A ​Magyar Honvédség 1848–1989 0 csillagozás

Csikány Tamás (szerk.): A Magyar Honvédség 1848–1989

A honi hadtörténetírás jelentős hiányát kívánjuk pótolni e tankönyv közrebocsátásával. A magyar nemzeti haderő 1848-ban kezdődő történetének olyan összefoglalására vállalkoztunk, amely elsősorban alkalmazásának elvi és gyakorlati fejlődését, illetve szervezeti változásait mutatja be. Munkánkban a tudományosság igényével, a hadművészet területeinek vizsgálatán keresztül elemezzük az elmúlt százötvenhat év legfontosabb eseményeit, a magyar hadügy fejlődésének irányvonalát.

A tárgyalt időszak bővelkedett háborúkban, fegyveres konfliktusokban, melyek közül három, az 1848–49-es szabadságharc, az első és a második világháború magyar vonatkozású eseményeit, hadművészeti jellemzőit tárgyalja a tankönyv. Szükségét éreztük ugyanakkor annak, hogy a békeidőszakokat is bemutassuk, mindazon politikai, katonapolitikai változásokat, melyek kihatottak a nemzeti hadügyre és hadseregre.

A művek szerzői: Csikány Tamás, Szabó József János, Lengyel Ferenc, Szántó Mihály, Horváth Miklós, Szani Ferenc, Horváth Csaba

Tartalomjegyzék

>!
746 oldal · puhatáblás · ISBN: 9638644125

Most olvassa 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Szakály Sándor: A magyar katonai elit
Nagyváradi Sándor – M. Szabó Miklós – Winkler László: Fejezetek a magyar katonai repülés történetéből
Csikány Tamás: Hadművészet az 1848–49-es magyar szabadságharcban
Szakály Sándor: A magyar katonai felső vezetés
Csonkaréti Károly – Benczúr László: Haditengerészek és folyamőrök a Dunán
Aradi Gábor – Szabó Péter: A tolnai hadosztály a Don-kanyarban
Fischer Ferenc: A megosztott világ
Fehér Béla – Szécsi Noémi: Hamisgulyás
Barczy Zoltán – Sárhidai Gyula: A Magyar Királyi Honvédség légvédelme 1920–1945
A. Gergely András (szerk.): 19. századi magyar történelem 1790–1918