Lazíts, ​ismerd meg önmagad 2 csillagozás

A most említett, mindig sikeresen vizsgázó emberek meleg-engedékeny légkörben nevelkedtek. Próbálkozásaikat, vágyaikat – hogy tegyék őket tisztába, etessék meg, kapják a kezük ügyébe a kockásfülű nyulat – a szülők segítik-teljesítik. A sok-sok pozitív élmény hatására a kisgyerekben olyan meggyőződés alakul ki, hogy az események menetét, a dolgok alakulását, szükségleteinek kielégítését, vágyainak teljesülését kvázi ő irányítja, belülről kontrollálni képes.
A sok-sok ismétlés vezet oda, hogy akció-helyzetben a korábban jelzett sikeres viselkedés emlékei idéződnek fel a gyerekben, ezért keresi, kutatja, provokálja a feladat-helyzetet.

186. oldal

A befelé forduló- introvertált- személyt, akit vérmérséklet szempontjából flegmatikus vagy melankolikus temperamentum jellemez a „magának való” személyiségvonásairól tudjuk könnyen felismerni. Ő az, aki a jó könyvet, szép muzsikát, a magányosan végezhető munkát vagy szórakozást többre tartja a társaságnál. Ezért kerüli a „nyüzsgést”, nem érzi jól magát, ha beszélnie kell, főleg nyilvánosság előtt vagy ismeretlenekkel. Nehezen oldódik, barátkozik, igaz, hogy akit magához enged, amellett hűségesen kitart.
Megfigyelhetjük, hogy környezete általában rosszul ítéli meg az ilyen embert: magábahúzódását, csendességét gyakran esetlenségnek, butaságnak vagy éppenséggel nagyképűségnek, gőgnek tartja. Pedig az introvertált ember- éppen, mert a könyvek barátja- elmélyült tudással rendelkezik, nagyon is emberszerető és állatbarát, szerény, fegyelmezett és megbízható. Nem keresi a kockázatot, nem provokál veszélyhelyzeteket, lelki békéje érdekében. […]
Az introvertált ember azért menekül a külvilág ingereinek zuhataga elől, mert érzékeny idegrendszere, az ingerületvezetés gyorsasága, a gátlások kialakulásának sajátosságai miatt „védtelen” azokkal szemben.

154. oldal

Vannak – gyermeküket egyébként nagyon is szerető – szülők, akik egy téves nevelési stratégia következtében túl korán és nagyon mereven napirendhez szoktatják, kényszerítik gyermekeiket. Nem teszik őket tisztába, nem etetik meg, mert még nincs itt az ideje. […] Nem adják oda a játékot, nem segítik a gyerek próbálkozását, hogy ügyesedjen, tanulja meg, hogy mit kell tennie. Néha azonban vendégek jönnek, akarják, hogy aludhassanak a többiek vagy éppen összevesztek életük párjával és vigasztalódni akarnak, s ilyenkor teljesítik a gyerek kívánságait. Nos, ez a következetlenség oda vezet, hogy a gyerekben egy az előzővel éppen ellentétes meggyőződés alakul ki. Arra a következtetésre jut, hogy az események menetét, külső személyek, események befolyásolják, illetve – ez is lényeges! – nagy a próba-szerencse elvének a szerepe. […] Szinte törvényszerűen minden így nevelt, szoktatott kisgyereknél tapasztalható, hogy felnőtt korban is leblokkol akció-helyzetben. Ahogy jeleztem, a korábbi kudarcok emlékei, s ami károsabb: a kudarcokhoz kapcsolódó kellemetlen testi-lelki állapot vegetatív tünetei azonnal felidéződnek. A zsigerekben érzett fájdalom, kellemetlen tünet viszont olyan elemi erővel hat, hogy képtelenek vagyuk figyelni, nehezen tudjuk még azt is visszaadni, amit korábban kitűnően (legalábbis nagy szorgalommal) megtanultunk… Ez a zsigerekben jelentkező élmény rontja egyébként a tanulás hatásfokát is…

186-187. oldal

Szeretném, ha megértenék, hogy az első néhány relaxálás során nem azért alakul ki az elnehezedésérzés, mert a formulát mondjuk – nem. Az első néhány alkalommal egyszerűen azt éli át a mozdulatlan testünk, hogy a gazdi nem mozog, nem is töri a fejét, nem is figyel (ha jól csinálja!), és arra gondol (mármint a testünk!), hogy akkor ő minek strapálja magát, miért legyenek az izmok ilyen készenléti, feszült állapotban? Lehet, hogy alvás következik? – kérdezi magában a reggel, délben vagy alkonyatkor relaxáló ember teste, és „takarékra teszi magát”: csökkenti az izmokban a feszültséget.

101. oldal