Az ​Anjouk Magyarországon II. 0 csillagozás

I. Nagy Lajos és Mária uralma (1342-1395)
Csukovits Enikő: Az Anjouk Magyarországon II.

A könyv, amit az olvasó kezében tart, a 2012-ben megjelent, Az Anjouk Magyarországon I. I. Károly és uralkodása (1301-1342) című munkám folytatása, szerkezetében is az első kötet mintáját követi. Megjelenése óta több olyan publikáció is született, amely az Anjou-kor valamely kérdésének tisztázását tűzte ki céljául. Közülük most csupán egy általam összeállított, olasz nyelven kiadott tanulmánykötetet ajánlanék a téma iránt érdeklődők figyelmébe, a L'Ungheria angioina című könyvet, amely kvázi monográfiaként a korszak legfontosabb intézményeit tekinti át. A tanulmánykötet és az immár kétkötetes Az Anjouk Magyarországon ugyanis azonos indíttatásból, azonos céllal született: számba venni, áttekinteni, nemzetközi kontextusba helyezni már meglévő ismereteinket, illetve a „fehér foltok” feltérképezésével bizonyos elhanyagolt témák felé terelni, ösztönözni a korszak további kutatását.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Magyar történelmi emlékek - Értekezések

>!
178 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789639627543

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 3


Hasonló könyvek címkék alapján

Bertényi Iván: Nagy Lajos király
Csorba Csaba: Árpád örökében
Michael Roaf: A mezopotámiai világ atlasza
Johan Huizinga: A középkor alkonya
Mindent a történelemről gyűjtemény
Kásler Miklós (szerk.): Nemzeti nagyvizit 2.
Varga Domokos: A mogyeriektől Mohácsig
Kniezsa István: Magyarország népei a XI. században
Edward Kidder: Az ősi Japán
E. Kovács Péter: Hétköznapi élet Mátyás király korában