Shadowrun ​– Árnyékmagyarország 7 csillagozás

Csigás Gábor – Fehér László – Nádori Gergely – Serflek Szabolcs – Varga A. Csaba: Shadowrun – Árnyékmagyarország

…Mindezek ​mellett igaz, hogy az ország a korlátlan lehetőségek hazája. Nem sok különbség van az árnyvadászok és az egyszeri emberek között. Mindenki fegyverrel, lehetőleg páncélozott autókban jár. A megvesztegetés nem különlegesség, az élet része. A hirtelen meggazdagodás könnyű, de nagyon veszélyes. …" – Részlet egy Magyarországról szóló dekás tájékoztatóból – Shadowland, 2056.

Kell egy hely, ahol a cégek nem lépnek folyton a nyakadra? Kell egy hely, ahol virágzik az árnyvadász szakma? Ahol el lehet tűnni a balhé után, és ahol nem kérik a RASSZ-odat? Nos, cimbora, ez esetben azt tanácsoljuk, tedd át a székhelyed Magyarországra.
Persze, ha idejössz, nem árt, ha néhány dolgot észben tartasz. Tudd, hogy itt csak magadra számíthatsz. Magyarországon tiéd ugyan a pálya – de ugyanez igaz nálad sokkal nagyobb halakra is, akik nem tétováznak, ha félre kell tenni valakit az útból. Ha életben akarsz maradni, tartsd be az utca íratlan játékszabályait.
Ja, és még valami:… (tovább)

>!
Beholder, Budapest, 1996
166 oldal · ISBN: 9638545496 · Illusztrálta: Cziráki Gergely, Fischer Tamás, Gauder Áron

Kedvencelte 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

>!
Shando
Csigás Gábor – Fehér László – Nádori Gergely – Serflek Szabolcs – Varga A. Csaba: Shadowrun – Árnyékmagyarország

Az eddigi kapcsolatom a Shadowrun világával igen lazának nevezhető, egy pár regény és a tavaly kiadott játék alapján tudom azt a keveset róla amit. Ezen állapoton igyekszek javítani, és ehhez megfelelő lépés volt ez a könyv is.

A könyv apropója ahogy a neve is mutatja az, hogy bemutassa Magyarország 2056-os jelenét, és az odavezető eseményeket: a politikai harcokat, a katasztrófákat, az Ébredést, a goblinizációt. Teszi ezt úgy, hogy a száraznak nem nevezhető leírásokat, különböző karakterek hozzáfűznivalói szakítják meg, ezzel is szórakoztatóbbá téve az olvasást, valamint így szimulálja azt, hogy most a Mátrixban járunk. Külön jó pont, hogy ehhez a világhoz kapcsolódó álhirdetések is belekerültek a könyvbe.

Összességében nagyon tetszett, nem bántam volna ha 100 oldallal több.

>!
farkaspeeter
Csigás Gábor – Fehér László – Nádori Gergely – Serflek Szabolcs – Varga A. Csaba: Shadowrun – Árnyékmagyarország

Kezdem a pozitívumokkal, mert bár annyira nem tűnik soknak, ellenben fontos:

– Hangulat. Ez a könyv FASA. Budapest a Shadowrun univerzumában is pontosan ugyanolyan, mint ma (és mégsem), egyszerre érezhető benne a világrendszer nagyvárosaihoz (leginkább Seattle-höz) való hasonlóság és ugyanakkor változatos multikulturális, pont akárcsak a ma fővárosa. Ennek pedig tökéletes párhuzama Szeged (pardon, Asteropolis), ami ugyanannyira Dél és Kelet felé nyíló kapu, a megfelelő orientális, egzotikus árnyvilággal, mint Budapest a Nyugatnak. Az alvilági erőviszonyokat jól adoptálták, építve a magyar bűnözés kultúrtörténetére (remélem, létezik ilyen). Továbbá, végre az alkotói gárdából valaki rájött, amit jó lenne a való életben is pörgetni, hogy Magyarország tökéletes tranzitország, és a könyvben meg is született ennek az eredménye, a Sztráda. A fekete-fehér illusztrációk pedig nagyon ütősek, a fejezetekhez, ahová rakták őket, illenek, megfelelően gazdagítják a világképet. (vizuális típusok élvezkedhetnek) Sokszínű, zavaros, a Shadowrunhoz méltóan sötét országképet mutatnak be. Ami pedig a sokszínűséget illeti:
– Írásmód, karakterek. Beismerem, nem kellett messze menni, több amerikai kiegészítőben is megjelent a különböző, nem teljesen biztos információk szövegtörzsbe ékelése, mint ha fórumos hozzászólások lennének. Ez nagyon jól harmonizál a „ki-mit-tud-és-mi-igaz-belőle” légkörrel, ami ennek a szerepjátékos univerzumnak az egyik, ha nem a legalapvetőbb építőköve. Ami pedig a „fórumozó” karaktereket illeti, megtalálhatóak köztük az alap, kétdimenziós típusok (az elvakult rasszista, a fennhéjázó tünde, a nagyarcú dekás, az örök lúzer), a főbb szereplők elég kidolgozottnak hatnak, még a könyv végére beszuszakolt Ki kicsoda nélkül is, és e között a két kommentelőfajta között megvan arányaiban az egyensúly.

De hogy ne csak jót mondjak, rá is térnék a negatívumokra:
– Globális pozícionálás. Vitathatatlan, feladták a leckét az író-szerkesztőknek. Egy eredetileg amerikai szerepjátékban, aminek Európában nincs is igazán kultúrája, leszámítva a viszonylag nagy német kánont (értsd, minden, az öreg kontinensen történt esemény elnagyolt pacának érződik), nehéz jól elhelyezni egy Magyarország méretű államot. Nem is sikerült. Kísértet járja be az országot, az Euro-háborúk és az iszlám dzsihád kísértete, de leszámítva a híres-hírhedt arab enklávékat, nem érzem beágyazottnak Magyarországot a világba. De ez még a kisebb baj, erre ráfogható, hogy egy nagyon rossz keretet kapott az alkotógárda. Azonban vannak még itt problémák rendesen.
– Lokális kidolgozatlanság. Az egész történet ugyanis fordítva is igaz. Persze, az érvelés ugyanúgy meg is fordítható, mondván teret hagynak a játékmesternek, de engem inkább zavart, mint kíváncsivá tett egyes területekről az információhiány. Kettőt emelnék ki, az egyik Szabolcs (Szép és jó a metahumánokat tömörítő miniállam, de mégis miből tartják fenn magukat. Még elhiszem, hogy Bocskait a mitikus háttere miatt ködösítik, de valahogy a teljesen világi, gazdasági, racionális háttér hiányzott az egész szerveződés mögül), a másik Baranya (Hasonló a kérdésfelvetés: A régió történetmenetileg egyértelmű központja egy csoport kezében van, hogyan nem képesek beolvasztani/legyalulni a többieket. Vagy ennyire a tudat határozza meg lét? Vagy fordítva?). Illetve bocsánat, előkerült egy extra is. Maximális tisztelet Csigás Gábornak az álomvándoros fejezet hangulatvilágáért, filozófiai hátteréért, az üdítően újszerű mágikus tradíció megalapozásáért és beágyazásáért a Shadowrun világába, de… Szerény véleményem szerint játéktechnikailag az álomvándor nem működik. Csak a legrosszabb pontot veszem elő, a karakterfejlesztést. Az álomvándor fejlődésének van egy végpontja, amikor is eggyé válik a fizikai és az asztráltest, létrehozva egy kettős természetű lényt. Ugyanakkor, ez a végpont pedig a játékos számára elérhetetlen. Ez egyszerre két pofon a Shadowrun karakterfejlesztési koncepciójának: egyrészt megzavarja a folytonos, igazából végtelen fejlesztés lehetőségét, másrészt konkrétan tilt (Annak ellenére, hogy nyilván ocsmány mennyiségű karmára lenne szükség a kettős természet eléréséhez. De azért legalább az illúzió meglehetne.) Szerencsére a kidolgozatlan, levegőben lógó fejezetek elenyésző részét teszik ki a könyvnek. Ámde tovább is van, mondjam még? Mondom.
– Zsúfoltság. Azt hiszem, összefügg a kidolgozatlanság témájával. A könyv színességét eddig pozitívumként fel (alapvetően az is), de helyenként sok. Nem egy olyan elem van, aminél egyszerűen azt éreztem, hogy azért van benne, hogy legyen, vagy maximum azt, hogy megmutassa, Magyarországon ennek is van létjogosultsága, hova tovább kulturális vagy történelmi alapja. Én például nagyon szívesen meglennék az elmocsarasodott Zala megye vagy a Kisalföld Sárkányországa nélkül (ami nemde bár az ország gazdaságilag legfejlettebb területe a fővárost kivéve, szerintem nem vesztettünk volna semmit, ha céges fennhatóság alatt marad). Csak egy apró megjegyzés, hogy ezeket mögött a miniállamok mögött a fenntartó erőnek legtöbbször a mágia, közelebbről a gyökeresen eltérő mágikus háttér áll. És közvetve bár, de itt érkeztünk el a magánvéleményem szerint legnagyobb gondhoz.
– Egyensúly. Ez… na, ez csapta ki a biztosítékot és ha jól tudom, sajnos nem vagyok egyedül a véleményemmel. A törp állam rémes mennyiségű orikalkumtermelése (csak hangsúlyoznom kell, amit már részben maguk a szerzők megtettek: az orikalkum nem drága, az orikalkum mocskosul-iszonyatosan-rettentően drága) nem csak hazai, de regionális szinten is erős árnytényezővé (vagy még inkább célponttá) tenné Magyarországot és kedvenc törpjeinket, az árnyvilág egyik fő mozgatórugójává, és ebből nem sokat látni, leszámítva az erősnek tűnő Saeder-Krupp vs. Federated Boeing konfliktust. A másik kedvencem pedig Zala, ahol a Gárdában mindenki fizikai adeptus, és minden ott élőben van legalább szikrányi tehetség a mágia iránt (legalábbis amikor még válogatott a Lúdvérc). Ezekhez hozzávesszük Dor Nathair és Turánia erősen mágiával átitatott államképét, és végeredményben az átlagtól hátborzongatóan eltérő számot kapunk, ha a népességben lévő Felébredtek arányát nézzük.
– Végezetül egy újabb extra pont, ami már legkevésbé sem a szerzők hibája, de muszáj vagyok megemlíteni. A könyv fizikai megjelenésére, főleg a kötésre nem találok jobb szót a pocséknál. Természetesen nem várom el egy hazai, legkevésbé sem mainstream szerepjátékban elkészített kiegészítőtől, hogy kemény borítós legyen, de az én példányomat már dossziéban kell lassan tartani, mert félek, mikor veszítek el lapokat belőle, annak ellenére, hogy a gyakori lapozgatáson kívül semmilyen károkozó tevékenységet nem végeztem. Legalábbis nem tudok róla.

Összegzés: Bár arányaiban a rossz pontok soknak tűnnek, mégsem tudom lehúzni ezt a könyvet. Az alkotók nagy terhet vettek magukra azzal, hogy elvállalták ennek a könyvnek az elkészítését, a cyberpunk fantasy világ magyar fűszerekkel való ízesítését, és az elveket nézve a legkevésbé sem vallottak kudarcot. Az Árnyék-Magyarország pár kivételtől eltekintve kidolgozott, játszható államképet ad, és bizony megmutatja, hogy faszányos legények dolgoznak, alkotnak és játszanak kis hazánkban. Aki szereti a Shadowrunt, az szeretni fogja ezt a könyvet is. Egy kis személyes adalék, amikor én először kiolvastam, rögtön neki is álltam az összes karakteremet magyarosítani, jobb-rosszabb eredményekkel. Addiktív. Pont ugyanannyira, mint az alapjáték.

>!
Traclon
Csigás Gábor – Fehér László – Nádori Gergely – Serflek Szabolcs – Varga A. Csaba: Shadowrun – Árnyékmagyarország

Egy igazán hiánypótló és hasznos alapötletet valósítottak meg a könyv szerkesztői (akik tehették volna egy kissé kevésbé is egyértelművé, hogy szegedi kötődésűek!): a világszerte ismert és népszerű Shadowrun világának a magyarországi viszonyait kidolgozni, hogy a hazai szerepjátékos társadalom úgymond „hazai terepen” kalandozhasson. A megvalósítás és kidolgozás is remekül sikerült, különösképpen Budapest részletes leírása.
Ellenben, amit miskolciként nem tudok megbocsátani: az Északi Toxikus Zóna… óóóó, hogy k**nátok be, tisztelt alkotók! Csakis emiatt – bármennyire is megérdemelné a könyv egyébként – képtelen vagyok négy csillagnál többet adni rá.
Még szerencse, hogy mi a barátaimmal ezt a problémát egy szimpla huszáros vágással áthidaltuk, és közös megegyezés alapján úgy döntöttünk, hogy az Északkeleti Toxikus Zóna egész egyszerűen nem létezik ! :)


Hasonló könyvek címkék alapján

Donna Ippolito (szerk.) – Bob Charrette – Jordan Weisman: Shadowrun
Jak Koke: Krómba zárva
Robert N. Charrette: Keresd a magad igazát
Nigel D. Findley: LX-IR
Tom Dowd: Az éjszaka markában
Robert N. Charrette: Jól válaszd meg az ellenségeidet
Robert N. Charrette: Sose kezdj sárkánnyal
Mel Odom: Hajtóvadászat
Robert N. Charrette: Sose bízz a tündékben
Carl Sargent – Marc Gascoigne: Nosferatu