Hasfelmetsző ​Jack 9 csillagozás

A témához józan fejjel közelítőknek elsősorban azt kell megérteniük, hogy – ha tetszik, ha nem – minden elmúlt nappal kevesebb az esélye annak, hogy a világ tudomást szerezzen a Hasfelmetsző valódi kilétéről. Márpedig 1888 óta igazán jó sok nap telt el.

273. oldal, A Hasfelmetsző maga, Hasfelmetszők egymás hegyén-hátán (Unicus, 2014)

Márpedig a Hasfelmetsző nem követett el hibát. Nem futott a rendőrök karjaiba még akkor sem, amikor azok nagyon közel jártak hozzá. Nem hagyott a helyszíneken semmiféle olyan nyomot, ami elvezetett volna a személyéhez. Nem adott senkinek alkalmat arra, hogy alaposan megnézze magának. Nem keltett semmiféle feltűnést sem szélesebb, sem szűkebb környezetében – és soha nem járt el a szája.
Fura, hogy éppen az első „igazi” sorozatgyilkos kerülte el ennyire ügyesen azokat a csapdákat, amelyek később a legtöbb sorozatgyilkos vesztét okozták.

174. oldal

1888-at írtunk.

(első mondat)

A következő évszázadban egymást követték a sorozatgyilkosok, olyanok is, akiket a rendőrség üldözött, és olyanok is, akik államokat irányítva okozták – személy szerint teljesen ártatlan – emberek százezreinek és millióinak halálát.
A sorozatgyilkosok neveit szinte mindig megismerte a világ. Éppen az első „igazi” sorozatgyilkos neve marad már örökre titok.

277. oldal, Epilógus (Unicus, 2014)

Legkorábban az ujjlenyomat rögzítésének és az annak alapján való azonosításnak eljárását dolgozták ki, párhuzamosan többen is. Francis Galton korszakalkotó könyve, a Fingerprints (Ujjlenyomatok) nem egészen négy évvel a Hasfelmetsző gyilkosságai után, 1892-ben jelent meg, ám legalább fél évtizedes előzetes kísérletek eredményeként. Még inkább elgondolkodtató, hogy egy bizonyos William Herschel nevű brit gyarmati tisztviselő a távoli India egyik zugában a Hasfelmetsző idején már majdnem húsz éve ujjlenyomataik alapján azonosította a bűnözőket és a nyugdíjas indiai katonákat.
Az embernek elszorul a lélegzete annak hallatán, hogy éppen 1888 júniusában utasította vissza Berlin rendőrfőnöke egy bizonyos dr. Eber nevű állatorvosnak az ujjlenyomatok rögzítéséről és az azonosításban való felhasználásáról szőlő memorandumát…Azután, ahogy ez már lenni szokott, lassacskán megtört a jég, ám ez a Hasfelmetszőt üldözőkön már nem segített…

74. oldal

A brit rendőrség a brit birodalomhoz illően megtestesíti a tekintélyt, méltóságot és megbízhatóságot. Londonban működik az a nyomozószerv, amely számos nyelvben – köztük a magyarban – a mai napig is a rendőrség szinonimája: a Scotland Yard, vagy csak egyszerűen „a Yard”.
Kevesen tudják ma már, hogy a brit főváros rendőrsége (Metropolitan Police – Városi Rendőrség) 1829-es megalapítása idején költözött London egy ódon, de tágas épületébe, mégpedig abba, amelyet annak idején a skót királyi udvartartás használt, amikor ott időzött. Innen az épület neve: Scotland Yard, ami még azokból az időkből maradt, amikor az akkurátus angolok a városi házakat, házszámok híján, ilyen egyéni elnevezésekkel igyekeztek egymástól megkülönböztetni. Ahogy ez gyakran megesik, az épület nevét egy idő után „megörökölte” a benne otthonra találó szervezet.

15. oldal, Miért éppen London?, A város (Unicus, 2014)

Ki tudja, miért, a nőgyűlölet a tizenkilencedik század végének divatos életérzése volt. Különösen a társadalom felsőbb köreiben és a művészek között volt „sikk” nőgyűlölőnek lenni.

232. oldal, Egyikük - vagy egyik sem?, Montague John Druitt (Unicus, 2014)