A ​magyar költőgéniuszok sorsa 3 csillagozás

Czeizel Endre: A magyar költőgéniuszok sorsa Czeizel Endre: A magyar költőgéniuszok sorsa

Korábbi ​Költők-Gének-Titkok (2000) című könyvemben a legnagyobb magyar költők családfaelemzésére vállalkoztam, mivel – ahogy korábban már az ókori görögök felismerték – a kivételes költői tehetség korán megmutatkozik, és erre születni kell. A magyar költőgéniusz palántákból is úgy tört ki korán e tehetség, mint a láva a vulkánból. Nem volt náluk szülői ráhatás (Berzsenyi Dánielt és Petőfi Sándort inkább bántalmazták e haszontalan passziójukért) vagy pedagógusi segítség. A családfák értékelése arra utalt, hogy a szüleik között költő nem fordult elő, és ez vezetett az ún. gejzírmodell megfogalmazásához. A költőgéniuszok a semmiből jönnek, az egekig szárnyalnak, majd visszatérnek a semmibe (sokaknak gyermekük sem volt). A magyar költőgéniuszok életének megismerése azonban döbbenetes erővel igazolta szörnyű sorsukat, amely a társadalmi értetlenség és önártásuk eredőjeképpen a vártnál sokkal korábbi halálukhoz vezetett. Ők is Arany János szőlősgazdájának a példáját követték: ha már a… (tovább)

>!
Galenus, Budapest, 2012
542 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789637157301
>!
Galenus, Budapest, 2012
540 oldal · ISBN: 9789637157301

Enciklopédia 3


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 13

Kölcsönkérné 1


Népszerű idézetek

Zizzer>!

Elvileg tehetség alatt az átlagot jóval meghaladó, tehát kivételes adottságot, potenciát, ígéretet, vagyis a lehetőséget értjük. (…)
Ha azonban a tehetséges gyermek a későbbiekben, vagyis iskoláskora után képes kivételes adottságait valóra váltani, akkor ő már nem ígéret ("tehetség"), hanem a képességeit bizonyító „valaki”. Ahogy minden kultúrnyelvben, úgy korábban a magyar nyelvben is, erre a fogalomra külön szó volt, és ez a talentum.
(…)
A mai magyar nyelvben gyakran említik Petőfi Sándort vagy József Attilát nagy tehetségnek, és nem gyermekkori adottságaira gondolnak, hanem életművükre. Pedig a tehetség ilyen formában történő használata félrevezető és sértő. Hiszen Petőfi Sándornak és József Attilának sikerült kivételes tehetségét kivételes talentummá fejlesztenie.
Én küzdök a talentum fogalom/megnevezés rehabilitációjáért, mert a zavaros beszéd/írás zavaros gondolkodást tükröz.

461. oldal - Kreatológiai alapfogalmak - A tehetség, talentum, géniusz

Kapcsolódó szócikkek: József Attila · Petőfi Sándor · tehetség

Hasonló könyvek címkék alapján

Valachi Anna: József Attila
Illyés Gyula: Tűz vagyok…
Riedl Frigyes: Petőfi Sándor
Illyés Gyula: Petőfi
Kovalovszky Miklós: Léda: legenda és valóság
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló
Cselenyák Imre: Áldott az a bölcső
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2
Kőrössi P. József (szerk.): EP 1950–2016
Marina Vlady: Szerelmem, Viszockij