Csoóri ​Sándor válogatott versei 0 csillagozás

Csoóri Sándor: Csoóri Sándor válogatott versei

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A magyar költészet kincsestára

>!
Unikornis, Budapest, 1998
230 oldal · ISBN: 963427224X

Most olvassa 1

Várólistára tette 1


Népszerű idézetek

>!
Frank_Spielmann I

Szeptemberi nők

Megint túl sok nő kószál az utcán,
megint túl sok nő kószál szívemben –
Kövek közül néznek rám a rózsák
világvégi nagy ijedelemben.

Aranyszájú szeptember a dombon,
kiáltani kéne most a nőknek:
vessék le a felhőket magukról,
rúgják le a kígyóbőr cipőket:

hűl ki a Nap, vakrozsdás birsalma,
hideglelős reggelek zörögnek –
mezítelen talpuk parazsával
forrósítsák újra át a földet:

melegítse Afrika-csípőjük,
hogy hózuzmó soha ne borítsa
s ne ússzon a világ, ez a bolygó,
vacogtató korszakokba vissza.

Városok, mint fecskék gyülekeznek,
csattognak a tetők: bádog szárnyak –
Nők: páráló, nyári világrészek,
ami csak él, tifelétek árad,

hazán-túli hazák, másvilágok –
arcotokba diólevél csattan,
őszi pofon, de ti tovább mentek
súlyos porban, nehéz sugarakban.

1 hozzászólás
>!
[névtelen]

Elengednélek, visszahívnálak

Elengednélek,
visszahívnálak,
nagy vízben vetnék neked ágyat
s fáradhatatlan tengerészed,
kezemmel körülhajóználak.
Amerre mennél,
mennék utánad.
Nyár van,
kiköltözöm az ég alá
szerelmed nomádjának:
süssön a Nap, mint a végzet –
egész testemmel
égjek!
Erőt az elérhetetlen jövő ad
s holnapi romlása a vágynak –
Darazsak golyózápora
luggatná át a koponyámat,
venné a világ véremet,
de én csak mosolygok,
mert látlak.
Elengednélek –
visszahívnálak –
hangya-gyászmenet hömpölyög,
előle eltaszítanálak.
Porból fölszedve vizet adnék,
sebed kimosnám szavaimmal.
Melléd feküdnék s a világot
elsötétíteném
hajaddal.

>!
encsy_eszter

Tíz felé nem futhatok,
tíz halált nem halhatok,
hát kivárom azt az egyet,
amelytől leroskadok.

Országlásom a télben,
hópehely-királyság csak,
száz felé indulásom:
egyetlen indulás csak.

előszó/mottó

>!
[névtelen]

Hetedik napja

Neked írom ezt a suhanó verset,
siess, ha tudsz,
ne várd meg a holnapi estét.
Hetedik napja bámulom már a döglött homokdombokat
ebből a kopár szállodából s az unatkozó, kis erdőt.
Óriás varjú eszi benne a havat,
topog, cikákol, aztán elrepül ferdén
észak felé. Mintha fekete húscsomó
szakadna ki belőlem szárnyra kapva.
Nem akarok már az órára nézni egyedül,
a kenyérre, a késre, a test
hirtelen támadt, sötét krátereire.
Valami elfojthatatlan, földi susogás
készül a számmal újra megszólalni,
s nem akarok már többé
egyedül reménykedni magamban.
Siess, ha tudsz, hideg szél fúj itt
az ország szélén,
fázik a kezem nélküled,
mint az őrtálló katonáké.

>!
[névtelen]

Együtt megint, mint régen, zöld időnkben!
S ha másutt nem, hát a fehér lapokon.
Együtt a betűkben, a versben,
a lefelé hulló égdarabban.

>!
[névtelen]

Rejtelmeket szólongatok

Ha nem szeretsz még láthatóbban
s még láthatatlanabbul,
veszendő életemre gondolok:
az állatarcú éjszakákra,
az összevissza nappalokra
s utaim tüske-torlaszára.
Tökéletes egyesüléssel
kívánom csak a szerelmet –
Fákat akarok látni, hol
arcod az én arcomba olvadt
s felhők suhanó karzatát,
ahonnét otthonunkra látunk.
S rejtelmeket szólongatok:
nyugtalanabb legyen a föld
kérdéseimtől, válaszodtól
s alkalmasabb így a gyönyörre,
ha már annyi titokra, kínra
alkalmas néha öntudatlan.
Kétségeimtől nem véd semmi,
csak a te boldogságod védhet –
Tested a legszebb jelű zálog,
hogy látható legyen szerelmed
és szemed gondolata is, mely mindig
az élénk világba sodortat.

>!
Irogenia

Tisztátalan sóval a számon
a vízről énekeltem hosszan,
s mert éltél, örömömben én
a tenger arcát megcsókoltam.

Játék a tengeren

>!
[névtelen]

Ki van az én szívem is verve, hét vassal körös-körül.

>!
[névtelen]

Láttam arcodat magányosan, mint most a magamét
e délelőttön
s láttam szemedet is:
a nyugodt vértanúk néznek meg úgy egy
virágzó gesztenyefát, búcsúzóban,
ahogy te másokba s magadba tudtál nézni.

Krumplisszatyor és hosszú lódenkabát –
ez jut eszembe rólad napok óta
s az irgalmatlanul hosszú délelőttök,
mikor már a nevedben is megválthatná magát az ember,
de szégyenében csak a földet nézi.

>!
encsy_eszter

Anyám fekete rózsa

Anyámnak fáj a feje,
nem iszik feketét –
anyámnak fáj a feje,
nem szed be porokat;
szótlanabb sápadtsággal
feji meg tehenét,
szótlanabb sápadtsággal
söpröget, mosogat.

Anyámra durván szólnak
jöttment idegenek?
anyám az ijedtségtől
dadog és bereked;
sötét kendőjét vonván,
magányát húzná össze;
ne bántsa többé senki,
félelmét ne tetőzze.

Anyám utakon lépdel
s nem jut el sehova –
szegénység csillagától
sebes a homloka;
vállára még az orgona-
virág is úgy szakad,
mintha csak teher volna,
jószagú kárhozat.

Nyár van égen és földön,
zene szól, muzsika,
anyám csönd-sivatagján
el kell pusztulnia.
Gépek, gyártmányok zengnek
csodáktól szélütötten,
de egy se futna hozzá:
segítek, azért jöttem.

Anyámnak fáj a feje,
anyámnak fáj a semmi,
anyám fekete rózsa,
nem tud kiszínesedni.
Egy éjjel földre roskad,
megtört lesz majd, kicsi –
Bejön egy madár érte
s csőrében elviszi.


Hasonló könyvek címkék alapján

József Attila: József Attila válogatott versei
Kosztolányi Dezső: Kosztolányi Dezső válogatott versei
Kosztolányi Dezső: Életre-halálra
Petri György: Petri György versei
József Attila: Válogatott versek
Szabó Lőrinc: Homlokodtól fölfelé
Babits Mihály: Válogatott versek
Faludy György: Emlékezés egy régi udvarházra
Juhász Gyula: Válogatott versek
Pilinszky János: Stigma