Hab ​a tortán 53 csillagozás

Cynthia Ellingsen: Hab a tortán

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Három ​nő, három generáció, három döntéshelyzet. A problémák közös forrása pedig – természetesen a férfiak. JUNE, a cserfes nagyi a helyi madzsongklubban köszörüli nyelvét a barátnői kör tagjain, és néhai férje halála óta hallani sem akar férfiemberről. A rendezett életet élő KRISTINE sóvárogva gondol a férjével eltöltött fiatal évekre, akivel éppen egy életközepi válság kellős közepén vannak.
A tornacipős CHLOE nagy tudatossággal tervezi jövendő pszichológus karrierjét, amiben nincs helye esküvőnek – még csak az kéne…! A három grácia együtt botladozik egy rokonuk szabadtéri esküvőjére a Michigan-tó homokdűnéi között, és a véletlen úgy hozza, hogy az elhajított menyasszonyi csokor egyszerre landol mindhármuk kezében. Azonban a férfiakkal baj van… June szomszédjának szép lugasa beárnyékolja a nő életét, Kristine férjének lelkét komoly titok nyomja, Chloe jóképű pszichológiatanára pedig csődöt mond saját gyereke nevelését illetően.
Hogy mi sülhet ki mindebből? Ezt… (tovább)

>!
Erawan, Budapest, 2014
494 oldal · ISBN: 9789638997760 · Fordította: Lami Juli
>!
Erawan, Budapest, 2014
378 oldal · ISBN: 9789638997777 · Fordította: Lami Juli

Enciklopédia 3

Szereplők népszerűség szerint

Chloe McCallister

Helyszínek népszerűség szerint

Róma · Chicago


Kedvencelte 3

Most olvassa 4

Várólistára tette 35

Kívánságlistára tette 17

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Csoszi>!
Cynthia Ellingsen: Hab a tortán

Aranyos könyv, rengeteg vicces jelenettel, szerethető szereplőkkel. Időnként már-már nekem is túl cuki volt, de azért kifejezetten jól esett. Talán a legsimább romantikus szál June nagyié volt. Kristine és Kevin házassága huszonöt év után válságba kerül, és felbukkan az a bizonyos harmadik a jóképű fotós, Ethan személyében. spoiler Chloé az egyetemi tanulmányai, gyakornokoskodása és a részidős munkája mellett, folyamatos időhiányban szenved. Miután megismerkedik a menő pszichológussal, átértékeli a fontossági sorrendet. Elég-e a hirtelen fellángolás és a kölcsönös szimpátia egy hosszútávú komoly kapcsolathoz? Vagy a boldogság onnan érkezik, ahonnan nem is várja?

cicus61 P>!
Cynthia Ellingsen: Hab a tortán

Ó, ez egy nagyon kedves könyv volt!!!!! Imádtam a három csajszit! :) A három generáció nő folyamatosan segíti egymást és a családot. Ilyen egy igazi CSALÁD, ilyen kéne hogy legyen mindenhol. Igaz, hogy June a nagyi mindenbe beleszól, mindenbe beleüti az orrát, de csak azért, hogy segítsen. Chloe néha elég idegesítő volt, hogy nem gondolkodott és nem figyelt az apró jelekre, amik körülvették, így majdnem elrontotta az egész életét, de a végére csak összejött minden. Nagyon sokat nevettem, jó fejek a szereplők, az összes. Ajánlom! :)

mokus33>!
Cynthia Ellingsen: Hab a tortán

A regény két részből áll és kifejezetten élesen el is különült ez a két rész, legalábbis ha azt nézem, mennyire tetszett a könyv. Az első részt szívesen olvastam, érdekelt mindhárom főszereplő sorsa, vívódása, és kíváncsian vártam, hogy alakul a szerelmi életük, drukkoltam nekik, hogy helyes döntéseket hozzanak. Jót tett a történetnek a szereplők között lévő családi kapocs, de azért a generációs különbségek lehetőséget adtak többféle élethelyzet bemutatására. Aztán mikor már úgy nagyjából körvonalazódott a szereplők élete, akkor jött a második rész, és a történet onnan mélyrepülésbe kezdett. Akkor már csak az esküvőre való készülődés őrülete töltötte meg a lapokat, szerintem ott csak Kristine maradt viszonylag épelméjű, a többiek elvesztek a torták, ruhák, virágok, fogadalmak és szertartásrendek sűrűjében, közben hülye döntéseket hoztak, kapkodtak, sokszor nem családtagnak, hanem ellenfeleknek tűntek, kiborították egymást is és engem, az olvasót is. A könyv vége hiába lett összeszedettebb és emberibb, a közepe elrontotta az élményt. Szerintem ebben leginkább June karaktere a ludas, sokkal többet adott volna a történethez egy jópofa, fiatalos nagyi, aki összefogja a családot, támogat és segít, mint ez az esküvőjére készülő, ezért sokszor őrült idősödő díva, aki leginkább csak konfliktusokat gerjesztett és saját magával foglalkozott. Azt hiszem, miatta nem sikerült jobban szeretnem ezt a könyvet.

Vaklarma P>!
Cynthia Ellingsen: Hab a tortán

Kicsit… Na jó nagyon kiszámítható és klisés, de azért szórakoztató darab. Kicsit fura volt, hogy a legkidolgozottabb figura a hetvenes minden lében kanál nagyika (aki viszont időnként annyira irritáló volt, hogy kedvem lett volna lecsapni péklapáttal), de alapjában nem volt rossz. A könnyed limonádé kategóriában természetesen. Mellékhatásként viszont annyira tömény és eltúlzott volt az esküvői előkészület vonal, hogy a végére már émelyegtem tőle. De majd kiheverem a következő könyvvel.

Britta89>!
Cynthia Ellingsen: Hab a tortán

Egy kissé kuszának éreztem a cselekményt. Ezért van a fél csillag levonás is.
Ott kezdődött az egész, hogy csapongtunk egyik szereplőről a másikra. Mikor már sikerült képbe kerülni, akkor meg jöttek az őrültebbnél őrültebb jelenetek. Elsősorban amit nagyon nehezen sikerült megemésztenem, az Chloe döntése a friss kapcsolatban. Tudom én, hogy rózsaszín köd meg minden, de ő azért mégiscsak egy érett, felnőtt nő, aki elméletileg pszichológusnak tanul. Akkor mégis ez mi volt?!
Le a kalappal Ben előtt, hogy még csak ilyen szolidan vágott vissza. Egyébként meg nem tudom az ő részüket miért kellett ennyire rövidre fogni. Szívesebben olvastam volna róluk.
June egy igazi energiabomba. Remélem megérem ezt a kort és hasonlóan fogom felfogni az életet.
Kristine, neki azért bőven kijutott az élet nehézségeiből. Ennek ellenére szépen helyttált és így a vége is jól sikerült.
Szívesen ajánlom.

Nicoo>!
Cynthia Ellingsen: Hab a tortán

Ez egy nagyon aranyos könyv, nagyon nagyon tetszett, a karaktereket is megkedveltem, kivéve egyet Geoff-ot, rettentően idegesített, de szerencsére végül nem ő lett a befutó. Már hamarabb ki kellett volna dobni….de ezt leszámítva imádtam. :)))

Málnika P>!
Cynthia Ellingsen: Hab a tortán

Rég szippantott be és ragadott magával már ennyire könyv. Három generáció, családi összetartás, szerethető jellemek, egyszerűen letehetetlen.

A történet ráadásul nem teljesen kiszámítható, ami ebben a műfajban igazi különlegesség. A végső happy end pedig egyáltalán nem szirupos, pont annyi, amennyi kell. Az elején beharangozott hármas esküvő végül elmarad, mégsem marad hiányérzet utána. Bemutatja, hogy minden életkorban megtalálhatjuk a boldogságunkat, csak rá kell jönni, hogy ki is tesz minket igazán boldoggá, és mi az, ami igazán fontos számunkra.

Juca P>!
Cynthia Ellingsen: Hab a tortán

„- Ha valaki azt mondja nekem az esküvőnkön, hogy eljön egy nap, amikor még annál is jobban foglak szeretni, mint akkor, nem hittem volna el. De ahogy telnek az évek, már tudom, hogy ez lehetséges.”

Három generáció története párhuzamosan. Nem éreztem elég ütősnek a regényt, voltak sarkalatos pontok, amelyeken megütköztem. A végkifejlet kiszámítható, az odáig jutás túl hosszúra sikeredett.

A könyv feléhez érve úgy tűnt, igazi idill alakult ki mindhárom nő életében, aztán a második részben drámai fordulatok következnek be.

Az esküvőszervezés körül elég nagy felhajtást csaptak, még külön tortakóstolás is volt, hogy kiválasszák a megfelelőt. Ezt azért túlzásnak éreztem, bár nekem alapvetően a jegyesfotózás is feleslegesnek tűnik, úgyhogy biztos nem én leszek a jövő esküvőszervezője.

Már nagyon vártam, hogy vége legyen. Ez most valahogy nem jött át.

Leilaa>!
Cynthia Ellingsen: Hab a tortán

Magával ragadó történet. Reménykedtem, hogy Kristine és Kevin házassága elég erős lesz, vadul szurkoltam, hogy összejöjjön Chloe és Geoff kapcsolata. June zseniálisan tartotta kezében szeleburdi családját. Milyen sokat számít, ha a családod támogat, akkor is, ha egy kicsit elszúrod.
Amikor a kezembe vettem valami limonádé szerű mézesmázas történetre számítottam. Kellemesen kellett csalódnom, hogy mennyi mondaivalója volt, mennyi tanulsága. Egyáltalán nem volt nyálas a happy end sem. Imádtam!

Dexter79 P>!
Cynthia Ellingsen: Hab a tortán

Szuper könnyed, romantikus, humoros történet. Van benne minden, ami egy ilyen fajta könyvhöz kell. Család, szerelem, szeretet, romantika, utazás, sírás, nevetés.


Népszerű idézetek

Vaklarma P>!

– Chloe, az esküvők jók! – Kristine feltolta a napszemüvegét, megvillantva ragyogó kék szemét. -Varázslatosak. Az esküvők…
– Az esküvő a Valentin-nap párja, ami az érzelmek áruba bocsátását illeti.

9. oldal, Első fejezet (Erawan 2014)

Kapcsolódó szócikkek: Chloe McCallister
Málnika P>!

A taxisofőr rádudált.
-Találja ki, merre megy, hölgyem!- ordított rá.
Kristine bólogatott. Ő is pont ezt akarta kitalálni.

430. oldal, 69. fejezet (Erawan Könyvkiadó, 2014)

Vaklarma P>!

Élete minden pillanata be volt táblázva. Kristine a fejét csóválta, miközben az őrült napirendet nézte.
– Fogalmam sincs, hogyan csinálod.
– Koffeinnel. – Chloe visszatette a határidőnaplót a táskájába. – Sok-sok koffeinnel.

23. oldal, Második fejezet (Erawan 2014)

2 hozzászólás
Vaklarma P>!

June pislogott.
– Én csak rendbe teszem a járdát.
– Azt látom – felelte Chloe. Csakhogy egy: te sosem szoktál seperni, kettő: ez a járda tökéletesen tiszta. Ami azt jelenti, hogy valami turpisság van a dologban. Valami rosszban sántikálsz.
June sóhajtott egyet. Utálta, hogy a modern oktatás része a deduktív érvelés.

90. oldal, Tizedik fejezet (Erawan 2014)

Vaklarma P>!

– Chloe néni! – Asher sápadt arca Chloét kémlelte. – Jól vagy?
– Igen kincsem. – Chloe rátette a kezét a kisfiú vállára. – Nagyon is.
Asher sóhajtott egy nagyot.
– Nem jól nézel ki. De gondolom, ezt csak később fogom megérteni, mikor nagyobb leszek.
– Nem tudom, kiscsillag. […] – Utálom ezt mondani, de hiába leszel nagy, egy csomó dolgot akkor sem lesz könnyű megértened.

98-99. oldal, Tizenegyedik fejezet (Erawan 2014)

Vaklarma P>!

– Nem hiszem el, hogy kidobtad az útikönyvem.
– Az útikönyvek valaki más szívét követik. – Ethan eltette a kamerát. – Te most kövesd a sajátodat.

210. oldal, Harmincadik fejezet (Erawan 2014)

Vaklarma P>!

– Jól vagy? – kérdezte végül a lányától.
– Nem – motyogta Chloe és szipogott. – Zavarban vagyok. A Macy'sben csak olyankor szokás sírni, amikor valami hatalmas leárazás befejeződik.

384. oldal, Ötvenkilencedik fejezet (Erawan 2014)

Vaklarma P>!

– Sok-sok éven át tűnődtem azon, hogy miért házasodtam meg. És persze azon, hogy miért maradtam a férjem mellett. […] – Egy dologra azonban rájöttem. Nem kell mindent előre megoldani. Az élet elég hosszú, és a szerelemben apránként megoldódik magától minden.
– És ha mégsem? – Chloe egyenesen előrenézett, kezével a térdét szorongatva.
– Hát… Az eladó elgondolkozott egy pillanatra. – Akkor azt hiszem, még mindig kiléphet az ember a házasságból egy fél készlet kínai porcelánnal.
Chloe meglepetten nézett rá.
– Nekem pedig az a munkám, hogy segítsek kiválasztani.

386. oldal, Ötvenkilencedik fejezet (Erawan 2014)

Vaklarma P>!

A kertháború hivatalosan is megkezdődött. June teleszórta pitypangmaggal a férfi kertjét, gyomirtót szórt a rózsabokraira, sőt egy kimondottan meleg és száraz nyári napon a slagját is ellopta. Charley-nak is megvoltak a maga eszközei, azonban a lugas réztetejével, ami lézershow-vá változtatta a hátsó kertet, mindenen túlment.

55. oldal, Negyedik fejezet (Erawan 2014)

landi72 P>!

– Sok detektívregényt olvasok, June – mondta Charley fejcsóválva. – Utálom ezt mondani, de maga néha ijesztően hasonlít némelyik karakterre.

126. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kevin Kwan: Kőgazdagok problémái
Dana Bate: Iránytű a szerelemhez és titkos lakáséttermekhez
Ava Wilder: Nagy vetítés Hollywoodban
Fiona Davis: A lakcím
Jeanne Ray: Julie & Romeo
Lee Child – Fiona Davis – Clare Mackintosh – Jill Mansell: Esti iskola / Babaház / Az igazság pillanata / Elmondhatatlanul
Nina Killham: A hús bűnei
Alan Brennert: Honolulu
Kristen Harnisch: A borász lánya
Juliette Fay: Karjaidban