Sorsfordító ​imádságok 7 csillagozás

Cseri Kálmán: Sorsfordító imádságok

Az imádkozás mikéntjével, valamint céljával és értelmével kapcsolatosan megannyi kérdés merül fel még az erre hajlandóságot mutató, cselekvésre elszánt emberben is. Cseri Kálmán könyve azonban recept helyett a „nagy imádkozók” példáját kínálja fel segítségül kételyeink eloszlatására. Az ősatyáktól indulva elvezeti az olvasót az első gyülekezetig, majd az egyháztörténet gazdag tárházából vett élő példákkal bizonyítja, hogy az imádkozó ember olyan „csatorna” Isten számára, akin keresztül isteni áldás áradhat a világba.

>!
Harmat, Budapest, 2016
132 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632883533

Kiemelt értékelések

anesz P>!
Cseri Kálmán: Sorsfordító imádságok

Nem állíthatom, hogy életem legjobb Cseri könyve, ahhoz túl rövidek voltak a fejezetek, nem elég mélyek az elemzések. Viszont szeptember óta imaórát vezetek a gyülekezetben keddenként, és az arra való felkészülésre tökéletes volt a kötet. Sorra vette a bibliai személyek imádságait. Beszélgetésindítónak kiválóak voltak. A legjobban mégis az utolsó fejezet tetszett, ahol történelmi személyeket vett sorra Cseri Kálmán, és azt, hogy az ő imaéletük miként látszott meg az életükben.
Sokat tanultam arról, hogy milyen a helyes imádság. Erre szükségem is volt, mert az imádság a hitéletem gyenge pontja.

KoFa>!
Cseri Kálmán: Sorsfordító imádságok

Cserinek ez a második könyve amit olvasok, de az előzőhöz képest nem érintett meg annyira. Nagyon jó bibliai példákra hívta fel a figyelmet az imádsággal kapcsolatban és jó tanulságokat mondott el. Ám sokszor sablonosnak ítéltem meg, ami kicsit rontott az értékelésemen. De ez adódhat abból is, hogy előtte olvastam pont egy másik könyvet az imádsággal kapcsolatban.


Népszerű idézetek

KoFa>!

Sohasem jó az, ha valakit az élete tartama jobban izgat, mint a tartalma.

64. oldal

KoFa>!

Mert a hit és az abból fakadó imádság nem magányügy. Annyira közügy, hogy attól függ az egész nép jövője, hogy van-e valaki, aki bátran megvallja, kinek hiszi Istent.

57. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Philip Yancey: Az imádság
Kondorosi Noémi: Ami a hittan órán kimaradt
Kunitzer Szonja: Köszönöm
Gyökössy Endre: 52 új igekincs
Patsch Ferenc: Megtalálni Istent mindenben
Kósa Zoltánné – Lukácsné Dákos Ibolya: Hittan 5. tankönyv
Jálics Ferenc: Isten jelenlétében élni
Horváth István Sándor: Szívem első gondolata 2015
Nemes Ödön: Életünk alapjai Istenben
Dombi Márk: Szent Bernát