Pintyőke ​cirkusz, világszám! (Mirr-Murr 3.) 90% 65 csillagozás

A szerző sokat írt a gyerekeknek mesekönyvet. A mostani kötetben kedvenc macskája Mirr-Murr szerepelt. Barátaival egy cirkuszhoz csatlakoznak és sikerült megszervezniük egy előadást. Vegyél részt kalandjaikban és szórakozz velük együtt.
Nagyon szépek a rajzok és külön tetszik az oldalszámnál megjelenített pintyőke.

Valamikor nagyon régen még gyerekkoromban olvastam, aztán láttam a TVben a színházi felvételt, és persze a bábfilm-sorozat részeit is anno. Aztán vagy 30-35 évre kimaradt, és most kezembe került egy viharvert példány… a sok újhullámos mese után, egyenesen zseniális. Nagyon jók ezek a békebeli mesék, és tele vannak tanulsággal. Imádtam a lábnyomokat gyűjtő manót a rágondolással. .

Jó volt visszamenni a gyermekkorba és újra találkozni Mirr-Murr-ral. Bár nem vagyok egy macskás, így televízión, illetve oldalakon keresztül élveztem a társasását. Jó kis kalandokba keverednek. Nekem már ott fura volt az egész, spoiler Mondjuk a cirkusz illik hozzájuk. A vége érdekesre sikerült. Pintyőke fura figura, nem igazán tudom eldönteni, hogy kedveljem-e vagy sem. spoiler

Ez a Könyvmolyképző Kiadós kiadás kívül és belül egyaránt szép.
Az illusztrációk annyira kedvesek, bájosak,hogy öröm rájuk nézni.
A találkozás Pintyőkével igazán érdekes kaland lett,
Mirr – Murr és barátai artistákká válnak.
Amíg az előadásig jutunk sokmindent tanulnak,sok baráttal találkoznak.
Ugyan 4 éves kortól ajánlott,de nálunk a nagyobbakat kötötte le igazán.

Ebből a meséből már azok is kinőttek, akinek felolvastam a meséket, így aztán nekem is kimaradt. Szerencsére vannak kihívások, így mégis megtaláltam, megkaptam, élveztem.. Mirr-Murr és Oriza-Triznyák ismerős volt, de megkedveltem Pintyőkét és a társulatát is, igazi kedvenc a Hétfejú (Tűzokádó) Sárkány lett. Az az udvariassági verseny!! (És megnéztem volna a kék Mirr-Murrt is)!

Ez tetszett a Mirr Murr sorozatból eddig a legjobban. Talán mert népmesés volt helyenként, és egyik másik fejezet önálló meseként is megállná a helyét. Már az első fejezeteknél eloszlott abbéli félelmem, hogy ez nekem nem fog bejönni. Bátran kijelenthetem, hogy kimondottan kellemes időtöltés volt olvasni. A két macska ezúttal nem sok szerephez jutott, de ez nem zavart. Nagyon szerettem a sárkányos, a mesetisztásos, a szajkós, és lábnyomos fejezeteket. De tetszett Az ellopott várkastély is. A lábnyom gyűjtögetésről Máté Angi egy kedves meséje jutott eszembe. Csukás István a történetbe egy kis tréfás nyelvtant is becsempészett a visszafelé beszéddel. Ez de jó volt! A záró, előadást elbeszélő részt éreztem kicsit laposabbnak, kevésbé szórakoztatónak.
Ezt a részt követően kíváncsian kezdek bele hamarosan a negyedik kötetbe.

Magyar népmesék meets Alice Csodaországban, avagy Csukás Istvánt egy jó disznótoros után nem bikák üldözik álmában, hanem ilyen képek. :D Van itt minden, szegény ember varázserdeje, félelemtől csukló basszuspapagáj, mesetisztás fenyegetőző mesehősökkel, jószándékú hétfejű sárkány, majom a varázstávcsővel, amitől minden nő vagy zsugorodik, visszafele beszélő szajkó, sötétben eltévedés, szekéren meglovasított várkastély, meg persze cirkuszi mutatvány.

Nagyon furcsa történet volt, mikor próbáltam igazán beleélni magam, kényelmetlen szorongós érzéseim lettek: hogy a komplett nyaralós brigád elkóborolt valami fura fazonnal, akiről mindjárt az elején ki is mondja a mesélő, hogy ravasz és fondorlatos (vagy valami hasonlót – spoiler), hogy betévednek valami félelmetes erdőbe, ahol minden fenyegető, és szürreális dolgok történnek spoiler, hogy a végén a macskák spoiler (igazából nincs is megnyugtatóan lezárva a történet). Az is fura volt, hogy nincs igazi veszélybe kerülés, nagy kaland, megmenekülés, katarzis, csak ez a nyomasztó bolyongás, amiben nehéz felmérni, ki a veszélyes, és ki a barát. Fogalmam sincs, gyerekként hogy vettem volna, most kicsit nyomasztott, nagyon nem értettem, hova tartunk, és eléggé untam is a koncepciótlanságot.

De amúgy a barátság fontos, oda kell figyelni egymásra, segíteni másokon jó (és nem csak azért, mert jutalmat kapsz érte, hanem egyszerűen ez a szereplők magától értetődő hozzáállása a világhoz), és mindig mindenkinek udvariasan kell köszönni. (És a fiúk ne nagyon sírjanak, persze, de ez még egy másik korban íródott. :\)

Cuki volt a lábnyomgyűjtögető manó és a szemtelen csókafiú. :)

Nagyon szeretem Csukás Istvánt, akivel volt szerencsém még élőben találkozni Balatonszárszón.
Az Ő meséin nőttem fel, mind a tv-ben, mind olvasva annak idején. A mostani olvasás is egy mosollyal teli élmény volt számomra. Igaz, még mindig Mirr-murr a kedvencem az összes főszereplő közül. De ne kérdezzétek az okát. :)

Elég bárgyú kötet ez, a megszokott Mirr-Murr/Oriza -Triznyák színvonal alatt van. Túl sok szereplőt mozgat, a többség teljesen felesleges, semmit nem ad a sztorihoz. A kalandok többsége nem izgi, és semmi hatása nincs a szereplők sorsára, kitérők, de nem érdekesek, szószaporításnak tűnnek. Széteső, egyenetlen könyv. És mindig zavar, ha a cirkusztól elveszik a mérhetetlen profizmust és komoly munkát, és azt sugallják, mindenféle csűrhe társaság nulla felkészüléssel is tud színvonalat nyújtani. És Hófehérke nem szőke!

Kellemes élmény volt! Egy kis nosztalgia, ugyanis először a TV-ben láttam kicsiként, a Mirr-Murr mesék között. Az olvasás ötletét egy kihívás adta, így elsősorban az illusztrátor, Heinzelmann Emma miatt került fel az olvasandók listámra. Jó döntés volt! :))