoiler – szóval a végén már tisztára Twin Peaksben éreztem magam. What year is this?


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

A kelet-európai ember arcizmai ahhoz idomultak genetikailag, hogy ne fejezzék ki a boldogságot. Nyeljék vissza, rejtsék el, raktározódjon a szemük vibrálásában. Csak ne legyen látható, mert a csalódás nevű szörnyeteg állandóan lesben áll egy feldőlt kuka mögött.

47. oldal

3 hozzászólás
>!
Kuszma P

A fotós kolléga nyújtogatja a nyakát, szaporázza a lépteit. Nagyon kocsmát akar már látni, nem csak a saját maga megnyugtatására, hiszen itt egy elméletről van szó. Az elméletről, ami még úgy-ahogy, de összetartja ezt a töredezett, repedezett posztszocialista blokkot. Kicsiny világunk alapjai remegnének bele, ha itt most nem egy kocsma következne.

39-40. oldal

>!
szadrienn P

A mágikus másnaposság kottájából játszunk. Ahogy haladsz fölfelé a Kálvária-dombon, mintha több városrész váltaná egymást, és mintha éghajlatok is. Az alsó utcákban kényelmes, fülledt, kelet-európai betonszavanna, pár utcával feljebb viszont már érzed egy nedves kontinentális világ szeleit, ismerős, sörhabos páráját. Ahogy elfogynak lábad alól a lépcsők, eljutsz a pozsonyi tajgára, ahol májusban is barna avaron lépkedsz, ahol az emberek már kevesebbet beszélnek, és minden mozdulatnak tétje van.

39. oldal

>!
robinson P

A hajnali vonattal érkezik Budapestről Pozsonyba, kávé a restiben, tésztába tekert sült kolbász az állomás előtti bádogbódéból, egy pohár sör a Bernard nevű kapualjban, ahol mindenki törzsvendég.

39. oldal

>!
olvasóbarát P

Fogadják el a pozsonyi szelet. A pozsonyi szél jó, erős, tiszta szél. Egy társalgás során A hársfában komolyan felmerült, hogy vámot kellene szedni utána. Meg kellene adóztatni a pozsonyi szelet. A ligetfalui panelek sajátos elrendezése szinte csatornává alakítja a házak közötti járatokat, noha az eredeti vél valószínűleg nem ez lehetett.

Kapcsolódó szócikkek: szél
1 hozzászólás
>!
Ciccnyog IP

Szemerkélni kezd az eső, aztán esni, apró, fekete tintafoltok a papíron. A költő kolléga kezdi. Végül már zuhog. Nem hallom, hogy mit olvas, és kicsit aggódom a kamerás mikrofonja miatt. Mi fog ebből hallatszani. Lenézek a költő papírjaira, Hold, halál satöbbi. Az egyik versben most száll le egy mentőhelikopter. Ez valamelyest megnyugtat. Tartottam attól, hogy ekkora viharban nem repülhetnek. Mégiscsak bármi megtörténhet itt velünk.

67-68. oldal

3 hozzászólás
>!
giggs85 P

A metróból fölfelé észreveszem, amint egy lány megtorpan a peronon, valamiben talán meg is botlik, mindenesetre kizökken a magabiztos, jó kedélyű bécsi lendületéből. Egy kulcscsomó. És sehol senki. Körbejárja, gondolkodik, mi legyen vele. Én is gondolkodom. Mert a metróban sehol egy ember, mármint dolgozó nincsen, csak utasok. Közlekednek. De nincs más sem, egy modortalan biztonsági őr, akit gyűlölni vagy kinevetni lehetne, de még egy árva ellenőr sincsen, hogy lebukj. Akkor kinek adjuk le a kulcsot? Ezen gondolkodik két európai. A talált tárgy helye hol lesz? Látszik, hogy a bécsi lány most szembesül a rendszerhibával: ha mindenütt csak automaták vannak, akkor nincs kihez szólni, nincs kihez fordulni. Akkor egyedül vagyunk. Tesz még néhány lépést a kulcscsomó körül. Aztán elindul. Egy pillanatig úgy tűnik, mintha lehajolna, de aztán mégis elindul. A bécsi lány nem tudja értelmezni a problémát. Ott hagyja a kulcsokat a földön. Közelebb lépek. Nézem a kulcsokat. Szépek, fényesek. Most lehetne egy bécsi kulcsom. Csak nem tudom, mihez. Közben odakint a Stephans platzon megy minden tovább, megcsillan a fény egy aranyputtó seggén.

>!
robinson P

Biztos politikai ügy. A hattyú is biztos jelent valamit. Alighanem provokáció lesz. Ki kell irtani a hattyúkat.

64. oldal

>!
robinson P

Csak én állok mozdulatlanul, a lelkem sem megy előre, kushad a lábam mellett az avarban.

47. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Bodor Ádám: Sinistra körzet
Jan Novák: Eddig megvolnánk
Ivánfy Jaksity György: Csakazértis
David Zábranský: Mindig más partra vágyik
Benkő László: Táltosidők
Bojtár Endre: Hazát és népet álmodánk
Dragan Velikić: Dante tér
Gothár Tamás: Váltás
Bibó István: A kelet-európai kisállamok nyomorúsága
Beke Mihály András – Botlik József – Domonkos László – Juhász György – Riba András László – Szalai Attila – Szeredi Pál – Zsebők Csaba: Táborszemle