Elrabolva ​II (Elrabolva 2.) 3 csillagozás

Cser Árpád: Elrabolva II

Földönkívüli kapcsolatom során beavattak, s megvétózták a földi evolúciós folyamatról szóló nézetet, melyet tudósaink állítanak. Továbbá a halál utáni élet dimenzionális különböző szintjeibe engedtek betekintést. Ugrások az idősíkon, a múltban és a jövőben. Harc Palmüra romjain.

>!
Publio, 2016
ISBN: 9789634245711

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Creelien>!
Cser Árpád: Elrabolva II

Mindjárt az elején jól megnevettet:

„… amikor a kocsma elé értünk, a nyitott ajtón át kikiáltott a kocsmáros haverom, hogy ugorjunk már be egy fröccsre. A kutyára hivatkoztam, s tiltakoztam a szíves invitálás ellen. De csak be kellett mennünk. Bent jó volt a hangulat, egyik-másik kantrybuzi már jól bekoxolt. A kutyát is bevittem, Ő nem volt megilletődve. Vevő volt az ittas baromarcúak hülyeségére, amely abban nyilvánult meg, hogy táncra perdültek vele. A Néró két lábra állva, összeölelkezve szambázott az önjelölt táncosokkal.”

Majd később az űrlény, ROB is mond fasza dolgokat. Konkrétan csúnyán beszél, vagy hibásan használja a kifejezéseket, ami nagyon jól áll neki:

(Az első részben véletlenül visszaugrott ÁPI és ROB a második világháborúba.)

– Ja, nem is kérdeztem. Származott belőle bajod?
– Nem mondhatnám, hogy jó néven vették elöljáróim a projekciót. Te úgy mondanád: meg….tak érte.
– Nem jól mondod! Lebasztak érte, ez a helyes kifejezés
***

– Megenged, hogy rágyújtsak? – kérdeztem váratlanul.
– Mit akarsz itt meggyújtani? – nézett rám értetlenül.
– Semmit, csak egy cigit szeretnék elszívni.
– Már megint füstölni akarsz? Tőlem… gyújtogass! Rossz szokás – jegyezte meg, és legyintett.
– Tudom, de nehéz leszokni róla. Előbb-utóbb tüdőrákot kapok tőle, és elpatkolok – mondtam enerváltan.
– Feldobod a bakancsomat? – kérdezte érdeklődve.
– Nem a tiédet, az enyémet – mondtam eltűnődve."

Amúgy nagyon jó könyv. Poénosabb az első résznél és valamivel érdekesebb is. Időutazás, piálás, beszólogatások. Az idegen létbe is betekintést nyerhetünk. :) ROB haláli karakter.

Dareigeo>!
Cser Árpád: Elrabolva II

Elég érdekes dolgok történnek benne. Mikor visszamentek megnézni a kis Jézust, na annál a résznél kész voltam. De ami a leginkább tetszett benne az nem más, mint az evolúciós rész. Kis részlet hoznék belőle.

ROB mesél Ápinak:
"
– A ti tudósaitok evolúciós elmélete ellent mond a valóságnak. A közös pont a két faj között a GENEZIS, amelyet az ősi NOMMOSZ nemzettség teremtett meg. Ők már olyan magas fejlettségi szinten léteznek, hogy fizikai létüket hátrahagyva, a ti szóhasználatotokkal élve, szellemi síkon léteznek asztráltestben, majd azon is túllépve a magasabb dimenzionális szinteket elérve, az egyetemes egyesült tudat legmagasabb fokán léteznek. A múltban ennek a hatalmas tudásnak a birtokában bolygóról-bolygóra járva teremtették meg az életet Az evolúciós elmélet csak egy bizonyos fokig állja meg a helyét. A mi esetünkben húszezer évvel ezelőtt, a ti esetetekben pedig hatezer évvel ezelőtt avatkoztak be genetikailag, és teremtették meg a gondolkodó embert.
****
– És mi van a Darwini-elmélettel, a fajok eredetével?
– Tévedés – mondta. De ne fussunk ennyire előre. A teremtés nem volt ennyire egyszerű és kézenfekvő. Előzőleg számos torzult lényt is megalkottak, amelyeket ti mitológiai lényeknek tituláltok. Majd idővel kihalásra késztették a „torzókat”. Ezáltal véglegesítették az embert."

Én nagyon szeretem az ilyen tudományos dolgokat felvonultató regényeket. A benne lévő humor meg üdítően jön mellé. Ajánlom másoknak is!

János_Orsós>!
Cser Árpád: Elrabolva II

Cser Árpád műveit olvastam és nagyon jók, a könyvek ( ELRABOLVA, és ELRABOLVA II. ).
Már az első könyv is magával ragadja az olvasót, amelyből megtudhatjuk az igazságot leplezetlenül, egy mai korban megtörtént elrablásról, és annak viharos következményeiről, mely történet a második világháborúban folytatódik egy önkéntes projekció nyomán, a „ kis szürkék” anyahajójáról. ROB az idegen lény, és Ápi üldöztetéséről szól, mivel a nácik megakarják minden áron szerezni az idegenek technológiáját. Eközben barátság szövődik az eltérő két faj között. A könyv végén az olvasó már szinte követeli a folytatást.
ELRABOLVA II
A földönkívüliek által megismertetett evolúciós „elmélet” teljesen más aspektusból közelíti meg a Darwini tanokat, és ellent mond neki. Ami számomra tükrözi a valóságot.
Nagyon tetszett a halál utáni élet bemutatása a földönkívüliek részéről. Az elveszett ufo körüli bonyodalmak, a túsz mentés az Iszlám Állam fegyvereseinek karmaiból. Az a drámai leírás az IÁ. rémtetteiről. A menekülés és a harcok Palmüra romjain Közel – Keleten Szíriában.A könyvek izgalmasak humorral telítettek,kiváló írásmóddal megírtak, melyek számomra hatalmas élményt nyújtottak. Ajánlom szíves figyelmébe minden egyes fantasztikus irodalmat kedvelő olvasónak.


A sorozat következő kötete

Elrabolva sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Szűcs Róbert – Kriston Endre (szerk.): UFO album
Tobias T. Seabay: A Szövetség pusztulása
Daniel Robin: Az ébredés krónikája
Andy Weir: A Hail Mary-küldetés
Orson Scott Card: Végjáték
Peter F. Hamilton: Pandóra csillaga I-II.
Brandon Hackett: Xeno
Gareth Roberts – Douglas Adams: Shada
Iain M. Banks: Közelkép
Bálint Endre: A Programozó Könyve