A ​folyó harmadik partja 78% 12 csillagozás

Jó kis dél-amerikai cuccok, bár nem hiszem, hogy mindegyik időtálló/időtlen – a mindenféle forradalmas, katonaszökevényes, menekülős történetekkel nemigen tudtam mit csinálni, mert történelmi ismereteim erősen hiányosak. Meg amúgy is – hadd ne kelljen már tudnom a valóságos történelmet ahhoz, hogy megértsek egy novellát.
A legfőbb kérdés, ami fölmerül: hogy élhettem eddig úgy, hogy nem olvastam Borgest?
Ha ez a faszi ilyen szinten tolta nagyüzemben is, mint az itteni novelláiban, akkor már most a rajongója vagyok.

Talán két novellát hagytam volna ki. A válogatás méltó a latin-amerikai irodalom híréhez.

Gyerekkoromban valaki elmagyarázta, hogy ha átfúrnánk a földgolyón, akkor épp Argentinába jutnánk, mert az van szembe velünk. Talán ez lehet az oka, hogy az ott született Cortázar írásai oly sokszor nekem/bennem szólnak. (Ő meg Bartók vonósnégyesét hallgatta, hogy visszafelé is meglegyen a kapocs.)
Cortázar antihősei sokszor tűnnek el, és most a kötetbeli Borges elbeszélés, a Máté evangéliuma főszereplőjének is ez lesz a sorsa. Míg Borges alakja az emberiség közös történetének elszenvedője lesz, Cortázar Találkozás a vörös körrel novellájában a történetnélküliség válik szervezőerővé. A harmadik mester, Marquez öregembere viszont egy örökre befejezett történetből vetődik partra, röpképtelen angyalszárnyakkal.
Talán tényleg van a folyónak egy harmadik partja, és mind oda tartunk, de ezt megtudni már a saját történetünk lesz. Kívülről csak a vízbeveszés tekinthető meg…

Nehéz szívvel adok rá 3 csillagot, mert az elvárásaim jóval többet kívántak. Én laikus, akinek a latin-amerikai irodalom eddig Gabriel García Márquezzel kezdődött és ért is véget, valami hasonlóra számítottam, de ezzel szemben muszáj bevallani, hogy nem egy novella egész egyszerűen – lapos. Borges erős kezdése után van itt népmesei-folklorisztikus történet (Cardoso, Argüedas), túlvontatott szerelmi szenvedés (Onetti), az egyik latin-amerikai véres forradalom bemutatása (Fuentes), de persze azért akad egy kis misztikum (Cortázar, Roa Bastos) vagy keserédesség (Donoso, Ribeyro) is. És minden elfogultság nélkül Márquez szellemes, fantasztikumba oltottan ironikus novellája emelkedik ki a kötetből. De mindent összevetve, az összérzet alapján egy hármas.

ezt vittem magammal vízitúrára. a nagyok hozták a megszokott színvonalat, az ismeretlenek meg nem véletlenül ismeretlenek.