Irodalmunk egyre több ágazatú hajtásai közül Csépe Imre költeményei, elbeszélései, tárcái, karcolatai ennek a tájnak a vadvirágai. Nem rendekben termettek, mint ahová gondos megművelés után ültetik a magot, hanem vadon, ahogy ez a föld magától megtermi a saját különös flóráját, s a nap bármilyen szögből is tűzzön le rá, mindig eredeti színeivel él, és úgy ahogy termett: vaskos, göcsörtös, vagy lágy hajlású vonalait mutatja föl a napkorong felé.
Csépe Imre mint őstehetség indult el a földtúrók világából az irodalom hívogató útjain. De nem kintornás hanggal, mint a Telecskai dombok alján a vőfélylegények, már első verssorai sem voltak ákombákomok, hanem egy élet áradt belőlük olyan mélyről, mint amilyen mélyek a kubikosgödrök, olyan nyersen és olyan súlyosan, amilyen nyersek és súlyosak a rögök, minél mélyebben hatolunk le a földbe. Itt a léptek nagyon nehezek, a sár lábat marasztaló, az ég túl messze van a földtől, és csak távolból hallatszanak az ég madarainak hangjai.
(tovább)
Irodalmunk egyre több ágazatú hajtásai közül Csépe Imre költeményei, elbeszélései, tárcái, karcolatai ennek a tájnak a vadvirágai. Nem rendekben termettek, mint ahová gondos megművelés után ültetik a magot, hanem vadon, ahogy ez a föld magától megtermi a saját különös flóráját, s a nap bármilyen szögből is tűzzön le rá, mindig eredeti színeivel él, és úgy ahogy termett: vaskos, göcsörtös, vagy lágy hajlású vonalait mutatja föl a napkorong felé.
Csépe Imre mint őstehetség indult el a földtúrók világából az irodalom hívogató útjain. De nem kintornás hanggal, mint a Telecskai dombok alján a vőfélylegények, már első verssorai sem voltak ákombákomok, hanem egy élet áradt belőlük olyan mélyről, mint amilyen mélyek a kubikosgödrök, olyan nyersen és olyan súlyosan, amilyen nyersek és súlyosak a rögök, minél mélyebben hatolunk le a földbe. Itt a léptek nagyon nehezek, a sár lábat marasztaló, az ég túl messze van a földtől, és csak távolból hallatszanak az ég madarainak hangjai.
Az ösztönös költők az embertelenség, az ismeretlenség ilyen bizarr mélységéből indulnak el, előbb csak gyónásszerűen vallani arról, hogy ott lenn, az ő infernójukban milyen a mindennapi élet. Azután, amikor a szó a kusza sorokból már versformában életre kel, még a faluvégen is akad segítőtárs. Petőfi, Arany, Móricz, Tömörkény nyomán a szavak már képekké formálódnak, a rímek érzelmes muzsikával telnek meg, s aki keservesen önmaga fedezi föl a maga számára a világot, féktelen örömében a díszítő jelzők százaival halmozza el mondandóját, s csengésük lelkében annyira változó, hogyha refrénként (a prózában is) újra meg újra visszahozza őket, mindig mást érez bennük, más hangokat vél kicsengeni belőlük, mint a nádi hegedűs, aki az árok partján a maga kedvtelésére muzsikál azoknak, akik hallgatják, és azokról, akik nem hallják.
Ezek az írások, melyeket itt kötet formájában közreadunk, az író, az ember életét tárják fel, Intimebben, mint ahogy eddigi kötetei megmutatták, mert ezek az őszinte vallomások, karcolatok, útirajzok lírai lelkének rejtekeibe nyújtanak bepillantást, Arról vallanak, hogy ez a robosztus ember rendkívül érzelmes alkatával hogyan fogadta be az őt megrohanó élményeket, a képzetek társulása hogyan kerítette hatalmában, hogyan sodorta egyik ámulatból a megszépítéséig, magával vitte szinte a természetimádatig, melynek igézetében gyermetegen lelkendezett.
A természet embere volt, és mindig az is maradt, akár barangolásai idején, akár otthonában, könyvei, kéziratai, akár elmaradhatatlan búfelejtői között. Ezért nem volt benne semmi mesterkéltség, népszerűség szülte póz. Nem tudott és nem is akart elszakadni azoktól, akik közül jött. Mindig betöltötték képzeletvilágát, és mindig is az övékék maradt.
Vallomásaiban ezt is elmondja, és azt is, hogy az élet még az erőstől is többet követel, mint amennyit adni tud…És – ha erősebb lett volna – még többet is adhatott volna azoknak, akik mindig szeretettel várták írásait, és akiknek az életét a maga módján maradéktalanul szerette volna megörökíteni. De alkotói útja élete delén félbeszakadt, s csak vázlatokban maradt hátra az, ami az íráshoz nehezen szokott paraszti kéznek meg sok – sok verejtékes munkával feldolgozásra várt.