Koncert 2 csillagozás

Hermann Hesse – Három szólamú muzsika

Egy hang dalolni kezd
az éjben, mely ijeszt,
dallama szárnyaló;
az éj lesz, aki veszt,
dalolni jó.

Most egy második hang kezd bele,
s lépést tart ővele,
nevet, s felel neki,
mert kettesben vidám
az éji dal is ám.

Majd éjből, homályból
harmadik hang táncol
hozzájuk. S hármuk dala most
csillagfényt varázsol,
csodálatost.

Fogódznak, szétválnak,
kar-karban sétálnak,
mert éji dal kelt fel
szerelmet jókedvvel,
mennysátrat bűvölnek,
benn együtt hűsölnek,
kilesnek, elbújnak,
sohasem búsulnak…

Éj lenne s rémület
nélküled, nélkülem, nélküled.

Kálnoky László ford.

23-24. oldal (Kozmosz Könyvek, 1975) · Hermann Hesse

Masaoka Shiki – Tavaszi éjszaka

Tavaszi láz.
Egy ember az utcán ballag magában
és fuvoláz.

Kosztolányi Dezső ford.

29. oldal (Kozmosz Könyvek, 1975)

I
Ó Galuppi, Baldassaro, szomorú, hogy rád lelek!
Nem vagyok süket, se vak, hogy téged meg ne értselek,
De a szívem oly nehéz, míg képzeletem száll veled.

II
Ime itt jössz ó zenéddel, régi kincseket kinál.
Mondd, így éltek Velencében, hol kalmár volt király,
S tengert jegyzett el a dózse, hol a Szent Márk templom áll?

III
Hisz a tenger ott az utca és fölötte ível át
Shylock hídja – házaiban tartották a karnevált –
Mintha látnám… pedig még csak el se hagytam Angliát.

IV
Hogy a vízre szállt a május – így meséled, ugyebár? –
Éjszakától másnap délig fellángolt a maszkabál,
S felkészültek új kalandra; ifjú korban így szabály.

V
Ilyen dáma volt a dáma, piros ajka íly finom?
Nyakán keskeny arca lengett, mint harangvirágszirom?
Felséges mellén a férfi nyughatott, mint vánkoson?

VI
Elhallgattak kegyesen s mind téged hallani akart
– Nők játéka sötét álarc, férfiaké könnyü kard –
Te meg ültél méltósággal, s felzengett a klavikord.

VII
Hát e kis terc, szűkített szext – jajra sóhaj visszaszáll –
Szólt hozzájuk? e kitartás? e feloldás? „A halál?”
Rá a szeptim: „Tart az élet, de kibírni rajtad áll!”

VIII
„Boldog voltál?” "Igen." „És most?” "Hát te boldog vagy-e még?"
„Akkor még több csókot!” "Nekem ezer csók se volt elég!"
Halld, a makacs domináns is vár a feleletre rég.

IX
És egy oktáv üt rá választ. Dicsértek ott igazán.
„Remekelt a jó Galuppi, ha komoly volt, ha vidám!
Én, amikor mester játszik, hallgatni is tudok ám!”

X
Majd elhagytak, amikor a gyönyör perce érkezett,
Sorsuk csupa félig-élet, csupa kurtafényü tett,
Hallgatag halál jött értük, s nem látnak több kék eget.

XI
De ha ülök és tünődöm, hogy álljak meg helyemen,
S a természet mélyen elzárt titkait ha kémlelem,
Bejössz kihűlt muzsikáddal, s érzi minden idegem.

XII
Ciripelsz, tücsök-kísértet, holott elhamvadt a ház:
„Hamu, halál – hova lett a velencei aratás?
Lélek marad, ami lélek, nem múlik el az a láz.

XIII
Hisz te ismered a földtant, ismersz némi fizikát,
Algebrát is, de a lélek túlröpüli e határt,
A haláltól lepke félhet, de tenéked meg nem árt.

XIV
Mert Velence és a népe csak virágzott, hervadott,
Bolond ünnep volt gyümölcse, mit a földnek itthagyott,
Vajon még maradt-e lélek, mikor a csók megfagyott?

XV
Hamu, halál!” – ciripeled. Én szívemmel pörölök.
És ti drága, halott hölgyek, hová lett a fürtötök?
Hát az ékkő melletekről? Hűvösödik. Vénülök.

Egy Galuppi-toccata (Vas István fordítása) · Robert Browning

Federico García Lorca – Gitár

Lassú rívásba
kezd a gitár.
Széttörnek a reggel
kelyhei már.
Lassú rívásba
kezd a gitár.
Csitítani kár.
Hallgatni nem tud,
zokog, ha fáj.
Egy hangra jár,
mint víz sírdogál,
mint hófuvásba
szél sírva száll.
Hallgatni nem tud,
zokog, ha fáj.
Jaját zokogja
távoli tájért.
A Dél izzó homokja
fehér kaméliákért.
Hogy alkony ez, s hol volt a hajnal,
hogy a nyíl sehova nem talál,
s az ágon az elhallgatott dal,
első halott madár.
Ó, szív, gitár!
Öt húrral, öt karddal
járt át a halál.

Vas István fordítása

120. oldal (Kozmosz Könyvek, 1975) · Federico García Lorca

Beney Zsuzsa – Zene

Egy ütés, pendülő hang, távoli
hang, harang, egyetlen szín, éjszakák
arany-ezüst színe, az álmaink
elfelejtett kékje, nem álmodott
álmaink kékje, sohsem láthatott
arany-ezüst fény, egyetlen ütés,
egy dobbanás a csend üvegszivében
hullámverő – -
Választékként megremeg
a tenger fodra és a selyem ég
sok csillaga: végtelen ragyogás,
szétszórja sugarát kristály lapokról
a teremtmények zengő serege,
hullámzó, messze szálló, táguló
íves pályákon, sohsem-lett egek,
sohsem-lett föld tág kékjében, egek
nem-létező kékjében, mit betölt
és megteremt a hangok szárnyaló
íve, sugár hang, fény hangja, a csend
lobbanó lángja, füstje, hervadó
fekete szirma, láng-rózsa ütése.

20. oldal (Kozmosz Könyvek, 1975) · Beney Zsuzsa

Egyszer a halált láttam
az út porában,
letakarva papírral, zsákkal –
öregedve a gyászban
magamat megaláztam.

62. oldal, A férfi tánca (Kozmosz Könyvek, 1975) · Takács Imre

A kocsmára emlékszel-e,
Mirandám?
A kocsmára emlékszel-e?
S hogy hullt a földre le a szalma,
nyoszolyánkul hogy hullt le könnyű halma,
s hogy csíptek a bolhák fenn a hegyekben éjjel,
s mily kátrány-ízű volt a bor?
S hogy vigadtak ifjú öszvérhajcsárok szerteszéjjel
(a vadszőlős, sötét verandán)?
Emlékszel-e, Mirandám,
a kocsmára emlékszel-e?
Hogy vigadtak ifjú öszvérhajcsárok szerteszéjjel,
a sok ágrólszakadt, szegény
és nincstelen legény,
s hogy kalapács lógott a kilincsünk helyén?
S mily hejehuja járta,
micsoda lárma
és taps, mikor jött egy lány s fékevesztett
táncába kezdett.
Cikázva
a lázba
előre-hátra, mint egy víg kis ördög,
s a csörgettyűje csörgött,
pörgött ő is vele –
zörgött gitárok álmos éneke!
A kocsmára emlékszel-e,
Mirandám?
A kocsmára emlékszel-e?

Ma hallgatag
Mirandám,
ma hallgatag.
Csak az ősz, nagy hegyormok állanak:
az ajtónál fut a záporpatak.
A csönd
leng nesztelen, és messze lenn
a termeken
régen-halottak lába döng.
A csönd
meg künn a gyors
vad Vízesés zúg, mint a Sors.

Tarantella (Kosztolányi Dezső fordítása) · Hilaire Belloc

Az én lelkem repedt; s ha néha éjjeli
unalmát fázva vágy hangokkal tölteni,
olykor, olyan nyögő és gyönge hangot ad csak,

mint hörgő sebesült, akit magára hagytak
egy hulladomb alatt, vértóban, s ott veszett,
egyhelyben, iszonyú erőlködés között.

91. oldal, A repedt harang (Kozmosz Könyvek, 1975) · Charles Baudelaire

Szép Ernő – A Ritz előtt, ha zene szól

Akkor sajnálom a szegényt,
ha olvas egy boldog regényt,
szorulva a villamoson,
meg a hídon ha nekidül
bámulni, hogy a víz oson,
s ha lép vasárnap egyedül,
mint úri ember, sarlatán
kaucsuk gallérral a nyakán
s nyakkendőtűvel és igen
fényesre nyalt cipőiben,
vagy hogyha a telisteli
csapatba ő is beleáll
a Ritz előtt, ha zene szól,
(a járdán is hallani jól,
bent ünnepély foly, csoda bál)
lábujjhegyen ha odaáll,
s a kis lányát fölemeli.

213. oldal (Kozmosz Könyvek, 1975) · Szép Ernő