A ​Legkisebb Ugrifüles 51 csillagozás

Csukás István: A Legkisebb Ugrifüles

Csukás István, Kossuth-díjas költő, író meséjének hőse nemcsak egy nyúl, hanem a legkisebb és a legokosabb nyúl! Van róla egy vers is:

„Milyen okos, milyen ügyes,
a legkisebb Ugrifüles!”

Mivel nagyon szeretett ugrálni, elugrált az útig, ahol káposztát rakodtak egy teherautóra. Felugrott az autóra, de nem egyedül, mert éppen arra sétált Tüskéshátú, és utána ugrott. Bebújtak a káposzták közé, és elkezdődött a nagy utazás, a vidám kalandok sora. Találkoztak egy unatkozó kutyával, akit megtanítottak játszani. Meglátogattak egy vakondot a föld alatti lakosztályában, ahonnan telefonon felhívták a pontos időt és a tűzoltókat. A végén a két világutazó hazaindult, a fejük tele volt élménnyel, a szívük örömmel.

A mese végén együtt örülünk mi is, és ebben segítenek Ráduly Csaba vidám és szemet gyönyörködtető rajzai.

Eredeti megjelenés éve: 1985

Tagok ajánlása: 4 éves kortól

>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2019
32 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633734896 · Illusztrálta: Ráduly Csaba
>!
Könyvmolyképző, Szeged, 2016
32 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633734896 · Illusztrálta: Ráduly Csaba

Enciklopédia 1


Most olvassa 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 3

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

latinta P>!
Csukás István: A Legkisebb Ugrifüles

Ez inkább csak emlékek felidézése, semmint értékelés…
Márton András (Legkisebb Ugrifüles) hangját véltem hallani, miközben olvastam a mesét. És persze még Haumann Péter (Tüskéshátú barátom) is megjelent a maga nazális hangszínével…
Micsoda nosztalgikus hangulatba kerültem, de jó!!!

Light_House>!
Csukás István: A Legkisebb Ugrifüles

Milyen okos, milyen ügyes,
A legkisebb Ugrifüles.

Gyerekként nagyon szerettem ezt a mesét. Most a fiamnak olvasom… tetszett neki.
A könyv nagyon szépen illusztrált.

Navi>!
Csukás István: A Legkisebb Ugrifüles

Zsófi megkérdezte, kaphat-e ilyet még a szülinapjára?

krlany I>!
Csukás István: A Legkisebb Ugrifüles

Ebben a kötetben van egy jó nagy adag nosztalgiafaktor. Mind a szlogent, mind a bábfilm főcímdalát kívülről fújom. Rengetegszer láttam a TV-ben, de még sosem olvastam… A kötet gyönyörű, szépek az illusztrációk, hasonlók, de kicsit mások, mint a megszokott. Én ezzel simán együtt tudok élni. A szövegben van pár olyan mondat, amit meg érdemes kiidézni, hogy később is felidézhető legyen. A kalandok, meg kalandok. A hebrencs Ugrifüles és a megfontoltabb Tüskéshátú…
A kötetnek meg igazából nincs vége, mert olyan, mint a bábfilmsorozat: jöhet a következő rész, a következő kaland…

konyvolvaso>!
Csukás István: A Legkisebb Ugrifüles

Nagyon szépen tud mesélni, nagyon tetszenek Csukás István meséi. Aranyos a történet és jó voltn egyet kirándulni, világot látni az ugrifülessel. Vannak természetes dolgok amiket már megismertünk, megtanultunk de nem mindenki van még így vele. A legkisebbek is ismerkednek a világgal, nem ismerik még a veszélyeket, kiváncsiak, próbálkoznak majd ezután megtapasztalják a következményeket.

Judit_Megyeri IP>!
Csukás István: A Legkisebb Ugrifüles

Csukás István híres mesekönyvét még tavaly vettem a lányomnak, de eddig olvasatlanul állt a polcon. Aztán a múlt héten elővettük a délutáni alvás előtt. Úgy terveztem, csak néhány oldalt olvasok fel belőle, este pedig folytatjuk, de a lányom addig nem volt hajlandó elaludni, amíg a végére nem értünk, és azt hiszem, ez mindent elmond.

Bővebben:
https://www.magyarszerzokkonyveimagazin.hu/2020/04/vele…

mandris>!
Csukás István: A Legkisebb Ugrifüles

Egye fene, kiteszem magam a népharagnak: Csukás Istvántól sokkal többet vártam. Szerethetőnek szerethető, a képek is nézhetők, de egész egyszerűen a jelenetek nem állnak össze épkézláb mesévé. Ugrifüles elindul, találkozik barátokkal és idegenekkel, történik vele ez-az, még telefonál is, de hogy mivégre… Tanulságnak meg végképp nem sikerült a nyomára bukkannom. Ha Csukás István, akkor inkább Pom-Pom vagy Süsü. Azért persze a fiaim szeretik.

L_Sandra P>!
Csukás István: A Legkisebb Ugrifüles

Gyönyörű képek, aranyos mesefigurák, történet egy világot látni akaró nyuszi és süni kalandjaról. Nekem a mese a gyermekkoromat idézte ☺️☺️

zia P>!
Csukás István: A Legkisebb Ugrifüles

Kedves molyos ismerősöm ( @Sippancs ) ajánlotta egyszer, hogy, ha úgy érzem kell egy kis kipacsolódás, valami egészen más két könyv között, olvassak mesét. Ezúton is köszönöm neki az ötletet, mert ez most nagyon jól esett. Kedves, cuki, mókás. Tetszett.

6 hozzászólás
vudura06>!
Csukás István: A Legkisebb Ugrifüles

Bevallom kicsit csalódott vagyok. Nagyon szeretem Csukás István írásait, és eddig nem fordult még elő, hogy valami amit ő írt volna nem tetszett volna…egészen addig, amíg nem olvastam ezt a könyvet.
Persze nem én vagyok a célközönség, de attól még lennék az a valaki, aki belenéz a könyvbe, hogy „na megvegyem-e a gyerekemnek” off.
Az egész olyan kusza volt, nem volt benne igazából semmi csak mindenből egy kicsi. Olyan érzés volt ezt a mesekönyvet olvasni, mintha azt mondták volna az írónak, hogy van fél órád összehozni valamit és ez lett belőle. A nyúl kimondottan idegesített…
Az illusztráció szép és ez, ami miatt ennyi csillagot tudtam adni, meg azért, mert szeretem annyira az írót, hogy ne adjak ennél kevesebbet…


Népszerű idézetek

Jagika P>!

Mehetünk erre is! Mehetünk arra is! Mehetünk amarra is!

konyvolvaso>!

Azzal felvett a földről egy nagyon szép falevelet, és be akarta dobni a postaládába. Igen ám, csakhogy a postaládában egy cinke lakott. Dühösen dugta ki a fejét.

Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyúl.
Vagyis… az az igazság, hogy ott,
azon a bizonyos réten több nyúl is volt;
hogy egészen pontosak legyünk: rengeteg nyúl volt.

Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

És a rengeteg sok nyúl között volt egy,
aki a legkisebb volt. Ám neki is szép
nagy füle volt, és nagyon szeretett ugrálni.
Úgy is hívták: Legkisebb Ugrifüles.
Na de nemcsak a legkisebb volt,
hanem a legokosabb is.

Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

Most éppen jókedve volt,
mivel épp egy torzsát rágcsált,
elrikkantotta hát a verset, aztán rágcsált
tovább szorgalmasan, közben ugrált
nagyokat, egyszer balra, azután meg jobbra.
Sajnos a torzsa hamar elfogyott.
Ugrifüles először észre sem vette,
csak harapdált tovább. Egyszer aztán
fölszisszent:
– A csuda vigye el! Ez a kezem volt!

Araragat_Kasztór_Polüdeukész>!

Eközben a rét széléhez ért, és csak ámult meg bámult,
mert a rét szélén hatalmas kosarakban hatalmas káposztafejek pompáztak.
Megdörzsölte a szemét, s így motyogott magában:–
Hű! És még egyszer: hű! Ó, gyönyörű, frissen szedett káposztafejek!
Biztos csak álmodom! Nem, nem és nem lehet… Ennyi káposzta nincs is
a világon. Mindjárt felébredek! Mindjárt, mindjárt…

Kapcsolódó szócikkek: káposzta

Hasonló könyvek címkék alapján

Kormos István: Mese Vackorról, egy pisze kölyökmackóról
Tersánszky Józsi Jenő: Misi Mókus kalandjai
Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika
Bálint Ágnes: Mi újság a Futrinka utcában?
Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok
Végh György: Pacsaji csalafinta kalandjai
Bálint Ágnes: Micsoda pók a vízipók!
Fésűs Éva: Csupafül
Kozári Dorka: Marcsi szeretetre vágyik
Nemes Nagy Ágnes: Az aranyecset