Irány ​a nagycsoport! (Sárkányovi 3.) 51 csillagozás

Czernák Eszter: Irány a nagycsoport!

A Sárkányovi történeteiben minden nagycsoportos magára ismerhet! A kis jetinek, sárkánynak, tündérnek, manónak ugyanaz a problémája, mint más ovisoknak: egyikük a cipőkötéssel küzd, másikuknak már két foga is kiesett. Persze kirándulnak, társasoznak, játszanak is az ovisok – hiszen a nagycsoportban már annyi mindent tudnak! Végül mindenkinek át kell mennie a félelmetes küszöbvizsgálaton, hogy iskolás lehessen, és persze érzékeny búcsút vesznek a könyv végén az óvodától is.

Czernák Eszter meséivel az ovis bánatokat-örömöket élhetik át és dolgozhatják fel a gyerekek, és ebben a kötetben segít elbúcsúzni ettől a fontos, meghatározó korszaktól.

Tagok ajánlása: 5 éves kortól

Tartalomjegyzék

>!
Pagony, Budapest, 2023
72 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789635874316 · Illusztrálta: Rátkai Kornél
>!
Pagony, Budapest, 2021
64 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634107965 · Illusztrálta: Rátkai Kornél

Most olvassa 2

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 16


Kiemelt értékelések

meseanyu P>!
Czernák Eszter: Irány a nagycsoport!

Amit hiányoltam a második kötetből, és ami az igazi pluszt adja ennek a sorozatnak, az most újra megvolt, a varázsvilág, a különleges lények. Kedvencem a címlapon is látható felhős utazás, de egy csomó hangulatos dolog volt. Szépen lezárták az óvodás éveket, megható is volt a vége, minden szempontból egy nagyon kedves kötet.

Bea_Könyvutca P>!
Czernák Eszter: Irány a nagycsoport!

A Sárkányovi első részét is nagyon szerettem és nincs ez másképp ezzel a nagycsoportos résszel sem. Fantasztikusan szívmelengető, hogy Czernák Eszter milyen színes oviscsoportot álmodott meg, van itt jetifiú, trollgyerek, manó- és tündérlány, háromfejű sárkánylány, unikornisfiú. Egy bűbájos Boszi óvónéni, akinek a kedvesség, a megértés a legjobb tulajdonsága és az, hogy nagyon szereti a nagycsoportosait. Az a szándéka, hogy mindenki jól érezze magát a csoportban, segítsenek egymásnak, és okos, mindenre odafigyelő gyerekek legyenek.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2021/09/gyerekeknek.html

PTJulia P>!
Czernák Eszter: Irány a nagycsoport!

Méltó lezárása a sárkányovis éveknek, nekem ez a kötet tetszett a legjobban mindhárom közül. A gyerekek valóban iskolássá érnek a végére, az emlékek bekerülnek a Végtelen Könyvbe, de mindnyájuk szívébe is.
Kiváltképp tetszett a faültetés gondossága és az a helyzet, amelynek során spoiler

BertaPalikSzilvi P>!
Czernák Eszter: Irány a nagycsoport!

A sorozat harmadik része is hasonlóan kedves és kalandos, mint az előzőek.
8 történetet olvashatunk ,ahol szóba kerül az újrahasznosítás, felhívja a figyelmet arra, hogy ne pocsékoljunk, olvashatunk a cipőkötés nehézségeiről és az ovitól való búcsúzásról.
Nagyon tetszett, hogy olyan események és problémák jelennek meg amivel minden ovis tud azonosulni.
Az illusztrációk és a történetek is szuperek.

krlany I>!
Czernák Eszter: Irány a nagycsoport!

Az egész sorozat nagyon jó, így ez az utolsó kötet is. A felhőbuszt én is kipróbálnám, a faültetés csapatjátéka nagyon menő, a küszöbteszt neve igen frappáns, a Végtelen Könyv meg egy csoda. Nagyon szép a befejezése.

Juca P>!
Czernák Eszter: Irány a nagycsoport!

A Sárkányovi harmadik része sem okozott csalódást. Nyolc mesét tartalmaz a kötet, amelyek közül A papír másik oldala volt a kedvencem, mert többek között felhívta a figyelmet a fák fontosságára. De a mesékben szóba kerül a cipőfűzőkötés, az iskolaérettség, valamint a búcsúzás az ovitól.

Rózsabogár78>!
Czernák Eszter: Irány a nagycsoport!

Továbbra is szerettük a sárkányovisokat. Még egy iskolást is lekötött, és ámulatba ejtett, hogy mennyi sok varázslatos dolog történhet a Sárkányoviban. Megható az ovitól való búcsúzás, a szeretet, ami átlengi az egész helyet. Igen. Meghatározó ez a három év, amit a gyerekek az oviban töltenek, és legyenek trollok, unikornisok vagy igazi gyerekek, klassz, ha így búcsúzhatnak az ovitól.

Ancsúr>!
Czernák Eszter: Irány a nagycsoport!

Ez a sorozat könyvről könyvre egyre jobban tetszik! Leginkább a mondanivalója miatt.
A könyv olyan, mint egy gyöngyfűzött nyaklánc. A több, apró történet (gyöngyszemek) alkot egy egész mesét (nyaklánc). Attól függően, hogy mit akarunk a gyöngyszemeket értelmezhetjük a maguk apró szépségükben, vagy fűzhetjük össze egy egész nyaklánccá.
Az én személyes kedvencem azonban a könyv mondandója. Van itt minden, kérem szépen, a papír újrahasznosításától kezdve, a fa ültetésen át, az iskolaérettségen keresztül egészen a cipőfűző megkötéséig minden! Én nagyon szerettem ezt a könyvet. Kíváncsi vagyok arra, hogy lesz-e folytatása ennek a sorozatnak most, hogy vége az ovinak Zoé életében.

Csodaautista>!
Czernák Eszter: Irány a nagycsoport!

Nagyon szép volt. Minden óvodásnál is előfordul az élet körforgása, mikor búcsút kell venniük az óvodától. Remélem, hogy újabb folytatás is lesz (a szerző említése szerint), mégpedig Sárkánysuli címmel, vagy akár egy pár spin-off is lesz, akár Sárkánykórház, akár a Jeti Építési Vállalat.

dorkabuba>!
Czernák Eszter: Irány a nagycsoport!

Töretlen a szeretetem a sorozat iránt, rendkívül kedves mesék, most az alábbi témákkal:
    – Környezettudatosság, a fa végessége, ráadásul a társasjáték tanító jellegét is beemeli a mese. Imádtam! <3
    – Cipőfűző-kötő kis történetek (mint a nyuszifüles).
    – Iskolai alkalmassági helyett „küszöbvizsgálat”, ami egyénre szabott. Ez mondjuk kicsit utópisztikus, de azért bájos.
    – Kirándulás, hogy kinézzék a fát, amit elültetnek az óvoda udvarán. Szintén kicsit utópisztikus elképzelés maga a faültetés az udvaron. Az egyik kis ovis lebetegszik, a többiek pedig mind hoznak neki valamit.
    – A faültetésnél tulajdonképpen mérnöki kimérés.
    – Különböző ünnepi szokásokból egy nagy ünnepséget csinálnak.
    – „Ballagás”, ami egy aranyos ottalvós buli, ahol mindahányan bekerülnek a végtelen könyvbe, amiben a világ összes ovisa benne van.


Népszerű idézetek

dorkabuba>!

A szép emlékek és a szeretet megőrzése az egyetlen varázslat, amit tökéletesen ismerek. Mert ez az egyetlen, ami igazán fontos.

63. oldal, 8. mese - Búcsú az óvodától (Pagony, 2021)


Hasonló könyvek címkék alapján

Varró Dániel: Csütörtök, a kisördög
Dániel András: Szerintem mindenki legyen kufli!
Majoros Nóra: Ramszesz 80 gyereke
Farkasházi Réka: Életmesék
Csukás István: Pom Pom újabb meséi
Julia Donaldson: Zog és a repülő doktorok
Palásthy Ágnes: Elrabolták a siklót
Tóth Krisztina: Ezt jól kifőztük!
Tóth Gyula Gábor: Mese a Mindenről, a Semmiről és más furcsa mesék
Melovics Konrád: Meló, a büdibogár