Nocturne 29 csillagozás

Az éjszakai látogató
Csordás Dániel: Nocturne

A kötet főhőse gyermekkori emlékei után kutatva titokzatos metróállomásra bukkan a toronyház alatt. Különös utazás veszi kezdetét, melynek során elmosódik a határ álom és ébrenlét, élet és halál között, s melyből visszatérve többé már semmi sem lehet a régi. Erőteljes, fekete-fehér képekben bontakozik ki előttünk a Nocturne egyszerre pszichedelikus és hétköznapi, profán képekkel és szimbólumokkal teli világa. Az éjszakai látogató okozta bódulat az első laptól az utolsó vezeti olvasóját, hogy a képregény végigolvasása után már ne is érezhessen mást, csak a vágyat, hogy visszalapozzon és újra elmerüljön Csordás Dániel különleges képzeletvilágában. A Nocturne 2003-ban elnyerte a Konkrét Könyvek irodalmi pályázatának első díját képregény kategóriában.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Artcomix Nyitott Könyvműhely

>!
Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2008
102 oldal · ISBN: 9789639725393

Kedvencelte 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 6


Kiemelt értékelések

Szürke_Medve>!
Csordás Dániel: Nocturne

Csordás Dániel: Nocturne Az éjszakai látogató

„Tintával rajzolt költészet” írta egyik méltatója erről a kötetről. A képregényművészet egyik komoly hangvételű darabja ez – Magyarországon szerencsére van hagyománya képregénynek, de a műfajnak ez az oldala kevéssé volt benne képviselve, ez tehát ez első lépések egyike, és mindjárt egy jókora lépés is.

Álmok kavarognak az álmokban, hatásos – expressziv képek, és kevés szöveg formájában egy mitológikus fekete fehér – nappal és éjszaka jellegú világban. A mű számtalan szöveges és képi utalással dolgozik, a nemzetközi és a magyar kultúra ikonikus elemeit felhasználva – Dantétól a népmeséken át a történelmi eseményekig és közismert televíziós műsorok képsoraiig – és ebből olvasztja össze azt a kis – de a saját kis világában mégis óriási mítoszát, az „éjszakai látogató”-ról, amit a kötet történetét adja.

4 hozzászólás
Molymacska>!
Csordás Dániel: Nocturne

Csordás Dániel: Nocturne Az éjszakai látogató

Ennek a képregénynek hangulata van, és minden más hiányzik belőle. De hangulata, na az aztán van.
A történetről nincs szó benne, inkább csak álmok, jelenések, gondolatok keveredését látni, amitől kicsit beszívott érzés lesz olvasni. Olyan, amit nem mindenki olvas szívesen (én sem) és amit nagyon nehéz úgy átadni, hogy az olvasónak tetsszen (ez nem sikerült). Depresszív, nyomott, keserű, és szomorú is, de mégis… valami összetartó erő hiányzott belőle.
Ellenben ha a „történettől” megszabadulunk, egy művészeti kiállítást láthatunk, ahol rengeteg technikával találkozhatunk: szinte mindegyik kép mást mutat, máshogyan van rajzolva, máshogyan próbálja átadni A Hangulatot. A panelkezelés zseniális, kicsit őrült, kicsit művészi, kicsit minden egyben, de nagyon bejött, hogy ennyire szabadon használja a paneleket, kockákat, oldalakat, képeket.
Nem volt rossz, bár nem is volt annyira jó. Azért érdemes volt elolvasni.

lzoltán IP>!
Csordás Dániel: Nocturne

Csordás Dániel: Nocturne Az éjszakai látogató

Az e havi képregény adagomat a Nocturne című, 2008-ban megjelent noir adta meg. Nem véletlenül, és nem teljes egészében használom a fentebbi jelzőt. A stílusba kapcsolódó filmek erősen kontrasztos fekete-fehér képvilága tükröződik vissza a lapokról, a szintén erősen szuggesztív téralkotásokkal összefonódva. Folyamatában az egyik grafikai megoldásból átvált egy másikba, hogy ismét visszatérjen egy előzőhöz. Ezzel is egy plusz szimbólum rendszert állít fel, amely még komplexebbé teszi az amúgy sem „egyszerű” történetet.
     A pokoljárás, mint egyéni belső út, a feltornyosult múlttal történő szembenézés. Ez a belső pokol, a lélek legmélyebb rétegeiben, abban a bizonyos rengetegben lakozik, s egy remek Babits fordítással (Dante: Isteni színjáték) át is adja a kulcsot a történet megfejtéséhez: „Az emberélet útjának felén / egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, / mivel az igaz útat nem lelém. / Ó, szörnyü elbeszélni mi van ottan, / s milyen e sűrü, kúsza, vad vadon: / már rágondolva reszketek legottan.”
     A képregényben felbukkanó mély, belső víziók végigkísérték és létének alkonyáig kísér(te)ni fogják az embert. Az önmagával való szembenézés, küzdés, a saját cél megtalálása gyógyír lehet. De mi van akkor, ha nem akarunk ezen változtatni?

>!
Nyitott Könyvműhely, Budapest, 2008
102 oldal · ISBN: 9789639725393
8 hozzászólás
Emerson>!
Csordás Dániel: Nocturne

Csordás Dániel: Nocturne Az éjszakai látogató

Ennek a képregénynek hangulata van! Néhány jelenetnél, mintha a saját álmomat láttam volna, így végigkísért a déjà vu, főleg a metrós részeknél. Nagyon fura volt, mintha valaki a fejembe látna és lerajzolná, amit álmodok. Mindig is egy ilyen „készülékre” vágytam! :-)
A rajzok fantasztikusak, kockáról kockára egyre több részletet mutat, ami által életre kel a történet. Egyedül azt bántam, hogy nagyon rövid ideig tartott az utazás. Dupla vagy akár tripla terjedelmet is elbírt volna a történet.

makitra P>!
Csordás Dániel: Nocturne

Csordás Dániel: Nocturne Az éjszakai látogató

Szeretem Csordás Dániel rövid képregényeit, rendszeresen olvasom a blogját, és bár látom, az életben nem értenénk egyet sok mindenben, reflexív, önironikus poénjai azért megtalálják az utat hozzám.

A Nocturne-ben ezzel szemben semmi könnyedség nincs, sötét, hipnotikus képeken bomlik ki valami, ami talán történet is lehetne, helyette azonban inkább érzések halvány lenyomatait kapjuk, amik talán keresztülvezetik hősünket az éjszakán. Furcsa utazás, fájdalmas a magány, de mégis kicsit kevés ahhoz, hogy tényleg átérezzem.

3 hozzászólás
Batus>!
Csordás Dániel: Nocturne

Csordás Dániel: Nocturne Az éjszakai látogató

Depresszív, nyomasztó, beszippantja az olvasót a saját sötét álomvilágába…

Shanara>!
Csordás Dániel: Nocturne

Csordás Dániel: Nocturne Az éjszakai látogató

A maga nemében egyedülálló alkotás. Van benne jó pár érdekes gondolat. A mű lényege viszont nem igazán érintett meg.

Lenka3>!
Csordás Dániel: Nocturne

Csordás Dániel: Nocturne Az éjszakai látogató

Érdekes, és szépek a rajzok, de annyira nem volt kidolgozva, hogy nagyon át tudjam érezni a sztorit. Szívesen elolvasnám, ha lenne folytatása!


Népszerű idézetek

gwyneira P>!

Amikor mindenki alszik és csak te vagy ébren, az ablakból láthatod, ahogy a város felett elúszik az idő.

35. oldal

Csordás Dániel: Nocturne Az éjszakai látogató

Risus P>!

Sodródsz a forgatagban, idegen arcok mindenütt. Elvesztél a tömegben… pedig tudod az utat.

70. oldal (Nyitott könyvműhely, 2008)

Csordás Dániel: Nocturne Az éjszakai látogató

Risus P>!

Egyetlen hang mindent betölt.

73. oldal (Nyitott könyvműhely, 2008)

Csordás Dániel: Nocturne Az éjszakai látogató

Risus P>!

Talán minden másképp történhetett volna…

98. oldal (Nyitott könyvműhely, 2008)

Csordás Dániel: Nocturne Az éjszakai látogató

Risus P>!

Az éjszaka az én világom.

8. oldal (Nyitott könyvműhely, 2008)

Csordás Dániel: Nocturne Az éjszakai látogató

Risus P>!

Nem én voltam az első látogatója a városnak. Járt már itt előttem… közönséges halandó… őrült… és szent.

30-31. oldal (Nyitott könyvműhely, 2008)

Csordás Dániel: Nocturne Az éjszakai látogató

Risus P>!

A tudat szétrobban és végleg elsodor az idő.

45. oldal (Nyitott könyvműhely, 2008)

Csordás Dániel: Nocturne Az éjszakai látogató

lzoltán IP>!

     Fény tör át a fák lombján, a lepkék elszállnak és az erdő eltűnik.
     Eltűnök én is. Sosem tudja meg, hogy itt jártam.

87. oldal

Csordás Dániel: Nocturne Az éjszakai látogató

Risus P>!

Eltűnök én is. Sosem tudja meg, hogy itt jártam.

87. oldal (Nyitott könyvműhely, 2008)

Csordás Dániel: Nocturne Az éjszakai látogató

lzoltán IP>!

     És újból szólt a hang:
     – Íme, Necropolis, minden földi városnál hatalmasabb, fölötte az éjféli nap ragyog mozdulatlan.

26. oldal

Csordás Dániel: Nocturne Az éjszakai látogató


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Neil Gaiman: Sandman: Az álmok fejedelme-gyűjtemény 1.
György Zoltán (szerk.): Alig használt képregények 4.
Süli Andrea: Kanon
Mund Katalin (szerk.): Galaktika 374 XL
Képtelen történetek, másvilági mesék
Joe Hill: Locke & Key – Kulcs a zárját 3.
Rachel Smythe: Lore Olympus – Olümposzi história 3.
Brian K. Vaughan: Saga 2.
Marjorie Liu: Monstress: Fenevad 7. – Bitorló
George R. R. Martin – Daniel Abraham: Trónok harca – 6. szám