Drogma 77% 99 csillagozás

"Egy száznyolc éves bácsit megkérdeznek, miért vidám, mikor minden nap ilyen közel van a halálhoz, és egyre közelebb?
– Tudod fiam, mikor felébredek, megkérdezem magamtól, jó napom legyen vagy rossz, és mivel nem vagyok aszkéta, ahhoz már öreg vagyok, azt szoktam mondani magamnak, hogy legyen jó napom."

Igazság szerint nem éreztem közel sem olyan jónak, mint az eddig megszokottakat.
Tévedésbe ne essünk, egy nagyon kemény témát választottak, de talán pont emiatt, vártam a megszokott szarkazmussal ellátott szemlélet módot, és kaptam is meg nem is.
Mondjuk ezt igen csak betudhatom annak, hogy több szerzős a mű.

Alapvetően bőven volt és van is min elgondolkodni, de nem fogom újra olvasni az is biztos egyhamar.

Hmm… Nehéz téma, és a doki stílusa sem a szokásos, talán a társ-szerzők miatt. Van benne elgondolkodtató és érdekes rész, maga a folyamat. Túlélni, leszokni, de minek kellett rászokni? Egynek mindenképpen érdemes olvasásra.

Egy „régebbi” Csernust olvashattunk,ahol még ő is csak taposta az a bizonyos utat. Érdekes volt, így látni, kapkodósan, elhamarkodottan döntő, vesztést el nem viselő emberként.
Látszott, hogy ő tényleg ezt akarja csinálni. Tényleg gyógyítani akar mindenáron, de rájött, hogy saját életét, lelkét veszélyezteti azzal hogy minden rossz útra tévedt embert ki akar húzni a gödörből.
Minden ember változik, kitapasztalja önmagát, azt hogy mik a határai, mi az amit tennie kell, ahhoz, hogy boldog lehessen.
Szerintem, tök jó, ahogy leírta ezt a folyamatot, leszállt a magas lóról, és elfogadta, hogy ő is ember, nem tud mindenkit megmenteni, nem kell világmegváltót játszania.
Épp ezért szeretem..:)

Elgondolkodtató, vajon mennyi minden szükséges ahhoz, hogy ellenálljunk a sötét oldal csábításának? Mekkora jelentőséggel bír az akar és kell szavunk? Ha már elmerültünk, magával rántott a hullám, akkor is van kiút. Persze ehhez nem kevés elhivatottság szükségeltetik, na meg a megfelelő segítség, szakember, aki kezelésbe vesz. Hasznos útmutató,hogyan álljunk fel a padlóról, legyen szó bármilyen nehéz helyzetről, amibe kerültünk.

Bővebben:
https://konyvkultura.blogspot.com/2021/02/csernus-imre-…

Először ő volt az underground lélekdoki, akit alig ismert valaki, legfeljebb csak az, aki járt a rendelőjében, majd akik az éjszaka közepén nézték a róla készült doksifilmet.
Aztán divat lett olvasni, hivatkozni.
Aztán divat lett utálni, kritizálni. (Így szokott lenni íróval, zenésszel, mindenkivel, aki undergroundból, mainstream lett. A korábbi underground-rajongóknak ekkor már sablonos, unalmas, elcsépelt etc. etc.)
Nem kívánom isteníteni, de nem kívánom elítélni sem. Nekem igenis sokat elárult a drogok és a drogosok, valamint ezek orvosainak működéséről. Kicsit talán sok benne magából Csernusból, de ezt már megszoktuk tőle.

Igaz, nem ismerem személyesen, de én bírom Csernust a könyvei alapján, illetve amit láttam, hallottam tőle. És néha kíváncsiságból elmélázok rajta, hogy milyen lehetne szemtől szembe lenni vele, de jobb a békesség. :D
A témához nem igazán tudok hozzászólni, igen sz..r, hogy vannak ezek a szerek és emberek szoknak hozzá, mert nincs elég akaratuk ahhoz, hogy el se kezdjék, mert a kíváncsiságuk csillapíthatatlan. Egyébként ezt se értem, de mindenki magából indul ki, én sose próbáltam ezeket a szereket, sőt még életemben nem rúgtam be. Egyszerűen mindig attól félek, hogy valami olyat teszek pl. részegen, amit nem akarok, nem bírnám elviselni, hogy nem tudok magamról. Az meg a másik oldal, hogy nem bízom az emberekben, ezért úgy gondolom, hogy nem segítenének a bajban, max. kihasználnának vagy ott hagynának az árok parton.
Szóval úgy gondolom, hogy baromi „bátrak” ezek az emberek, hogy ezt megmerik kockáztatni, függőként meg már csak megszokás az egész, nem kell hozzá még bátorság se.
A könyvben a Csernusos részek jobban érdekeltek, valahogy a két másik szerző néha nagyon is elvont volt, meg olyan keszekusza.

Egy kicsit másfajta ez a Csernus. Ez tényleg a Lipóton dolgozó orvos. Gőgösebb. Istenebb még. Kacagtató, de az járt a fejemben, hogy ez a gyerek-csernus. Persze nem úgy, csak gyerekcipőben. Amolyan kicsi mérges ember, aki nagyon okos, de még nem tudja, hogy ez nem mindig elég. Félig kiforrott eszmékkel, amik nagyon is jók, nagyon is újszerűek, a világ és a drogosok szolgálatában, ugyanakkor sem sajnálva őket, keményen bánva velük. Nem minden gondolat, vagy eset van befejezve, lezárva itt-ott lógnak a levegőben a csattanók, vagy csak a mondatvégi, képzeletbeli pont.
De azért nagyon jó.

Megj.: A 2003-as kiadást olvastam, a 2011-es átdolgozott!

Bővebben a blogon: http://pupillaolvas.blogspot.hu/2012/12/drogma.html

Kár, hogy kevés alkoholista és szenvedélybeteg olvas ilyeneket.

Sokáig nem akartam kézbe venni olyan könyvet, amit Csernus írt. Mivel egy emlékem van róla. Amikor még nem volt „sztár”, akkor tartott előadást iskolánkban. Iskolai hét volt, így felajánlották, hogy menjünk délután plusz programra hozzá, és akkor délelőtt nem kell bemenni. Kaptunk az alkalmon, egyetlen dolog maradt meg bennem, hogy leordította Rafi fejét, mert egyetlen egy szót mert szólni, amíg beszélt.
Viszont írónak nagyon jó író.

A mondanivalója is megfogott – mikor ezt olvastam, nagyon friss volt még.
De nagyobb erényének tartom a vitatkozós-párbeszédes formát; fehér holló ez a stílus a megmondóskönyvek között. Pedig erősíti a hitelességet.