A ​magyar vendéglátás és turizmus újkori története 1 csillagozás

Csizmadia László (szerk.): A magyar vendéglátás és turizmus újkori története

A ​vendéglátás, a szállásnyújtás és az idegenforgalom összefüggéseinek egyre jelentősebb szerepét felismerve fogalmazódott meg eleinkben annak igénye, hogy ennek a komplex tevékenységnek a történetét összegyűjtve megírják. A magyar vendéglátóipar története c. könyv első kötete Ballai Károly szerkesztésében jelent meg 1943-ban. Megírásában az akkori idők vendéglátó- és szállodaiparának nagy egyéniségei vettek részt. Az első kötet 1849-el zárul. Az eredetileg tervezett II. kötet Ballai Károly 1947-ben bekövetkezett halála miatt már nem készült el, és megírására jó ideig senki sem vállalkozott. Ez a II. kötet a most bemutatott A magyar vendéglátás és turizmus újkori története. Ez a jelentős mű többéves gyűjtő, rendszerző, lektoráló, pontosító, szerkesztő munka és széles körű összefogás eredménye. A munka koordinálását, a kézirat szerkesztését dr. Csizmadia László vállalta magára. A kötet a három nagy területet – vendéglátás, turizmus, szállásadás – külön-külön szerkesztve tárgyalja.… (tovább)

>!
Szaktudás Kiadó Ház, Budapest, 2009
360 oldal · ISBN: 9789639935112

Kiemelt értékelések

Kovács_Laci>!
Csizmadia László (szerk.): A magyar vendéglátás és turizmus újkori története

Jó tankönyv lehetett új korában. Tetszenek a tipográfiai (Remélem, helyes meghatározás…) megoldásai: betűtípusa kellemes a szemnek, barnafestékkel nyomták, megfelelő mennyiségű és minőségű illusztráció van benne. Sajnos, a magyar belföldi turizmus helyzetére, így például a jogi szabályozásokra vonatkozó információi mára elavultak, de például a magyar konyhakultúrát, gyógyturizmust, vagy más, időtálló témát érintő fejezetei alaposak, igaz rövidek. Majd még lehet, hogy visszanyúlok hozzá.


Hasonló könyvek címkék alapján

Széllné Jakab Edit: Szakmai szituációs gyűjtemény
Keresztes Mária: Új magyar-német napszótár
Török Lajos – Behringer Zsuzsanna (szerk.): Turizmus és vendéglátó ismeretek
Botár Klára – Lukács Júlia: Vendéglátás, idegenforgalom gyakorlókönyv – Angol B2, középfok
Olaszy Kamilla: Gastgewerbe – Tourismus – Großes Testbuch
Jávor Júlia: Korszerű szállásszolgáltatás
Kincseink, településeink / Blaga, grad / Treasures, settlements / Schätze, Siedlungen / Comorile, oras
Vidéki élmények / Rural experiences / Experienţe rustice
Kedves Ágnes – Kovács Éva – Marton Jenő – Pátzelt Hajnal: Szászország
Voleszák Zoltán: Vendéglátó és turizmus ismeretek I.