66. legjobb klasszikus könyv a molyok értékelése alapján

A ​versenyló halála 218 csillagozás

Csingiz Ajtmatov: A versenyló halála Csingiz Ajtmatov: A versenyló halála Csingiz Ajtmatov: A versenyló halála Csingiz Ajtmatov: A versenyló halála

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Híres ​versenyló volt valaha Gülszári, a ménes büszkesége. Most már öreg ő is, mint a gazdája, és utolsó erejét megfeszítve, kínlódva húzza a szekeret… S míg lova küszködik, meg-megáll, aztán már jártányi ereje sem marad, és várja a halált, a gazdája, Tanabaj előtt lepereg az életük. Milyen büszke, szabad, erőtől és szépségesen vad ösztönöktől duzzadó jószág volt valaha Gülszári! Hogy szerette a ménest, hogy ficánkolt, hogy tette a szépet a kancáknak. De „az állat értelmetlen lény, állandóan tartani kell tőle, hogy bosszút forral”. Gülszárit elveszik gazdájától, az istálló rabságába kényszerítik, de ő újra és újra megszökik, még akkor is, amikor lábát megvasalják: szabadság, tér, száguldás és szeretet nélkül nem tud élni. Majd kiherélik, s végül kiölnek belőle mindent, hogy ne ismerjen mást, csak a nyerget és az utat. Mint ahogy gazdájából, Tanabajból is kiölik a hitet, amellyel a legnehezebb feladatokat is vállalta a kolhozban, miután végigharcolta a háborút: a ménes gondozását,… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1966

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Európa Zsebkönyvek

>!
Európa, Budapest, 2011
284 oldal · ISBN: 9789630791175 · Fordította: Láng Anikó
>!
Európa, Budapest, 2004
284 oldal · ISBN: 9630776669 · Fordította: Láng Anikó
>!
Európa, Budapest, 1987
176 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630743019 · Fordította: Láng Anikó

4 további kiadás


Enciklopédia 16


Kedvencelte 42

Most olvassa 11

Várólistára tette 120

Kívánságlistára tette 62

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Bea_Könyvutca P>!
Csingiz Ajtmatov: A versenyló halála

Gyönyörűen megírt könyv, annyira szép és erőteljes tájleírásokkal, ember- és Gülszári ábrázolásokkal, hogy néha ott éreztem magam az éppen kizöldült füvön, néztem ahogyan a harsány csődörök nyerítve vették üldözőbe a fiatal kancákat, miközben felváltva sütött a nap és esett az eső, felnézve fehéren ragyogott a hegygerinceken a hó. De ugyanígy éreztem a téli hideget és fagyot, amikor a tavasz nem akart elérkezni, csak esett és esett, a juhok éheztek, az emberek tehetetlenek voltak, éreztem Tanabaj dühét és csalódottságát, ami már-már az őrületbe kergette.
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2016/10/csingiz-ajtmatov-v…

Bla I>!
Csingiz Ajtmatov: A versenyló halála

A versenyló halála c. – szerintem mesterműben – Tanabaj, a ma már dereshajú, egykori kirgiz komszomolista, forradalmár, kinek a győzelem utáni várakozása a jövőtől elsietettnek bizonyult, s az idő megfárasztotta, akárcsak megvénült örök társát Gülszárit, az egykori telivér poroszka „versenylovat”, akit minden kolhozelnök lovagolt, s akiből szekérvonó ló lett kiherélése után. A párhuzam nyilvánvaló: az orosz forradalom a kezdeti várakozások és eredmények, s a háború után láthatóan eltér az egykori céloktól, tévútra csúszik, irama megfárad, lendülete megtörik, egykori harcosaiból, így Tanabajból is kiölik a hitet tapasztalatai, s a forradalom szimbóluma, Gülszári, a már megtört, egykori paripa egyik hazaútja – megöregedve, s ereje elfogytán – utolsó útjának bizonyul, s kileheli lelkét, miközben Tanabaj visszaemlékszik esemény-gazdag életére, amelynek vége felé járván keserű emlékei alapján már ő is mindenből kiábrándult… E könyvet – első alkalommal – hangoskönyvként ismertem meg, így is élvezhető a jó, kiváló irodalom…Nagyon ajánlom mindenkinek!

1 hozzászólás
Timár_Krisztina I>!
Csingiz Ajtmatov: A versenyló halála

Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, szinte minden ismerősömtől csak dicsérni hallottam. Nekem már nem adták fel kötelezőként. Pedig erről a könyvről szívesen beszélgetnék én is, ma is, bárkivel. Nemcsak kor- és társadalomrajznak kitűnő; nemcsak a természet és az ember szoros, bár távolról sem idillikus kapcsolata bontakozik ki belőle. Ez pont elég lenne, de a könyv ennél több.

Ami a társadalomrajzot illeti, soha életemben nem jártam Kirgizisztánnak még a közelében sem, de azt hiszem, a kép nagyon is hiteles. És ismerős. Ősi hagyományok (jurta, állattartás, versenyjátékok) vegyülnek újfajta törekvésekkel, aztán hol az egyik bizonyul értékesebbnek, hol a másik. A kép nem fekete-fehér. Pedig őszintén szólva azt hittem (könyörgöm, egy hatvanas évekbeli kisregényről beszélünk, amely a Szovjetunióban jelent meg, és x darab állami díjat kapott!), hogy majd legalábbis csöndesen a szovjet rendszer oldalán billen alá a mérleg – és nem. Annyira nem, hogy az izgalmasabb részeknél az egyik énem soronként döbbenten kérdezgette a másiktól: hogy lehetett ezt megjelentetni? hogy adhattak ennek díjakat? hogy lett belőle szó szerint bestseller?

Továbbiak a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2020/02/18/csingiz_aj…

10 hozzászólás
Gyöngyi69>!
Csingiz Ajtmatov: A versenyló halála

Jaj nekem! Szanaszét facsarta szívem ez a könyv!
Egy idős néni ajánlotta az egyik rendelésen, legutóbb megígértem, hogy mire legközelebb jön, elolvasom. Hát elolvastam. Kedvenc lett.
Ajtmatov könyvében ember és állat egyenrangú, legalábbis ami Tanabajt és Gülszárit illeti. Kár, hogy a párt és a kolhoz vezetői is így gondolják, az embert sem tartják többre, mint az állatot; használják és kihasználják saját céljaik, előmenetelük érdekében. Szeretném megrázni Tanabajt: ne higgyen már nekik! Nem veszi észre, hogy ezek soha nem fogják sem őt, sem a családját, sem az állatokat nézni? Szánom és haragszom rá, mert nem buta, de mégis vak, egyfolytában meg akar felelni, kész elárulni a szeretteit is akár, és miért? Egy hamis ideáért!
Olvasás közben volt egy pontja a könyvnek, amikor Tanabaj és Gülszári sorsa mintha összefonódott volna, és közös sorsuk hirtelen mellbevágóan emlékeztetett volna valakire a közelmúltból, akivel együtt dolgoztam, aki felépített valamit, és akit csizmasarokkal tapostak össze, amikor úgy hozta a (párt)érdek.
Ajtmatov műve a kiábrándultság regénye, de ugyanakkor a szívet melengető leírásoké, legyen az a komor, havas és dermesztő tájé, a cigánykereket vető napsugáré, vagy az emberhez nem méltó „lakóhelyeké”. Láttam magam előtt a tetőnek való csipkebokrot, éreztem a lyukas tetejű istállóban terjengő penetráns trágyaszagot. Láttam Gülszári szemében a fájdalmat, ahogy töri a száját a zabla és Csoró arcát ellepő hideg verejtéket, amikor összeszorította a mellkasát a fájdalom.
Nagyon tetszett, hogy megismerkedhettünk a kirgizek és kazahok szórakozásával is, Ajtmatov nagyon szemléletesen ismertet meg bennünket a gyermekek és a felnőttek játékával.
Ugyanakkor a szeretetről sem feledkezhetünk meg, az igazi szeretetről, amivel Dzsajdar vette körül Tanabajt. Dzsajdar tudott kemény lenni, ha kellett, de elfogadó is. Tudta azt is, hogy mikor kell megtennie valamit Tanabaj helyett; de ha kellett, szívesen vette az ajkához a temir-komuzt is, hogy eljátssza rajta urának a nomád törzsek ősi dallamát. Máskor másik ősi kirgiz balladát énekelt neki – nem mellékesen a dalolás több alkalommal is szerepet játszott a történet során, úgy tűnik, a kirgizek szívesen énekeltek. Tanabaj mellett volt a bajban, átvállalt terheiből, így segítve őt, mindig odafigyelve arra, hogy mivel tudja Tanabajt segíteni. Igazi TÁRS.
A regény nagyon fontos, örök érvényű kérdéseket feszeget, nagy részük előbb, vagy utóbb mindannyiunk életében felszínre kerülnek. Remélem minden magyartanár ajánlja olvasni szerető növendékeinek! De akinek nem ajánlják a suliban, annak majd jön egy idős néni valamikor élete folyamán, aki azt mondja, hogy: „A versenyló halála fantasztikusan szép könyv, érdemes elolvasni!”

13 hozzászólás
sophie P>!
Csingiz Ajtmatov: A versenyló halála

Megnéztem a térképen. Írtó messze van tőlünk Kirgizisztán, Kínával közvetlenül határos, a másik oldalról Tádzsikisztán a szomszédja, de utána már rögtön Afganisztán következik. Szóval távoli ország, távoli kultúra, miközben a cselekmény abban az időben játszódik, amikor az ország a Szovjetúnió tagállamaként üzemelt, tehát vonatkozott rá a „kommunizmus”, a pártállam, a kolhoz, a komszomol, a szocialista tervteljesítés, és más hasonló rémes szavak.
A nyáron láttam a III. Richárdot a Kínai Nemzeti Színház előadásában, lényegében felirat nélkül, és simán meg lehetett érteni. Azt gondolom a Versenyló halálát is elő lehetne adni hasonlóképpen, átérezhető lenne az egész. Például azért is, mert a könyvbéli emberek keveset beszélnek, de annál több bennük a különböző indulat és küszködés. Talán ez abból a fent nevezett távolságból, illetve közelségből fakad.
Kedves nekem különben, ahogy Ajtmatov mesél, tetszik a sok sötét, tetszenek a széles gesztusok, tetszik, ahogy Dzsajbar énekel az emberének. Kirgiz balladákat énekel, egyszer egy siratót az öreg vadászról, egyszer meg a tevéről, aki elvesztette a tevecsikóját.
A történet maga is nagyon drámai.A férfi és az ő asszonya. A férfi, és kedves hátasa. A munkásember és a párt. Kötődések, elköteleződések, számtalan párhuzamos és ellentét. Szóval az egész nagy részben társadalomkritika, még nagyobb részben a hitevesztett ember meséje, a szinte csak veszteségekből összefércelt életrajz a haldokló Gülszári fülébe elmormogva. Azt szokták mondani, hogy ne add az életedet a munkáért. De mi van, ha egyszer valaki már odaadta.

>!
Európa, Budapest, 1968
244 oldal · Fordította: Láng Anikó
Tarja_Kauppinen IP>!
Csingiz Ajtmatov: A versenyló halála

A hit evolúciója, amikor a pohár félig üres.

Ki ne szállt volna már síkra csengeri csengős pörgeszőrű göndör csődörként a Lángszavú Pártért vagy bármi egyébért, végigjárván aztán a lassú kiábrándulás csalódások, kudarcok és pofára esések kátyúival sűrűn tarkított, rögös útját a hegycsúcsig, ahol nem vár ránk más, csak rohadt hideg, meg a nagy büdös nihil. Ismerős az érzés (ugye nem??), amikor a kezdeti hitet lassacskán felőrli a szánkba kényszerített zabla hideg vasa, elhivatottságunk beledöglik a hézagos tetejű akol padozatán dermedező jeges birkahúgyba, lelkesedésünket meg a hám béléséből kibúvó szögek sebzik véresre.
Fájdalmasan életszerű könyv a hit elvesztéséről – a R. E. M. is mintha valami hasonlóról danolt volna. That was just a dream, just a dream, drííím.
No, de leszögezendő a nyilvánvalót is: az öreg, döglődő Gülszári az öreg, zsákutcába futott Tanabaj szimbóluma, aki meg a befuccsolt kommunizmusé. Maga a rezignált befuccsolás ez a könyv, fájdalmasan szépen és plasztikusan megírva – fel is kellett vegyek egy bundazoknit.
Fájnak a sorok a jeges juhvizeletben, kitartásunkat kikezdi, felőrli a csűdsömör, lánglelkű vágtatásunk az idő előrehaladtával apránként megtört vánszorgássá silányul. Eszméinkről kiderül, hogy hülyeség egytől egyig, addigra azonban már feláldoztunk az oltárukon mindent, ami szent, visszaút az meg nincs.

Cudar egy világ.

Így megy ez.

Quator>!
Csingiz Ajtmatov: A versenyló halála

A kirgiz vidéki táj elevenedik meg a sorokat olvasva, az itt élő emberek sorsa, ahogy küzködnek a ménesekkel, és a birkákkal. Az emberek még hisznek a jövőben, hogy a szocializmus által új világot építhetnek, de a reményeknek általában csalódás a vége. Egy régen gyönyörű ló és egy ember sorsa összefonódik, mindketten megöregedve, elfáradva várják életük végét, miközben végiggondolják a múltjukat.
A cím nagyon találóan összefoglalja a történet főbb eseményeit, de emellett a regény sokkal többről is szól, mint a ló haláláról. Tanabaj a főszereplő egy egyszerű férfi, a nép gyermeke, aki hisz a kommunizmusban. Őt egészíti ki Gülszári, a kolhosz legszebb, és leggyorsabb lova. A történetben Tanabaj és Gülszári alakja összeforr. Érdekes, hogy önmagában a ló története nagyon hasonlít egy kazah novellához, a díjnyertes lóéhoz. Itt is megismétlődik a lovas verseny, de emellett megismerhetünk egyfajta lovas focit is, ahol a labda egy lefejezett bárány. A regény értékét emeli a történet egy másik szála, ami a kirgiz társadalmat mutatja be, amiből kiderül, hogy lehet, hogy az előző földbirtokos rendszer sem volt jó, de a mostani is felülről bűzlik.
Elkezdenek gyülekezni az egyenlőbbek, az egyenlők között. Tanabaj hiába hisz, hiába dolgozza halálra magát, őt is és a lovát is eltapossa a rendszer. Érdekes, hogy 1966-ban a regény megjelenhetett, és díjakat nyert, talán a szovjet vezetőknek is megenyhíthette a szívét? Magukba néztek egy pillanatra? Persze ettől minden ment tovább ugyan úgy…

Lipe>!
Csingiz Ajtmatov: A versenyló halála

Egyre jobban úgy érzem, hogy Ajtmatovnak a kedvenc íróim között a helye. Az írásmódja, a történetei, mind olyan Lipeszivetmegdobogtatóak.
A versenyló halálában is nagyszerűen fűzi össze a múlt és jelen szálait, bemutatja a kolhoz működését…öö, akarom mondani a kolhoz nemműködését. Szeperlői között megtalálhatóak az örök reménykedők, a hűségesek, a rendszer szélkakasai, a belefáradtak, a kitartóak és persze Gülszári, akinek szívesen megsimogatnám most a sörényét. Ő meg jól felrúgna.

5 hozzászólás
Habók P>!
Csingiz Ajtmatov: A versenyló halála

Gyönyörűen megírt regény életről, munkáról, barátságról, szerelemről, emberek és állatok kapcsolatáról. Örömröl, fájdalomról, életről, halálról. Szomorú könyv. Lázító könyv. Miért mindig a nagyszájúnak, a törtetőnek, a hozzá nem értőnek könnyű az élet?. És vígasztaló könyv. Mert a végén ugyan semmi nem lesz jó, de a világ megy tovább. Mert a Tanabajok és Gülszárik mindig viszik tovább.

2 hozzászólás
bagie P>!
Csingiz Ajtmatov: A versenyló halála

Fájt. Kis könyv, nehéz tartalommal: életről, szerelemről, szeretetről, munkáról, közösségről…elmúlásról. Mert minden elmúlik.
Nagyon nehezen olvastam: 2-5 oldalanként haladtam naponta… 5* mert gyönyörű: Tanabaj és Gülszári, egy ember és egy állat kapcsolata – eddigi olvasmányaimban nem volt ilyen fájdalmasan szépen megfogalmazva vagy máshogy volt szép … de nem lesz kedvenc, nem fogom sosem újraolvasni…

Olvasás közben eszembe jutottak édesanyám Ukrajnában élő barátai, akik még a 80/90-es évek derekán meséltek a kolhozokról, a betakarításról, az állatokról… meg persze a 80-as években megvolt a nógrádi megyei kis falusi TSZ (termelő szövetkezet :) … a nagymamám szavaival TéeSZCSé is…


Népszerű idézetek

StJust I>!

Nemhiába mondogatják a kirgizek régi időktől fogva: ha szegénynek tartod magad, próbálj csak költözködni.

87. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kirgizek
1 hozzászólás
Oswald>!

Az embert nem a kor véníti meg, nem az évek múlása, hanem az, ha úgy érzi, eljárt felette az idő, és nincs más hátra, mint kivárni a véget.

233. oldal (Európa, 1968)

sophie P>!

A hatalom nagy dolog, nagy felelősség, nem minden embernek való.

179. oldal (Európa, 1968)

Kapcsolódó szócikkek: felelősség · hatalom
sophie P>!

– Kommunista juhász vagy, és a bárányok hullanak?
– Biztos nem tudják, hogy kommunista vagyok – felelte epésen Tanabaj.

184. oldal (Európa, 1968)

robinson P>!

Vezetni kezdte a lovat, lassan elindultak. Az öreg ló meg az öreg ember.

40. oldal

Kapcsolódó szócikkek:
mandarina>!

Mindannyian egyformák vagyunk. Akkor emlékezik barát a barátra, amikor az életnek vége szakad, amikor valaki súlyosan megbetegedik vagy meghal. Akkor bezzeg megvilágosodik előttünk hirtelen, milyen nagy veszteség ért bennünket, ki volt az illető barát, miről nevezetes, miféle tetteket vitt véghez.

chhaya>!

Saját maga elől nem menekülhet, nem rejtőzhet el az ember.

131. oldal (Európa, 1985)

robinson P>!

Talán korai még, hogy Tanabaj az öregek közé sorolja magát. De az embert nem is annyira a kor véníti meg, nem is az évek múlása, mint inkább az, hogy eljárt felette az idő, és nincs más hátra, mint kivárni a végét…

233. oldal

Zsucsima>!

Ábrándozások közt telik el a fél életünk, talán épp ezért oly édes. Talán ezért oly becses ez az élet, mert nem váltja valóra mind az álmainkat.

15. fejezet


Hasonló könyvek címkék alapján

Gavino Ledda: Apámuram
Jan Otčenášek: Brych polgártárs
Pavol Rankov: Szeptember elsején (vagy máskor)
Sylvi Kekkonen: Amalia
Vladimir Nabokov: Pnyin professzor
Kodolányi János: Ormánság
Gergely Ágnes: Glogovácz és a holdkórosok
Sarkadi Imre: A gyáva
Galgóczi Erzsébet: Ez a hét még nehéz lesz…
Lauren Brooke: Vihar után