Festéktüsszentő ​Hapci Benő (Pom Pom meséi 3.) 97% 131 csillagozás

Festéktüsszentő Hapci Benő még sokáig integetett utána, búcsúzóul aprókat tüsszögött a levegőbe, s csak úgy röptében zöldre festett egy verebet meg egy kíváncsi szarkát…

Majd Festéktüsszentő Hapci Benőre mosolyogtak és megéljenezték.
– Nem fáradtál el a tüsszentésben? – kérdezték, mikor már az egész város be volt festve.
– Én sose fáradok el a tüsszentésben – mondta Festéktüsszentő Hapci Benő.
Majd hozzátette, kicsit célozgatva:
– És még nincs minden ház befestve!
A város lakói megértették a célzást, a homlokukra csaptak, hogy persze! Hiszen éppen Festéktüsszentő Hapci Benő háza nincs még befestve! És hogy azért nincs befestve, mert nincs is bent a városban.

Gyorsan a város végére rohantak, és visszatolták Festéktüsszentő Hapci Benő házát, éspedig egyenest a főtérre, a templomtoronnyal szembe.

Először egy aprót rándult az orra hegye, majd finom bizsergések futkostak az orra tövéig, majd egy picit jobbra csavarta, majd egy picit balra csavarta. A remegések felerősödtek, a bizsergések meggyorsultak, a csavarodás hatalmassá vált, az orra pedig felemelkedett az ég felé, mint egy légelhárító ágyú.

13. oldal

A templomtoronynál volt egy kis vita. Egyesek azt mondták, hogy lilára fessék, mert ilyen nem lesz több a világon. Mások azt mondták, hogy ez hülyeség, mindenki rajtuk fog röhögni meg a lila templomtornyon, s amellett kardoskodtak, hogy csakis komoly-kékre kell festeni. Megint mások pedig azt mondták, hogy ez nem kisebb badarság, mint a lila, mivelhogy az ég is kék, és semmi sem fog látszani a toronyból. Legjobb, ha egyszerűen fehérre festik.
Ám Festéktüsszentő Hapci Benő nem tudta kivárni a vita végét, az orra hegye remegett meg bizsergett meg jobbra-balra csavarodott, és óriásit tüsszentett az elébe tartott lila, kék meg fehér festékbe.
A vita azonnal abbamaradt, s tulajdonképpen mindenkinek igaza lett, mert a torony lila, kék és fehér színben pompázott. Elégedetten nézte mindenki. Akinek a lila tetszett, a lila részt nézte, akinek a kék, az a kéket s akinek a fehér, az a fehéret.

De Festéktüsszentő Hapci Benő nem bírta sokáig a magányt, belopakodott a városba. Mellékutcákon settenkedett meg osonkodott, hogy lehetőleg ne vegyék észre.

9. oldal

„ITT LAKIK FESTÉKTÜSSZENTŐ HAPCI BENŐ.
A VÁROS BÜSZKESÉGE, AKI IDE BELÉP, MONDJA AZT,
HOGY EGÉSZSÉGÉRE!”

    Mikor már majdnem mindenkit lefestett, s mikor már elfogyott minden törölköző és zsebkendő, egyszer csak berobogott szuszogva Gombóc Artúr, a dagadt madár, két hatalmas bőrönddel.
    – Most jutott a fülembe a hír, hogy milyen csodálatos festő vagy! Ugyanis éppen a szomszédos faluban voltam csokoládéért. Nagyon jó, fogyókúrás csokoládék érkeztek. Igen. Vagyis nem tudnál engem is lefesteni?
    Festéktüsszentő Hapci Benő bólogatott, hogy dehogynem!
    – És a csokoládékat? – érdeklődött Gombóc Artúr.
    – A csokoládékat is – biccentett Festéktüsszentő Hapci Benő.
    Ám Gombóc Artúr a homlokát ráncolta.
    – De sok csokoládé van ám! – bökte ki végül. – Ilyen kis vacak törölközőre meg zsebkendőre nem fér rá. Nem is beszélve rólam! És nem szeretném, hogy bármi is lemaradjon. Például a fülem vagy az orrom, vagy akár egy darab csokoládé is.
    Festéktüsszentő Hapci Benő megértően hümmögött meg töprengett, majd eszébe jutott valami.
    – Van otthon tiszta lepedő? Hozd el, arra ráfér minden!
    Gombóc Artúr borzasztóan boldog lett. Nagyot rikkantott.
    – Van! Ez a megoldás! Rohanok és hozom! Addig vigyázz a csokoládémra!
    Elrohant, s hozta is a lepedőt.
    Szépen kifeszítették a kerítésre, Gombóc Artúr felállt egy székre, egy másik székre a kinyitott bőröndöket rakták a csokoládéval, s Festéktüsszentő Hapci Benő aprókat tüsszentve telefestette a lepedőt.
    – Most meg leszel örökítve az arcképen – mondta két tüsszögés között.
    Igen ám, de a festés elhúzódott, Gombóc Artúr meg szórakozottan hol az egyik bőröndbe markolt, hol a másik bőröndben turkált. Mit szépítsük? Mire kész lett a kép, elfogyott a csokoládé!
    – Hm! Hm! – vakargatta fejét Gombóc Artúr. – Most meg elfogyott a csokoládé.
    – Ne búsulj! – vigasztalta Festéktüsszentő Hapci Benő. – Itt a festményen örökre megvan az egész. Mind a két bőrönddel!
    Megcsodálták a festményt, s Gombóc Artúr is megvigasztalódott. „Ha ránézek, mindig látom, hogy volt két bőrönd csokoládém” – mormogta.
    Majd összecsavarta a lepedőt, a hóna alá csapta, megmarkolta az üres bőröndöket, s hazaballagott.

24-26. oldal, 1980-as kiadás

– Haa-aap-cii! – tüsszentett Picur, ami azt is
jelentette, hogy még nem hallott sohasem róla,
és gyorsan mesélje el.

És Festéktüsszentő Hapci Benő tüsszentett, szívből és igazán tüsszentett, s mikor nem tüsszentett, akkor meg mosolygott. A város lakói visszamosolyogtak rá szívből és igazán.

„Ha ránézek, mindig látom, hogy volt két bőrönd csokoládém” – mormogta.