A ​hatalom megragadása 7 csillagozás

Czesław Miłosz: A hatalom megragadása

Czeslaw Milosz lengyel író 1911-ben született egy akkor Oroszországhoz, majd a két világháború között Lengyelországhoz tartozó litván vidéken. 1934-ben Vilnában szerzett jogi diplomát. A háború kitörése után átszökött Varsóba, ahol a német megszállás alatt az illegális kulturális életet szervezte. 1946-tól 1950-ig Washingtonban, utána egy évig Párizsban volt kulturális attasé. 1951-ben lemondott megbízatásáról, és az emigrációt választotta. 1960-ig Franciaországban, azóta az Egyesült Államokban él. A berkeleyi egyetemen szláv irodalmakat tanított. 1930-tól publikál, első verseskötete 1933-ban jelent meg. Nemcsak költőként, de esszéíróként és két regény szerzőjeként is a század legjelentősebb művészei közé tartozik.
1980-ban elnyerte az irodalmi Nobel-díjat.
Magyarul eddig két kötete jelent meg: Múzsáim palotája és a Rabul ejtett értelem.
A Hatalom megragadását 1953-ban, Párizsban írta. A regény először franciául jelent meg, lengyelül csak két évvel később.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Arany Közép-Európa

>!
2000 / Századvég, Budapest, 1993
164 oldal · ISBN: 9638384050 · Fordította: Bojtár B. Endre

Enciklopédia 4


Kedvencelte 3

Várólistára tette 17

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

n P>!
Czesław Miłosz: A hatalom megragadása

Arra soha nem gondoltam volna, hogy egy számomra kedves, vidám bár nem túl „magasröptű” vígjáték fog emlékeztetni Czeslaw Miloszra. Pedig így volt. Toszkánában egy házat lengyel vendégmunkások – nem sok szakértelemmel- renoválnak. Az egyikük úgy mutatkozik be, hogy Czeslaw Milosz. Az amerikai nő (aki szintén író) boldogan mutatja kezében az író könyvét. A kedvence. És lehet, el is hiszi, hogy Ő szereli a villanyt a házában. Hát ennyit a filmről….ennek persze semmi köze a könyvhöz. Csak annyi, hogy észbe kaptam és azonnal kivettem a könyvtárból, már igen régóta vágytam rá.
Jelentős íróról van szó, nagyon tetszett a könyve. Nem a Nobel-díj miatt. Az őt nem izgatta szerintem. Az ilyen földi hívságokon, már túl volt. Arról beszél, ami az emberséghez kell, nem csak a háborús időkben. Az akaratról, az állandósult nyugtalan-mozdulatlanságról. Deportálások. S mindezt úgy hozza a mélységből a felszínre, hogy az is ért(z)i, aki nem volt ott, aki „hallani sem akarna már róla”. És még sem fáj. Nem fáj a sorok közben a gyűlölet, az ember embernek farkasa . Egy másik A rabul ejtett értelem könyvében mondja ki az írói elveit, hozzáállását ahhoz, hogyan kell úgy közölni a sokat megjárt életeket, hogy szívesen olvassák majd. A háborús évek tapasztalataiból megtanultam valamit: nem szabad csak azért tollat venni a kezünkbe, hogy közöljük másokkal a keser­veinket és belső ziláltságunkat, mert ez olyan silány áru, amelynek előállításához nincs szükség különösebb erőfeszítésre, következésképp nem is tisztelhetjük magunkat érte – azt hiszem, aki elolvassa – és remélem minél többen teszik majd, azok érteni és viszontlátni fogják szavait.

1 hozzászólás
kaporszakall>!
Czesław Miłosz: A hatalom megragadása

Egy nagy író beszámolója arról, hogy igázta le hazáját a kommunizmus, és arról, hogyan közreműködött ebben – ki-ki a maga piszkos, vagy kevésbé piszkos kis kompromisszumának megkötésével – a lengyel értelmiség.

Sok szereplőt mozgató, apró epizódokból építkező, igazi főhős nélküli alkotás: a kor tükre, nem az egyes emberek sorsáé. Ha az olvasás után pár lépéssel hátrább húzódunk, és újra szemügyre vesszük az olvasottakat: kirajzolódik a mozaikszemekből az átfogó kép.

A történet 1944-ben indul, a varsói felkelés napjaiban, és az ötvenes évek elején végződik. Közben az elvhű vagy nyakas emberek elpusztulnak vagy börtönbe kerülnek (legjobb esetben csupán a perifériára), a hajlékonyabb gerincűek a kommunizmus uszályába, pozícióba. Mindez kissé tankönyvízűen hangzik, de ez a regény egyáltalán nem sematikus. Bár nem a szerző legkiérleltebb alkotása, de pontos, hű kordokumentum. Az értelmiség felelősségének firtatásában összecseng Milosz 2 évvel korábban megjelent esszékötetével, az 1953-as ’A rabul ejtett értelem’-mel.

Milosz a huszadik század egyik méltatlanul kevéssé olvasott, nagy írója, költője és gondolkodója. Az 1980-as Nobel-díj ellenére kevesen ismerik. Ez a kötete jó bevezető.

… aztán olvassátok el sorban a többit…

rakétaember>!
Czesław Miłosz: A hatalom megragadása

Küszöbregény. Ha lenne saját példányom, körbeadogatnám annak a kevés ismerősömnek, aki tudja mi az, hogy igazi highbrow, és figyelném mit mondanak róla. Aki nem érti – azt okosabbnak gondoltam, mint amilyen, bár ilyen nem gyakran szokott előfordulni. Aki pedig képes felfogni, a fejében lévő dióbélbe sikeresen beoktrojálni, hogy a sziklanyers valóság keménységébe ütődött olvasás közben; na azt meghívom egy teára. Mert bizony Miłosz a legjobb olyan író, akit itthon senki sem olvas, könyvei minimális példányszámban jelennek meg, és még annyira se fogynak. Az, hogy Nobel-díj, ugyan kérem, ne nevettessük ki magunkat. Szikár költőiség, búvó töprengés, miközben világháború bombáz szét mindent. És nem. NEM tudunk szabadok lenni a közönytől és a szomorúságtól.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

n P>!

Senki sem választhatja meg a kort, amelybe születik. Sem az erkölcsöket. Se azt, hogy bár rosszul bírja a repülőt, nem utazhat szekéren.

26. oldal

BZsofi P>!

Megszületik az ember, rövidnadrágot hord, indiánokról olvas, később a cselszövések, a kard, a méreg távoli korszakairól és nem tudja milyen keserűséget tartogat számára saját százada.

n P>!

Mennyi volt az átlagéletkor a középkorban? Negyven, ötven év. Nevetséges. Az embernek háromszáz, négyszáz évig kéne élnie. De mi van akkor, ha a tudomány késik ahhoz az áttöréshez képest, amit az előtörténelemből az értelem által formált, tudatos történelembe való átmenet jelent? Az impotens öregség? Valószínűtlen.
Megállt, bevárta a katonai köpenyes fiút.
– Emlékezz jól. Apró az a mag, amelyből a fa kinő, és senki nem tudja megállapítani belőle, hogyan néz majd ki a fa. Az ezerkilencszáznegyvenötös évről az unokáidnak is fogsz mesélni.

94. oldal

vargarockzsolt>!

– Fóka, olvastad Thomas Mann Varázshegyét?
– Olvastam.
– Akkor emlékszel Naphta és Settembrini vitájára. Én a végsőkig kitartok Settembrini mellett.

48. oldal

vargarockzsolt>!

Marx, a szakállas képromboló, az abszolút igazságok porba taszítója, Aiszkhülosz imádója; vajon gondolhatta-e, hogy az ő nevében egyszer egész nemzedékek menetelnek majd büntetőcohorsokban, az emberi nemnek végre osztályrészévé vált tudással felvértezetten, melyet az erő birtokosai sulykoltak beléjük. És e tudás szilárd volt, kikezdhetetlen, mert erő támasztotta alá, mert e tudás szerint az erő a legfelsőbb igazolás; a zseniális Hegel köre, melyből nincs egérút. Négyszáz, ötszáz év múlva szánakozó mosoly jelenik majd meg azok arcán, akik a „Weltgeist” szót kiejtik. Ám addig nem lesz helye a szánalomnak; a dolgok megvalósításáig nem vezet más út, csak a vakhiten át, melyet ezúttal a tudomány cafrangjai díszítenek.

81. oldal

n P>!

Mindent csak a részlet által lehet kifejezni. Ha megvan a részlet, a részlet részletét kell felfedezni. Ez az olasz család; de már maguk a poharak, és a kezek, és mindegyik arc, és a rézserpenyők: a szín és a forma végtelensége. Ám a részlet nem jelent semmit, ha csak színre és formára váltják, ha nem lehet érezni, hogy csak részlet. A festészet rossz.

34. oldal

n P>!

A pincében a lányok levest főztek nekik (a zsákokban álló bab volt az egyetlen élelmük), és a pihenőváltás is itt aludt a padlón. A legénység túlnyomó részét tizenhét-tizennyolc éves diákok alkották: halálos cserkészet, öreg katonák mozdulatai, a nyakak finom vonalához képest óriási sisakok. Akadtak idősebbek is. Fóka előtt fokozatosan feltárulkoztak a konfliktusok és a súrlódások, az itt rekedttek magántörténelme és szimpátiái. Akár a tengeralattjáróban bevetés alatt, itt sem mosódtak el a különbségek, vagy csak a leghevesebb harcok idejére.
E helyre mindenki magával hozta egész addigi életét.

44. oldal

n P>!

– Az emberek gonoszak. A doktornő már piszkálódott az egyenruhád miatt. De én tudom, hogy az apád nem ítélne el. Szörnyű időket élünk.
Piotr ivott, és életének legfőbb, elérhetetlen vágyára gondolt. Az apjára csak mint valami nagy, meleg dologra emlékezett, az öröm és az erő kisugárzására, nagy, érdes törzsű fa, mely ágaival magához öleli. Piotr hatéves volt, amikor elesett a háborúban. A burzsoá Európa akkor, megsejtve az orosz forradalomban rejlő veszedelmet, a lehetőségeihez képest cselekedni próbált. És egy kevés sikerült is neki. A bolsevikok hatalmát megdönteni nem tudta, de a varsói csatában megállította őket. Ha nem így történik, Piotr más nevelést kap, és sok konfliktust soha nem ismer meg. Bár ki tudja. Nem ismert volna meg sok más dolgot sem, jókat és rosszakat. Amikor az apja árván hagyta őt, valami vak igyekezetet ültetett el benne, egy gyerekes sírást, melynek oka a körülírhatatlan, mert túlságosan is valószerűtlen hiány volt.

95. oldal

n P>!

Piotr álma

Az emlékezetébe védődött mondatok, melyekbe megpróbálta belefoglalni az emlékkép szavakkal kifejezhetetlen értelmét, mindeddig úgy-ahogy kerekre csiszolt elbeszélést adtak ki; ám ez az elbeszélést most újfajta szégyent ébresztett benne. Mintha a sötét, mélynek hitt víztükörről egyszer csak kiderülne, hogy a bokáját is alig nedvesítheti meg benne. Azon kapta magát, hogy nem a legfontosabbról beszél, csupán a skorbut gyógyításáról értekezik. Ott, a táborban a foglyok tűlevélfőzetet készítettek, mert más gyógyszer nem volt. Az, hogy az álmot a közönséges, éhezéskor jelentkező lázálmok közé sorolta, mentegetőzés volt, már előre. Mi sem természetesebb az éhező rögeszméinél, annál, hogy a gyermekkorában annyira szeretett áfonyás hús íze álmában eksztázisba hajszolja. Dadogva számolt be a gyűlöletéről és a kétségbeeséséről. Ezer meg ezer kilométerre körülötte nem volt más, csak a közöny, azon túl meg egy világ, amely az olyanokról, mint ő, tudni sem akar, vagy ha tud, akkor azt mondja, hogy biztosan bűnözők, akik megérdemlik. „Ahogy mondani szokták, meghalt a lelkem. Olyan volt, mintha egy szakadék mélyén feküdnék, amelyet hatalmas sziklákkal zártak el. Semmi remény.”
Az éhség elöl az álomba menekült.

138-139. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Stanisław Lem: Sex Wars
Wisława Szymborska: A növények hallgatása
Władisław Stanisław Reymont: Parasztok
Viktor E. Frankl: Mégis mondj igent az életre! / Logoterápia dióhéjban
Wisława Szymborska: Csodák vására
Alekszandr Szolzsenyicin: Az „orosz kérdés” a XX. század végén
Viktor E. Frankl: …mégis mondj igent az életre!
Wisława Szymborska: Kilátás porszemmel
Gabriel García Márquez: Az évszázad botránya
Isaac Bashevis Singer: Apám bíróságán