Cserna-Szabó András Fél négy című első könyve 1998-ban, a Fél hét című második kötete 2001-ben, a Félelem és reszketés Nagyhályogon című novellaciklusa 2003-ban jelent meg. A szerző első három könyve – melyet nemcsak a címek első három betűjének azonossága, de közös atmoszférájuk is egybefűz – először jelenik meg egyetlen kötetben.
Fél négy / Fél hét / Félelem és reszketés Nagyhályogon 15 csillagozás
Enciklopédia 7
Most olvassa 2
Várólistára tette 14
Kívánságlistára tette 20
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Sok Cserna után ideje volt már rámozdulni a csikóévekre is… Ehhez kiváló alkalmat szolgáltatott a Fél négy/Fél hét/Félelem és reszketés Nagyhályogon, úgyis mint a szerző első három kötetének gyűjteményes kiadása.
Óhatatlan, hogy bevillan egy Jim Carrey kultfilm címe, Egy makulátlan elme örök ragyogása. A makulátlant, csak a hitelesség kedvéért nagy sietve cseréljük káprázatosra, sziporkázóra, vagy akár tündöklőre is, és csak abba gondoljunk bele, hogy a Csernabandi mindösszesen 24 éves volt, amikor ’98-ban elkövette a Fél négyet, amiben rögvest a harmadik elbeszélés („A legnagyobb szentesi barokk metafizikus költő”) maga az alanyi költészet csodája, a líra kivetülése minden korok szentesi becsületvesztőinek legmélyebb bugyraiba.
Az első kötet annyira ösztönös, áradó, veleszületett tehetségről árulkodó és egyben pimaszul polgárpukkasztó, hogy még a többhektónyi fröcsögő ondó, valamint a nagykereskedelmi mennyiségű égetett és egyéb szesztermék sem tudja elvenni tiszta, őszinte „báját”. A kötet második felében Kevab, Liza és a mágikus meggymag immár ciklusba rendezett történetei pedig szinte valami koncepció látszatát keltik a felkészületlen olvasóban.
Erre mondhatná a tanult irodalomkritikus a szakma elcsépelt közhelyével, hogy az ifjú alkotó páros lábbal rúgta be a kortárs irodalom kocsmaajtaját. Annyit még hozzátennék, hogy szerintem oda is sercintett egy hegyeset az ivó padlatára.
A rá három évre, 2001-ben Fél hét címen megjelent permanens őrület, mint második novellagyűjtemény tökéletesen hozta a már elvárt csernai észveszejtés minőségi színvonalát. Menetrendszerűen érkezett az elszabadult fantázia, a kreatív nyelvi leleményekkel, a feszes szerkezettel a hagymázas lázálom kellemes szirupjában dagonyázva.
Ami viszont a harmadik kötetet a Félelem és reszketés…t illeti, úgy éreztem, ide már betévedt a kereskedelmi szellem, a kommercializmus. Meg kellett csinálni, merthogy egy már befutott íróembernek muszáj alkalmanként valamit odarakni az olvasó kezébe. Merthogy az meg (mármint az olvasó, szentem) olyan állatfajta, hogy amúgy könnyen felejt, ha nem etetik feszt… Na mármost, írni tudunk, szeretünk is, történet meg annyi van a világban, mint égen a csillag, akkor meg miért ne. Megszületik hát a „Nagyhályog-saga”, amiben a párosodás, a jó zabálások, meg a kontinuin ivás, már csak amolyan csernai védjegyként kacsintanak elő a néhol kínosan kimódolt sztorik mélyiből. Érződik az erőlködés, hogy mindenáron kisuniverzumot akarnánk teremteni ennek a, Nagyhályogként megbélyegzett, tiszatáji seholfalu-semmivárosnak. Ámde valahogy nem megy ez, vértelen, néha meg igen rossz is, mint például a „Rekordkísérlet” című valamiben.
Összességében igen erős, csoda sziporkázó őrületből jutottunk el a középszer dögunalmába. Mindemellett érdemes egyhuzamban abszolválni a három kötetet, hiszen jó kéthavi – hol kiugróan színvonalas, hol erősen visszafogott – olvasmányélménnyel lát el és kihagyhatatlan része a szerző életművének.
Egyszer-egyszer írtam pár mondatot az egyes novellákról is, olvasás után:
https://moly.hu/konyvek/cserna-szabo-andras-fel-negy-fel-het-felelem-es-reszketes-nagyhalyogon/en-es-a-konyv/gesztenye63
Szeretem a CsernaSzabót, de ezzel most picit megszenvedtem, és leginkább az elejével. Folyik itt minden: vér, pia, ondó, mindenféle ideológia és képtelen helyzetek sora. Vannak részek, amelyek hangosan felolvasva sírva röhögősek, mások pedig odaszögeznek a fotelhez. A nagyhályogi lét abszolút filmes téma, szatíra a javából. Néha azt gondolom, hogy tudatmódosító kéne hozzá, hogy úgy igazán üssön. A kék disznó rajzfilmért kiált.
Nekem kicsit vegyes, de mindenképpen el kellett olvasnom, hogy meglegyen az eleje is a munkásságnak.
Minthogy egy idő után majdnem belefulladtam a sok trágárságba, a blaszfémia határát súroló odavetett félszavakba, a mindenféle nyílásokból, mindenfelé özönlő-áramló, mindent elborító (test)nedvekbe, muszáj volt szünetet tartanom.
Annak ellenére, hogy bár e három novelláskötet egyik-másik történetének játszási ideje éppen a téli időszakra esik, vagyis hogy – ebből a szempontból – jókor olvastam őket, a nagyon nyers téma és stílus sokszor taszított. (Azért „csúszott be” közben öt nagyon másik könyv.)
Olykor-olykor viszont igen üdítő volt az az irodalmi áthallás, félmondatos utalás, amely a legváratlanabb pillanatokban bukkant elő. Ilyenkor a(z én szép)lelkem kissé megnyugodott, sőt, a képtelen képzettársításoktól olyankor fel-felnevettem. Örömmel vettem: a szerzőnek van humora. Nem is akármilyen! :)
A Fél hét novellái között aztán végre eljutottam a Kilencedik fejezethez. (Na, kérem szépen, hát ez az, ezért megérte!) Nem lehet a véletlen műve, hogy ebben a kötetben csak ennek az írásnak van ilyen – boccacciói hagyományokat is felelevenítő – sorszámos summázata.
De ne feledkezzünk meg Kosztolányi Dezső: Esti Kornél novellafüzérjéről, amelynek szintén a kilencedik fejezetében beszélget az ottani címszereplő egy bolgár kalauzzal. Itt viszont – némi (nem is akármilyen!) csavarral spoiler – most a „hallgattassék-meg-a-másik-fél-is” esete forog fent, avagy ha úgy tetszik, a történetmesélés „váltott szemszögből” szól. (Érdemes lenne a két írást összevetni, szembesíteni egymással.)
És bár a harmadik Fél…kötet novellái között is akadtak olyanok, amelyekben folytak bőven (test)nedvek, azért halványan, igen távolról felderengett bennük az a – viszonylag kis teret többnyire egymást ismerő szereplőkkel betöltő – mikszáthi elbeszélői hagyomány is, amely a maga körülhatárolhatatlan időtlenségében mégis kora Görbeországának/Nagyhályogának erkölcsét-erkölcstelenségét (is) állítja az olvasói elé.
Népszerű idézetek
– Maga miért ír verseket, uram, ha szabad ezt megkérdeznem?
– Ezt most pontosan hogy érti? – nézett csodálkozva Kevabra az élő költő.
– Úgy értem, miért nem mondjuk regényt ír vagy drámát, novellát?
– A vers azért sokkal jobb, mint a próza – vallotta be a költő –, mert versíráskor a sorokat nem kell végigírni. A próza rabszolgameló. Női dolog. Öregasszonyos. Az öregasszony és az író nem sokban különbözik. Mindkettő egész nap ül a székben, és sorokat köt egymás alá. Semmi szabadság. Én a sort ott hagyom abba, ahol jólesik. Ez férfias szabadságot ad. A költő, kérem, az férfi, az író nyámnyila némber. Csak hasonlítsunk össze, kérem, egy Ady Endrét, aki talpig férfi és talpig költő, egy Mikszáthtal, aki nagy író, ám a sok üléstől olyan vastagra hízott, mint egy szakácsné.
Fél négy / Kevab, Liza és a mágikus meggymag - Második történet, melyben egy piros autót kell figyelni (Helikon, 2022)
– A kollupció egy fekete sálkány, mely előbb-utóbb fel fogja falni a nyugati kultúlát, tudom, melt olvastam.
Kontra erre azt válaszolta, miközben a fél literes Dréher Tónikát pakolta a nejlonzacskóba, hogy a hentes vagy az ivást hagyja abba, vagy az olvasást, mert a kettő együtt nem megy, olyanok ezek, mint a tej meg a törköly, nem szenvedhetik egymást.
416. oldal, Keménykalap és krumpliorr
– […] Ez a szárny lemetszhetetlen rólunk. Ebben van a végtelenség. Ha lemetszeném olyanná válnék, mint te. Unatkozó ember lenne belőlem, többé semmi közöm nem lenne az időhöz, azt sem tudnám, hol lakik az Úristen.
– Most tudod?
– Persze – nevetett Natassja.
– És én tudni fogom valaha? – kérdezte hatalmas szemekkel Cigi.
– Persze hogy nem. Míg élsz, nem.
– Ez nem igazság. Nekem azt mondták, hogy József Attila 1927. április 8-ától tudta, hol lakik az Úristen.
– Az más tészta – nyugtatta Natassja Cigit –, mert ő sok évvel hamarabb meghalt, mint ahogy eltemették. Csak senki nem vette észre. Ismerem az ügyet. Annak idején nálunk is zajos botrány volt.
– És mi lett belőle?
– Szerencsére semmi. Kiderült, hogy nem mi árultuk el neki a lakcímet, hanem maga jött rá. Így aztán nem lett felelősségre vonás. Szerencsére. Egyébként ha hallhatnád azokat a verseket, amiket mostanában ír!
76. oldal, A 78-as moszkvics
Ha a latinoknak joguk volt a tengerparthoz – kezdte a Pandász, mert még rémlett neki néhány jogszabály tanulmányaiból –, hát a magyarnak is joga van a pandához!
Logikus – csavarták bajszukat a haverok.
Bele kellene foglalni az alkotmányba – kiabálta olykor a Pandász, ha vadul bepityázott –, igen, Magyarország alkotmányába, a pandához való jogot!
És ezen senki nem nevetett, valahogy olyan reálisnak tűnt, ha a Pandász mondta.
281. oldal, Felsőpárti Pandász
Hasonló könyvek címkék alapján
- Gabriel Wolf: Something Sickly Unique ·
Összehasonlítás - Gabriel Wolf: Valami betegesen más ·
Összehasonlítás - Bödőcs Tibor: Prímszámok hóesésben 76% ·
Összehasonlítás - Rényi Ádám: A bezzeggyerek és más felnőttmesék 92% ·
Összehasonlítás - Laár András: Laár Pour L'art 89% ·
Összehasonlítás - Pozsonyi Ádám: Harcra fel! 90% ·
Összehasonlítás - G. Arthur Brown – Komor Zoltán: Chemtrail Kaméleon ·
Összehasonlítás - Muszka Sándor: A lusta dög ·
Összehasonlítás - Dombóvári István: Netperces novellák 79% ·
Összehasonlítás - Ella Steel: Öröm a köbön 99% ·
Összehasonlítás