Nyugat ​+ zombik 69 csillagozás

Csepella Olivér: Nyugat + zombik

Egy ​őszi estén a New York Kávéház összes ajtaja bezárul, s a bentlévők vérszomjas élőholttá válnak. Kivéve egy maroknyi túlélőt, az igazgató titkárát, a ház első pincérnőjét és egy modernista folyóirat néhány munkatársát. Róluk talán már hallott.

Csepella Olivér tervezőgrafikus, a Halisten Stúdió tagja, a Csaknekedkislány tánczenekar szövegíró énekese. Tizenhét évesen jutott eszébe ez a dolog a Nyugattal, és mostanáig nem hagyta nyugodni.
A könyv létrejöttét 2014-ben sikeres közösségi finanszírozás tette lehetővé: több mint ezer nagylelkű ember támogatása fedezte a képregényrajzolás éveit. Nélkülük a NYUGAT+ZOMBIK megmaradt volna annak az idétlen ötletnek, amit jó lett volna megcsinálni egyszer.

Az agyatlan élőhalottak és a reménytelenül széplelkűek harcában sosem volt irgalom, de most patakokban folyik a vér és a tinta, reped a csont, szakad a merített papír. Íme Babits Mihály és Quentin Tarantino találkozása a boncasztalon: három év feszült várakozás után… (tovább)

>!
Corvina, Budapest, 2017
264 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631364743 · Illusztrálta: Csepella Olivér

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Krúdy Gyula · Csinszka


Kedvencelte 1

Most olvassa 22

Várólistára tette 68

Kívánságlistára tette 86

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Csabi MP
Csepella Olivér: Nyugat + zombik

Ritka manapság a magyar könyvpiacon az olyan könyv, ami már a kiadása előtt legendássá vált. Ez ilyen; hosszú évekkel ezelőtt látott napvilágot a hír, hogy valaki belekezdett ebbe a képregénybe. Aztán jött az újabb hír, hogy nem lesz belőle semmi, anyagi források híján. Aztán jött az örömhír, hogy közösségi finanszírozásban mégis összejött a pénz, de én még ekkor sem hittem, hogy valaha megjelenik. És tessék, itt van, lehet még hinni a csodákban.

Bevallom, a zombik a gyengéim, rendkívül szórakoztatnak ezek az agyatlan barmok (ellentétben egyéb agyatlan barmokkal), azokon is jót mulatok, amik nem paródiának készültek (kivéve a 28 nappal később-et, az fosatós). Ha valaki a zombikat a magas irodalommal keveri, abból csak jó móka lehet (na jó, nem igaz, láttunk már olyant, hogy jó ötletből milyen gány végeredmény született, lásd kommunizmus), és ebben nem is csalódtam. Csepella felvonultat a Nyugat nagyjai közül néhányat, és sajátos személyiséggel látja el őket, ami ugyan nem feltétlenül egyezik meg a valós karakterükkel, de vannak átfedések, így azok is bele tudnak helyezkedni ebbe a világba, akik az általánosban találkoztak utoljára olyan irodalommal, amiben nincs az indokoltnál több dugás, romantikus naplemente vagy indokolatlan erőszak. Az írók folyamatosan szívatják egymást, különösen Babitsot, akinek a születésnapját jöttek össze megünnepelni, és örömmel tapasztaltam, van szellemi muníció ezekben a párbeszédekben, szóval nem csak a 30 alatti korosztályoknak szól a könyv.
A történet két idősíkban játszódik, a fejezetek bevezetőiben ezer évet ugrunk vissza, és kiderül, hogy a New York kávéház helyén egykor egy sámánfa állt. Ezek a démoni erők szállják meg a mai (akkori) embereket, és kitör a hirig. Nem mondom, hogy minden fordulat, minden kapcsolódási pont zörejek nélkül csusszant át a dekóderemen, de összességében kerek a történet, és ha egy sztoriban Kosztolányi zombikra lövöldöz, Babits egy asztalon teszi boldoggá a pincérnőt, Karinthyről pedig kiderül, hogy mindig pisztolyt visel a szőrös lábszárán, akkor ne akadjunk fent olyasmiken, hogy kólával lehet zombit irtani, vagy hogy keveredik Ady ezer évvel vissza az időben, illetve tesz szert a sámán egy agancsos-koponyás szörnytestre, mikor végig arról van szó, hogy nem tud testet ölteni, csak más testébe bújni.

A rajzok persze nem a DC/Marvel vonalról jöttek, egyedi a stílus, jól kidolgozottak a kompozíciók, segítik a történet megértését. Néhol meg nem, főleg a tömegjeleneteknél, egyes akció kockáknál nem bírtam kibogozni, mit is látok. Nekem tetszett ez a képi világ, tipográfia (a gépelési hibák kevésbe).
A szűkös magyar képregény piacon olyan kuriózum ez a mű, hogy ha egy évben csak egy képregényre költesz, akkor ez legyen a második.

3 hozzászólás
>!
balagesh P
Csepella Olivér: Nyugat + zombik

A nyugatosokat az irodalomtörténet olyan karakterisztikus figurákká érlelte ki, akárcsak a Marvel-hősöket. Hogy ez az univerzum miért csak most terjedt a magaskultúra határain túlra, így utólag már teljesen érthetetlen. Tényleg akkora arcokról, jól felismerhető és azonosítható szuperirodalmárokról van szó, akik még ma is odacsapnak minden, a kánonban elfoglalt helyüket kisebbíteni kívánó mitugrásznak. Hogy onnan kitúrják őket, az fel sem merülhet.
Csepella kinyitott egy ajtót, és a végtelenséget sejtettük meg mögötte. Ehhez a végtelenhez mérten kevés ez a könyv – aki szemére veti, elfelejtkezik a kapudöngetés jelentőségéről. Én azt kívánom, ne lett légyen hiába. Az új élet költözzön ezekbe az alakokba. Legyenek mindannyian új mítoszok új hősei. Ők is, meg a panteon többi tagja is.
Nem véletlen, hogy a szöveg is hivatkozik az Alkonyattól pirkatadigra. Az ilyes, némiképpen ön- és műfajironikus anyagok lényege nem a történet töménysége, hanem éppenhogy az irónia. A megtisztelő tiszteletlenség. A soha meg nem elégedés is abból fakad, hogy mennyire jól esett az, amit kaptunk.
A nagy királyság tehát nagy királyság.
De micsoda végtelen birodalmak lehetnek errefelé még!

6 hozzászólás
>!
janetonic P
Csepella Olivér: Nyugat + zombik

Nem könnyű erről a könyvről értékelést írni, annyi hír spoiler volt róla, hogy már szinte mindegy is, hogy milyen lett, a lényeg, hogy megvan.

Képregény + zombik + Nyugat, hát ez olyan szép keresztmetszet, hogy nagyon kíváncsi lennék, hány ember van, aki mindhárom témához konyít. :) A magam részéről a Nyugat iránti rajongásból kaptam rá, mert ennyi év után is tényleg annyira menő, hogy volt egy ilyen korszak az irodalmunkban! Nem tudom, milyen lehetett a jelenében lenni, de lenyűgöz az az energia, ami még most is árad belőle.

Úgy kell lennie, hogy Csepella Olivér is valami ilyesmit gondol a nyugatosokról, különben nem találta volna ki az egészet. És ez már önmagában véve tök jó. A zombi-apokalipszis a New York kávéházban teljes agymenés, de nem is ez a lényeg, hanem hogy eközben Babits, Karinthy, Kosztolányi, Ady, Móricz hogyan (vagy hogyan nem) lesz hős. Hogy hogyan húzzák egymást közben, hogyan poénkodnak, kinek milyen jellemvonása kerül elő. És ez szerintem remekül benne van az egészben.

A történet első fele erősebb, a közepétől egyre nehezebb követni a csatajeleneteket (és egyfolytában csata van), úgy sejtem, az elejének megalkotására több energia juthatott, de ettől függetlenül kerek az egész. Abban is biztos vagyok, hogy második, harmadik olvasást is megér majd, amikor újabb poénokat, vagy apró részleteket fedezek fel benne. Szuperek a fejezetek végén a szerző kommentárjai, zeneajánlásokkal, kiszólásokkal, néha irreleváns de vicces megjegyzésekkel az olvasónak. Nyugat-rajongóknak kötelező, az irodalmat magasztos és érinthetetlen, szoborszerű művészetnek tekintő egyéneknek nem, de ez a kettő azt hiszem nem is metszi egymást. A magam részéről nem bánom, hogy támogattam. :)

(És még egy furcsaság, nem biztos, hogy mindenki így lesz vele, de én elcsodálkoztam magamon: gyerekkorom óta alig-alig olvastam képregényt, meglepett, hogy mennyire máshogy kell figyelni rá. Az is lehet, hogy nem mindegyiknél van így, de éreztem, mennyire szokatlan a szememnek, hogy nem csak szövegből, hanem szöveg és kép kombójából kell felépíteni a történetet.)

>!
Mesemondó I
Csepella Olivér: Nyugat + zombik

Ebből annyira, de annyira jó filmet lehetne csinálni…
Most komolyan, ha találnának egy rendezőt, aki bevállalja, akkor valahol a Zombieland és Quentin Tarantino keresztmetszetében igazi hungarikumot lehetne belőle alkotni. Rajtunk kívül senki sem értené, de pont ez benne a buli :D
Sokat vártam rá (nem támogatóként, de érdeklődőként mindenképp), és nekem nagyon bejött. Nem tökéletes, persze, és a vége felé a tömegjelenetekbn rendszeresen elvesztettem a fonalat, hogy mégis ki mit csinál és mond – de alapvetően nagyon örülök, hogy megszületett ez a könyv. Tudom, hogy a szerző egy kötetre tervezte, szépen le is van kerekítve, de azért olvasnék még „a magyar irodalom nagyjai egymást zrikálják egy világégés közepén” műfajból szívesen. Főleg az első fejezet volt ebből a szempontból remekül megírva, de az irodalmi utalások végig nagyon ültek, és többször hangosan felröhögtem rajtuk (aztán megpróbáltam elmagyarázni a poént a mellettem ülő amcsinak, aztán feladtam). Karinthy volt a nagy kedvencem, de minden szereplő szépen (és kissé őrülten) ki lett dolgozva. Még a csajt is bírtam, aki végig a saját női szerepét kommentelte…
Egy szó mint száz, persze persze, nem tökéletes, de nagyon élvezetes. Nagyon sárga, és a miénk.

>!
chibizso 
Csepella Olivér: Nyugat + zombik

Csepella Olivér pár éve nagyot robbant az interneten, aztán egyre megosztóbb lett az, amit csinál, de végül csak a kezünkben tarthatjuk a Nyugat + Zombikat.

Érdemes volt eddig várni? Bizonyos szempontból igen. A képregény kérdése (Nyugat vagy Kelet?) iszonyat aktuális megint, ez talán a mostani időszakban tudott engem fejbe kólintatni.
Aztán egész kövérre hízott a sztori. Nem követtem a képregény születését, de valamiért sokkal vékonyabb dologra számítottam, erre kaptunk egy rendes graphic novelt. Ennyiből is megérte várni.

De nézzük, milyen a belbecs.
Az eleje nagyon jól indul. Nevetés, rejtély, sok őrület. A fejezet végére kicsit belefáradtam ebbe, de mégis jónak éreztem. Ez a színvonal maradt a zombi hadsereg és a táltos megjelenéséig, utána kezdett egyre kaotikusabb lenni az egész. A tömegjelenetek nehezen követhetőek, az én ízlésemnek kicsit sok a váratlan csavar, de Csepella javára legyen mondva, dramaturgiailag mindig jó képekkel lep meg minket (vagy hogy mondjam. mutatni jobban tudnám). Aztán ezt a katyvaszt lezárja és minden – vagyis majdnem spoiler happy end.

Szóval a történet ilyen fele-fele élmény, arra 3,5 csillagot adnék, ha Csepella nem játszana rá a Nyugat szerzőire és a zsáner (ittt horror) szabályaira. Jópofa, amit csinál, jó bogarászni az utalásokat és nevetni rajtuk, igazából annyira, hogy nekem ez már egy + csillag.

A hype-hoz nem ér fel, de nem lett rossz. Bővebben: http://anti-gane.blogspot.hu/2017/12/nyugatzombik.html

>!
tetsuo
Csepella Olivér: Nyugat + zombik

Már önmagában az is csoda, hogy végül megjelent, minden morgolódásom ellenére azért örülök neki.
Sajnos a végeredmény számomra a hosszas készülődés ellenére felemás. A humora és a mindent-bele-mashup-jelleg nagyon jó, a Nyugatos poénok és utalások nagyon ülnek, állnak, szúrnak, vágnak, amit éppen kell.
A képi világa már nem annyira nyert meg magának, ami azért egy képregény esetében nem elhanyagolható szempont. Alapvetően szeretem a stilizált dolgokat, a 30 Days of Night vagy a Hosszú Halloween nagyon bejöttek, de itt néha mintha a stilizáltság már átment volna hányavetiségbe. A hátterek és a színek (mármint az a kettő, ami van) végig rendben voltak, a panelek elrendezése is, viszont a plánozás és a figurák már kevésbé, különösen tömegjeleneteknél éreztem néha, hogy nem nagyon lehet kivenni, ki kicsoda, kivel van és minek. Az meg már az én bajom, hogy a vendéggrafikus, Felvidéki Miklós stílusa közelebb áll hozzám.
Ami a sztorit illeti, van, ahol szerintem feleslegesen túl_magyar_ázott, nem vagyok róla meggyőződve, hogy kell tudnunk, pontosan honnan és miért és meddig jöttek a zombik, van, ahol pedig teljesen zavaros káoszba fullad. Nem biztos, hogy érdemes engedni a zombiknak, hogy beleszóljanak a történetvezetésbe – ugyanis nincs agyuk. A különféle anakronizmusok jópofák, szinte csak azt várja az ember, mikor csendül fel a New York kávéházban a Wake Up The Dead a Comback Kidtől (a fejezetvégi zeneajánlókért piros pont jár egyébként). A legjobban pedig akkor működik a képregény, amikor a nyugatosok karaktereit látjuk, illetve az ezekből adódó helyzetcomicumokban. Kedvencem az amúgy is kedvencem Csáth Géza, de Ady-tól Babitson át Karinthy-ig szinte bárkit említhetnék, mindenki nagyon rendben van. Ráadásul Jóskáról eszembe jutott, hogy újra kéne Csáth-ot olvasni (és meg is tettem, már ezért megérte elkészíteni a képregényt), a magyar horror-weird ősatyjának írásai ma is zseniálisak szerintem. (Bár a korabeli SFF színtér amúgy is erős volt, elég csak Babits Gólyakalifájára vagy Cholnoky Viktor Trivulzio-novelláira utalnom, és akkor még nem említettem a már akkor is trendi utópia-disztópia vonalat, ami olyan művekkel képviseltette magát, mint Lengyel Menyhért A boldog városa vagy Gáspár László Mi, I. Adolfja.)
Mindenesetre a fentiek személyes szubjektív vélemények, ne hallgass rám, tegyél egy próbát, a 97. és a 173. oldalak második panelei miatt egyébként is kötelező.

3 hozzászólás
>!
dorothy_emerald
Csepella Olivér: Nyugat + zombik

„csodáljuk, ami szép, abba szeretünk, ami csorba” *
***

Ha tényleg a csorbába szeretünk bele, akkor ebbe a képregénybe bele lehet habarodni, mert a tökéletestől minden igyekezete ellenére (vagy épp amiatt) messze áll.
A történet nagyon erősen kezdődik, jól rajzolt nyugatosokkal, színekkel és remek poénokkal. Kár, hogy ahogy egyre jobban ömlik a zombi hadsereg, elsikkad a sztori, és meglehetősen nehézzé válik annak a követése, hogy mi is történik. Ezen persze segíthet egy későbbi újraolvasás. Marad hát a képek nézegetése és a remek ki- meg beszólások.
Mert szerencsére a költő és író urak kapnak a pofájukra rendesen, kellemesen életszerűen oltogatják egymást.

Minden hibájával együtt, és a szerencsétlen születési körülmények ellenére is örülök neki, hogy ez a képregény megszületett, mert remek, hogy vannak, akik gátlások nélkül mernek irodalmi nagyjainkhoz nyúlni, és szégyentelenül bedarálni őket egy szaftos zombifasírtba.

*nem feltétlenül illik az értékeléshez, de fakultatíve meghallgatható a Momés lány a Csaknekedkislánytól

>!
atalant I
Csepella Olivér: Nyugat + zombik

„Botrány, b@zmeg.” – olvasható a hátsó borítón, és általában ez a két szó ismétlődött bennem olvasás közben is. Egyszer az utóbbi (örömittasan és elnyújtva), mert sok helyen zseniális, és biztos vagyok benne, hogy rengeteg utalást még csak észre sem vettem. Ráadásul a rajzok és a kivitelezés is nagyszerűek. Máskor meg az előbbi, mert néhol meg botrányosan rossz vagy csak szimplán unalmas. Általánosságban a mérleg nyelve egyre inkább az utóbbi irányba billent, ahogyan haladtunk előre a történetben. A kezdet látszólag jóval átgondoltabb, a szerző mintha maga is jobban élvezte volna ezeket az oldalakat (vagy csak több időt tudott velük tölteni), a végéhez közelítve pedig talán jól jött volna egy véreskezű szerkesztő, aki desszertvillával szúrja homlokon a felesleges kitérőket, láncfűrésszel simítja el a hullámhegyeket és -völgyeket, majd kalapáccsal szünteti meg a töredezettséget.
Minden hibája ellenére, összességében mégis pozitív az összkép, és nem kis teljesítmény az sem, hogy egy magyar szerző képregénye ennyi embert mozgatott meg egy olyan országban, ahol ez a műfaj alapvetően nem túlságosan eladható.
Le a kalappal, és csak így tovább!

>!
Fearzone
Csepella Olivér: Nyugat + zombik

Neha kisse kusza, de ettol meg zsenialis. Ady folyamatos cinkelesen sirva rohogtem.

>!
Ligeia P
Csepella Olivér: Nyugat + zombik

Sajnálom, mert az alapötlet jó, de nekem ez nagyon nem jött be. Már eleve ez a rajzolási stílus sem tetszik annyira, de ha jó lett volna a sztori simán megbarátkozom vele. A nyugatos karakterek nagyon jók voltak és az utalások a különböző művekre. Volt benne 1-2 jó poén is, viszont a nagy részük iszonyú erőltetett volt. Néhol szörnyen követhetetlen a cselekmény, nem lehet tudni, hogy éppen ki beszél, és hogy miért mondja azt amit mond. A sztorit sem mondanám túl egyedinek vagy fordulatosnak, kicsit olyan érzésem volt, mintha a Haláli hullák hajnalát az Evolúciót és az Alkonyattól pirkadatigot kutyulták volna egybe.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

TÓTH ÁRPÁD: [Ady] Az… sz betűs dolog miatt ilyen?
KARINTHY: Szimbolizmus? Igen, pontosan amiatt.
TÓTH: Nem, hát a… szifilisz.
KARINTHY: Jujha, meg ne hallják.
BABITS: Csak másnapos, Árpi.
KOSZTOLÁNYI: Harmadnapos. Azt hallottam, már két napja terpeszt ennél az asztalnál. Összeveszett a csajával, hogy is hívják?
KARINTHY: őőő
KOSZTOLÁNYI: Kancsi? vagy Szecska?
TÓTH: Nem. Csúszka.
BABITS: Talán Kriszta?
KOSZTOLÁNYI: Csacska.
KARINTHY: Csicsa.
KOSZTOLÁNYI: Szóval a spinével, aki nem Léda.
TÓTH: Értem.

19. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Csinszka
6 hozzászólás
>!
Kuszma P

BABITS: Kata! Én… Én… szeretem magát!
KATA: Akkor tegeződjünk!

90. oldal

3 hozzászólás
>!
RitaMoly P

Szabad-e sírni a kárpitok alatt?

50. oldal (Corvina, 2017)

>!
lilla_csanyi P

Sorakozz, Nagykörút, hhhadirendbe!
Itt jön egy seregnyi Ady Endre!

252. oldal

>!
zsozefin

A ZOMBI-HORROR ZSÁNERÉBEN JÁRTAS OLVASÓ BIZONYÁRA MEGISMERI AZ OLYAN, ÚJRA ÉS ÚJRA ELHANGZÓ MONDATOKAT, MELYEKET BALSORS ÉS HALÁL KÖVET. ILYEN MONDAT PÉLDÁUL, HOGY:
Ketté válunk. [Babits]

47. oldal

>!
RitaMoly P

– Bűzlött a meséd, papi! Hogy a vérbe bírna el az új kávés kislány egymaga a konyhai túlerővel?
– … Újpesti vagyok.

136. oldal (Corvina, 2017)

>!
gabriellaeld I

Lebuktam. Babits Mihály vagyok, hírhedt telefonbetyár, az ökörködés csintalan pápája.

121. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Babits Mihály
>!
gabriellaeld I

Krúdy Gyula. A legmagasabb Nyugatos. Baumgarten díjas.
Sebzés: 9,5
Sárm: 10
Hűség: 2
Egy párbaj során megnyomorított egy katonatisztet.

120

Kapcsolódó szócikkek: Krúdy Gyula
>!
gabriellaeld I

Ide süss nagy fiú, így írtok én!

97. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Karinthy Frigyes
>!
gabriellaeld I

Azt hiszem ledöftem a főnök meglepetéstáncosnőjét egy desszertes villával.

26. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Merényi Dániel: Napirajz 2.
Rejtő Jenő (P. Howard) – Korcsmáros Pál: Az elátkozott part
Gróf Balázs: Képregények
Hahota 24.
Rejtő Jenő (P. Howard) – Cs. Horváth Tibor: A néma revolverek városa
Madarász Gergely: Majomdaráló 3
Marabu: Marabu album
Caaroy Carville: Titánember 1.
Bill Watterson: Kázmér és Huba
Sarah Andersen: Felnőni kiábrándító