Oriza-Triznyák (Mirr-Murr 2,5.) 92% 121 csillagozás

Ha nem írunk, ne válaszoljatok!

139. oldal

– Szegény! – mondta Krisztinka, és félrehajtotta a fejét, mint egy figyelő madár.
– A lejtőn lefelé visz az út! – jegyezte meg Tóni a csapokat törölgetve.
– De egy ilyen nagy művész! – folytatta Krisztinka, és a másik oldalra fordította a fejét.
– Nem azért vitték el – mondta Tóni. – Bár azért is megérdemelte volna. Micsoda ronda mázolmányokat sózott az emberek nyakába! Brrr! De nem ezért vitték el. Közönséges jegyüzér volt. Idáig züllött. Mozijegyekkel üzérkedett.
– És hogy jöttek rá? – kérdezte Krisztinka, és egyenesen a plafonra nézett, mint aki azt lesi, hogy esik-e az eső.
– Haha! – mondta Tóni. – Jó kis hecc volt! Összevásárolta az összes jegyet a moziban az esti előadásra, és elaludt. Már nem tudta eladni a jegyeket, és teljesen üres volt a nézőtér. Ez feltűnt. Hiszen kint volt a tábla, hogy minden jegy elkelt. Haha! A jegyszedőnők az igazgatóhoz siettek, az igazgató meg a sarki rendőrhöz, a sarki rendőr meg egyből elfogta a barátunkat, aki éppen akkor kezdte árulni a jegyeket, meg ingyen osztogatta a járókelőknek. Azt még megengedték neki, hogy egy utolsó fröccsöt megigyon a Piros Lóban, aztán mars a dutyiba! Hát így történt. Azért mondom én még egyszer, hogy a lejtőn nem lehet megállni! Így jár az, aki giccsképeket fest ahelyett, hogy dolgozna! – és mérgesen belevágta a rongyot a borba a pulton.
Oriza-Triznyák eleget hallott, kijött a Piros Lóból.
– A te barátod befuccsolt – mondta. – Egy darabig nem látod.
– Mit csinált? – kérdezte Mirr-Murr.
– Nem tudott megállni a lejtőn.

76-77. oldal, Vissza az úton (Móra, 1984)

– Most pedig – mondta, mikor befejezte a számolást – meg kell mondanom az igazat. Nagyon sajnálom, de a kóbor macskákról nem mesélhetek semmit! Barátom egy kicsit könnyelműen ígérte meg. Különben is, miért érdekel téged?
Téglagyári Megálló udvariasan mosolygott.
– Csak merő kíváncsiságból – mondta. – De hát ha nem szabad elmondanod, az se baj. Csak arra gondoltam – tette hozzá tétován –, hogy nem lehetnék-e esetleg én is kóbor macska. A kaland kedvéért. Ugyanis egy kicsit unatkozom…
– Te? – kérdezte Oriza-Triznyák. – Hiszen te kutya vagy!
– Igen, igen – motyogta Téglagyári Megálló. – Ez kétségtelen.

37. oldal, A harmadik próba (Móra, 1984)

Így talpaltak némán a korompuha éjszakában, merthogy sötét volt, mint egy bőrzsákban.

50. oldal, A Legnagyobb Kóbor Macska üdvözlése (Móra, 1984)

Ezért érdemes néha fára mászni. A lelki egyensúly miatt. Ha már nagyon kicsinek érzed magad, ripsz-ropsz, fölmászol egy fára, és minden rendben van!

16. oldal, Oriza-Triznyák (Móra, 1977)

Ifjúságom hajnalán felkerültem a fővárosba, s egy igen előkelő és tudományos állást kaptam: kineveztek egy könyvtárba. Az egereket kellett kordában tartanom a raktárban, s megfenyítenem, ha már túl sok könyvet rágtak össze.
Mondanom se kell, hogy nem hagytam ki a kiváló alkalmat: ízlésemet fejlesztettem, és elmémet élesítettem. Vagyis sokat olvastam. S ahogy egyre többet olvastam, természetesen okosodtam is. S ahogy okosabb lettem, egyre ravaszabbul tanítottam móresre az egereket.
Három nap és három éjjel gondolkodtam például, míg kitaláltam a Plomba-féle felkiáltójelet.
Az volt ugyanis a véleményem, hogy az egerek azért rágják összevissza a könyveket, mert nem tudnak olvasni. Ezért elhatároztam, hogy megtanítom őket az olvasás alapelemeire. Mégpedig mindjárt először a felkiáltójelre.
Szigorú voltam, de igazságos.
Egy hétig gyakoroltuk, mégpedig úgy, hogy én kiálltam középre,
egyenesen feltartottam a farkamat, és az egerek utánam csinálták. Aki nem csinálta utánam, azt bezártam a fiókba.
Ezután következett a Plomba-féle kérdőjel.
Kiálltam középre, feltartott farkamat meggörbítettem, s aki nem csinálta utánam, azt bezártam a fiókba. Szigorú voltam, de igazságos; ment is minden, mint a karikacsapás.
A baj akkor tört ki, amikor áttértünk a számtanra. A Plomba-féle egyszeregyre.
A szorzásig jutottunk el, tovább nem, pedig nagyon egyszerű volt. Két egér háttal állt egymásnak, és keresztbe tette a farkát. Szigorú voltam, de igazságos, azonban először így is mindet be kellett zárnom a fiókba, mert nem tudták megcsinálni.
Mikor kiengedtem őket, mint az őrültek, kirohantak a raktárból, és meg sem álltak az olvasóteremig. Ott persze kitört a botrány, és engem rövid úton elbocsátottak. Így lettem én kóbor macska.
Bizony, barátaim, a műveltség áldozata lettem! És ezért még nem is kérem, hogy megtapsoljatok.

58-59. oldal, Plomba Pál története (Móra, 1984)

Teli hassal mégiscsak könnyebb bátornak lenni!

46. oldal, Potya reggeli a kávéházban (Könyvmolyképző, 2016)

Mirr-Murr nem látott semmit, furakodott, de mindig visszatolták. Így próbálkozott a ábak között egy darabig, mikor megszólalt a feje fölött egy hang:
– Gyere föl, tökmag! Innen jobban látsz!
Mirr-Murr fölnézett, és észrevette, hogy a fán egy macska integet neki.
Tűnődött, hogy fölmenjen-e. A megszólítás sehogy sem esett jól. De végül is győzött a kíváncsisága, nekiiramodott, és egyből fölmászott a fára.
Mikor elhelyezkedett jól az ágon, elhatározta, hogy tisztázza a „tökmagot”.
– Nem vagyok tökmag! Van rendes nevem is. Mirr-Murrnak hívnak.
Az idegen macska figyelmesen nézte Mirr-Murrt, még a fejt is félrehajtotta. Mirr-Murrt idegesítette a nézés, és megkérdezte:
– Mit nézel?
Az idegen macska bólintott.
– Nincs rád írva – mondta. – Se elöl, se hátul. Honnan tudjam én a nevedet? Valahogy mégiscsak meg kellett hogy szólítsalak! Hajlottam rá, hogy először bengáli tigrisnek szólítlak, de hidd el, ezzel mind a ketten nevetségessé váltunk volna. Nem vagy bengáli tigris. Nem tehetsz róla, és nem is olyan nagy szégyen. Így aztán maradt a tökmag. Nem is tudom, de az jött a nyelvemre. Meg innen, fentről minden kisebbnek látszik. Figyeld csak – tette hozzá az idegen macska barátságosan. – Ezért érdemes néha fára mászni. A lelki egyensúly miatt. Ha már nagyon kicsinek érzed magad, ripsz-ropsz, fölmászol egy fára, és minden rendben van!

15-16. oldal, Oriza-Triznyák (Móra, 1984)

Megváltotta a jegyet és mivel meleg volt, és az üzletre is inni kellett, beült a restibe a piros terítős asztalok közé, és kért egy korsó fehér habos, jéghideg sört.

9. oldal

S lesni kezdte a holdat, hogy a szeme is káprázott belé.

81. oldal