Csépe Valéria (szerk.) · Honbolygó Ferenc (szerk.)

Rekurzió ​a nyelvben III. 0 csillagozás

Pszichológiai és idegtudományi megközelítés
Csépe Valéria – Honbolygó Ferenc (szerk.): Rekurzió a nyelvben III.

A ​beszédértés olyan párhuzamos, egymásra épülő és részben hierarchiába szerveződő folyamatok idői összehangolását kívánja meg, amelyek során a különböző fonológiai, szemantikai, szintaktikai, prozódiai és pragmatikai információkra kell a befogadónak támaszkodnia. A nyelvi értéssel foglalkozó pszichológiai és idegtudományi vizsgálatok eddig jórészt a szintaktikai és szemantikai információk interakcióinak megismerésére irányultak, s hoztak egyre több új eredményt, s a mondatértést magyarázni hivatott neurokognitív modellt. E vizsgálatok nagy száma miatt is meglepőnek tűnhet, hogy a prozódiának a nyelvi értésben betöltött szerepével viszonylag kevesen foglalkoznak, a neurális háttér pedig a mai napig alig kutatott.
Ez a kötet A rekurzió interdiszciplináris vizsgálata a nyelvben OTKA konzorciumi pályázat keretében vizsgált téma Pszichológiai alapok című kutatásának eredményeit mutatja be. A kötet központi témája a prozódia pszichológiai realitása, azaz, hogy vannak-e a… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához Tinta

>!
Tinta, Budapest, 2011
104 oldal · ISBN: 9789639902848

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Kiefer Ferenc (szerk.): Strukturális magyar nyelvtan 3.
Szávai Ilona (szerk.): Olvasni jó!
Lukács Ágnes – Pléh Csaba (szerk.): A magyar morfológia pszicholingvisztikája
Gyarmathy Dorottya: Megakadásjelenségek a magyar spontán beszédben
Pléh Csaba: A mondatmegértés a magyar nyelvben
Gáll Tímea: Kölcsönkért kovász
Krähling Edit (szerk.): Árnyékban éles fény vagy
Csikász Lajos: Arany és vér
Bernáth József: Így főz Bernáth József stílusosan, lezseren
Bernard Dumpleton – Anne Gatti – Anna Grayson – Derek Hall – Tim Healey – Tim O'Hagan – Peter Leek – John Man – Antony Mason – Geoffrey Sherlock – Keith Spence – Jill Steed: Varázslatos Föld körüli utazás