Friss ​kutatások a romológia körében 0 csillagozás

Konferenciakötet
Cserti Csapó Tibor (szerk.): Friss kutatások a romológia körében

Nagy ​örömmel töltötte el a „Friss kutatások a romológia köréből” című konferencia rendezőit és szervezőit, hogy nagy érdeklődés mutatkozott mind az előadók, mind a hallgatóság részéről rendezvényünk iránt. Konferenciánk előadóinak sorát a Wlislocki Henrik Szakkollégium diákjain kívül azon doktorandusz hallgatók és A Pécsi Tudományegyetem falain kívül tevékenykedő kutatók is gazdagították, akik már tudományos igénnyel fordulnak a romológiai kutatások felé. Hallgatóink között pedig örömmel üdvözölhettük nem csak a szakkollégium diákjait és tutorait, de a Romológia Tanszék nappali tagozatos romológia szakos egyetemistáit és a diplomás levelező képzésünk hallgatóit is. Konferenciánkat azon apropóból kezdtük el szervezni, hogy a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara a Romológia Tanszék vezetésével egy olyan „vállalkozásba”, kísérletbe fogott bele a 2002/2003-as tanévben, amelyre eddig még nem volt példa a magyar felsőoktatásban. PHARE támogatással egy olyan egyedülálló… (tovább)

>!
158 oldal · ISBN: 9636419248

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Kiss Dávid: Cigánytelep nyolctól négyig
Jean-Pierre Liégeois: Romák Európában
Arató Mátyás – Cserti Csapó Tibor (szerk.): Romológia „akkor és most”
Fábiánné Andrónyi Katalin: Romológia
Tábori Zoltán: Cigány rulett
A cigányság társadalomismerete
Póczik Szilveszter: Cigányok és idegenek
Jacobus Thomasius – Ahasverus Fritschius – Enessey György: A cigányok
Tabajdi Csaba – Karsai Ervin – Várnagy Elemér – Csongor Anna: „Senkié vagyok – lehetnék mindenkié”
Karády Viktor: Zsidóság, modernizáció, polgárosodás