Szintetikus ​álom 86% 93 csillagozás

Jókor talált meg engem ez a könyv. Vagy én találtam jókor rá. Amúgy is szeretem a noir műfajt, és itt is tetszett a narratív előadásmód, a sötét, esőtől szitáló neonfényes bűnös, élvezeteket hajszoló város, a magányos hősök, és az egymással finom utalásokkal illetve más szemszögből kapcsolódó novellák. Mindehhez a modern, elgépiesedett, automatizált cyber környezet. Ahogy felépíti, részleteiben fokozatosan feltárja a kitalált világát a távoli jövő városállammá alakult Budapestjén, nehéz lenne kivetnivalót benne.
Érdekes hangulata segített egy nehéz időszakot átvészelni.

Ide-oda pörgettem a várólistámat, hogy keressek egy rövidebb könyvet, nem gondoltam volna, hogy így fogok új kedvencet találni!
Ezt a könyvet szinte nekem írták, ímádom ezt a hangulatot, amit közvetít és a világot, amit felépít. És még a történetek is érdekesek, fordulatosak, akár meglepőnek is mondhatnám némelyiket. A különböző novellák mind-mind egy másik oldaláról mutatják be a várost, helyet kap az egyszerű embertől kezdve a várost irányító szuperhatalmasságokig több réteg is, így a világ is egyre tágul, egyre jobb, egyre részletesebb.
Nekem A sárkány röpte lett a kedvencem, szoros versenyben a legelső novellával.
Olvassátok :)

Hogy milyen lesz az élet a fővárosunkban? Nem csodálnám, ha nagyon hasonlóan festene a jövő kb 70 év múltán. Több lesz a szemét – bármit is értünk ez alatt. A technológia és a társadalom ugyanúgy fog haladni, mint eddig. Előbbi valóban haladni fog, utóbbi pedig szokás szerint nem halad, csak sodródik.

Először is: nagyon szépen köszönöm a könyvet @poggi-nak :) Kötelességemnek eleget téve írok róla értékelést a molyon.

Nálam az a jó könyv, ami kikapcsol a világból. Amit nem olvasok, hanem amiben élek, és nem tudatosítom közben, hogy most könyvet olvasok. Ehhez elsősorban két dolog kell: értelmes magyar mondatok (szörnyen illúzióromboló egy rossz szöveg, a legfordulatosabb történet sem mentheti meg a rosszul szerkesztett mondatokból összeálló művet – legalábbis számomra) és egy hiteles, kidolgozott világ (ha a történet mögött csak papírra vetített háttér van, vagy még az sem, akkor nem tudom átérezni). Ettől a könyvtől mindkettőt megkaptam. Nagyon élveztem, hogy Budapest a helyszín (és nemcsak azért, mert éppen aznap járkáltunk néhány olyan helyen, amelyet a könyvben is említenek), azt mondtam magamban, ez egy tökös srác, hogy szembemenve a trendekkel, nem NYC vagy LA vagy London vagy Sydney vagy Peking kulisszái közé helyezte a sztoriját. Az első novella rögtön megfogott: klisé vagy sem, odavagyok a magányos, lecsúszott, illúzióikat vesztett zsarukért :) Tetszett az is, ahogy az egyes történetek kapcsolódtak egymáshoz, itt-ott feltűnt egy-egy szereplő a másik történetből, valahogy úgy jelezve azok összekapcsolódását, ahogy az autóstérképekben a többi oldalra utaló nyilak, hogy egy pillanatra sem veszítsük szem elől, bár éppen csak egy részletét látjuk, de tulajdonképpen egy nagy kép van előttünk. Aztán meg roppantmód szeretem az apokaliptikus történeteket és a nyomasztó jövőképeket, szóval élveztem ezt a néhány órát 2081-ben, kellemesen összeszorult gyomorral olvastam, elfelejtve, hogy 2011-ben ki is vagyok, mik is a kötelességeim, mi is vár rám másnap – s pont ez az, amit elvárok egy jó könyvtől.

–

2017-es újraolvasás:
Volt egy kisebb olvasási krízisem, és valami olyat akartam kézbevenni, ami egyszer már bejött. Másodikra eleinte nem jött be annyira, és nem is lendített át a krízisen. Mikor viszont végre átlendültem, ebbe is újra bele tudtam merülni.
A budapesti cyber noir hangulat továbbra is bejön, de így második olvasásra néhol kicsit naivnak éreztem ezeket a novellákat. Vagy csak én kezdek egyre inkább olyanná válni, mint a noir könyvek főhősei, vagy egyszerűen kicsit avíttnak tűnik ez a jövőkép így 2017-ben. Azért a négy csillagot így is megadnám rá.

Cyberpunk-noir, ráadásul magyar írótól, és a borító is milyen karakteres!
Az akció is tetemes volt éppen, gondoltam, ha mégsem olyan jó, max átlapozom :) De még milyen jó volt, le sem tudtam tenni!
Egy kreatívan megalkotott világban játszódó nagyon ütős történetek sora ez a könyv. Nem a klasszikus értelemben vett novellák halmaza, mert az eseményszálak és a szereplők hol itt, hol ott bukkannak fel ismét a könyvben még eredetibbé téve a remek szerkesztést.
A helyszín Budapest, Pest és Buda, ahol élek, dolgozom, és nap mint nap járok, csak éppen egy nem túl távoli jövőbeni időben bekövetkező kataklizma után, a század második felében, és iszonyú torz formában. És ezek a helyszínek még közelebb hozták hozzám az egészet…
A kezdés zaklatott írásmódja, agresszív felütése, amin keresztül az író azonnal belerángatott ebbe a 2080-as évekbeli mocskos, bűzös, technokrata és elidegenedett városba, nagyon erős. És az utána következő sztorik nagy része pláne remek, tele vannak izgalmas karakterekkel, fantáziadús mozzanatokkal, érdekes csavarokkal, különböző szemszögből való megközelítésekkel. Az egész könyvön végigvonul az a különleges hangulat, amiből Tamás egy pillanatra sem engedi kiesni az olvasót… Néha filozofikus, néha szarkasztikus, sokszor depresszív, de mégsem nyomasztó. Igencsak tetszett :)

„Vidéki”-ként, aki csak szökőévenként egyszer, átutazóban jár Budapesten (és ha lehet, kerülöm hazánk szívét), további plusz élményként járult hozzá a könyv olvasásához, hogy éppen Budapesten jártam azon az egy napon, amikor ezt a könyvet olvastam. A városon átutazni – tömegközlekedéssel – a könyv által teremtett hangulatban különös érzés volt, és emiatt a főszereplő számomra a jövőbeni város volt. Budapestről még többet is olvastam volna, és az okokról is, hogy hogyan alakult ki az agglomerátum, milyenek a város külső kapcsolatai, milyen a város élete.
Itt-ott befejezetlen érzést keltettek a történetek, elvarratlan szálak maradtak, emiatt vártam, hogy egy-egy szereplő visszatérjen később, de ez gyakran elmaradt. Jó volt ez így is, hogy csak a város, mint helyszín kötötte össze a novellákat. Ha a végére minden összefüggésbe kerül, az egyértelműen bravúros lett volna, de egyben túl „megcsinált” is. Tetszett az elbeszélés módjának váltakozása, a szikár, tényközlő, filmszerű stílus, és ha néha hiányoztak is a leírások, mégis a nyolc történettel felépített világ így is éppen eléggé elrettentő volt.

„Kicsit bajban vagyok ezzel a könyvvel. Először is nem tudtam, hogy novelláskötet. Így jár az ember, ha nem néz utána. Ennek megfelelően minden olyan hibát felvonultatott, amit nálam ezzel a műfajjal lehet.
Ami érdekes volt, annak hamar vége lett és befejezetlen érzést hagyott maga után. A többi meg vagy nem érdekelt egyáltalán, vagy értelmetlennek éreztem.”

http://papirmadaraim.blogspot.hu/2017/05/csepregi-tamas…

Az első olyan Zsoldos-díjas mű, amit végig élvezettel olvastam. Kifejezetten tetszett, hogy az egyes novellák különállóak, mégis összekapcsolódnak itt-ott. Sokan kritizálták, hogy tapasztalt olvasóknak nem igazán nyújt újat – mivel én még viszonylag kevés cyberpunkot olvastam, nem tudom megítélni, mennyire csak a már ismert klisék ismétlése a könyv. (Voltak történetek és elemek, amiket én is újrafelhasználtnak éreztem, de nagyobbrészt nem zavartak a mű élvezetében.)

Az utolsó novella kivételével nagyjából egyszerre, a 2081-es évben játszódnak a történetek. Az első, a Kontakthiba egyben a könyv egyik leggyengébb írása is: érdekes a rejtély és a szereplők viszonya, de nekem hiányzik magának a kontakthibának a magyarázata, alapvető oka. A lecsúszott zsaru története után az A sárkány röpte című novella egészen más közegbe kalauzol minket: az Rt. egy magas rangú osztályvezetőjének életébe nyerhetünk bepillantást. Nagyon tetszett Zalay babonásságának leírása, és az, hogy milyen természetesen simultak bele az események az ő világról alkotott elképzelésébe. A Tétre, befutóra az egyetlen több szemszögű történet a kötetben, a különböző bűnözők (a véletlenül belekeveredett munkástól a drogos technikusig) karaktere jól eltalált, nekem ez a novella lett a kedvencem.

Az Analóg dallamok kilóg a többi közül: azoknak a történeteknek a szereplői fiatalok, akik életük nagyobbik részét a város lezárása után élték le, ez viszont egy öregemberről szól, aki még emlékszik a járvány előtti időkre. Sok minden kiderül arról, hogyan is vált olyanná Budapest, amilyennek a többi történet leírja, és szemfüles olvasók felfedezhetik Zalayt és Busát sugdolózni a sarokban. (Nekem gyanús, hogy Simon is felbukkan, bár az ő történetében nem találtam erre utalást. Persze ennek megvan a maga magyarázata.) Az óriás még nekem is klisés volt, a tehetséges hackerlány története nem tartogatott váratlan fordulatokat. Ez azonban az egyetlen történet, amiből kiderül, hogy megfelelő engedélyek birtokában elérhető a többi város, vagyis mégsincs annyira elszeparálva Budapest a külvilágtól, mint az eddig sejthető volt. (Ráadásul egy pillanatra Drávust is megpillanthatjuk). Az utolsó utáni pillanat érdekes történet volt, bár a megoldása kicsit isteni beavatkozásra emlékeztetett. Sajnos nem jöttem rá, ki lehetett Pubi testvére – talán Vince, de ebben nem vagyok biztos –, a slusszpoén viszont nagyon tetszett benne.

A Puszta formalitás jól felépített történet volt, amiben végre betekintést nyerhettünk a „pongók” világába is, ráadásul megtudtuk, miért is kellett Drávuséknak annyit kockáztatniuk korábban. Vince és Zhien kapcsolata természetes, gördülékeny volt, tetszett, ahogy beszélgettek. (És persze a korábban megismert kávéház felbukkanása szintén pluszpont.) A címadó Szintetikus álom ismét csak unalomig ismert klisé, egyetlen érdekessége D-nes felbukkanása volt. Az utolsó novella, a Negatív visszacsatolás közel húsz évvel korábban játszódik, mint a többi. Vince és Simon karrierjének kezdeteiről szól, illetve a Zhiennel történő megismerkedésükről, de ennyiben ki is merül minden érdekessége. Az Acélseregről szinte semmit nem tudunk meg, és a többi történetben sem éreztem, hogy a csoport a továbbiakban jelen lenne. (Szerintem akkor érdemes előzményt írni, ha annak hatása van a jelenre. Emiatt újra végigmentem a köteten, de nem sikerült az itt felfedezett csoport nyomára bukkannom 2081-ben, egyetlen, Vince karrierjéről szóló megjegyzést kivéve. Akkor azonban úgy érzem, jobb lett volna rendesen lezárni ezt a szálat.)

Nagyon tetszett a kötetben, hogy Budapesten játszódott: számomra ismeretlen (esetleg fiktív) környezetben mindig bajom van a távolságok felmérésével. Nem tudom, milyen messze van egymástól a Negyedik és a Tizenötödik utca, és az sem segít rajtam, ha megmondják, hogy két kilométert gyalogolt a főhős. (Mérfölddel még kellemetlenebb a helyzet.) Ezzel szemben azt egészen pontosan tudom, mit jelent a Tűzoltó utcából kifordulni a Nagykörútra, majd elsétálni az Oktogonig. Azonban a kötettel kapcsolatos fő bajom is a budapesti helyszínhez kapcsolódik: a nevektől eltekintve annyira megváltozott a város, hogy valójában nem ismertem fel, nem éreztem, hogy ez ugyanaz a hely, mint ahol én élek. Egyszerűen nem volt budapesti íze, olyan volt, mintha a szerző csak térképről ismerné a terepet.

Hiányoltam azt is, hogy a zombiknak nem volt igazán szerepük a történetekben: mindig, mindenütt ott voltak, de mindenki csak átlépett rajtuk, figyelembe sem vette őket. Érdekelt volna, milyenek is ők, hogy élnek, nélkülük egyszerűen nem volt teljes a kép. A Szolgálat életébe is jó lett volna bepillantani, és kíváncsi lettem volna arra is, mi újság „odakint”. (Utóbbi nélkül is teljes lehetett volna a történet, de akkor nem kellett volna megpendíteni a külvilág témáját Nóra menekülésekor.)

Végezetül nem értem, hogy-hogy regény kategóriában nyert Zsoldos-díjat ez a könyv, hiszen egy novelláskötetről van szó: a történetek önállóak, bár ugyanott és ugyanakkor játszódnak. Novellafüzérnek nagyon jó, de ha regényként próbálom meg értelmezni, akkor nem működik, ahhoz nem érnek össze eléggé a szálak. (Hasonló kételyeim vannak az Időjárőrrel kapcsolatban is, bár ott más problémák is vannak.)

Összefoglalásként: minden lelkes sci-fi olvasónak nyugodt szívvel ajánlom a kötetet, nem fogja megbánni, a történetek jól megírtak, a szereplők elevenek. Csepregi Tamásnak pedig köszönöm az élményt, és remélem, találkozom még a nevével a későbbiekben.

Meglepően jó novelláskötet egy magyar szerző tollából. A novellák a jövő Budapestjén játszódnak, lazán összekapcsolódnak. A stílus (cyberpunk) meglehetősen távol áll tőlem, ennek ellenére biztos előveszem még, megfogott a kialakított világ és a hangulat.

Jó kis novellafolyam, ami egy regénynek is elment volna, sőt, olyan is, mint egy időben kicsit ugráló fejezetekre bontott regény. Rendesen kidolgozott a világ, szépen le van vezetve, meg van magyarázva minden, ráadásul Budapesten játszódik. Érthető, követhető, szimpatikusak a karakterek, van csattanó, erkölcsi tanulság, jellemfejlődés, ahogy annak lennie kell. Külön köszönöm, hogy a szereplők jól kidolgozottak, helyükön vannak a párbeszédek, lehet tudni ki mit miért tesz, mert sajna ezen bukik el nálam a legtöbb kortárs magyar sci-fi. De ebbe nem tudok belekötni, ez egy ötcsillagos könyv. A hangulata magával ragadó, kicsit sötét, borzongató, de egyáltalán nem nyomasztó. Mindenkinek ajánlom, aki minőségi magyar sci-fi-t olvasna, vagy most ismerkedik a műfajjal, ezután a könyv után meg fogja szeretni :)