Árpád ​népe 1 csillagozás

Csorba Csaba: Árpád népe

A történet az őshazától a Kárpát-medencéig, a nomád társadalomszervezettől Szent István keresztény-európai államáig ível.
A szerző hasznosította a honfoglalás 1100 évfordulója alkalmából felgyorsult kutatások eredményeit, szenvedélyesen vitatkozik a makacsul tovább élő, hamis mítoszokkal, s főként régész szakmájából eredően minden eddiginél érzékletesebb képet rajzol a régi magyarok életéről.
„Olyan közérthető stílusban írt munka ez, amelyet bárki elolvashat és megérthet, akit érdekel népünk kialakulása és korai története.” (Bóna István akadémikus)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Tudomány – Egyetem

>!
Vince, Budapest, 2000
194 oldal · ISBN: 9639192295
>!
Vince, Budapest, 1999
192 oldal · ISBN: 9639192295
>!
Kulturtrade, Budapest, 1997
194 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639069205

1 további kiadás


Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

Tutajos>!
Csorba Csaba: Árpád népe

Csorba Csaba könyvét már olvastam évekkel ezelőtt, de sajnos nem sok mindenre emlékeztem belőle, így, mivel ez a téma különösen érdekel, és szeretnék minél többet megtudni az ősmagyarokról, gondoltam, ismét elolvasom, de ezúttal sokkal figyelmesebben. Ennek megfelelően, a könyv végére érve több oldalnyi jegyzetem lett, melyek egy része a fontosabb tényeket rögzíti, másik részük pedig az olvasás közbeni gondolatkalandozásaimnak a lenyomata.
Ezt a könyvet úgy fogom használni, mint afféle kiindulópontot, melyhez majd lehet viszonyítani a további olvasmányaimat. Ennek a célnak pedig tökéletesen megfelel, hisz elég világosan és lényegre törően meséli el mindazt, amit a magyarság őstörténetéről tudhatunk az uráli időszaktól kezdve egészen István király színre lépéséig. Ebből következően viszont gondolatgazdagságot, témakibontásokat ne várjunk. A kalandozások történetéről különösen jó összefoglalást kapunk – a mintegy 155 oldalból 50 oldal ezt taglalja. Ebben a részben néhol kicsit megmosolyogtató a szerzőnek az a pártossága, mellyel eleink viselt dolgaival kapcsolatban ír, pl. ha valahol kikaptunk, akkor az szerinte nem is volt olyan nagy vereség, sőt, talán vereség sem volt, csak a nyugati krónikaírók ferdítése – ebben persze lehet valami, és hát, kivel szemben legyünk elfogultak, ha nem magunkkal szemben? (Az objektivitás magasztos eszméjét egyébként is előszeretettel használják bizonyos történészi körök arra, hogy látszólag objektív közelítésükkel szubjektíve nagyot rúgjanak a magyarságba, vagy olyan irányba tematizáljanak eseményeket, melyek aztán, reményeik szerint, hosszabb távon az ő szájuk íze szerinti irányt mutathatnak a közgondolkodás számára.)
A könyvet 1997-ben adták ki, így bizonyos kérdésekben nem feltétlenül a legújabb tudományos álláspontot képviseli (pl. a sztyeppén való vándorlásunk hosszát illetően ma már mások az elképzeléseink), de összességében ez egy nagyon jó kis könyvecske. Akik bonyolultabb eszmefuttatások és mélyebb részletek nélkül kíváncsiak a magyarság 1000-ig terjedő történetére, azoknak hasznos olvasmány lesz.


Népszerű idézetek

Tutajos>!

A magyar népnév első része, a magy visszavezethető egy mancs szóalakra. Ez az elnevezés legközelebbi nyelvrokonainknál is megtalálható. A vogul manys egy mancsa alakra megy vissza, hasonlóképpen az egyik osztják csoport mos neve is. A szó eredetileg embert jelentett, s az indoeurópai nyelvből átvett jövevényszó. Gondoljunk csak az angol man, vagy a német Mensch (=ember) jelentésű szavakra. Sőt, az orosz muzs vagy az óperzsa manus szó is ezt a jelentést őrzi.
Lehetséges, hogy az indoeurópai manus szóból keletkezett népnév került önelnevezésként a magyarsághoz, mint a monda, mese szóhoz hasonló jelentésű szó, amivel azt akarhatták kifejezni, míg ők (érthető nyelven) beszélők, addig a többi, más nyelvet használó (számukra) „néma” – azaz nem értik a szavát.
Nevünk második tagja, az er finnugor szó, szintén embert jelent (megtalálható ember és férj szavunkban is). Az ember szó első része (em) a nőre, a második része (ber, ami azonos a férj szóval) a férfira utal. Róna-Tas András szerint a Volga és az Urál között valaha élt ar nevű nép (nevüket őrzi Kazánytól északnyugatra Arszk város) neve tevődött hozzá a magyar népnév előtagjához, tehát két népnévből (két népből, azaz a manysok és erek népéből) tevődött össze a magyer nép(név).
A magyar név magyer névalakja a XII. századig élő forma, s később is felbukkan olykor. Nyelvünk szabályai szerint a népnév később vegyes hangrendűségét elvesztette, és mély hangú lett: így keletkezett a máig használatos magyar névalak. A régi vegyes hangrendűség éppen azzal magyarázható, hogy népnevünk eredetileg két szóból állt.

28-29. oldal (Vince, 2000)

Tutajos>!

Az Urál folyót eredetileg Jaiknak hívták (török eredetű szó), s csak II. Katalin cárnő keresztelte át Urálra 1775-ben, mivel a Pugacsov-féle felkelés a Jaik menti kozákok között robbant ki, s a cárnő a felkelésnek még az emlékét is meg akarta semmisíteni!

14. oldal (Vince, 2000)

Tutajos>!

Másfél-kétezer esztendővel ezelőtt Európa területének mintegy 1/3-át lakhatták az uráli nyelveket beszélők, s a kontinens akkori népességéhez képest jóval nagyobb volt az arányszámuk.

17. oldal (Vince, 2000)


Hasonló könyvek címkék alapján

Róna-Tas András: Kis magyar őstörténet
Fodor István – Diószegi György – Legeza László: Őseink nyomában
László Gyula: Múltunkról utódainknak I-II.
László Gyula: Őseinkről
Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép
Fodor István: Verecke híres útján…
László Gyula: 50 rajz a honfoglalókról
Fodor István: Őstörténet és honfoglalás
Fodor István: A magyarság születése
László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete