Haragvó ​liliomok (Anjou lobogók alatt 4.) 97% 31 csillagozás

„Öcsöd, ezt én se csinálhattam volna jobban!”
Nagyon szép mondatok, ízes nyelvezet, humor a kalandok mellett. A csalfa szőke a borítón fontos szerephez jut. Hiába, minden férfi mellett, mögött ott egy nő is, aki irányít. Ármány és árulás után édes a bosszú. Csak ajánlani tudom ezt a remek sorozatot. Igényesen szórakoztat, miközben a történetben is jó elmerülni. Bővebben:
http://gaboolvas.blogspot.hu/2016/04/haragvo-liliomok.html

Emlékszem, mikor a sorozat első kötetét olvastam valamikor 5 évvel ezelőtt, nem értettem miért áll csak hetvenvalahány százalékon az értékelések alapján, amikor egy kifejezetten magas színvonalon megírt kalandregényről van szó. Szerencsére azóta sok rajongója akadt a sorozatnak, így mostanra már a csillagozások terén is méltó helyet foglalhat el itt a Moly-on.
Nem tudom hogy jutott ez most eszembe, talán azért, mert az első kötet mellett ez, a negyedik rész lett a kedvencem. Hitelesen szemlélteti a történelmi hátteret, milyen nehézségekkel és árulásokkal kellett szembe néznie Anjou Károlynak a hatalom megszilárdítása közben, miközben egy jó tempójú, izgalmas cselekménnyel megírt kalandregényt olvashatunk. A történet pontosan ott folytatódik, ahol az előző kötet véget ért, Öcsöd bosszút esküszik lánya gyilkosai ellen. Bosszúja bevégzéséig azonban kacskaringós, rögös az út, nem kevés nehézséget kell leküzdenie addig, míg szemtől szemben állhat a felelősökkel. A régi kedvencek mellett Mária személyében egy vérbeli intrikust, Dezső személyében pedig egy kedves új barátot köszönthetünk.
Ahogy haladunk előre a sorozatban, úgy lesz egyre kifinomultabb a stílusa, színesebb, már-már szépirodalmi jellegű az írásmódja.

Ne már, máris elértem a sorozat végére? :)

Kicsit féltem ettől a kötettől, mert magamban az előző három után rögtön felállítottam egy mintát, hogy minden második könyv emelkedik ki felfelé a sorozat tagjai közül, de szerencsére erről most szó sem volt. Sőt, még a korábban általam legbosszantóbbnak vélt hibával, a fülszöveggel sem volt semmi baj, nem az utolsó oldalak cselekményét mesélte el, hanem csak elengedte a történet fonalát, pont úgy, ahogy kell.

A legnagyobb erénye a regénynek továbbra is a lendületesség, és ezen szerencsére az sem változtatott, hogy főhősünk időnként meglehetősen passzív szerepbe kényszerült. A cselekmény dominói pedig egymás után eldőlnek, pont úgy, ahogy azok elő lettek készítve. E téren azért érzek némi kiszámíthatóságot, de meglepni is sikerült. Halicsi Mária szerepeltetése például ezek közé tartozik, végre egy olyan női karakterrel találkozhattam a sorozatban, aki nem fekete és nem fehér, hanem egyszerűen csak megpróbál élni a neki adott vágyakkal és lehetőségekkel a kirendelt szerepkörében.

Mert bevallom, hogy Csikász Lajost egyre inkább a magyar Bernard Cornwellnek tekintem, az Anjou-lobogók alatt sorozatot pedig a magyar Angolszász históriáknak. Számos hasonlóságot lehet felfedezni, a hősei katonák, az egyháziakról csaknem szóról szóra ugyanaz a véleményük, és szorgalmasan lépdelnek felfelé a ranglétrán, ráadásul mindkettejük közös motivációja egyfajta bosszú lesz, amely az Anjou lobogók alatt sorozatnak ebben a részében különösen hangsúlyossá válik.
Persze a párhuzam nem adott egy az egyben, az például a hazai termék javára írandó, hogy Cornwell meglehetősen egyszerű panellel dolgozik, a regényei első felében szálakat bonyolít, a második felében pedig egy epikus csatát ír le, és máris készen van az Angolszász históriák következő része. Csikász Lajos egyelőre elkerüli ezt a megoldást, de a regényei második felében azért ő is csatába vezeti a hőseit.

A párhuzam egy másik oldalról is egy kicsit biceg. Csikász Lajos karakterei jóval markánsabb színekkel lettek kidolgozva, vagy ha egyszerűbben akarnék fogalmazni, akkor az ő szereplőit könnyebb lenne „jókra” és „rosszakra” szétválasztani, míg Cornwellnél azért az antagonisták motivációi egy árnyalattal összetettebbek. Jellemző különbség az is, ami különösen ebben a negyedik részben válik hangsúlyossá, hogy Uthred és Imre is erős, katonáskodó férfiak, de míg Uthred egy nagy nőfaló, addig Imre még a házasságtörést is „elszenvedi”, elvégre a magyar olvasók lelkét bántaná egy házasságtörő férfi főhős. :) És a visszaemlékezésből tudjuk meg, hogy a továbbiakban nem kell féltenünk Csengelét, együtt öregedik meg Imrével, ahogy azt szinte minden honi olvasó szeretné megtenni élete párjával. Cornwell ellenben kíméletlenül kihasználja ezt az eszközt, és kicsavarja a boldog családi életet a főhőse kezéből.

Amint említettem, ebben a kötetben a bosszú kerül terítékre, és ennek a stációin vezeti végig a főhősünket, talán egy kicsit azt hiányoltam ebből az útból, hogy Imre környezetében nincs senki, aki figyelmeztette volna arra, hogy nem feltétlenül marad érintetlen a személyisége, ha véghez viszi a könyörtelen leszámolásait.

Az apróbb hibák között megjegyezném, hogy előfordult, hogy a Borsák helyett Baksák került a szövegbe, úgy tűnik a szerzőnek nem nőtt a szívéhez a família. :)

Emiatt kétszer elfelejtettem leszállni a villamosról…

Ócsárd Nembeli Imre története folytatódik, és érdekfeszítőbbnél érdekfeszítőbb helyzetekbe, csatákba keveredik. A szerző ismét hozta a megszokott színvonalát: szép leírások, precíz ábrázolások, szép nyelvezet, stb. spoiler A vérfagyasztó csatajelenetek, ostromok, a tömlöcök hangulata, a bosszú csak még inkább férfiassá tette ezt a könyvet. Hozzáteszem nem szeretem a bosszú történeteket és magát a bosszút sem. A vége pedig igazán látványosra sikeredett…

Ócsárd nembeli Imre minden fontos eseménynél jelen van. Teszi mindezt úgy, hogy a saját életét is egyengeti. Bár ebben a részben sem sikerült még bosszút állnia ellenségein, érezhetően kezdi sarokba szorítani őket. Közben sereget vezet, tanácsot ad, de meg is sérül.
Nagyon szépen megírt történet, kiválóan felépített karakterekkel. Élvezet minden sorát olvasni.

Negyedjére sem ért csalódás!
Izgalmas kalandok, véres ostromok és csaták, ármány és szerelem. Ezekből az összetevőkből ismét ízletes fogást készített a szerző, aki most már vitathatatlanul az egyik kedvenc íróm! Mondatai ízes magyarságúak, karakterei nagyon szerethetőek/gyűlölhetőek és mesterien szövi az események fonalát.
Főhősünknek, Öcsödnek úgy tűnik a szoknya a „kriptonitja” és kb. mindegy, hogy azt pap vagy nő hordja, elég káros az egészségére. :) Viszont furfangja sosem hagyja cserben, minden szorult helyzetből kivágja magát. A regény vége pedig katarzis – megkapja a magáét az a…de erről itt ne többet, tessék elolvasni!
Várjuk a következő részt! Naná, hogy öt csillag! :)

Csikász „kun” Lajos most is megtette amit a haza megkövetel ,írt egy újabb regényt a zord középkorról .nehéz már bármit is írni ez a negyedik köttet ,egyrészt nagy munka olyant kitalálni ,megírni ami méltó az előző részekhez ,itt sikerült.van egy fix történelmi esemény amin nem szabad,lehet megváltoztatni ,e esemény köré kell kitalálni egy sztorit .az elején megint elérzékenyültem a vissza emlékezés közben elhittem a főhős fájdalmát .Ócsárd nembeli Imre kalandjai ,bosszúja a fő vonal ,közben ami ilyenkor természetes Murphy törvényei szerint semmi sem olyan egyszerű mint azt szeretnénk .sok nehézség ,csata,árulás ,menekülés,és egy kis szerelem színesíti az eseményeket.Szeretem hogy a csaták,a vár ostromok jól meg vannak írva és nem ismétlik egymást mindegyik más és más..
jó olvasni a zord élet közben azért van mindig egy kis szív melegítő történés ,kis szerelem,barátság,család .
könnyen és jól olvasható,remek a nyelvezete ,jól haladtam vele faltam minden oldalát,a borító most is Csikász Katalin tehetségét bizonyítja ,jó választás volt ,tehetséges egy család..
várom a kővetkező regényt .

A megjelenését türelmetlenül vártam. A várakozásomnak nem okozott csalódást.A sorozat többi kötetéhez hűen, egyszerűen olvastatja magát és nem lehet letenni. Be kell vallanom nem tartoztam a történelmi regények kedvelői közzé. Két oka is volt amiért rászántam magam, hogy ilyen jellegű könyvet vegyek a kezembe. Első az író és a csodálatos borítókat tervező húga- Katalin,mindketten falubeliek. Másodsorban mikor az előzetest elolvastam és a saját vidékünk hasonlóságát véltem felfedezni benne, nem fért kétség hozzá, hogy nem hagyhatom ki, hogy ne olvassam el a sorozatot. És hát a folytatás bizonyára nem marad el!

Az Éjszín liliomok szívszorító befejezése miatt, könnyeimtől alig láttam a záró sorokat. Így hát nagyon vártam a folytatást, hogy miként torolja meg Imre a történteteket és teljesíti be a bosszút. A Haragvó liliomok ott folytatódik, ahol az Éjszín zárult, de a főhőst kissé eltereli az azonnali válaszcsapástól. Az előző kötet után, akár a főhős, azonnal kívántam magam is a bosszút, és bár a történet másképp szövődött tovább, izgalmas és meglepő volt az odavezető út. Nem kis meglepetés volt a borítón is látható kikapós szöszke. Kicsit meg is álltam, mikor kiderült kicsoda a csalfa hölgyike.
Csikász Lajos könnyed stílusával lendületesen szőtte tovább az eseményeket. A csaták, küzdelmek most is szemléletesek, a szereplők életszerűek. Kalandos, humoros, igazán szórakoztató olvasmány.
Remélem Imréről is olvashatok még néhány kötetet, de várom az újabb sorozatot is. Sőt, jöhet regény, novella, bármi, ami Csikász.
A borító most is egyensúlyban van a tartalommal. Kívül-belül nagyszerű.