Eszterlánc 4 csillagozás

lánc, lánc, eszterlánc
Egy kislány, unoka, barátnő, színésznő hálájának végeérhetetlen lánca az asszonyok iránt, akik segítették önmegismerésben, tanulásban, munkában, küszködésben, és a kezüket nyújtották felé.
Ómama és a felejthetetlen kert, a patyolattisztaság. Egy finom ifjú hölgy a bécsi plakáton, aki végképp eltérítette Ópapát a francia idegenlégiótól. Az Édesanya, aki maga a derű, a fáradhatatlanság, súlyos gondjai ellenére is, és akinek kortalan jelenléte, mosolya egyet jelent a fájdalmasan korán elvesztett biztonsággal.
És aztán eljön a barátság, jelzők nélkül, iskolatársak, mentorok, kollégák, rendezők, írók, költők alakítják, formálják a kezdő színésznő útját, aki már egészen korán a költészetet érzi leginkább a saját műfajának, és később önálló irodalmi előadóestjeivel járja az országot az örök szerelem, a színjátszás mellett. A kisregény második fele hiteles korrajz az ötvenes, hatvanas évek Magyarországáról, a sokféle béklyóval, korláttal sújtott művész szemszögéből, és színes portrégyűjtemény a nagy kortársakról.
Számomra a legkedvesebb rész azonban mégis a rövidke családregény, a kezdetek, a mámorító gyerekkor, az elvesztett éden, a vénséges diófa a hintával, a süteményillat.
És az anyáról szóló sorok, akit életünk legfontosabb pillanataiban mindig várunk, akkor is, ha tudjuk, hogy már nem jöhet. És aki poros gyerekkorunkba mindig be tudta lopni a sok-sok apró csodát.

Bárkinek az élettörténete érdekes lehet, de a művészeké valahogy mindig nagyobb izgalommal kecsegtet. Már ha beengednek a lélek labirintusába is. Csernus Mariann nyitott szívvel várja olvasóit. Nosza, merítkezzünk!

Három összefonódó sodrony van jelen a könyvben mindvégig: a női princípium, a színész- művészvilág és a történelem. Valahogy mindhárom elválaszthatatlanul alakítja főhősünk életét, ahogy a földlabdákká gömbölyödő gyökerek egybecsavarodnak, és kitéphetetlen, szétbonthatatlan egységet hoznak létre. Kezdetben volt a gyermek, az 1928-ban született kislány, az anyja lánya, Ómama unokája. A család meleg kötelékében nevelkedő leányka már ekkor megismerkedik az irodalom mágiájával, a főzés közbeni felolvasások hamar elrabolják lelkét. De a történelem zajos mozdulatai is mélyen belenyúlnak sorsába. A mag, a tehetség azonban csírát ereszt, és sorra termi majd gyümölcseit. Iskolai szereplések, versenyek, felkérések, majd Babits Laodameiája az aquincumi amfiteátrumban, s végül az 1972-ben bemutatott Psyché, ami a szerző kiteljesedésének zenitje. Olyan, mintha az egész regény ebben csúcsosodnak ki, hisz a hatvanas években némaságra ítélt művésznő igazából ebben a darabban tárhatja ki hatalmas szárnyait, ugyanakkor a mű sajátosságaként önnön női mivoltát is megfogalmazza. Ezek a részek hihetetlen részletesen, már-már átélhetetlenül aprólékosan mutatják be Csernus Mariannt.
Szokatlan önéletrajzi kötet ez, mely nem ragaszkodik az idő linearitásához, mélyen belemegy a művész és a nő lelkébe, az alkotás átstrukturáló erejébe. Ízes, szagos, és legfőképp rendkívül személyes.
https://annamarie-irkal.blogspot.com/2020/01/csernus-ma…

    Csernus Mariann nagyon jó mesélő. (Még most is, túl a kilencedik x-en.) Nem tudom miért, de a legtragikusabb sorsú emberek sokszor a legmosolygósabbak, a legderűsebbek. Talán mert azok tudják csak igazán értékelni a legapróbb örömöket is, akik már megtapasztalták a legsötétebb mélységeket? Az önéletrajzból engem legjobban a gyerekkor és a fiatal felnőttkor része kötött le (egy durva apa, egy sokat szenvedett anya, második világháború stb.), bevallom, hogy a színházi dolgok már annyira nem.