Hévíz ​irodalmi antológia 6 csillagozás

2012–2014
Cserna-Szabó András – Szálinger Balázs (szerk.): Hévíz irodalmi antológia

A ​Hévíz folyóirat szerkesztését 2012-ben vette át Szálinger Balázs költő és Cserna-Szabó András író. Az azóta eltelt három évben a lap országos rangra emelkedett, a kortárs magyar irodalom megkerülhetetlen fórumává vált. Az „új-hullámos” új Hévíz valójában egy vagány külsejű, izgalmas irodalmi magazin, amely elsősorban nem a szakmának, hanem az olvasóknak készül. Szépirodalmi rovatának szerzői között találunk „nagy öregeket” és fiatalokat, ismert szerzőket és olyanokat is, akiknek pályakezdése már ehhez az új szellemű Hévízhez kapcsolódik. A folyóirat lapjain kéthavonta novellák, versek, interjúk, esszék, gasztronómiai és helytörténeti írások várják a kultúra jelenére kíváncsi olvasót. A Magvető kiadó úgy gondolta, érdemes válogatást készíteni e három év terméséből.

„Fürdőváros lakója bágyadtan olvasgat a kénszagú gyógyvízben. El-elmélázik a versek, novellák felett, örömmel bólogat az irodalmi érdekességek láttán, elégedetten csettint a gasztroesszé közben.… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2015

A művek szerzői: Farkas Balázs, Kemény István, Maros András, Bajtai András, Péntek Imre, Garaczi László, Király Zoltán, Lángi Péter, Gerlóczy Márton, Szoliva János, Szabó Marcell, Borbély Szilárd, Kötter Tamás, Babiczky Tibor, Ficsku Pál, Kácsor Zsolt, Nyerges Gábor Ádám, Grecsó Krisztián, Csider István Zoltán, Varga Mátyás, Kerékgyártó István, Darvasi László, Mestyán Ádám, Papp Sándor Zsigmond, Erdős Virág, Zudor János, Tóth Kinga, Lanczkor Gábor, Dragomán György, Pollágh Péter, Nagy Koppány Zsolt, Juhász Tibor, Szántó T. Gábor, Beck Tamás, Czinki Ferenc, Király Levente, Lovasi András, Vajna Ádám, Pallag Zoltán, kabai lóránt, Nagy Betti, Áfra János, Szvoren Edina, Szőcs Petra, Bereményi Géza, Szilágyi Ákos, Dezső Márton, Molnár Vilmos, Fekete Vince, Nádasdy Ádám, Vörös István, Tolvaj Zoltán, Muszka Sándor, Farkas Balázs, Gelencsér Milán, Hazai Attila, Kántor Péter, Csehy Zoltán, Soltész Béla, Várnai Réka, Zalán Tibor, Pion István, Pál Dániel Levente, Borsik Miklós, Krusovszky Dénes, Selyem Zsuzsa, Szederkényi Olga, Gács Anna, Háy János, Nyáry Krisztián, Rónai András, Kőrösi Zoltán, Fehér Renátó, Péterfy Sarolt, Darida Benedek, Grendel Lajos, Szécsi Noémi, Keresztury Tibor, Darvasi Ferenc, Szántó Veronika, Szántó Endre, Cséby Géza, Péczely Dóra, Szegő János, Ambrus Lajos

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2015
304 oldal · ISBN: 9789631432671
>!
Magvető, Budapest, 2015
304 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631432435

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

AeS P>!
Cserna-Szabó András – Szálinger Balázs (szerk.): Hévíz irodalmi antológia

Nagy Hévíz-rajongó vagyok, bár rendszertelenül: felhalmozom a lapszámokat, aztán időnként nekiveselkedem, és kettőt-hármat is lenyomok egymás után. A líra szekcióját valahogy sosem érzem annyira erősnek, de a prózáit és különösen az esszéket általában nagyon szeretem, sok később megjelenő regényhez vagy novelláskötethez kaptam kedvet azért, mert a Hévízben olvastam belőle részleteket, és sok irodalomtörténeti információval szegényebb lennék, ha nem olvastam volna az újságban megjelent cikkeket – teljesen átformálta például egy írás az elmúlt években azt, amit Márairól valaha gondoltam.
Szóval nagyon örültem ennek az antológiának is, ebben a versek nagy része is kifejezetten tetszett, a prózák nagy része azóta megjelent önálló kötetben, az esszék és interjúk közül pedig külön öröm volt a Ruszt Józsefről szólót olvasni. Olvassatok Hévízt.

lotaria>!
Cserna-Szabó András – Szálinger Balázs (szerk.): Hévíz irodalmi antológia

Antológia? Ki olvas antológiát? A Hévízét érdemes lenne, véleményem szerint jó válogatás. Meg persze nekem külön élmény volt az, hogy megnyertem ezt a kötetet és egy teljesen új irodalmi közeg/lap írásait ismerhettem meg (persze a szerzők nagy részétől már olvastam, mégis az antológiába írók fele ismeretlen volt).

Ha be szabad vallani, akkor azt kell mondanom, hogy nem vagyok nagy verses, de a kötet versei közül jó néhány tetszett és egy-két szerzőhöz kedvet kaptam.
A prózarész pedig szintén ízelítő jellegű volt és további olvasásra ösztönzött.

úgyhogy néha olvassatok antológiát és járjatok Hévíz estekre!

2 hozzászólás
esteedecsy I>!
Cserna-Szabó András – Szálinger Balázs (szerk.): Hévíz irodalmi antológia

„Fiatalos, lendületes, figyelemfelkeltő, nem utolsósorban bohó dizájn, és nagyon kellemes tapintású papír kívül-belül. Kell ennél több? Igen, kell. Jó írások. Az 1990-ben alapított folyóirat kezdetben csak Hévíz és környékén volt elérhető, 2012-ben azonban óriási változás történt.” -> http://www.nowmagazin.hu/…


Hasonló könyvek címkék alapján

Gyurgyák János (szerk.): Élet és Halál könyve
Hunyadi Csaba Zsolt (szerk.): Erdélyi karácsony
Bazsányi Sándor (szerk.): Szivárványbaleset
Bajomi Lázár Endre (szerk.): A magyar Párizs
Alexander Brody (szerk.): Felhő
Pomogáts Béla (szerk.): Querela Hungariae
Nagy Gabriella – Keresztury Tibor (szerk.): Eurovízió
Sebes Katalin (szerk.): Ha minden jól megy
Vincze Ferenc (szerk.): Sokunk karácsonya – 2008
Drávucz István (szerk.): Fagyöngy