Csillag ​és ősi szó 1 csillagozás

Csupor Tibor: Csillag és ősi szó

Nyelvünk eredetéről századokig különféle legendák szóltak, sőt máig sem apadtak ki egészen a legkalandosabb téveszmék. Pedig már több mint kétszáz esztendeje meglelte a helyes nyomot Sajnovics János, és bátran el is indult rajta. Ezt a szerény jezsuita csillagászt nem is az ősi szó, hanem egy ritka csillagászati jelenség megfigyelésének vágya vitte messze északra, a sarkkörön túlra – a távoli lapp nép nyelvének kutatásával csak mellesleg foglalkozott –, mégis ez alapozta meg tudományos hírnevét. Az ő élettörténetét, különösen a nagy jelentőségű vardői expedíció eseményeit adja elő a fiatal író dokumentumokra alapozott, de közvetlen stílusú írása. A könyvet érdekes képanyag egészíti ki.

Eredeti megjelenés éve: 1977

Róla szól: Sajnovics János

>!
Móra, Budapest, 1977
212 oldal · ISBN: 963110818x

Enciklopédia 7

Szereplők népszerűség szerint

II. Pius pápa


Kedvencelte 1


Kiemelt értékelések

Arianrhod P>!
Csupor Tibor: Csillag és ősi szó

Már évek óta a birtokomban van ez a könyv, és régen tervbe is vettem, hogy sort kerítek egyszer arra, hogy elolvassam. Főleg a címe miatt: két olyan tárgy, ami gyermekkorom óta élénken érdekelt. spoiler Bele is olvastam egyszer, és megdöbbentett, hogy egy csillagász volt az, aki belekontárkodott a nyelvészetbe teljesen amatőrként, és valami fontosra rá is hibázott. Azt hittem, hogy a lappok – bocs, számik – földjére tett utazása során rájött, hogy a lapp és a magyar csillagnevek hasonlítanak, de aztán ezt elvetettem, viszont akkor már tényleg nagyon furdalta a kíváncsiság az oldalamat.

Különben a Medve a hibás, hogy most végül rászántam magam a mű elolvasására! Egy baszkföldi mítoszból indult az utam, és sok kerülővel eljutottam a számikhoz, akiknél szintén jelentősége van mindennek, ami medvés. Így már végül adta magát a kényszer, hogy a végére járjak ennek az ősi szavú csillagnak is. Ki tudja, talán lesz benne mackócsillag is, gondoltam. De nem volt, volt viszont sok más érdekesség.

Csodálkoztam rajta, hogy a könyv adatlapja nem mutatott előttem olvasót. Hiszen végülis ez egy ismeretterjesztő életrajzi indíttatású dokumentumregény, vagy mi! És nem kisebb személyiségé, mint akinek állítólag a finnugrisztika a létét köszönheti…

Szóval így utólag – az olvasás után – azért ez egy kicsit túlzó kijelentés a szerzőtől, de igaz ami igaz, Sajnovics János valóban hozzájárult ahhoz, hogy a XVIII. század közepétől dúló vita az „anyátlan” magyar nyelv származása körül ráálljon arra a vágányra, ahonnan a megfejtés elérhető közelségbe került.

Ami a műfaji meghatározást illeti, mint életrajz és dokumentumregény, számomra enyhén feldolgozhatatlan. Életrajznak túl kevés személyes adatot tartalmaz, főleg a Lappföldön tett utazás idejére szorítkozik, előzményt és utózmányt csak címszavakban említ. Időnként viszont gyerekesen regényes. Dokumentumregénynek is épp a sok feltételezett érzelmi bemutatás miatt nem tekinteném. Inkább ismeretterjesztő mű ez, annak pedig igen kellemes, hasznos adatokkal, érdekes tájleírásokkal és európai történeti kitekintéssel. Nem kell az embernek nagyon azon gondolkodni, hogy megfejtsen nyelvészeti szakkifejezéseket, ami kiválóan alkalmas arra, hogy mondjuk egy fiatal iskolás képet kapjon a korról, a nyelvi viták főbb vonalairól, és az okokról, amiért egyesek ellenzik Sajnovics megoldását és bizonyítását, mások pedig úttőrő műként tekintenek rá.

Sajnovics alakja azért szimpatikusan rajzolódik ki a könyv lapjain, egy brilliáns csillagászt ismerhetünk meg benne, akinek legnagyobb vágya az volt, hogy a saját tudományában érjen el sikert, és ő lehessen majd Magyarország Csillagásza. Jezsuita szerzetes-tanárként működött, szorgalmas volt, precíz, pontos, és rendszerező elméjű. Mindezen túl hatalomtisztelő, és a rendjének teljesen alárendelte a tudását és ambícióit. Igen finoman azt próbálom itt elmagyarázni, hogy alapvetően nem volt határozott, erős akaratú jellem.

Az, hogy végül amatőr nyelvészkedésből származó könyve lett a fő műve, ami maradandó, kizárólag ennek az alárendelési kényszerének volt köszönhető, a nálánál jóval csapongóbb, határozott és erős akaratú polihisztor, Hell Miksa, a bécsi főcsillagász volt a mentora, aki szabályosan ráerőszakolta a lapp és magyar nyelv közötti összehasonlító nyelvészkedési mániáját. Hellnek magának is volt hasonló ambíciója, sok szép délibábos elképzelése is a magyarok eredetéről, őshazájáról és nyelvrokonairól, de nem tudott jól magyarul. Fiatal asszisztensében ismerte föl azt az eszközt, aki kiváló magyar beszédével, és alapos latin grammatikai képzettségével alkalmas lehetett az alapok lefektetésére. És így is lett. Sajnovics, a maximalista, fölnőtt a feladathoz, megtett minden tőle telhetőt, amit megkívántak tőle, még be is lelkesedett a tárgy iránt, és milyen szerencse! De haláláig csillagász maradt, és soha nem is tört másra nyelvészeti Demonstrátioja megírása után sem. Nem lett Főcsillagász, csak helyettes, ráadásul a rendjét is föloszlatták visszatérése után hamarosan, így elveszítette azt a kényelmes életet, amit a rend nyújtott számára a könyvtárával, és mindenben szakértő kollégái társaságával. Magányosan, viszonylag fiatalon halt meg, és 200 évig alig emlékezett rá valaki a magyar nyelvészek közül, bár a skandináv és finn fogadtatása lelkes maradt, és soha nem felejtették el. Milyen jellemző is ez!

A kedvenc részeim a könyvben azok voltak, ahol a mostoha körülményeket meséli el a szerző főként Sajnovics naplója alapján a távoli sarkvidéki helyszínen, ahol Hellel hónapokig üdült, és készültek a Vénusz Nap előtti átvonulásának észlelésére. Közben hallott először számi embert beszélni az anyanyelvén, és ez adta a végső lökést számára, hogy teljesítse Hell kérését. Mert, mint mondja, olyan volt hallani a számik beszédét, mintha magyarul szóltak volna. Megható volt, ahogy belevetette magát a számára addig ismeretlen tudományág megismerésébe, és alig egy év alatt több fontos bizonyítási eszközt ismert fel a nyelvrokonság kutatásában, mint bármely veretes nyelvész addig. Érdemes vele megismerkedni, még ilyen szőrmentén is, mint ebből a könyvből lehetséges.


Népszerű idézetek

Arianrhod P>!

S ha valaki nagyon soká teszi mindig ugyanazt, a napi kis, szürke dolgok észrevétlenül gúzsba kötik fantáziáját, alkotóerejét.

Arianrhod P>!

Nem akart a hosszú, sötét éjszakának vége szakadni. A helybeliek tele voltak panassszal, s csodálkoztak, hogy csillagászainkat nem vette elő a fásultság s az unalom. Pedig a titok nyitja egyszerű volt. Sajnovics naplójában hemzsegnek az ilyesféle bejegyzések: „egész éjjel észleltünk”, „korrespondeáló napmagasságot mértünk”, „megfigyeltük az északi fényt”, „este hat órától reggel hatig folytonosan észleltünk”.

Arianrhod P>!

Honnan származnak a lappok? Nyelvük finnugor, de mindössze ennyi köti őket Európa népeinek családjához. Ezenkívül minden másban eltérnek tőlük. Termetük apró, arcuk széles, kiálló pofacsontokkal. Járásuk rendkívül gyors. Szemük vízszintesen álló, keskeny hasítású. Testükhöz képest koponyájuk európai viszonylatban messze a legnagyobb. Embertanilag tehát oly nagy mértékben különböznek a germánoktól, de még nyelvrokonaiktól, a finnektől is, hogy a tudomány a lappokban a történelem előtti ősnép maradványát sejti.

Arianrhod P>!

Hell ösztönzésére Sajnovics inkább az ősfogalmak után érdeklődött, a testrészek, a rokonsági fokozatok, cselekvések, időjárási jelenségek megjelölését és a számokat tudakolta. Türelmesen kérdezgette a megszeppent szarvascsorda-terelőket, s jegyezgette válaszaikat.

Arianrhod P>!

A túlzásba vitt rendszeresség azonban jó mesteremberré, módszeres gondolkodású, alapos tudóssá nevelheti az embert, de szárnyaló fantáziájú poétává aligha. Talán ezért akadt a jezsuiták között oly sok kitűnő szónok, hitvitázó, komoly történettudós, világhíres csillagász, s oly kevés a Pázmány Péterhez hasonló szuggesztív, szépírói hajlamait bőven kamatoztató egyén.

Kapcsolódó szócikkek: Pázmány Péter
Arianrhod P>!

Az anyanyelv rendszeres tanulmányozásához, tökéletesítéséhez már vágtak ösvényt a XVIII. századi magyar tudósvilág előtti nemzedék is. A hányatott életű Sylvester János Krakkóban (egy évvel a tragikus mohácsi csatavesztés után) kiadta két magyar nyelvű művét – s ezek egyúttal a legrégebbi magyar nyelvű nyomtatványnak is számítanak. A könyvek célja: segítséget nyújtani a magyar nyelv tanulásához, tanulmányozásához. Tizenkét évvel később rendszerbe foglalta a magyar nyelvtant is. Fölfogása a nemzeti nyelv használatának kérdésében rendkívül modern, előremutató, mint verses ajánlásának ihletett hexameteres soraiból is kitűnik:

A' ki zsidóul és görögül, és végre diákul
Szól vala rígen, szól néked az itt magyarul:
Minden népnek az ű nyelvin, hogy minden az Isten
Törvényinn íljen, minden imádja nevit.
Itt vagyon az rejtek kincs, itt vagyon az kifolyó víz,
Itt vagyon az tudomány, mely örök ihletet ad.

Arianrhod P>!

A barokk kor nyelvészeinek mentségére legyen mondva, külföldi társaik sem voltak különbek, főként azért, mert a nyelvészeti kutatómunka meglehetősen gyermekcipőben járt még. Divat volt például a szavak jelentése és hangalakja között értelemszerű összefüggést keresni. A nyelvészek, hogy ezt a kapcsolatot fölleljék, a legkülönbözőbb nyelvi bűvészfogásokkal próbálkoztak. Ilyenformán az eredmény nagyrészt a fantázia működésétől függött. Geleji Katona István például a következőképpen értelmezte a zászló szót: „a száz lovagoktól, mivel a'nyian vagynak egy ollyan vitézi jel alatt”. De legalább ilyen találékonyságra vallott a vitéz szó magyarázata is: „vitéz a vívástól, hogy – már vívt ez”.

1 hozzászólás
Arianrhod P>!

Íme, mutatóba egy csokorra való szómagyarázataikból:
A héber hun, hunnus – magyarul: hunnyós, kunyhós; az Ararát – a magyarban Ár-járat; a Boszporusz – vasporos vagy bús-poros lesz; a Byzantium pedig vizás, de lehet búzás is. A Meótisz – mely jó tó; a Dráva – darvas; a Kárpát – kárpit és korpa; a mitológiai félisten Herkules – harkályos; a nagy makedón király, Alexander pedig Alak-Sándor. A kenyér viszont nem más, mint „hárfa, mert a kenyér is felvidít, mint a hárfa”, Jeruzsálemből Győr-Sólyomot; Jászapátiból pedig juhász apádét farag az elszabadultán tekergő képzelet. A legcsúfabbul azonban szegény babiloni király, Nabukodonozor járt, nevét Ne bolondozzon az úrra magyarították.

1 hozzászólás
Arianrhod P>!

A mi számunkra azért érdekes a Demonstratio, mert megjelenése óta számít a magyar-lapp (finn) rokonság sokoldalúan megvilágított és bebizonyított tudományos ténynek. Elmúlt az óvatos tapogatódzások és a tudatlan amatőrködések ideje – végleg elmúlt. Sajnovics könyvében kijelölte a helyes utat, s vizsgálódásának korszerű módszereivel is példát mutatott korának. A Demonstratio megjelenése a finnugor nyelvtudomány születésével egyenlő.

Arianrhod P>!

A magyar tudósok merev ellenkezése dacára lassan-lassan terjedt a magyar-ugor-finn rokonság eszméje – elsősorban külföldi nyelvészek körében. De még a XVIII. században is alig volt több puszta föltételezésnél. A rokonságot senki az égvilágon nem bizonyította be. Mivel sem a magyart, sem a finnt megtanulni idegen ajkúaknak nem volt könnyű, a suttogó föltevések csak akkor válhattak tudományos értékű bizonyossággá, ha a vizsgálódásba bekapcsolódnak a magyarok is.


Hasonló könyvek címkék alapján

Lakó György: Sajnovics János
Miklya Luzsányi Mónika: Gyere közénk
Ch. Gáll András – S. Tóth János: Kalifornia magyar grófja
Mocsár Gábor: …Eleitől fogva
Hajdú Péter: Györke József (1906–1946)
Száva István: Az ég törvénye
Balázs Béla – Ifj. Bartha Lajos – Marik Miklós: Csillagászattörténet
Mikó Pálné: Marseillaise és Gotterhalte
Petrőczi Éva: „Hogy Atyád hírébül semmit is le ne hagyj”
Szilágyi Ferenc: „Bölcsőjét kereste a magyarnak…”